2020. december 5. szombatVilma
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Az új koronavírus kalandjai Barcelonában

Sipos Géza 2020. július 01. 16:38, utolsó frissítés: 2020. július 02. 12:54

Barcelonai kutatók meglepő eredménye szerint már egy évvel ezelőtt itt lehetett az európai kontinensen a koronavírus. Rengeteg kérdés merült fel bennünk ezzel kapcsolatban és megpróbáltunk utánajárni.


Pár napja jelent meg hír arról, hogy az Universitat de Barcelona (Barcelonai Egyetem, UB) kutatói azonosították az új koronavírus örökítőanyagát 2019 márciusi szennyvízmintában is. Ha ez a kutatási eredmény tényleg megállna a lábán, akkor jelentősen módosulna a tudásunk a SARS-CoV–2 terjedéséről. A most elérhető adatok, információk többsége viszont nem ezt támasztja alá.

A cikket Markó Bálint biológus észrevételei nyomán június 2-án bővítettük és javítottuk.

A tények

A nyolcfős barcelonai kutatócsoport a város két szennyvízkezelő telepén gyűjtött napi szennyvízmintákat vizsgálta új koronavírusra. A 0,8 literes minták egy-egy nap átlagát jelentették. A kutatásban az április 13. (amikor a csúcson járt a járvány Barcelonában) és május 25. között gyűjtött mintákat elemezték. A második számú szennyvízkezelő esetében konzervált, lefagyasztott mintákat is leteszteltek, ezek a következő időszakból valók: 2018. január–március, 2019. január, március, szeptember–december, 2020. január–március. A kutatási eredményekről készült, az egyetemi honlap hírrovatában közölt összefoglalóból, illetve a kutatók tanulmányából nem derül ki, hogy miért pont ezeket az régi mintákat használták. Önmagában az, hogy hiányzik 2019 februárja, valamint a 2019. április-augusztus közötti minták, még csak szépséghibának számít, a kutatási eredményeket nem befolyásolja.


A 2019-es minták között egyetlen egyben, a március 12-én gyűjtöttben találták meg az új koronavírus örökítőanyagát. Másrészt a 2020 január–márciusi mintákból már kimutatható volt a SARS-CoV–2 koncentrációjának növekedése, az első szennyvizes előfordulás időpontja január 15. Az első barcelonai beteg fertőzöttségét ehhez képest február 25-én igazolták vissza a tesztek; a kettő között pedig 41 nap telt el.

A következtetések

A vizsgálat azt támasztja alá, hogy a szennyvízmintákon folytatott PCR koronavírus tesztek elég érzékenyek ahhoz, hogy kimutassák a vírus örökítőanyagát. Másfelől a vírushordozók jelentős részének nincsenek a Covid–19 megbetegedésre utaló tünetei, és sokakat nem diagnosztizálnak a betegséggel, így kellő mennyiségű új koronavírus kerül a szennyvízbe. A szennyvíz vizsgálata tehát előzetes figyelmeztető eszközként használható, konkrétan a barcelonai esetben öt hétnyi felkészülési időt biztosított volna a helyi közegészségügyi hatóságoknak. (Katalóniában 60645 igazolt eset közül 29311 beteg került kórházba, közülük 2985-en intenzív osztályra, s az új koronavírussal összefüggésben 5666-an haltak meg.) A kutatók a járvány valószínű következő hulláma előtt a szennyvízminták rendszeres elemzését javasolják.


Mi történt ezzel a kutatással?

A fentiek is éppen eléggé hasznos (plusz izgalmas) eredmények, hiszen ki ne szeretné tudni megbízható mérési eredmények alapján pár héttel, egy hónappal előre, hogy járványügyben lokálisan mire számíthat. (Ehhez nyilván az kellene, hogy a helyi és az országos hatóságok tényleg elvégeztessék a szennyvízminta-elemzéseket, mégpedig rendszeresen.)

Több körülmény vezetett oda, hogy ehhez képest az UB kutatásából a 2019 márciusi konzervált minta története futott be világhírt. A kísérlet során abból indultak ki, hogy mivel a Covid–19 esetek többsége influenzajellegű tüneteket mutat, jó lenne tudni, hogy emiatt vajon a 2019–2020-as influenzaszezonban hány megbetegedés maradt felderítetlenül. Ennek érdekében vizsgálták át a lefagyasztott mintákat. Az összes minta negatívnak bizonyult, kivéve a 2019. március 12-eit. Ebben a tanulmányban azt a következtetést vonják le, hogy Barcelonában már jóval azelőtt megjelent volna az új koronavírus, hogy világjárvány lett volna belőle. Másrészt megemlítik, hogy üzleti és/vagy turisztikai céllal rengetegen utaznak a városba, és azt is valószínűsítik, hogy a vírus ilyen típusú megjelenése világszerte számos városban előfordulhatott.

Úgy tűnik, hiba volt egyetlenegy találatra alapozva ilyen nagyívű következtetéseket levonni. A Twitteren számos posztban kritizálják a tanulmányt virológusok, járványügyi szakemberek és mikrobiológusok. A legtöbben arra következtetnek, hogy a laborban szennyeződhetett el a minta, az eredmény ún. hamis pozitív. Mások arra hivatkoznak, hogy nem 100%-osan biztos, hogy a SARS-CoV–2 koronavírusról van szó, hiszen e vírusfajok igen elterjedtek emberek, más emlősök és madarak között. Volt, aki azt vetette fel, hogy a „turista hurcolta be Barcelonába még anno márciusban” feltételezés se állja meg feltétlenül a helyét, hiszen elméletileg nincs kizárva az állatról emberre történő terjedés.

A kritikák mögött az az észszerű feltételezés áll, hogy ha az új koronavírus valóban megjelent volna bő egy évvel ezelőtt a városban, akkor ennek nagy valószínűséggel szomorú következményei lettek volna, hiszen tudjunk, mennyire fertőzőképes és milyen sokrétű egészségügyi problémákat okozni képes vírusról van szó, és a fertőzésnek a halálozások számában is látszania kellett volna. Van, aki azt a vizsgálatot idézi, amely szerint egy bizonyos HIV-vírustörzs nagy valószínűséggel már 1909 és 1930 között megjelent Kongóban, Kinshasában, de mégis csak az 1980-as évekre okozott világjárványt. Megint más kritika szerint már bizonyított tény, hogy a SARS-CoV–2 legközelebbi előzményeit jelentő vírustörzseket Dél-Kínában azonosították, és még véletlenül sem Európában.

Hibák sorozata

Tény, hogy a tanulmányban nem szerepel a tavaly márciusi mintából kinyert örökítőanyag (RNS) részletes genetikai elemzése, szekvenciája (tehát a konkrét RNS szekvencia). Hiányzik az ún. filogenetikai elemzés is. A filogenetika vagy fejlődéstörténeti rendszertan szerint az élőlények rendszerezésének alapjai azok a rokonsági kapcsolatok, amelyek a törzsfejlődés során kialakultak. A barcelonai kutatás esetében a kérdés a következő: amit találtak, az a már ismert SARS-CoV-2 törzsek melyikébe tartozik, és milyen törzsfejlődéstani távolságra van a többitől. Ebből ugyanis megállapítható az eredete, sőt az is, hogy mikor válhatott le a többiről. Ezeket a vizsgálatokat mindenképpen el kellett volna végezni ahhoz, hogy egy ilyen fontos ügyben ekkora horderejű bejelentés hangozzék el. Adódik a következtetés, hogy a kutatócsoportnak egyszerűen ki kellett volna hagynia a tanulmányból a márciusi mintáról szóló részeket.

Tévesen ítélte meg a helyzetet az a tudósító is, aki a tanulmányról szóló hírt szerkesztette, majd közölte az UB honlapján. Már a cikk címében is a márciusi minta, azaz a kutatás leggyengébb lábakon álló részlete van kiemelve. Nem tudjuk, hogyan működik a barcelonai egyetem sajtóirodája, de egy intézményi kommunikációs stábnak logikusan nem a lájkvadászatra és az instant népszerűségre kell hajtania, mert ilyen módszerekkel már rövid távon aláássák az adott egyetem, kutatóközpont, akadémia stb. évtizedek alatt kiépített elismertségét.Az UB – legalábbis az Unirank szerint – a világ 94. legjobb egyeteme (Spanyolországban a legelső). Egy ilyen intézménynek éppen hogy nem arra a blamázsra van szüksége, amit egy mindenkit érintő és érdeklő ügyben egy nem kellően alátámasztott kutatási eredmény világhíre eredményez. Ráadásul a valószínűleg téves eredmény hangsúlyozása elfedi a kutatás azon következtetését, amely szerint igenis érdemes szennyvízelemzéssel járni a koronavírus nyomában.

Mit tehettek volna a hírügynökségi szerkesztők, a Reuters vagy a Magyar Távirati Iroda munkatársai, akik közzétették az UB hírét? Rá kellett volna szánniuk még 10–15 percet arra, hogy megnézzék, hol jelent meg a hír alapját képező tanulmány. Nem egy megbízható, szaklektorált (peer review) folyóiratban, egy hanem egy úgynevezett preprint szerveren, a Medrxiven. Az ilyen szerverek a folyóiratban még nem megjelent tanulmányok gyűjtőhelyei.

Tény, hogy az új koronavírus kapcsán elképesztő mennyiségű eredmény születik, az ezeket összefoglaló tanulmányokat egyszerűen nincs idő és kapacitás mind lektorálni. Az viszont intő jel kellett volna legyen, hogy sem a tanulmányból, sem az intézményi hírből nem derül ki, hogy bármely megbízható folyóirat legalább előzetesen/feltételesen közlésre elfogadta volna a cikket; vagyis nem tudunk róla, hogy egyáltalán megkezdődött volna a szak ektorálási folyamat. Ugyanezt a plusz ellenőrzési kört kellett volna lefutni a hírügynökségi hírt leközlő szerkesztőségekben is. Az újságírók tudják a legjobban, hogy egy hírügynökségnél mennyire feszített a tempó. Ha tehát egy tudományos hír „túl szép, hogy igaz legyen”, akkor megéri erőteljesebben megkapargatni, már önmagában azért is, hogy az adott szerkesztőség később elmondhatja, hogy ők nem estek bele abba a csúnya csapdába, amibe mindenki más igen.

Vannak tanulságok?

Talán akad egypár. Hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a kutatók is lehetnek becsvágyók, hiúk, olyannyira elfogultak, hogy az adatokat az ideológiájukhoz igazítják. Előfordulhat, hogy adott szakterületen szuper szakemberek más területről képzelik azt, hogy ahhoz is (mindenhez is) értenek, lehetnek korruptak, tudatosan csalók, vagy simán lehet, hogy elérték az inkompetenciaszintjüket. Számos hibája ellenére még mindig a szaklektorálási rendszer – amelyben az adott szakterület kutatói anonim módon átvilágítják az egy adott folyóirathoz benyújtott cikkeket – az, amely képes lehet kiszűrni az ilyen eseteket.

Amikor a rendszer hibázik, abból a szó szoros értelmében tragédiák származnak. 1998-ban a The Lancet folyóiratban jelent meg egy bizonyos Andrew Wakefield és szerzőtársai tanulmánya, amely összefüggést tételezett fel az autizmus és az MMR (kanyaró, mumpsz és rózsahimlő) oltás között. Mint egy éveken át tartó újságírói oknyomozásból kiderült, Wakefield átírta a vizsgált betegek kórtörténetét, sőt nemlétező pácienseket használt, szándékosan meghamisította az eredményeket, s a „megfelelő” eredmények prezentálásáért pénzt kapott (az volt a cél, hogy az oltás gyártói nagy összegekre perelhetők legyenek). Mindez átment a Lancet szerkesztőin. Amikor kezdett fény derülni a mahinációkra, nem csatlakozott szerzőtársaihoz, akik visszavonták a tanulmányt, soha nem volt hajlandó megismételni a vizsgálatot, ami azt támasztotta volna alá, hogy igaza lenne, és nyilvánosan soha nem ismerte el a hibáit. A botrányos cikk nyomán indult el a jól ismert, összeesküvés-elméletes oltásellenes kampány. Így még 2011-ben is az MMR-átoltottság a nyájimmunitáshoz szükséges 95% alatt maradt Nagy-Britanniában, és a 2016–2017-es hazai kanyarójárvány sem független az oltásokba vetett bizalom megrendülésétől (meg a hatóságok ügyetlenkedésétől, a hozzá nem értéstől, az egyenlőtlenségek növekedésétől, a gettósodástól).


Meg lehet előzni az ilyen eseteket?

Erre sincs homeopatikus, Grabovoj-számokkal láthatatlanul rezgő, pi-vízben fürdetett, szabadgyök-pusztító, ősi inka/egyiptomi/hun csodaszer. Most óhatatlanul megnő a kutatók, a tudománnyal foglalkozó újságírók, szerkesztők, sajtósok, intézményi kommunikátorok felelőssége. Szempont, hogy egy adott szakterület hozzáértői nem tévedhetetlenek, de a szakemberek mégis nagyságrendekkel kevesebbszer tévednek, mint a laikusok. Ha pedig valami gyanús, mindig akad más szakértő, akinél rá lehet kérdezni. A szkepticizmus és az összpontosítás sokat segít.

***
Újabb szempontok – Markó Bálint megjegyzései


A barcelonai vizsgálat további hibái: a kutatók nem a teljes vírusgenomot mutatták ki (nem is ez volt a cél), hanem genetikai markerekre (szekvenciákra) „utaztak”. Ez egyébként helyénvaló, semmi kivetnivaló nincs benne. A kimutatás érdekében több, különböző intézmény által kifejlesztett, eltérő „jóságú” markert is használtak, ami egyfajta keresztvalidálást tesz lehetővé. Az egy évvel ezelőtti mintából azonban csak két marker alapján tudták kimutatni a vírust, viszont egyes szakértők kétségbe vonják e markerek érzékenységét, alkalmasságát. Főleg amiatt, hogy ilyen bombasztikus eredményről van szó, ilyenkor komoly keresztvalidálást kellett volna végezni.

Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy szennyvízmintáról beszélünk, amelynek vizsgálata végképp nem egyszerű feladat, nagyon sok potenciális szennyezőelem (genetikai is) van benne. A tanulmányt ért egyik kritika pontosan arra vonatkozik, hogy egy vírus szennyvízből való kimutatása még nincs teljesen pontra téve.

A preprint szerverekről: a MedXriv egy nyílt kéziratportál. A kutatók annak reményében töltik fel az ilyen gyűjtőhelyekre a kézirataikat – a tanulmány folyóiratnak történt leadása előtt, vagy aközben –, hogy mások szabadon lektorálják, szóljanak hozzá, s ezáltal a szöveg átesik egy nyílt peer review-n, ami hozzájárulhat ahhoz, hogy a cikket egy jelentős folyóirat fogadja el közlésre. Tehát az ide felkerülő dolgozatok, az azokba foglalt eredmények és következtetések nem estek át semmiféle lektoráláson, szakmai szűrőn. Ebben a változatban még a legjobbnak tűnő tanulmány is csak szándéknyilatkozat, tehát csak nagy elővigyázatossággal szabad foglalkozni az ilyen státuszú cikkekkel. A MedXriv és hasonló platformok fel is hívják a figyelmet arra, hogy az ott szereplő anyagok még nem validáltak tudományosan.

A baj tehát többrétű: (1) ne adj ki közleményt tudományosan nem validált eredményről, mert nem oké; és mert (2) ezzel befolyásolhatod magát a közlést is. Hiszen lehetséges, hogy egy már felfutott cikket könnyebben lehoz egy jó folyóirat, habár az adott szöveg maga nem üti meg a kellő szintet, de a felfutás miatt nagy hivatkozásszámra lehet számítani, ami előnyös lehet a lapnak. Továbbá ajánlott (3), hogy a médiában dolgozók kétszer is nézzék meg, mit közölnek, mert a fake news, ami ellen küzd a sajtó, úgy termelődik, hogy szélbekiáltunk valamit, ami csak a szélnek való, de egyelőre másnak nem – ez újságírói felelősség kérdése.

Nyitókép: Photo by Isaac Quesada on Unsplash

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS