2020. aug. 4. keddDomonkos
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Jenei Deborah: az emberek furcsán néznek, amikor azt mondjuk, thrash and rollt játszunk

Tőkés Hunor Tőkés Hunor 2020. április 24. 11:22, utolsó frissítés: 17:50

Még nem érettségizett le, de már két színdarabban is játszik, négy éve van zenekara, amelynek most jelent meg az első lemeze. A 3AD frontemberét kérdeztük az Epic Music Battle vetélkedő döntőjébe való bejutásról és a tej túladagolásról.


A kolozsvári 3AD zenekar vallásórákon kezdett el együtt zenélni, de hamar rájöttek, hogy a zenéjük több egy próbálkozásnál, és végül a rocknál keményebb, de a metálnál puhább zenét választottak. Az erdélyi Instagramos zenei tehetségkutató döntőjébe való bejutásról és új albumukról a zenekar énekesét, Jenei Deboraht kérdeztük.

Ötödikes korodban nyitottál a zene felé, amit próbák egész sora követett a televíziós tehetségkutatón és több musicalen át. Játszol a Concord Floralban, amit Sinkó Ferenc rendezett és a Románia 100-ban, amit Lovassy Cseh Tamás vitt színpadra a Váróterem Projekttel. Van egy zenekarod is, aminek a napokban jelent meg az új albuma. Ez a sokféle tevékenység, hogyan egyeztethető össze egy tizenkettedikes matek-infós diák életével?

- Ezt a kérdést én is sokszor felteszem magamnak. Az a helyzet, hogy nagyjából nyolcadik osztályos koromban kezdődött el egy ilyen „életvitel”-váltás. Elkezdtem nyitni az új dolgok felé. Sűrűsödtek a programok, majd a televíziós tehetségkutató után matek-infóra jelentkeztem. Igazából nem tudnám megmondani, hogy miért. Azóta elég sokszor említettem, hogy osztályt váltok, de valahogy sose jutottam el odáig. Megszoktam. Idén pedig, ha minden igaz, akkor le is érettségizek. Hogy hogyan egyeztethető össze ennyi minden? Borzasztóan szétszórt tudok lenni néha, anyáék csak azt mondják, hogy folyton futok valahová, viszont kialakítottam egy stratégiát: suliban odafigyelek az órákon és ott megtanulom a leckét, aztán suli után jöhetnek a próbák, különböző tevékenységek. Általában este szoktam hazaérni, ilyenkor kerül sor még tanulásra, házi írásra – habár azokat is nagyrészt iskolában egy-egy szünetben oldom meg.

Jenei Deborah, a 3AD énekese Jenei Deborah, a 3AD énekese


Mi motivál abban, hogy ilyen sok mindenbe belevágj?

- Kipróbáltam teljesen más tevékenységeket is, szerettem, de azok nem fogtak meg annyira, s lassan-lassan kiszűrődtek azok a dolgok, amik nem kötnek le. Ha meg szereti az ember, amit csinál, akkor mért ne csinálná? Sokszor mondom, hogy 24 óra nem elég, de ki lehet használni az időt, ha valaki nagyon akarja.

Nagyon szeretek emberek között lenni, ez az egyik fő motivációm. A másik pedig az, hogy ha zsúfolt és sűrű a napom, akkor nem halogatom a feladatok elvégzését, mert tudom, hogy még vár rám pár tennivaló. A bandával való zenélés egyszerre kikapcsol és feltölt. Régóta ismerjük egymást, nagyon jól egyezünk és nagyon szeretek velük lenni, ha lehet ilyet mondani: dolgozni. A színház pedig vonz, szeretem azt a környezetet. Igazából az emberek töltenek fel, nem tudnék egy irodában ülni és egy képernyőt figyelni órákon át. Talán ez is az oka annak, hogy ennyi tevékenységben veszek részt. Ritka az a nap, amikor nincs semmi program suli utánra. Megszokás kérdése talán, de össze lehet egyeztetni, csak szeretni kell a tevékenységeket, meg ezt az iramot.

A 3AD zenekar 2016-ban alakult és már ebben az évben felléptetek a Kolozsvári Magyar Napokon. Azóta nemcsak fejlődtetek és új albummal büszkélkedhettek, hanem a trash'n'roll (rock and roll és thrash metál) stílusú zeneszámok annyira megtetszettek az Instagramon futó Epic Music Battle zenei vetélkedő közönségének, hogy titeket szavaztak be a 80 lemezlovas és zenekar közül a döntőbe. Hogyan találkoztatok és mi a zenekar sztorija?

- A fiúkkal nagyjából 12 éves korunk óta ismerjük egymást. Biblia heteken kezdtünk el zenélni gyerekeknek. Miután lejártak a vizsgák, meg lejárt a tévéműsor is, felvetődött az a gondolat, hogy mi lenne, ha zenekarként próbálnánk meg együtt zenélni? Így visszagondolva számomra olyan, mintha csak egy meggondolatlan ötlet lett volna, amolyan „próbáljuk ki, mért is ne?”. Elkezdtünk próbálni. Kerestünk egy próbatermet, majd mindenki jött pár dal ötlettel. Meghallgattuk őket, mindenki megpróbálta a saját részét megtanulni és elkezdtünk próbálni. Ez mind 2016 nyarán történt. Ezt követően pedig lehetőségünk volt fellépni a 2016-os Kolozsvári Magyar Napokon, ami egy óriási lépés volt mindegyikünk számára.

Már csak azért is, mert amikor épp próbára tartottunk, felhívtak, hogy a Kolozsvári Magyar Napok műsorfüzetébe be kellene írják a banda nevét. A taxiban egy gyors ötletelés után, arra jutottunk, hogy a neveink kezdőbetűjéből fog állni: Ballai Álmos (szólógitáros), Jakab Ákos (dobos), Jakab Ádám (basszusgitáros) és jómagam, Debi (énekes), azaz 3A meg egy D, így lettünk mi 3AD.



Az első saját dalotokat 2018-ban, szereztétek Stanger Angel címmel. Miért a trash'n'roll stílust választottátok az új album hat számához?

- Az emberek eléggé furcsán néznek, amikor azt mondjuk nekik, hogy thrash and rollt játszunk. Ezt a szót mi raktuk össze, ugyanis nem találtunk egy olyan stílust sem, ami pontosan leírná a zenénket. Rocknak néha túl kemény, metálnak túl puha. Valahol fél úton van az igazság, de a daltól is függ. Ez annak tudható be, hogy amikor elkezdtünk együtt dolgozni, a fiúk főleg keményebb zenét hallgattak, így azt is tanulták meg játszani. Azóta mindannyiunknak jobban kialakult a zenei ízlése: elkezdtünk blues, klasszikus rock'n'roll, jazzes elemeket is beépíteni a zenénkbe. A "Stranger" volt a vízválasztó a zenekar történetében, általa kezdtük el megérteni a dalszerzés rejtelmeit. Ez a dal a legkomplexebb számunk is egyben.



És mi az a tej túladagolás?

- A "tej túladagolás" (azaz Milk overdose) a bemutatkozó kislemezünk címe, amely április 20-án jelent meg. Az album az eddigi munkánkat sűríti magába, az egyik számunk címe alapján kapta a tej túladagolás nevet. A Kusztos Attila grafikus által fotózott és tervezett lemezborítón tehenek láthatóak egy tenger partján. A lemezen szereplő 6 dalt köti össze tematikailag, minden szám egy társadalmi problémát közelít meg különböző nézőpontokból. Szimbolikusan az élet túladagolást jelenti a cím.



Hogyan éltétek meg az albumkészítés folyamatát?

- Körülbelül egy éve jutottunk arra, hogy jó lenne végre felvenni a dalainkat és kiadni egy lemezt. A kolozsvári Corvin Recording Stúdióra esett a választás, ahol két nap alatt rögzítettük a dalokat Szedlacsek Nimród hangmérnökkel. Ez volt az első olyan stúdió, ahol olyan minőségű lett a végeredmény, amilyet kívántunk. Teljesen más stúdióban játszani, mint a színpadon – ez mindenkinek új tapasztalat volt. Megismertük a hibáinkat és az erősségeinket és további jó tanácsokkal láttak el minket.

Kimerítő munka volt mindenki számára, de egy pillanatig se untuk. Voltak kétségeink a végeredményt illetően, magunkkal szemben, de amikor először meghallottuk a felvételt, tátva maradt a szánk. Reméljük, hogy minél hamarabb vissza tudunk térni, hogy felvegyük a következő lemezt.

3AD3AD


Pályakezdő zenészként mit jelent számotokra és milyen lehetőséget láttok a digitális környezetben?

- Mint pályakezdő és független zenekar a digitális jelenlét nagyon fontos számunkra. Jelenleg Facebookon, Instagramon, Youtube-on, Soundcloudon, Spotify-on, Itunes-on, Apple musicon és Bandcampen is jelen vagyunk.

A közösségi médián keresztül érjük el a legtöbb embert, meg a legolcsóbban is. Folyamatosan próbáljuk fejleszteni magunkat, hogy ne csak képeket osszunk meg magunkról, hanem betekintést nyújtsunk a kulisszák mögé, és olyan tartalmat készítsünk, ami megfogja az emberek figyelmét. Ez egy olyan dolog, amit nem fog senki megcsinálni helyettünk, és ha nem foglalkoznánk vele, valószínűleg most nem jutottunk volna be a VIBE Fesztiválra. Amit lehet, kétnyelvűen posztolunk, így szinte bárkit meg tudunk szólítani a világon. Felemelő érzés, amikor megjelenik a statisztikákban, hogy Amerikából, Németországból vagy Hollandiából is meghallgatták a zenénket.



Hogyan zajlanak a szükségállapot ideje alatt a próbák, hogyan készültetek fel az Epic Music Battle-re? És honnan jött az ötlet, hogy részt vegyetek az erdélyi fiatal zenekarok és lemezlovasok tehetségkutatóján, amit a VIBE Fesztivál az Instagramon szervezett?

- A koronavírus rendesen keresztülhúzta a számításainkat. Terveztünk lemezbemutató koncertet, CD-t, pólókat, ez most halasztódik, de amint lehet, bepótoljuk. Jelenleg próbálni sem tudunk, de folyamatosan tartjuk a kapcsolatot.

Az albumbemutató napján egy tejivással egybekötött videó chates beszélgetést tartottunk a közönséggel, egy kicsit pótolva a koncert feelingjét. Fontosnak tartottuk, hogy a közönséget valamilyen szinten kárpótoljuk. A tejivás alatt minden számot külön kielemeztünk, a résztvevők kérdéseket tehettek fel és utána történeteket meséltünk. Ennek egy részlete elérhető a Youtube csatornánkon is.



Próbálkoztunk többször már az Epic Music Battle-höz hasonló fesztiválos versenyekkel (kisebb-nagyobb sikerrel). Tavaly így jutottunk el egy magyarországi fesztiválra, a Hello Ugarra. Hátrányban voltunk eddig, mert nem voltak jó minőségű felvételeink, de idén pont időben készült el a hanganyagunk, hogy jelentkezhessünk az Epic Music Battel-re. Én azt mondanám, hogy megértünk ehhez. Régi vágyunk teljesül a VIBE-on való fellépéssel.

Mik a terveitek koronavírus utánra? Hol láthatunk majd színpadon az elkövetkezendőkben?

- Ahogy telik az idő, egyre több tervünk van. Mindenképp szeretnénk megtartani a lemezbemutató koncertünket – az semmiképp nem fog elmaradni. Szeretnénk minél több fesztiválon fellépni, minél több helyre eljutni, egy turné is tervben van. Idén hárman érettségizünk a bandából, szóval a jelenlegi helyzettel kicsit nehéz bármit is biztosra leszervezni. Reméljük, hogy ez a nyár a lehetőségek nyara lesz. Bízunk benne, hogy idén is eljutunk külföldre is. Írunk még pár számot, vagy éppenséggel az új albumra készülünk. Eddig egy hely biztos: a VIBE Fesztiválon ott leszünk!

A továbbiakat a közösségi oldalainkon közöljük. Addig is igyekszünk minél aktívabbak lenni és mindenkinek ajánljuk, hogy amíg újra találkozhatunk, hangolódjon a nyárra az albumunkat hallgatva.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS