Amikor a holmid az udvaron landol... Egy kolozsvári egyetemista „élményei” a főbérlővel
Tőkés Hunor 2020. augusztus 03. 15:04, utolsó frissítés: 15:04Hiába van a lakás Kolozsvár központjában, viszonylag jó árban, ha a bérbeadó megkeseríti az albérlője életét. Olvasónk meghökkentő története következik.
Korábban már beszámoltunk arról, hogy hogyan viselkedtek egyes kolozsvári lakástulajdonosok az albérlőikkel a koronavírus-járvány, vagyis pontosabban a szükségállapot alatt. Jelentősen érintette a lakáspiacot, hogy a diákok többsége az online oktatás bevezetésével jobbnak látta ideiglenesen vagy véglegesen hazaköltözni. Az otthon töltött idő alatt pedig sokan megpróbáltak az árakból lefaragni vagy a bérfizetést elhalasztani. A garancia visszaszerzése érdekében és az előre nem látható költözésre hivatkozva, egyezkedni.
Olyan esetek is voltak, amikor a szülőket anyagilag megviselte a járvány, esetleg lejárt az egyetemista lakásszerződése, de valamilyen ok Kolozsvárhoz kötötte, és hosszabbítania kellett. Volt, aki megértésre talált, sok tulaj viszont továbbra is szigorú feltételeket szabott. Ilyen esetekben még fontosabb volt, hogy az albérlő tisztában legyen a jogaival, és adott esetben érvényesíteni is tudja azokat.
Olvasónk egy olyan lakás bérbeadójával került konfliktusba, aki a koronavírus-járvány alatt olyan körülményeket teremtett, amelyek az emberi jóérzés határait feszegették. Attól tartva, hogy mások is porul járhatnak a négy lakást rendszeresen bérbeadó személy miatt, úgy döntött, neve elhallgatása mellett a történetét megosztja a nyilvánossággal.
Elmondása szerint áprilisban talált rá a Kolozsvár központjában található garzonlakásra, ami nemcsak jó helyen volt, hanem a jelek szerint parkoló és kert is tartozott hozzá, sőt „garanciaként” a lakás Erdély-szerte közismert és neves család tulajdonában áll. A lakásért havonta 180 eurót kértek (a számlák kifizetése és 500 lej garancia letétele mellett), ami Kolozsvár viszonylatában jó ajánlatnak számít.
Kibérelte a lakást, aminek ügyében nem a neves tulajdonos járt el, hanem egy főbérlő, aki a tulajnak ezzel együtt még két másik lakását is bérelte (egy másik tulaj lakása mellett), és aki ezeket rendszeresen kiadta albérlőknek hosszabb időre, vagy turistáknak, Airbnb típusú szállásként.
A főbérlő az albérletről szóló szerződéskötés alkalmával olvasónknak azt mondta, hogy az április 20-tól július 19-ig kötött szerződést lejelenti majd az adóhivatalnál (ANAF). Azonban a dokumentum kitöltési módja nyilvánvalóvá tette olvasónk számára, hogy ez nem fog megtörténni: a szerződést online küldte át, közjegyző jelenléte nélkül írták alá.
A tulajdonosok ilyenkor nem fizetnek adót az államnak a bevétel után (noha vélhetően tudomásuk van róla, hogy ezzel adócsalást követnek el), ugyanakkor a bérlőt sem köti szigorú szerződés a lakáshoz, de általában ez nem is az ő döntése, alkalmazkodik a tulajdonoshoz. Kolozsváron rengetegen „feketéznek”, így a főbérlőnél való érdeklődésünkre, hogy ő lejelentette-e a szerződést, azt állította, hogy a megváltozott törvények értelmében nem is kell lejelenteni az ANAF-nál. (Ezt az állítást megkeresésünkre Nistor Dániel városi tanácsos és Csoma Botond jogász-politikus is cáfolta: minden jövedelem után kell adót fizetni, legfeljebb online módon kellett megtörténjen a járvány időszaka alatt – szerk. megj.)
A problémák azzal kezdődtek, hogy kiderült, a lakás nedvességtartalma olyannyira magas, hogy olvasónknak reggelre nem száradt meg sem a haja, sem pedig a ruhái. Erről a főbérlőnek is tudomása volt, ezért elhelyezett a lakásban egy nedvességelszívót. Ennek ellenére a nedvességtől penészedni kezdett a lakás. Másrészt zavaró volt, hogy az udvaron található garázsok a főbérlő holmijaival voltak tele.
Később még rosszabbodott a helyzet, ugyanis kiderült, hogy a kert nem is annyira az övé, mint azt előre gondolta, mert a főbérlő rendszeresen kijárt oda a szabadidejében „dolgozgatni”. Aztán a főbérlő elkezdte az udvaron parkolni az autóját, majd már nemcsak a sajátját, másoknak is engedélyezte. A három másik lakás albérlője is elkezdett az udvaron parkolni, akik folyamatosan cserélődtek: így soha nem lehetett tudni, hogy aki beparkol az udvarra, az vajon honnan jött és éppen kicsoda.
Megkeresésünkre ennek kapcsán a főbérlő azt állította, hogy ő eleve úgy adta ki a lakást, hogy az udvart nem csak olvasónk, hanem mások is használhatják. Emellett a szerződés sem tartalmazza az udvar és a kert bérlését.
Ezt követően a fenntartó egy lakókocsit is hozott az udvarra, amelybe az egyik rokona költözött be. Az udvaron lakó rokon nem volt túl bizalomgerjesztő a fiatal egyetemista számára, de a valódi gondot inkább az jelentette, hogy amikor – az amúgy is gyenge minőségű internetet használta – az annyira leterhelődött, hogy gyakorlatilag használhatatlanná vált. Ez pedig az online oktatás korszakában elég sarkalatos pont volt.
A körülmények fokozatosan váltak egyre kellemetlenebbé, olvasónk szerint lassan a tűréshatár küszöbét súrolták. Aztán jött az első havi lakbér és számlafizetés időszaka. A főbérlő, miután begyűjtötte az első havi lakbért, kért 380 lejt a számlák összköltségeként. A számlákat azonban kérésre sem volt hajlandó megmutatni. Annyit árult el olvasónknak, hogy ezt az összeget ő előre "megsaccolta". Olvasónk viszont nem értette, hogy lehet ilyen magas ez az összeg, ezért ragaszkodott hozzá, hogy a főbérlővel közösen nézzék át a számlákat, mert „valamelyik cég elnézhetett valamit”. Ez úgy tűnt, a főbérlőnek is rendben van, de végül hetekig nem jelentkezett.
„Miután a sarkamra álltam, rögtön elkezdtek csökkenni az összegek”
Amikor végül megjelent, albérlő olvasónk ott folytatta, ahol abbamaradt a beszélgetésük. Szkeptikusságával azonban ellenszenvet váltott ki, a főbérlő számon kérte, hogy: „Mégis mit képzel magáról, hogy elkéri a számlákat tőle? Miért nem bízik meg benne? Ilyen ugyanis állítólag még soha nem történt meg velük, hogy valaki elkérje a számlákat. Meg amúgy is, mit akar látni a számlákon? Az internet árát (amit gyakorlatilag a bérbeadó rokona használt – szerk. megj.) onnan fogja tudni, hogy az mindig 14 euróba kerül.” „Ledöbbentem, mert akkor ebbe minden benne kellene legyen, nemcsak az internet, hanem a telefon, a televízió, és a cég ennyi pénzért a reggeli a kávémat is le kellene főzze” – kommentálta olvasónk, akinek lakásában nem volt sem vezetékes telefon, sem televízió.
A 380 lejt alátámasztó számlák sem kerültek elő. De olvasónk hajthatatlan volt, és továbbra is látni szerette volna, hogy milyen számlákért fizet, nem értett egyet azzal, hogy valaki megsaccolja a végösszeget. A második számlafizetés alkalmával a főbérlő hajlandóságot mutatott, hogy számlát mutasson. Azonban ismét csalódnia kellett: csak egy cetlit nyújtott át, amire ceruzával voltak felírva az összegek. Ekkor már csak 320 lejbe került az első havi számla. A három hónapra kötött szerződéshez azonban hozzáfűzte, olvasónknak esze ágába se álljon meghosszabbítani a szerződést, mert ő ilyen körülmények között nem hajlandó tovább bérbe adni neki a lakást. A szerződés lejártakor (július 19-én), költözzön ki. A főbérlő úgy érezte, hogy szemtelenkedett vele, amikor számlákat firtatta. Ráadásul olvasónk édesanyja az egyik alkalommal egy autó sofőrjét kérdőre vonta, hogy miért parkol az udvarukban. A főbérlő ezt úgy kommentálta, ne kötekedjenek az autósokkal, ott ugyanis „senkinek sincs fix helye”.
A 320 lejes összeg ekkor nem került kifizetésre. Az albérlő beszámolója szerint az összegért később a lakásfenntartó élettársa jött el, aki bár autóval jött utána, ittasnak tűnt. A számlafizetésre másnap már nem emlékezett, így a főbérlő továbbra is követelte tőle a költségek kifizetését. Olvasónknak azzal volt szerencséje, hogy az élettárs az unokaöccsével együtt érkezett, aki emlékezett az előző estére és a pénz átvételére.
„Akarsz még egy éjszakát maradni? 90 lej. Jó pakolást!”
A történet tetőpontja azonban a költözés másnapjára esett. Az albérlőnek minden igyekezete ellenére sem sikerült időben összepakolnia, és július 19-én kiköltöznie. Beszélt hát a főbérlővel a kialakult helyzetről, miszerint másnap sokat kell vezetnie, megengedné-e, hogy egy nappal tovább maradjon? A válasz erre az volt, ha maradni akar turistaként még egy éjszakát, akkor fizessen 90 lejt. Olvasónk ezt azzal a feltétellel fogadta el, ha ő meg áthozza reggel a számlákat. „Egyértelműen értve ezt arra is, hogy amennyiben ő 90 lejt akar elkérni tőlem, akkor arra számlát kérek” – magyarázta olvasónk. Abban egyeztek meg, hogy délig kiköltözik az albérlő.
Másnap olvasónk folytatta a pakolást, amiben segítségére volt édesanyja, családi barátjuk és három gyermek. Több forduló kellett ahhoz, hogy egyik lakásból a másikba hordják át a cuccokat. Olvasónk az egyik ilyen fordulóból visszatérve ordítást, veszekedést hallott egykori bérlakásából. Amikor belépett, a garzon főbérlője éppen az édesanyját szidalmazta, hogy tűnjön el onnan, közben mindenféle obszcén és vulgáris szavakat használt. Kiderült a főbérlő 3 órára új lakókat vár, és 11 órakor meg szerette volna sürgetni a költözést. Aztán szó szót követett, végül azon kapták magukat, hogy a főbérlő két kézzel dobálja ki az albérlő holmiját a lakásból. Ez azt követően történt az olvasónk beszámolója szerint, hogy édesanyja rendőrt akart hívni, mert a főbérlő egy nagy méretű fém tányérral meg akarta dobni.
A főbérlő válaszként hozzávágott egy almát olvasónkhoz és el is találta. A történtek közben három kiskorú tartózkodott a lakásban, akik a helyzet elmérgesedésekor ijedtükben kirohantak a sártól tocsogó udvarra, slápban, zokniban, ki, ahogy érte.
„Az összepakolás egy finom kifejezés lenne erre. Kidobigált mindent a ház elé, én összeszedtem, amire szükségem volt. A többit pedig otthagytam, és eljöttünk onnan” – részletezte olvasónk.
Azóta nem kommunikáltak a főbérlővel, akinél 500 lejnyi garanciapénz maradt. Ebből az összegből még úgy is maradna, ha esetleg levonnánk belőle az egy éjszakáért elkért 90 lejt, illetve a még be nem fizetett költségeket – értékelte a helyzetet olvasónk. A főbérlő a közösségi médián letiltotta olvasónkat, aki így és az előző tapasztalatai alapján inkább a tulajdonost hívta fel, hogy figyelmeztesse, „a főbérlője átveri az albérlőit”. Ez azonban a tulajdonost „nem igazán érdekelte”. Állítólag azt mondta, ez kizárólag a szerződő felekre tartozik, oldják meg egymás között a problémákat.
„Itt nem a kettőnk közötti konfliktus volt a gond. A tulajdonos azt nem érti, hogy amennyiben egy magyar személynek azt mondják, hogy ez az ő lakása, akkor az egy biztosítékot jelent. Az egy garancia arra, hogy ebben a házban nem verhetik át, mert ő nem adja ki akárkinek a saját házát. Pedig igen. Ő üzletember, és ez őt nem érdekli” – panaszolta el olvasónk. Hangsúlyozta, nem maga miatt aggódik, hanem azokért a személyekért, akik az elkövetkezendőkben rövid vagy hosszabb távon oda költöznek. Azokért, akik hasonló helyzetbe kerülhetnek. Ezért is szerette volna elmesélni a nyilvánosság számára a történetét, konkrét nevek említése nélkül. A lényeg ugyanis, hogy felhívja a figyelmet a jelenségre.
A Transindex megkeresésére a főbérlő elmondta, hogy más albérlőkkel nem volt ilyen konfliktusa. Felháborítónak tartja, hogy az albérlő nem költözött ki időben a lakásból, amikor viszont igen, akkor koszt hagyott maga után, a falak pedig penészesek voltak. Mint mondta, a lakó rendszeresen megszegte az általa felállított szabályokat. Július 20-án pedig „haton egy ellen támadtak” – rá. Mármint a három kiskorú gyermek, olvasónk, az anya és a családi barát, akik mint mondta, megfenyegették, egyrészt, hogy megpofozzák, mert nem szerette volna, hogy bent legyenek a lakásában. Másrészt azzal, hogy törvényszékre viszik az ügyet, illetve, hogy tudni fogja az egész utca, hogy mi folyik ott. A főbérlő szerint a nézeteltérés nem abból adódott, hogy nem lehetett a problémákat megbeszélni, hanem abból, hogy nem volt hajlandóság rá. Arra a kérdésünkre, hogy miért nem akarta megmutatni a számlákat az albérlőnek, mi sem kaptunk érdemi választ.
Megkeresésünkre Nistor Dániel elmondta, hogy a kolozsvári tanácsnak azért jelent problémát, hogy sok tulajdonos nem jelenti be az albérlőit, mert ebből kifolyólag nincsenek pontos számok arról, hogy hányan élnek Kolozsváron. Az egyetemisták ugyanis a hivatalos szerződés hiányában nem folyamodhatnak ideiglenes lakcímért sem.
A Kolozsvári Albérlők Egyesülete (ACC) szerint érdemes tudni azt, hogy a tulajdonos erőszakkal nem dobhatja ki a lakásából az albérlőit. Az albérlet elhagyására csak bírósági határozattal lehet kötelezni a személyt, viszont ez az eljárás rendszerint több hónapig is eltarthat. Az egyesület felhívta a figyelmet arra is, hogy amennyiben a bérbeadó erőszakosan és fenyegetően viselkedik, az albérlőnek úgy is jogában áll hatósági segítséget kérni, ha nem fizette ki az albérletet.