2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mădălina faluja: 5 évig követni egy kolduló anya történetét - egy újságíró tapasztalatai

Horváth-Kovács Szilárd Horváth-Kovács Szilárd 2020. június 10. 17:53, utolsó frissítés: 2020. június 11. 11:02

Egy bukaresti közösség megpróbál segíteni egy kiskorú anyán, miközben az egész rendszer szegény- és romaellenességével szembesülnek. Ana Maria Ciobanu újságíróként dokumentálta a történetet.


2015 júliusában egy fiatal roma lány, Mădălina Solomon egy bukaresti metróállomáson, kisgyerekkel a karján egy táblával álldogált: „Halunk éhen”. Mirela Oprea, a World Vision gyermekvédelmi szakértője felháborodva szólította meg a lányt, hogy kié a karjában lévő gyermek – sértette a kéregetés és a gyerek felhasználása pénzszerzési célból. Miután kiderült, hogy gyerek a fiatal kolduló roma lányé volt - ekkor elgondolkodott, hogy hogyan tudna segíteni rajta.

Így indult az a történet, amelyet a Decât o Revistă (DoR) újságírója, Ana Maria Ciobanu 5 évig követett, és létrehozta a romániai újságírás első jelentősebb narratív újságírói projektjét. Ez a Satul Mădălinei – Mădălina faluja, amely „a szeretetről, a szegénységről és az altruizmus áráról” szól, és egy 2015-ös terjedelmes cikkből és hét, közel egyórás podcastből áll, amelynek utolsó epizódja 2020-ban készült el.

A projekt végigköveti az 2015-2020 évek sokszor drámaian fordulatos és váratlan eseményeit, amelyeken keresztül egy közvetlen, személyes bepillantást kapunk egyrészt a mélyszegénységben élő emberek mindennapi életébe, másrészt egy társadalmi kísérletbe, egy próbálkozásba, aminek keretében egy bukaresti fiatal értelmiségi csoport igyekszik anyagi, egészségügyi, jogi és egzisztenciális támaszként jelen lenni, és segíteni leküzdeni a mélyszegénységet.

A 2015-ös adatok szerint a romániai gyerekeknek több mint felét (51-52%) fenyegette a szegénység – ma is közel 40% ez az arány – amely fokozottabb volt a rurális vidékeken, illetve a kirekesztett roma közösségekben. Mădălina Solomon egy ilyen környezetben született és nőtt fel, már egész kiskorától a szülei Bukarestbe jártak vele koldulni – az volt a megélhetési forrásuk. Bár be volt íratva az iskolába, a szegénység és a koldulás miatt nem járhatott folyamatosan, majd a 6-ik osztály után abba is hagyta. Így egy lett a több mint 20%-ot jelentő iskolaelhagyók közül, amely Romániában aggasztó méreteket ölt, szintén elsősorban vidéken és a szegénységben élők között.


A fiatal roma lány ezután megismerkedett egy nála néhány évvel idősebb fiúval, és mivel soha semmiféle szexuális felvilágosítást nem kapott, 15 évesen terhes lett. Ekkor elvesztette a közössége előtt a „kisasszony” státuszát, és el kellett hagynia a családját. Így költözött át kiskorúan a fiú szüleihez, egy másik falusi roma telepre, és így vált a megközelítőleg 19 ezer kiskorú anya egyikévé. Bár az utóbbi évben kevesebb lett a romániai kiskorú terhességek száma, a tavalyi statisztikai adatok szerint még mindig 17 ezer fölött voltak azok a 19 évnél fiatalabb lányok, akik gyereket szültek.

Mădălina 2015-ben az akkor még alig egyéves, második gyerekével volt koldulni a bukaresti metróállomáson, amikor találkozott Mirela Opreaval, akinek köszönhetően elindul a „falu-projekt”.

A közösségi médiában létrejött segítő, támogató közösség – ami ma több mint 300 taggal rendelkezik – folyamatosan jelen volt Mădălina életében, legyen szó arról, hogy elkísérték egy nőgyógyászhoz, elvitték fogászatra, alapvető szükségleteket vásároltak meg, majd különböző alapítványokon keresztül pénzt gyűjtöttek és elkezdtek egy lakható házat építeni a családja számára.

Ez az online „falu” akkor is mellette állt, amikor Mădălina a gyerekeket hátrahagyva elszökött Franciaországba egy online megismert fiatalemberrel, majd az egyik gyerekkel egy másik férfival Temes megyébe, majd visszaköltözött a szüleihez, majd vissza az élettársához. A közösség ezeket a lépéseit eleinte nem értette, de a podcastekből kiderül, hogy ennek a viselkedésnek is megvannak a maga megérthető okai, amelyeket – szakembereket bevonva – a "faluközösség" is lassanként megértett. A háttérben a mélyszegénység lélektani hatásai, a nők elleni és családon belüli erőszak, transzgenerációs problémák, rosszul működő szociális intézmények, hatósági, intézményi és strukturális romaellenesség állnak.

Mădălina Solomon és Ana Maria Ciobanu. Fotó: Mircea Reștea / DoRMădălina Solomon és Ana Maria Ciobanu. Fotó: Mircea Reștea / DoR


Megkerestük Ana Maria Ciobanut, hogy meséljen az 5 éves projektről és annak tanulságairól. Szerinte a legerősebb következtetése a történetnek most is az, hogy láthatóvá vált, mennyire hiányzik az állam támogatása a legsérülékenyebb családok életéből - ott ahol a legnagyobb szükség lenne rá.

Az újságírónő következtetése szerint a segítségnyújtás nem működik, ha a szociális ellátórendszerek és szakemberek nem partnerek ebben. És úgy sem működhet, hogy csak egyetlen emberen segítünk, hiszen egész közösségek élnek szegénységben és az emberek abban élnek, annak részesei. Az az Argeș megyei falu, Cotul Malului, ahol Mădălina lakik, tucatnyi hasonló helyzetű családból áll, tucatnyi feleség és lány van, akik koldulásból tartják el a családjaikat, akik már a harmadik generáció óta ezt csinálják.

A metró rendőrsége tisztában van azzal, honnan jönnek, mint ahogy a gyermekvédelmi hatóság is. És mégis évtizedek óta senki nem gondolt egy intervenciós stratégiára, ami biztosíthatná ezeknek a közösségeknek a megélhetését, és segítene a szegénységen. Az a segítség, amit Mădălina kapott a támogatóktól, egyenesen igazságtalanságként hat a közösség többi tagjai számára, és számtalan veszekedés forrása lett - mesélte Ciobanu. És a támogatók, bármennyire szeretnének az egész közösségnek segíteni, nem tudnak, mert korlátozottak az erőforrásaik.

A segítők valójában a nevelésben-oktatásban reménykednek: ha Mădălina gyerekei nem hagyják abba az iskolát, sokkal több esélyük lehet; illetve, ha M. befejezi a kötelező 10 osztályt, szerezhet egy munkahelyet és nem kényszerülne többé a kéregetésre. Elméletileg ez helyes gondolat, jegyezte meg az újságíró, viszont gyakorlatilag, amint a DoR egyik anyaga rámutat, az iskola egy délibábnak bizonyulhat, ami csak ígéri, hogy kiemel a mélyszegénységből, de sajnos legfeljebb csak a írni-olvasni tanít meg.

Arra a kérdésünkre, hogy mi a tapasztalata a téma narratív újságírói megközelítésre, Ana Maria Ciobanu elmondta, hogy számára Mădălina faluja egy óriási kihívás volt, és nagy felelősség jelen időben lekövetni a történetet úgy, hogyha lehet, közben jó irányba mozdítsa elő.

„2015-ben, mikor az első cikket közöltem Mădălináról, lehetségesnek tűnt, hogy feltűröm az ingem és segítek egy fiatal anyán, aki kéreget a metrón. Úgy látszott, lehetséges a barátjának lenni, hogy megnyithatod az utat az egészségügyi szolgáltatások fel, hogy vezeted a szociális szolgáltatások elérése fele, amelyekre jogosult, de nem fér hozzá, hogy nyiss egy kasszát. Egy optimista szöveg volt, amely egy illúziót foglalt magában, hogy egy gondoskodó állam hiányában, aki magára hagyja a legsérülékenyebb állampolgárait, vannak olyan metróutasok, akik megváltoztathatják valakinek az életét. Továbbra is hiszek a Mirela Oprea által alkotott csoport erejében és energiájában, de a történtet, amit 2017-ben és 2020-ban meséltem, rámutat arra, hogy milyen terhekkel szembesülsz - és nem csak anyagilag, hanem lelkileg is. Iszonyatosan nehéz, hogy valakit kiemelj a szegénységből, amikor transzgenerációs szegénységről van szó, ami egy egész közösséget súlyt. És tisztában kell légy azzal, hogy ha segíteni akarsz, akkor nem várhatsz viszonzásként „eredményeket” és „fejlődést”. Hogy erőd kell legyen ahhoz, hogy ott legyél akkor is, amikor éppen semmi sem működik. Örvendek, hogy Mădălina és az ő szimbolikus faluja lehetőséget adott, hogy jelen időben elmondjam a történetüket, örömökkel és csalódásokkal, válásokkal és megbékélésekkel” – foglalta össze az újságíró a tapasztalatait.

A DoR utolsó anyaga nem volt olyan optimista, mint az első, pedig 2020 legelején arról számolt be, hogy Mădălina – aki immár 24 éves, és egy 8 és egy 6 éves gyereket nevel – sikeresen beiratkozott egy második esélyt biztosító iskolába, de már senki sem hiszi, hogy ez a típusú oktatás megoldás lesz a mélyszegénységre. Ez után kezdődött el a Covid-19 pandémia, és az is felmerült, hogy mi történt Mădălinaval és családjával a járvány ideje alatt?

Az újságíró megkeresésünkre elmondta, nem kapták el a vírus-fertőzést, és hogy az utolsó tudósítása óta nem voltak Bukarestben sem koldulni. A segítő csoport folyamatosan ezt kérte, cserébe vállalták, hogy havonta biztosítanak egy minimális összeget, ami az alapvető szükségleteket fedezi a járvány ideje alatt. Ana Maria Ciobanu válaszából azt is megtudtuk, hogy ebben az esetben a járványnak pozitív hatása is volt: Mădălina a második esély programban nem kellett 100 kilométert ingázzon, hogy befejezze az iskolát, hanem e-mailben kapta meg a leckéket és online kellett levizsgázzon. A támogató csoport egyik tagja, Anemarie Helen Necșulescu segített neki a tanulásban (már a korábbi anyagokból is kiderült, hogy Mădălinanak jó képességei vannak), így sikerült minden tantárgyból átmennie.

A DoR munkatársa elmondta, hogy ellentmondásos volt, hogy mikor mindenkinek otthon kellett maradnia a szükségállapot miatt, akkor sokkal nehezebb volt anyagi támogatást gyűjteni Mădălináéknak, aki ebben az időszakban szerette volna megépíteni illetve rendbe tenni a fürdőszobát és a konyhát, amit évek óta hiányolnak. A falubeli kőműves munkások ekkor nem voltak külföldön és más munkájuk nem akadt, ezért gondolta Mădălina, hogy ebben a periódusban sikerül befejeznie a munkát – bár a támogatói tartottak attól, hogy nem tudják saját erejükből fedezni a költségeket. Viszont látva a fiatal anya elszántságát, hogy megteremtse a gyerekei számára a lakhatás minimális feltételeit, ismét mellé álltak.

Az újságíró és Mădălina két gyereke. Fotó: Fotó: Mircea Reștea / DoRAz újságíró és Mădălina két gyereke. Fotó: Fotó: Mircea Reștea / DoR
A különböző szükségletek jelentősek és minden lépésnél újabbak jelentkeznek: az építőanyagok ára, a számlák, váratlan egészségügyi esetek, egy táblagép a gyereknek, hogy részt vehessen az online oktatásban, egy haszonállat megvásárlása, hogy télen legyen mit egyenek. Egy mélyszegénységben élő család számára lehetetlen ezeknek eleget tenniük, de az ilyen váratlan kiadások nagyon megterhelőek a segítő csoportnak is, nehéz lépést tartaniuk az előre nem látható költségekkel, főleg egy olyan periódusban, amikor az állampolgárok visszafogottan adományoznak – hiszen a pandémia okozott bizonytalanság mindenkit érintett.

Közben az újságíró számára a szakmai elismerés is megérkezett, a minden évben öt fiatalt támogató Alexandrion Alapítvány 2020-as Matei Brâncoveanu nagydíjának jelöltje lett Ana Maria Ciobanu is a Mădălina Faluja projekttel. Ezzel kapcsolatban az újságíró elmondta, hogy meglepetésként érte a megtisztelő jelölés, főként mert olyan listára került ezzel, ahol olyan fiatalok szerepelnek, akik valami meghatározót tettek a közösségeikért, szívesen írna az ő projekteikről is. Az is megtisztelő számára, hogy a zsűri az ő munkáját is fontosnak tartotta, amely a romániai társadalmi egyenlőtlenségekre reflektált, és hogy beemelték az olyan projektek közé, amelyek pontszerűen, ellenőrizhető módon és láthatóan formálják a társadalmat.

A megtiszteltetésen túl, a jelölés számára egy felelősséget is jelent, hogy folytassa az erőfeszítést, hogy hangot adjon azoknak, akiket nem szoktunk meghallani és párbeszédekkel hidakat építsen a sajtóban. Megkérdeztük, hogy ennek a fajta narratív, személyes újságírásnak szerinte mi a célja és milyen hatása van. Mint elmondta, mióta a DoR keretében történeteket mesél a szegénységről, a nők elleni erőszakról, a gyerekek szociális és intézményes védelemről, a mentális egészségről, azóta van egy olyan hatás is, amelyet értékelni lehet.

Ebből a szempontból Mădălina faluja számára is egy tanulási folyamat volt, ahol megtanult ajtókon kopogtatni, embereket megkérni, hogy hallgassák végig a podcasteket, hogy ajánlja, hogy használják a munkáik során, vagy hogy kiderüljön, mi hiányzik belőlük. A témáról több ízben tartott előadást a bukaresti egyetem újságírás, szociális munkás és kommunikáció szakán is és konferenciákra is meghívták vele.

De ezen túlmenően éppen olyan lényeges, hogy a munkája kapcsán több tucatnyi szociális munkát oktató egyetemi tanár és szakember írt neki, hogy erről beszélgetnek az egyetemi órákon, vagy a szakmai körökben, mivel egy hangot, nevet és egy arcot kapott az a jelenség, amellyel elméletben foglalkoznak. Ezen keresztül létrejön az empátia a szereplőkkel, és kiviláglik, hogy mennyire nehéz tulajdonképpen a segítségnyújtás, és mennyire vékonyak a határok a támogatás bonyolultsága miatt, mennyit árthat a megsegítendő embereknek egy kiábrándulás, csalódás. Az is kiderül, hogy miért nem férnek hozzá a szociális védelemhez olyan sokan Romániában, és mennyire elégtelen azok számára, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

„Abban hiszek, hogy az újságírás nyilvánvalóvá tudja tenni ezeket a súlyos problémákat, amelyekkel a társadalmunk szembesül, de abban is, hogy akár megoldásokat javasolhat, kezelhetővé téve a közpolitikákat, amelyek hozzájárulnak a társadalmi egyenlőtlenség fenntartásához, vagy témát ad a gyerekek és a fiatalok számára, hogy beszélgessenek arról, hogy mit tehetnek a legsérülékenyebbeket érintő sztereotípiák felszámolása érdekében” – foglalta össze a munkája értelmét Ana Maria Ciubanu.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS