2020. szeptember 26. szombatJusztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Már tudni, kik lépnek fel a tehetségkutató országos döntőjében

szerk. 2004. november 30. 11:10, utolsó frissítés: 2004. november 29. 22:27

Szombaton lejárt a harmadik, egyben utolsó regionális Médiabefutó döntő Szatmárnémetiben, a Filharmónián. Ez a hír. Hogy nagyon jól sikerült, ez a pr. Hogy remek buli volt, ez az igazság. Nagyon lefáradtunk, #b#de erről hallgatunk#/b#.






Szatmár, Nagyvárad, Temesvár, Arad, Lupény, Végvár, Detta, Székelyhíd, Nagykároly, Nagybánya, Lugos – talán egy helységet sem felejtettünk ki, azok közül, ahonnan a szatmári Médiabefutó középdöntőjére versenyprodukciók érkeztek.

A 32 műsorszám közül 13 jutott tovább az országos szakaszra, így összesen 34 produkció (amiből egy közönségszavazatos) kerül be a december 11-i marosvásárhelyi, bestiálisnak szánt nagy versenygálára.


A legnagyobb verseny az ének-mezőnyben volt



A nagyváradi hölgyek tulajdonképpen egymással versengtek – igaz, ott volt a pályán a biztos továbbjutó Farkas Kinga Réka is (Lupény), akivel kapcsolatban –mint a zsűritől megtudtuk – a legkisebb dilemma sem merült fel.

Ő amolyan kis őstehetség, nagyon pimasz és imádja produkálni magát, tipikus színpadopitekusz. Biztos továbbjutónak számított Kovács Anita is, aki Shania Twaint énekelt.



Róla azt kell tudni, hogy a nagyváradi Adyba jár, remek a frézije és hatalmasat fejlődött a korábbi szakaszhoz képest. És még mindig Nagyvárad: Szilágyi Lea és Loredana Cavasdan duója is továbbjutott.

Lea nagyon meleg, visszafogott és arisztokratikus jelenség, Loredana pont az ellenkezője (ne haragudj, Loredana, a kontraszt csak a hatás miatt van), szóval így a duó. De a vásárhelyi gálán láthatjuk még Tise Dacianat, aki egy Lopez-cuccot adott elő, nekünk úgy tűnt, inkább izomból, mint adrenalinból – de tény, ami tény, működött a dolog.




Kővári Kati hangja enyhén füstös – igazán dekoratív színpadi jelenség. Alicia Keys Fallin'-ját adta elő, nagyon-nagyon. Továbbjutó, akárcsak Balázs Erika, aki ugyan egy nem túl intellektuális magyar dalt énekelt, de hát mindenkinek lehetnek pillanatai.

A nagy vesztes alighanem a szintén nagyváradi Kriszta Réka Piroska, aki egy melankolikus Pink-számmal lépett fel. Nekünk bejött. Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy az, hogy nem került a döntőbe, a véletlen műveként is felfogható, ne csináljon belőle kázust és ténykedjen tovább előadói karrierjén! Meg fogjuk venni a CD-jét!

Na jó, beszéljünk a vesztesekről,

akik akár győztesek is lehettek volna: Telbisz Csaba – zene nélkül adott elő egy méhkeréki legényest, merthogy ő maga csinálta hozzá a zenét – szóval bonyolult. Super Style – kemény utcapörgés, apróbb, a zsűri által is észlelt hibákkal.

Szintén nagy vesztes a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceum diákszínjátszó csoportja – egy Örkény egypercest adtak elő, és nem kizárt, hogy a színpadi környezet alkalmatlansága miatt maradtak le a továbbjutók listájáról. Meg ott van az aerobicos Erdei Edina, akinél valószínűleg szintén hajszálon múlott. Meglepetés:





a közönségszavazással továbbjutó

Keszegpál Anna (szavalat), akárcsak korábban, a csíki regionálison éneklő Deszke Ottilia. Mi a morál? Tessék keményen közönségszavazni! Továbbjutottak még az Ordibáló Szamócák, bár most elég pocsékok voltak, de a saját szerzeményű számuk annyira slágergyanús, hogy ez nem lehetett semleges szempont a zsűri számára.





Bartal Zsuzsa Liszt Rigoletto-átdolgozást



adott elő. Csillogó szemű, izgalmas jelenség, aki amellett, hogy a zenében képes mindenre figyelni, még showt is csinál – foglalta össze őszinte pillanatában az egyik zsűritag.

Zsuzsa tényleg el tudta adni a komoly műfajt, igaz, egy hol szentimentális, hol önpusztítóan túlfűtött, sok-sok zenei képet felvonultató opuszt hívott segítségül. Továbbjutó lett még a Tini Dance, a Csűrdöngölő, Boci és Bíró Szilárd. A verseny honlapja itt érhető el. Ugyanitt leadhatjátok közönségszavazataitokat is!



















A műsorvezetők, Ágica és TSZ








Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS