2020. július 8. szerdaEllák
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

„Az alkoholizmusomra hallgattam, amikor azt mondta, hogy csináld végig és halj meg!”

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2020. június 03. 14:08, utolsó frissítés: 19:52

Kozma Ferenccel, a szentgyörgyi szenvedélybetegeket támogató csoport vezetőjével beszélgettünk, aki a saját bőrén tapasztalta meg az alkoholizmus minden mélységét.


A koronavírus azok életét is felborította, akik előtte viszonylag kiegyensúlyozottan éltek és tudták kezelni a belső konfliktusaikat, nem pedig elnyomták és valamilyen szenvedélybetegséggel enyhítették azt. De számukra is többek közöttszorongást, depressziót és magányt okozhatott a bezártság. De mi a helyzet szenvedélybetegekkel?

A sepsiszentgyörgyi szenvedélybetegeket támogató csoport vezetője, Kozma Ferenc arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus idején még fontosabbá vált a támogatás és a támogatócsoportok szerepe. A bezártság az idő múlásával a szenvedélybetegek számára egyre nehezebbé vált. Nagyon sokan visszaestek és nagyon sok új eset van a koronavírus kezdete óta. Az, ami a koronavírust megelőzően évek alatt nem alakult ki, az most akár pár hónap alatt megtörtént. Hiába zártak be a kocsmák az alkoholt így is beszerezték, ugyanígy a kábítószert is eljuttatták bárhová és a szerencsejátékot is megtalálták a szenvedélybetegek az online platformokon.



Nincs olyan, hogy zárt kapu egy szenvedélybeteg számára. Többségében azért estek vissza, mert kapcsolatok hiányában elmagányosodtak és nincs amivel lefoglalják magukat. Ha valakit hazaküldtek a munkájából egy hétre és ráadásul még tömbházlakásban is lakik, akkor el lehet képzelni, mennyire korlátozottak a lehetőségei. Nagyon sok időt töltöttek el így emberek a szenvedélyükkel, vagy annak gondolatával” – mutatott rá a lelkigondozó. Hozzátette, azonban nemcsak igény van a kapcsolattartásra, hanem lehetőség is, akár telefonon, akár videóchaten, vagy más eszközökkel. Meg lehet szervezni azt, hogy az ember ne legyen magányos és erről is szól a támogatói kör.

Kozma elmondta, hogy ő személy szerint nagyon sok embert felhívott ezalatt az időszak alatt, főleg olyanokat, akikről tudta, hogy izolált körülmények között vannak és online sem tudnak becsatlakozni a támogató csoport által ez időre elindított terápiás beszélgetésekbe. Biztatta és bátorította őket és azt is bevallotta nekik, hogy neki is nagyon nehéz időszak volt ez, főleg az elején.

Kozma Ferenc maga is alkoholista volt. Története alkoholizmusának kialakulásáról, leépüléséről és segítségnyújtásra tett törekvéseiről jól érzékelteti mindazt a küzdelmet, amin azok mentek végig, akik szenvedélybetegségükről szerettek volna lemondani. Ahogy azokét is, akik valamilyen belső konfliktus miatt idővel függővé váltak.

Kozma 11 már éve foglalkozik szenvedélybetegek támogatásával, de előtte maga is átesett az alkohol okozta leépülésen. Tizenegy évvel ezelőtt hagyott fel az alkoholfogyasztással és miután kisétált a magyarózdi terápiás otthonból körbenézett Kovászna megyében, de egyetlen ilyen célú szerveződést sem talált. Pedig nem ő volt az egyetlen szenvedélybeteg a székelyföldi megyében. Innen jött a korábban mentősként dolgozó férfi ötlete, hogy egy másik fronton is segítenie kell az embereknek: szenvedélybetegeket támogató csoportot kell létrehoznia.

Saját bőrén tapasztalta meg ugyanis azt, hogy a szenvedélybetegség milyen méreteket ölthet és mennyire reménytelenné és kiszolgáltatottá teszi az emberek életét. Kozma Ferenc életútját egy hullámvasúthoz hasonlíthatnánk. Feleségével 21 éves korában házasodtak össze, úgy érezték, meg tudnák váltani a világot, és valóban, amit célnak kitűztek, azt elérték. Sok munka árán megvették a régóta vágyott kertes házat egy székelyföldi faluban, Kozma pedig elkezdett dolgozni egészségügyi aszisztensként. Köztiszteletnek örvendtek, hittek egymásban és hamarosan gyerekeik születtek.

A csúcspont után azonban mély zuhanás kezdődött, ami miatt sorra elveszítette mindazt, ami addig fontos volt számára. És hosszú éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy belássa: az idilli kép megszűnt létezni és ennek oka nem más, mint az alkoholhoz fűződő viszonya, ami leépített őt testileg, lelkileg, szociálisan és erkölcsi értelemben is. Alkoholizmusa kialakulásához számos tényező hozzájárult: az önbizalomhiány, a megfelelési kényszer, családi háttér (a minta). De legfőképpen az, hogy érzelmi problémáit nem tudta kezelni, alkohollal oldotta hangulatát. Az alkoholfogyasztás mértéke pedig fokozatosan nőtt, minél több problémával szembesült és lassan kialakult az alkoholbetegsége. Ezt viszont ő észre sem vette, mert az alkohol eltorzította a valóságérzékelését. Csak azt látta, hogy körülötte minden leépül, de nem értette, hogy miért?

Kozma családjának akármelyik ágát nézte, az alkoholizmus jelen volt. Mindenki fogyasztott körülötte alkoholt kisebb-nagyobb mértékben. A családi mintája tehát úgy épült fel, hogy nagyon közeli rokonai is, mint az édesapja „illogatott”. Az érzelmi problémák kezelésén azonban nem dolgozott, nem tanulta meg, hogyan kezelje konfliktushelyzeteit. A megoldatlan érzelmi problémák pedig csak gyűltek, a gyerekkora óta. Most pedig rövid idő alatt nagyon sok mindent szeretett volna elérni: önbizalomhiánya miatt nagyon vágyott arra, hogy elismerjék és szeretett volna a mentőszolgálatnál is dolgozni.

Ebben az időszakban pedig nagyon sok személy vette körül, akikkel napi rendszerességgel tartotta a kapcsolatot. Sokukkal a munkája miatt találkozott, ha nem a rendelőben, akkor „terepen”.

Azonban a székelyföldi falu lakói, akiknek meg szeretett volna felelni, nemcsak „normálisnak” tartották a mindennapi alkoholfogyasztást, hanem elképzelhetetlennek azt, hogy valakinek ne töltsenek. Mint mesélte, Székelyföldön a mindennapok nélkülözhetetlen részét alkotja az alkohol, úgy a társasági, mint a családi események alkalmával, aki pedig nem iszik alkoholt, az a nem „normális” kategóriába tartozik. „Innen már gyanítható, hogy mi történhetett a terepmunka során, nyilván a rendelőben nem lehetett inni, de terepen bárhová bementem, megkínáltak egy pohárkával” – jegyezte meg.

Forrás: pexels.comForrás: pexels.com


Kozma Ferenc szenvedélybetegsége a mindennapos alkoholfogyasztás hatására hetek, hónapok, évek alatt alakult ki. „Azt vettem észre, hogy reggelente kívánom az alkoholt. Nem tudok enélkül elindulni munkába. Már alig vártam, hogy a terepmunka során valaki megkínáljon. Aztán már a kocsmába is bementem érte. Amikor pedig már túl kínos volt, akkor inkább otthon ittam meg. Akkor kezdett motoszkálni bennem, hogy valami nagyon nincs rendben. De még akkor sem tettem ellene, amikor már otthon is kellett igyak és egyedül is kellett igyak, és nem értettem, hogy egyáltalán miért kell igyak” – emlékezett vissza.

Kozmának a szenvedélyét kollégái előtt álcáznia kellett, arra ugyanis vigyázott, hogy ne derüljön ki környezete számára, hogy a háttérben milyen életmódot folytat. Ez kisebb-nagyobb sikerekkel össze is jött neki. Családja előtt viszont már nem tudta eltitkolni és feleségével való kapcsolata megromlott. A családi problémák pedig egyre csak nőttek. Felesége nem tudta, hogy mihez kezdjen ebben a helyzetben. Kozma pedig tagadta alkoholizmusát önmaga számára is. Felesége így elhatározta, el fognak költözni vidékről. Abban reménykedett, hogy a környezetváltozás segíteni fog számukra.

Ezt azonban Kozma nem úgy élte meg, mint egy új lehetőséget, hanem veszteségként. Úgy érezte, le kellett mondania nemcsak ismerőseiről, hanem nehezen megszerzett vidéki házukról is, ami egykor a biztonságot, a sikeres életet és otthont szimbolizálta számukra. A környezetváltozás így alkoholszenvedélyét nem hogy mérsékelte volna, hanem az újabb belső és kezeletlen konfliktusok csak tovább növelték mértékét. Az eddigi napi hét deci tömény (és más kísérő italok) előbb megduplázódott, majd két liter tömény alkoholra emelkedett. Ez pedig már nem csak családi, egészségügyi problémákkal is járt. Állapota rohamosan romlott.



Szenvedélybetegsége fizikai tünetekkel is járt, ami elviselhetetlenné tette számára, hogy akár egy napot is "tisztán" töltsön. A napi 2 liter tömény és a mellé fogyasztott nagy mennyiségű bor, sör és más italok azonban Kozmának már egyre több problémát okoztak és egyre kínosabb volt számára. Már nem tudta tovább titkolni a külvilág elől: a mentőszolgálatnál egyre nehezebben tudta ellátni feladatait, beutalták sürgősségire és fel kellett keressen szakorvosokat egészségügyi gondjaival. Reggelente elvonási tünetekkel ébredt, éjjel alvászavarokkal küzdött. Otthon úgy érezte, bujkálnia kell felesége elől, nehogy meglássa, hogy iszik, mert az veszekedéssel járt. Ez az állapot azonban egy kétgyermekes anyának tarthatatlan volt.

„Kitartóan mellettem állt az utolsó percig, viszont úgy érezte, hogy ebbe az egész kálváriába bele fog pusztulni. Jó döntés volt a részéről, hogy elhagyott. Persze, akkoriban ezt még nem díjaztam, de jó döntést hozott, mert volt két gyermekünk, akik csak rá támaszkodhattak. Abban az időben én nem voltam ott számukra, de mások számára sem. Egy senki voltam, aki a létezésével többet ártott, mint segített másoknak. Bármennyire fájdalmas volt megválni tőlük, hagynom kellett, hogy lecsillapodjanak a dolgok, tiszta életmódot tudjak folytatni, hogy aztán a nulláról újraépítsük a kapcsolatunkat, ami már az őszinteségre és a bizalomra épülhet” – ismerte el Kozma.

Forrás: pexels.comForrás: pexels.com


De még mielőtt ő is jó döntést hozhatott volna és a józan életmód választotta, előtte még elment végsőkig

Miután felesége és gyerekei elhagyták, szeretett állását a mentőszolgálatnál már nem tudta tovább folytatni. Életét kilátástalannak látta. Úgy érezte, mintha mindig be lett volna borulva felette az ég, a napot sosem látta, mindig szürkeség és sötétség vette körül kívül és belül is. Ebből a mély és nyomasztó állapotból azonban egyedül nem tudott kilépni. Kétségbeesésében az öngyilkossággal is megpróbálkozott. Azt remélte, ha túléli, akkor ezzel visszaszerezheti feleségét és gyermekeit. Túlélte, de családját nem sikerült visszacsalogatnia magához.

Kozma így viszont nem tudta egyedül fenntartani magát és önpusztító életmódját tudta folytatni. Visszaköltözött gyermekkori otthonába, idős szüleihez. Elmondása szerint szülei szörnyülködve vették tudomásul azt, amiről eddig fogalmuk sem volt, mert elég távol éltek tőle ahhoz, hogy ne szembesüljenek a ténnyel: gyermekük alkoholista. Ráadásul szüksége van bizonyos mennyiségű alkoholra ahhoz, hogy a tüneteket elkerülje. Három hétnyi ott tartózkodása alatt az egész életüket felforgatta, mert velük is megpróbálta megcsinálni azt, amit feleségével tett: kihasználni őket a függősége érdekében.

Ebben a reménytelennek tűnő helyzetben azonban felmerült szülei részéről a Bonus Pastor Alapítvány magyarózdi terápiás otthon segítségnyújtásának lehetősége. Kozma erre gondolkozás nélkül rábólintott, abban a hiszemben, hogy ennél rosszabb már úgy sem jöhet. Nem hitt benne és fogalma sem volt, hogyan próbálnak majd segíteni rajta, de nem is érezte méltónak magát arra, hogy vele foglalkozzanak.

A terápia előtt el sem tudta volna képzelni, hogy lesznek olyan napok, amikor nem iszik alkoholt. Most viszont a kezelés megkövetelte tőle az alkoholról való lemondást. Kozma így már a terápia előtt elkezdett készülni a tisztulási folyamatra, ami számára azt jelentette, hogy négy nappal előtte lemondott az alkoholról és ezzel párhuzamosan elkezdtek jelentkezni az elvonási tünetek, amelyek hihetetlen szenvedést okoztak neki.

A magyarózdi otthonban töltött kilenc hónap sok mindent megváltoztatott Kozma életében. Többek között azt is, hogy visszanyerte hitét. Rájött, hogy nemcsak az ő esetében, hanem mások esetében is van kiút és nincs olyan, hogy reménytelen ember. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy sok olyasmit beismerjen magának, amit korábban tagadott, mint az alkoholfüggő betegségének tényét. A szemléletváltás szerinte az emberközpontú terápiának volt köszönhető, mert az ott dolgozó szakemberek a szakmaiságon túl az emberekbe vetett hitüket is beleadták a terápiába és mindent megtettek, hogy segíteni tudjanak. Nem számított, hogy milyen szociálisan helyzetből jött az illető, nem ítélkeztek.

Az is fontos mozzanat volt számára, hogy az otthonban tudatosult benne, hogy itt a „játszma véget ért”, mivel sehol sem tudott volna hozzáférni alkoholhoz. Mindemellett pedig a terápia első óráiban úgy érezte, Isten érintésével találkozott egy bibliai idézet felolvasásakor, ami mellbe vágta. „Azt a helyzetet írta le, amiben én akkor éreztem magam, pedig ott senki nem tudta még, hogy ki vagyok és honnan jövök” – mutatott rá Kozma. Ebbe az érzésbe, amit a jelenség kiváltott belőle, belekapaszkodott és a terápiás kezelésnek köszönhetően pedig tünetei is enyhültek. A helyzet magával ragadta, és ahogy telt az idő, úgy egyre kevesebbet gondolt az alkoholra.

Öt hónap után úgy hagyta el az épület falait az első kimenőjére, hogy eszébe sem jutott az alkohol. Az áttörés megtörtént és nem volt visszaesés részéről, viszont különösen a nehéz időszakokban meg kellett küzdenie továbbra is szenvedélybetegségével, ami élete végéig elkíséri.

Miután a terápia véget ért, Kozma Ferenc visszatért a hétköznapi életbe. A kilenc hónap alatt összesen négy alkalommal hagyhatta el eddig a magyarózdi otthont. Most jött el az ideje annak, hogy bizonyítson önmaga számára, hogy életét megújult hitével a nulláról újra tudja építeni és szembe tudjon nézni előző tetteinek következményével.



Kozma elmondása alapján a szenvedélybetegségben küzdők számára nagyon fontos, hogy legyen valami, ami eltereli a figyelmüket a betegségük tárgyáról. Kozmának ez az önzetlen segítségnyújtás volt, amit már a magyarózdi terápiás otthonban célként tűzött ki magának. Amikor azonban 2009-ben visszajött Sepsiszentgyörgyre, hiába keresgélt a megyében működő támogató csoportok után, elkezdett tehát a megyén kívül is szétnézni. A nagyobb városokban talált is ilyen csoportosulásokat. Ezekkel fel is vette a kapcsolatot, hogy támogatókat állítson maga mellé a sepsiszentgyörgyi csoport elindításához, ami egy hónappal visszatérése után sikerült is neki. Saját tapasztalatai mellett pedig elkezdett önkénteskedni a magyarózdi terápiás otthonban, elvégezett egy kétéves lelkigondozó-képzést és ezt követően elvégezte a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara Pasztorális tanácsadás alap és mesteri képzését is.

Azóta pedig két fronton is tevékenykedik: mentősként és a szenvedélybetegek támogatásáért is, mert nemcsak feleségével sikerült kibékülnie és újraházasodnia, hanem régi munkahelyét is visszakapta.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS