2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

„A lelassult világ jobban megmutatja a féktelen pörgés elidegenítő hatását és értelmetlenségét is”

Horváth-Kovács Szilárd kérdezett: Horváth-Kovács Szilárd 2020. április 20. 18:29, utolsó frissítés: 20:04

Hogyan cselekedjünk helyesen válság idején? Hogyan formálódnak az erkölcsi meggyőződéseink a pandémiában? Ungvári Zrínyi Imre erkölcsfilozófust kérdeztük.


A járvány számos változást hozott az életünkbe, ami közvetlenül érinti az intézményeket és a különböző emberi viszonyainkat. A szükségállapot számtalan ismeretlen helyzettel szembesített, olyanokkal is, amikor nem igazán tudjuk gyorsan és egyértelműen eldönteni, hogy mi a jó, mi a helyes cselekvés, magatartás.

Dr. Ungvári Zrínyi Imrével, a BBTE Magyar Filozófiai Intézet etika és morálfilozófia tanárával beszélgettünk, rákérdezve, hogy a jelenlegi helyzetben mit is jelent "jónak lenni", illetve milyen szempontokat érdemes mérlegelnünk a válság időszakában.

Mi a lényegi eltérés egy morális szempont és a törvények, rendeletek, jogszabályok között? Ebből a szempontból mit jelent a járvány, mint vészhelyzet?

- A járvány olyan vészhelyzet, amely kockázatossá teszi az emberek közötti (természetes) közvetlen találkozást és ezért lehet célszerű az emberi találkozások rendkívüli szabályozása. Az, hogy tudunk-e szabályokat betartva élni, erkölcsi életünkről is elárul valamit. Például azt, hogy hajlandók vagyunk-e odafigyelni vagy sem a körülöttünk élők és saját magunk egészségének megóvására. Ezért a morális szabályozás a járvánnyal kapcsolatosan minimális értelemben azt jelenti, hogy saját megbetegedésünk és mások megbetegítésének a veszélyét tudatosítva, külső kényszer nélkül is, saját jóakaratunkból megóvjuk magunkat, szeretteinket és az utunkba kerülő más személyeket attól, hogy megfertőzzük őket. Ennél valamivel többet is tehetünk, például azt, hogy segítünk idős és beteg emberek ellátásában. Akár az ártalom elkerülésében, akár szükségleteik kielégítésében vagyunk az emberek segítségére, általánosabb értelemben azt mondhatjuk, hogy: gondoskodunk jólétükről. Végső soron ez minden erkölcsi magatartás értelme.


A hivatási etika szempontjából a járvánnyal kapcsolatosan mindenek előtt azoknak vannak sajátos feladataik, akik szakmai felkészülés, hivatás és intézményes felhatalmazás keretében, szolgáltatásként – pl. orvosként, ápolóként, kiszolgáló személyzetként, rendészeti alkalmazottként, hivatalnokként – az emberek gyógyításával, ellátásával, védelmével kapcsolatos munkát végeznek. Tágabb értelemben ide tartozik valamennyi hivatás és munkaterület, amelyek a járvány alatt is működnek, különösen azok, amelyek a járvánnyal szembeni védekezést szolgálják. A hivatások képviselőinek az általános erkölcsi elvárásokon kívül, az adott munkakör ágazati erkölcsi követelményeit is teljesíteniük kell (orvosok esetén pl. a gyógyítás a hippokratészi esküben rögzített szabályait).

A törvények, határozatok, rendeletek, az erkölcsi elvárásokhoz és a hivatás-etikai kötelességekhez képest külsődlegesek és részlegesek. Normál körülmények között a törvényhozás és a kormányzás alá van rendelve az alkotmányos jogállami alapelveknek. A rendkívüli állapot bevezetése lehetővé teszi, hogy katonai rendeletekkel szabályozzák a mindennapi életet, ami, bár a járvány megfékezése miatt indokolt lehet, magában rejti az önkényes hatalomgyakorlás kockázatát. Ezért létfontosságú, hogy a rendkívüli felhatalmazás csakis szigorúan korlátozott időre szóljon. Míg a szabadságjogokkal összhangban megalkotott (igazságos) törvények betartása erkölcsi kötelesség is, a rendeleti kormányzás alkalmi és potenciálisan önkényes jellegénél fogva nem számíthat a törvényekéhez hasonló morális támogatásra. A rendeletek sikeres végrehajtásához ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy betartásukat ne csak a puszta kényszertől (azaz a büntetésektől) várják, hanem, hogy világos érvekkel elérjék azt is, hogy az emberek belássák hasznosságukat, közérdekű jellegüket.

A járvány láthatóvá teszi azt az alapvető etikai igazságot, hogy feloldhatatlan, kölcsönös összefüggés van az egyes emberek erkölcsi tudatossága (önmaguk és mások iránti gondosságra való hajlama) és mindannyiunk jóléte között. Nem véletlen, hogy a járvány kezelésének is egyik kulcsfontosságú tényezője a helyi, országos és nemzetközi szintű szolidaritás (lásd a Nuffield Bioetikai Központnak a világjárvánnyal kapcsolatos etikai megfontolásait).

Ungvári Zrínyi Imre. Fotó: Kemenes Bernadett, BBTE Magyar Filozófiai Intézet Facebook oldala. Ungvári Zrínyi Imre. Fotó: Kemenes Bernadett, BBTE Magyar Filozófiai Intézet Facebook oldala.


Térjünk rá az egyéni, a személyes felelősségre: akár kényszerből otthonmaradóak vagyunk, akár kénytelenek vagyunk dolgozni, könnyen olyan határhelyzetekben találhatjuk magunkat, ahol nem könnyű eldönteni, mi a helyes viselkedés, viszonyulás, tett vagy cselekedet. Milyen helyzetekben és hogyan jelenhet meg a moralitás, mint probléma? Milyen kérdések fogalmazhatóak meg?

- A morális tudatosság azt jelenti, hogy felelősséget vállalunk cselekedeteink és életmódunk lehetséges következményeit illetően. Ez járvány idején olyan tartózkodáshoz és elkülönüléshez vezet, amit korábban természetellenesnek tartottunk (maszk, gumikesztyű, érintkezési felületek fertőtlenítése, saját arcunk/ajkunk megérintésétől való tartózkodás – ami különösen kényes dolog dohányosok esetében –, a kézfogás és a szokásos érintések mellőzése, távolságtartás). Az ilyenfajta új napi rutinokhoz persze ennél károsabbak is hozzáadódnak: például az, hogy hajlamossá válunk mindent és mindenkit a járványhoz való viszonyuk alapján megítélni. Nem vesszük észre, hogy ezzel is belopózik gondolkodásunkba a miénktől eltérő életmódokkal, a másfajta tudatossággal szembeni vakság és türelmetlenség. Figyelmen kívül hagyjuk mások szenvedéseit és az őket érő kihívásokat.

Amikor dühösek vagyunk, mert otthonunk viszonylagos biztonságában kell ülnünk, nem gondolunk azokra, akiknek ilyenkor is el kell hagyniuk otthonaikat, mert nem hagyhatják abba a munkát, miközben saját maguk és szeretteik egészségéért aggódnak, vagy azokra, akiknek még otthonuk sincs. Az új helyzetben adódó határhelyzet például, ami a korábbiaknál fokozottabb kihívást jelent, ha egy hajléktalan kopogtat be ablakunkon, hogy pénzt kérjen és látható, hogy nem tartja be az elkülönülési, védekezési, sőt még alapvető higiéniai előírásokat sem (s ez egyáltalán nem kitalált élethelyzet). Egyaránt problematikus, hogy vállalhatjuk-e ezt a kontaktust? Hogy vajon visszautasíthatunk-e egy ilyen kérést, amivel még kiszolgáltatottabbá tennénk azt, akinek semmije sincs? A szükségállapot tehát elénk hozhatja azt is, akinek a helyzete felőlünk nézve annyira elképzelhetetlen, hogy talán eszükbe sem jutna. De ha már "belebotlottunk", az is felmerül, hogy vajon tud-e vásárolni a kapott pénzzel, kiszolgálják-e a szigorú előírások szerint működő élelmiszerboltok? Vajon hányan vannak hasonló helyzetben, akiket a járvány korábbi, minimális életlehetőségeikből is kiszorít, és hányan lesznek majd a járványt követő recesszió során?

A fertőzésveszély miatt alighanem a jelenleg domináló érzelmi vonatkozásokat leginkább a félelem, tehetetlenség, düh, szorongás, kétségbeesés fogalmaival lehetne leírni. Az erkölcsfilozófiában gyakran találkozunk a „morális érzelem” kifejezéssel. Mi a különbség közöttük, illetve hogyan lehet rájuk szert tenni és érvényesíteni morális érzelmeket?

- A morális érzelem nem spontán érzés (még az ún. igazságérzetből fakadó „felindulás” sem), hanem olyan érzékenység és körültekintő viszonyulás, amire hosszabb idő alatt váltunk képessé. Az említett spontán érzelmek (félelem, tehetetlenség, düh, szorongás, kétségbeesés) önmagukban nem ilyenek. Maga az érzelem a saját egzisztenciális állapotunk kifejeződése, de nem feltétlenül hordoz tudatos belátást is, sőt éppenséggel el is zárhat minket a tudatos belátások keresésétől. A morális érzelmek a természetes érzelmek és tapasztalatok morálisan reflektált és empatikusan másokra is kiterjesztett esetei, vagy az idegen tapasztalatok élményszerű, önmagunkra vonatkoztatásai (megértjük a hajléktalan helyzetét, vagy akár azét az emberét, akinek papírja sincs, amelyre nyilatkozatot írhat). E tapasztalatokban az emberi kiszolgáltatottsággal való együttérzés olyan szellemi úton terjedő „fertőzés”, amire morális érzékenységünk miatt váltunk fogékonnyá és amivel szemben nem szabad immunitást kifejlesztenünk.

Fotó: Dósa KaroltFotó: Dósa Karolt


A hagyományos morálfilozófiák a szokásokra és a gyakorlatokra építenek, amelyből jellem, attitűd, habitus formálódik. A mostani helyzetben viszont a szokásrendünk, az évek során kialakult mindennapi gyakorlataink könnyen és durván sérülhetnek. Egy ilyen helyzetben hova fordulhatunk támpontokért, milyen más szempontok lehetnek segítségünkre? Mindez hogyan érinti a társadalmainkat?

- A járvány megváltoztatja életmódunkat, elnapolja, kerülőútra tereli napi feladatainkat és ezzel láthatóvá teszi a korábban észrevétlen napi rutinokat, egyszóval szembesít „láthatatlan” életünkkel. Jellemünk, habitusaink és attitűdjeink a morális helyzetek azonosítására és megnevezésére szolgáló szókészletünkkel együtt morális lényünkhöz, morális öntudatunkhoz tartoznak. Ez az, ami viszonyulásainkat meghatározza és eleven életünkből a leginkább maradandó. Ezáltal vagyunk képesek tájékozódni a „morális térben”, ígéreteket tenni és megtartani. Érdemes viszont elgondolkodnunk azon, hogy mi marad régi és mi lesz új a szükségállapot utáni életünkben.

Bár a társadalmi státusokra közömbösnek kikiáltott vírussal szemben a gazdagok és a szegények kitettsége korántsem egyforma, úgy tűnik, kényszerűségből sok ember feladja hétköznapi megszokásait, de csakis ott és akkor, ahol erre egyáltalán lehetőségük van, és ahol az emberek hiteles és következetes válságkezelést látnak maguk előtt, ahol a politikusok nem utasítják el a szakértők tanácsait pár kétes értékű szavazatért. Sok kutató azt nyilatkozta, hogy a világjárvány után (akárcsak a szeptember 11-i terrortámadások vagy a 2008-as gazdasági válság után) semmi sem lesz többé a régi, és ez érvényes a személyes biztonságérzetre, a rendszerszintű gazdasági döntésekre és a globális kereskedelemre egyaránt. A valóban ember- és életpártiak a leállás miatt előrelátható gazdasági válságot és a nyomában fellépő társadalmi feszültségeket a piaci civilizáció radikális megreformálásának lehetőségei szempontjából értelmezik (például Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász vagy Naomi Klein újságíró és rendszerkritikus aktivista). Már nem csak az alternatív gazdaság hívei, hanem a pápa és Ugo Gentilini, a Világbank társadalmi biztonságért felelős vezetője is alanyi jogon járó alapjövedelemről beszél.

Mások, például az autoriter politikusok (mint Donald Trump, Vladimir Putyin vagy Jair Bolsanaro), korábban is érzéketlenek voltak a szén és a kőolaj féktelen kitermeléséből és a globális felmelegedésből származó veszélyekre. Ők azok, akik már a járvány előtt leépítették a dolgozók szociális védelmét, és a járvány jeleinek jelentkezése után is sokáig halogatták a járványmegelőző intézkedések meghozatalát – most is csak a kiesett időszak elmaradt bevételeinek gyors pótlására összpontosítanak. Jól ismert politikájuk: a foglalkoztatottak létszámának és szociális jogaiknak a csökkentése, a demokráciának a „biztonság”-ra hivatkozó korlátozása, az embereknek egymás ellen (állampolgároknak idegenek ellen, többségieknek kisebbségek ellen) történő kijátszása. Eszköztárukban kiemelt helyen szerepelnek a félretájékoztatás, a paranoiás összeesküvés-elméletek terjesztése és a rasszista provokációk. A most kibontakozó válság kezelésében azonban nem valószínű, hogy a régi válságkezelő-technikák eredményesek lehetnek, ahogy Christine Lagarde volt IMF-vezető is nyilatkozta.

Gondolkodásunk átállításában segítséget talán az jelenthet, ha nem engedjük meg magunknak az olcsó előnyszerzések és a polarizálódó egyenlőtlenségeknek a luxusát, a cél nélküli gazdasági versengést, a politikai nacionalizmust, egyszóval a mások sorsától való elzárkózás illúzióját. Meg kell értenünk, hogy nincsenek feláldozható érdekek ott, ahol életek érintettek, még kevésbé pedig ott, ahol az élet egészét (ökoszisztémák láncolatát) fenntartó folyamatok aláásásáról lehet szó. Az egyetlen feláldozható érdek, a túlzott magabiztossághoz és a túlméretezett önzéshez fűződő érdekeink feláldozása. Fontos lenne eldönteni, hogy szakemberek vagy populista politikusok érveire figyelünk, hogy a társadalmi és nemzetközi különbségeket „kiaknázzuk” vagy tisztességes (fair) együttműködésekre törekszünk. Úgy is fogalmazhatnék: arra, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk saját józan belátásunknak és erkölcsi meggyőződésünknek.

Egy további vonatkozása a járványnak, hogy most lehetőség adódik önmagunkkal foglalkozni, jobban megismerni önmagunk – a járvány elején sokan erről beszéltek. Ám a tapasztalat azt mutatja, hogy a valóságban ez egyáltalán nem könnyű feladat. Ön szerint hogyan tudunk jó viszonyt fenntartani magunkkal? Milyen szempontokat érdemes megfontolni, az önismeret érdekében?

- A járványügyi rendelkezések társadalmi távolságtartást követelnek, ezáltal összezárnak önmagunkkal és azokkal, akikről úgy tudjuk, hogy a legközelebb állnak hozzánk. Mindez sok esetben az egyéni lelki problémák, illetve a családokon belüli feszültségek (és erőszak) jelentős növekedéséhez vezetett, ami esetenként megnehezítette a járványügyi rendelkezések betartatását. Az önmagunkkal (megoldatlan élet-problémáinkkal) és legszűkebb életközösségünkkel való összezártság jobban megmutatja, hogy kik is vagyunk valójában és mennyire sikerült felnőnünk életfeladatainkhoz. Azok vagyunk-e, akiknek hisszük magunkat külön-külön és együtt?

A legjobbaknak viszont éppen a kényszerű elszigeteltségben jut eszébe, hogy elmaradtak a maguk elé szabott követelmények teljesítésével, hogy talán nem tettek meg minden tőlük telhetőt, hogy jobbak is lehetnének, hogy segíteni kellene az idősebbeken és az egyedülállókon. A fizikai találkozások lehetetlensége új találkozási formákat és alkalmakat teremtett az interneten. Az egyébként sok esetben profitorientált vendéglátóipari egységek és művelődési, illetve szórakoztató intézmények, kulturális adatbázisok, színházak, zenekarok részéről korábban példátlan hajlandóság mutatkozik arra, hogy saját szolgáltatásaikat jótékony céllal felajánlják a bezártsággal küzdő emberek számára.

A csend jobban kihozza a hamisan dübörgő hétköznapok disszonanciáit. A lelassult világ jobban megmutatja a féktelen pörgés elidegenítő hatását és értelmetlenségét is. A magunkkal és másokkal fenntartható jó viszony alapja céljaink és prioritásaink tisztázásában rejlik.

A járvány (minden járvány), tanulságai közé tartozik az életünk végességével, jólétünk és emberi viszonyaink törékenységével való szembesülés. Olyan élmények ezek, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy a kizárólag külsődleges anyagi javak számszerűsített mutatóiban mérhető életszínvonal ideálja helyett más mutatókkal próbáljuk mérni a társadalmi teljesítményeket, mint például az életminőség tartalmi mutatójával, amely magába foglalja az egészséget, a természeti és kulturális közjavak élvezetét, a szeretteinkkel töltött minőségi időt és az elégedettséget is.

A DSU egyik összevont gyakorlata 2019-ben. Fotó: Departamentul pentru Sutuati de Urgenta / Facebook oldal. A DSU egyik összevont gyakorlata 2019-ben. Fotó: Departamentul pentru Sutuati de Urgenta / Facebook oldal.


A járvány miatti intézkedések szinte minden más területet is átrendeztek: az oktatást, egészségügyet, gazdaságot és a politikát – hogy csak a legszembetűnőbbeket említsem. Ezeknek a területeknek megvannak a maguk hivatási etikáik, amelyek különböző etikai kódexekbe, formális eljárási protokollokban, intézményi szabályzatokban vannak megfogalmazva, amelyek támpontokat adnak nehéz helyzetben a szakembereknek, hogy hogyan korrekt, helyes eljárniuk. A jelenlegi helyzetben ezek a formalizált etikai kódexek a határaikhoz értek. Erről mit lehet elmondani?

- Amikor arra gondolunk, hogy a járvány gyökeresen megváltoztatja életünket, nem szabad elfogadnunk azt, hogy ez minden téren szerényebb elvárásokat kellene jelentsen. Az oktatásnak, akárcsak a gyógyításnak, a gazdaságnak és a politikának mindenekelőtt saját, tevékenységük jellegéből és hagyományaiból adódó értelme és jelentősége van. Velük kapcsolatosan ennek megfelelően alakultak ki a társadalmi elvárások, amelyeknek nem mindegyikét lenne jó feladnunk, de fontos megtisztítanunk őket az időközben hozzájuk tapadt és várakozásainkat tévútra terelő „társadalmi imaginációktól”. Az emberek együttműködésének nagy tevékenység-rendszereiben a társadalmi elvárások egy része kétségtelenül indokolt, és úgy tekinthetők, mint a szolgáltatásokat igénybe vevő érdekeltek és a szolgáltató szakemberek közötti érdekvédelmi és minőségbiztosítási egyezmény kitételei. Egy szóval, a szolgáltatás színvonalát és az igénybe vevők érdekeit hivatottak biztosítani. Az elvárások teljesítéséért a tevékenységeknek a maguk önálló társadalmi felelősségvállalási kritériumaik szerint kell helytállniuk, de ez magában kell foglalja az egyes tevékenységeknek a kihívásokhoz mérhető megújulási potenciálját is (mint például az oktatásban az internetes oktatóplatformokon való oktatást, a kreativitás, a nagyobb hallgatói önállóság és részvétel ösztönzését biztosító oktatási módszereket).

Az elvárások minimálfeltételeit megfogalmazó etikai kódexek mindig csak szűk keretek között működőképesek, és a hivatás igazán élenjáró teljesítményeit nem a korlátok kijelölése, hanem csakis a legjobb szakemberek találékonysága és szakmai etikai meggyőződése biztosítja. Az erkölcsi maximumnak gyakran a korábban begyökerezett gyakorlattal és az általánosan elterjedt teljesítményképzetekkel szemben kell érvényt szerezni. Ilyen például a gazdaságetikában az önérdekű haszonmaximalizálás, amelynek szűk értelmezése a valódi (környezeti-fenntarthatósági és társadalmi felelősségvállalási kritériumokat is magában foglaló) gazdasági teljesítménynek nem az irányelve, hanem sokkal inkább az akadálya (gondoljunk például a korlátozottan racionális gazdasági szereplők opportunista viselkedésére). A gazdasági tevékenységnek már nem lehet az egyedüli kritériuma a piaci siker, hanem sokkal inkább a társadalmi létfeltételeknek (a közösségi együttműködési feltételeket is beleértve) az újratermelése.

Különösen a járványt követő gazdasági válság idején fontos lehet nagyobb figyelmet szentelni a vállalkozások közösségi, kollaboratív eredményességének, illetve az élelem- és energiatermelés terén a közösségek önfenntartó működését biztosító öko-innovatív megoldásoknak. Az így értelmezett szakmai teljesítmény az önérdek és a közösségi elvárás harmonikus találkozási pontja: maga a kiérdemelt közösségi megbecsülés és támogatás. Ha ma kellene megfogalmaznunk a hivatásetika valamiféle általánosan irányt mutató erkölcsi parancsát, az valószínűleg így hangzana: Cselekedj úgy, hogy hivatásod teljesítésének színvonalával és körültekintő gondosságoddal kiérdemeld a szolgálataidat igénybe vevők és kollégáid megbecsülését!

Az Alkalmazott Etikai Együttműködési Fórum a társadalmat érintő éppen aktuális problémákra szokott reagálni egy-egy konferenciával, könyvkiadvánnyal – kezdve a 2008-as pénzügyi válsággal, és ha jól tudom, a legutóbb a különböző kultúrák, identitások politikai együttélését beszélték át különböző területekről érkező szakemberek. Téma lesz a világjárvány is? Lesz az idén konferencia?

- A kilenc éve kezdeményezett interdiszciplináris, ágazati etikai kérdéseket megvitató konferenciáink egyik legfontosabb hozadéka, hogy a BBTE különböző egyetemi intézeteinek szakembereit és magyarországi kollégákat sikerült rávenni közös gondolkodásra. Ez jelenti az Alkalmazott Etikai Együttműködési Fórumot.

Az idei, a Kolozsvári Akadémiai Bizottsággal partnerségben tervezett konferenciánk márciusi megrendezését éppen az oktatás felfüggesztése miatt kellett októberre halasztanunk. Az újratervezett konferencia időpontja október 23., témakörét pedig Szigeti Attila kollégámmal sikerült úgy elgondolnunk, hogy a járvány kitörése és az azóta lezajlott események egyre inkább alátámasztják aktualitását, ugyanis a téma: Komplexitás a természetben és a társadalomban – filozófiai, etikai és tudományközi megközelítések. Előadóink ezúttal is élvonalbeli BBTE-s (és magyarországi) szakemberek, köztük Néda Zoltán fizikus-kollégánk, aki éppen a világjárvány alapján adódó tanulságokra kívánja felépíteni a komplex rendszerek modellezéséről tervezett előadását. Kissé minket is meglepett, hogy választott témánkkal, úgy tűnik, nagyon is sikerült rátapintani „a világ pulzusára”.

Nyitókép: Dósa Karolt

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS