Ki segít felnőni az iGenerációnak? És ki segít a szülőknek őket felnevelni?
G. L. 2018. október 17. 17:15, utolsó frissítés: 17:15Szociális bizonytalanság, internetfüggőség, lassú felnövés, felfokozott versengés: az iGeneráció tagjai már az okostelefonnal a kezükben születtek.
Az iGenerációt is a szülőknek kell felnevelni és eligazítani (még akkor is, hogyha digitális kérdésekben ez nem ennyire egyértelmű), ezért fontos, hogy a szülők is felkészüljenek, tájékozódjanak, hogy mi várhat rájuk. Előbb saját magukat kell kineveljék, ők kell jól és konstruktívan kiigazodjanak a digitális technológiában, hogy mintát tudjanak mutatni a gyerekeiknek.
Ennek apropóján kezdeményezett egy vitaindító előadást az Életfa Családsegítő Egyesület és a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média szakbizottsága online zaklatás, játékfüggőség és erőszakos játékok témában az elmúlt héten. Az itt elhangzott legfontosabb szempontokat foglaljuk most össze.
Ki és milyen az iGeneráció?
Tőkés Gyöngyvér, a Sapientia EMTE adjunktusa, újmédia kutató értelmezése szerint leginkább az okostelefonokkal megjelenésével egyszerre, tehát nagyjából a 2010 után születetteket kell alatta érteni. Érvelésének lényeg pedig az volt, hogy a szülők tudatosan kell hozzáálljanak az internettel és egyéb technológiákkal kapcsolatos kérdésekhez, mert csak így lehet előnyös a használatuk. Amellett pedig természetesen fontos lenne, hogy az iskolában is foglalkozzanak olyan kérdésekkel, mint a digitális biztonság, a pozitív online megtartás stb.
Olyan jellemzői vannak ennek a generációnak, mint a nagyon korai digitális jelenlét - akár már 3-4 éves kortól, internetfüggőség, a gyerekek nehezen szelektálnak az információk között, nem ismerik fel a hamisakat, gyakran agresszív és szexuális tartalmakkal találkoznak, veszélyként jelenik meg az idegenekkel való kapcsolat, a gyerekek nehezen ismerik fel, hogy mit jelent a személyes adatok védelme.
Előadása szerint - amelyben Don Tapscott 1997-ben megjelent vízióját és Jean Twenge 2017-ben publikált kutatási tapasztalatait veti össze - mostanra már egyértelmű, hogy az a digitális világ, amelyről korábban sokan azt remélték, hogy elhozza majd a szabadságot és az egyenlőséget, inkább csak az egyenlőtlenségeket mélyíti. Az iGeneráció problémáit (amerikai tapasztalatai alapján) foglalta össze, külön kihangsúlyozva, hogy ezek nem feltétlen csak a technológiai fejlődés következményei, mert ebben a teljes társadalom átalakulása is benne van.
* Szociális bizonytalanság jellemző a generációra. A választás lehetősége nem azt hozta, hogy a gyerekek magabiztosan választanak a saját javukra, hanem elbizonytalanodtak, hogy mit is kezdhetnek a sokfajta lehetőséggel.
* Függőségi viszony jellemzi őket az okoseszközökkel szemben, már nem tudják elképzelni, hogy lehet például telefon nélkül élni.
* Az információk sokfélesége egyfajta bizalmatlanságot alakított ki mindennel szemben.
* A fiatalok a saját buborékukban élnek, ahol csak azokkal az információkkal találkoznak, amit rendszeresen fogyasztani szoktak. Nem tájékozottak a közélet történéseivel kapcsolatban. A számukra idegen információk nem is jutnak el hozzájuk, ami beszűkíti őket.
* Nagyon versengőek, az internet nem ösztönzi úgy az együttműködést, mint ahogyan azt korábban elképzelték. Mindenki azt számolja, hogy hány lájkot kapott egy képre. Ez inkább a másik legyőzésén alapuló szociális kapcsolatot épít ki a fiatalok között, aminek egyik velejárója, hogy felértékelődik az arculat, ami sokkal fontosabb lesz, mint a valóság. A tevékenységeiket úgy fogják végezni, hogy minél jobb színben tűnjenek fel a digitális térben. Aki viszont csak bámészkodik, külső szemlélőként viszonyul, az egyre rosszabbul fogja érezni magát, mert úgy érzi, hogy ő mindenből kimarad.
* Valójában nem szórakozásra használják a digitális eszközöket, hanem az időtöltésre és az unaloműzésre. Ez a szociálisan hátrányos helyzetűek esetében fokozottan jelentkezik. Egyre kevesebb élő kapcsolata van, és minél kevesebb társadalmi csoporthoz tartozik, annál több időt fog magányosan a számítógép előtt tölteni. Ez pedig tovább mélyíti a magányérzetét. "Az ember valójában a másik ember társaságában érzi jól magát, ott töltődik fel, és ha azt gépre kell cserélje, akkor a feltöltődés is romlani fog" - mondta a szakember.
* Lassú felnövés jellemzi ezeket a gyerekeket. Fizikai biztonságot nyújt a fiataloknak, ha a szüleikkel vannak, viszont egyre inkább kitolódik a felelősségvállalásuk időpontja.
* Az eredetiség hiánya is tapasztalható, mindenre kész megoldásokat kapnak a gyerekek, és nincsenek rákényszerítve arra, hogy kitaláljanak valamit. A kutató példaként azt említette, hogy inkább szeretik nézni a Youtube-on a mesét, mint hogy a szülei felolvassanak neki.
Milyen megoldások lehetnek az online zaklatásra?
Az "elrettentő" felvezető után következtek a szülőknek a gyakorlati útmutatók arra, hogy konkrétan mit is tehetnek. Domonkos Katalin neveléstudományi szakértő a saját kutatásai alapján beszélt az online zaklatásról, illetve annak visszaszorításának lehetőségeiről. Az online zaklatás formáira valószínűleg mindenki tud példát mondani, ilyenek lehetnek a kiközösítés, megszégyenítés, a fenyegető üzenetek vagy akár a heves online viták. Jellemző rájuk a szándékosság, ismétlődés, szereplők közötti egyenlőtlen kapcsolat, a végtelen számú megosztás, illetve az, hogy az áldozat állandóan elérhető, egyedül nem képes kijönni ebből a helyzetből.
A kutató elmondása szerint a leginkább érintett korosztály az általános iskola felső tagozatosai, de soha nem szűnik meg, a középiskolában, sőt a felnőttek között is előfordul online zaklatás.
Több tényező is növeli a kialakulásának kockázatát: az egyik ilyen a klikkesedés. A nagyon erős belső kohézióval rendelkező csoport felerősíti a konfliktusok kialakulását más csoportokkal. Növeli a kockázatot az is, ha a szűkebb vagy tágabb kultúra megengedőbb az erőszakos cselekményekkel szemben. És ebbe az is beletartozik, ha a környezet nem reagálja le a cselekményeket, mert az elkövető számára az is pozitív megerősítéssé válhat. Szintén a kialakulását segíti elő a már meglévő offline iskolai zaklatás, mert az offline közegből inkább előbb, mint utóbb, de átkerül az online közegbe is.
Szorosan kapcsolódik a kérdéshez az áldozathibáztatás jelensége is,
aminek a gyökere gyakran az igazságos világba vetett hit, ami azt jelenti, hogy szeretjük azt gondolni, hogy biztonságos és kiszámítható világban élünk. Ennek pedig az egyik következménye, hogy jó dolgok csak jó emberekkel történhetnek, rossz dolgok pedig csak rossz emberekkel. Ebből a gondolatból következik, hogy az áldozatnak el kellett követnie valamit, amiért ez történt vele. Ez gátolja az áldozatot abban, hogy segítséget kérjen, mert ő is hibáztathatja magát, másrészt azt az üzenetet közvetítik felé, hogy nem fog tudni segítséget kérni. Az elkövetőt pedig felbátorítja. A szemlélőket, akik fontos résztvevői mind az offline, mind az online zaklatásnak, passzivá teszi: nem állnak ki az áldozat mellett, nem helytelenítik a cselekményt.
A kialakulásának veszélyét csökkenti a digitális műveltség fejlesztése. A szakember szerint olyan lényegtelennek tűnő kis dolgokról van szó, mint tudatosítani azt, hogy az online kommunikáció sokkal hidegebb, érzelemmentesebb, mint az offline, mert hiányoznak a nonverbális jelek. Míg egy beszélgetésben felismerjük a másik arckifejezésén, viselkedésében, ha átlépünk egy határt, addig online ez nem így működik. Szerinte főleg a gyerekek körében jellemző, hogy a visszakérdezés helyett, amivel tisztázhatná a kérdést, sokszor revánsszerűen reagálnak rá.
Szintén hozzájárul a kialakulásának a csökkentéséhez a biztonsági intézkedések tudatos használata. Elmondása szerint egy-egy diák nagyon másképp gondolkodik arról, hogy mi a sok a megosztásoknál. Szerinte fontos tudatosítani, hogy senki ne vegye egyértelműnek, hogy ami szerinte vicces, az a másik számára is az. Ki kell tapasztalni, hogy meddig terjednek a másik határai. És ez a szülő-gyerek viszonyban is nagyon fontos, mert előfordulhat, hogy a szülő oszt meg olyan tartalmat róla, amit a gyereke nem szeretne.
Domonkos szerint azért különösen veszélyes, ha a szülő a gyereke számára kellemetlen, kínos tartalmat oszt meg, mert ha többszöri kérés után sem fogja eltávolítani, akkor a gyerek tehetetlennek érezheti magát. "Ha ez után kerül ilyen szituációba, akkor benne marad ez a tehetetlenség-érzés, mert azt gondolhatja, nekem eddig sem sikerült, a saját családomban sem sikerült, akkor miért sikerülne egy idegennel" - magyarázta.
Fontos lenne a szakember szerint az is, hogyha a gyerekek egyáltalán elérhetőnek érezhessék a szüleiket a digitális technológiai kérdésekben, úgy érezzék, megbeszélhetik velük a felmerülő problémákat. Saját kutatási tapasztalataira hivatkozva pedig megjegyezte azt is, a gyerekek egyáltalán nem zárkóztak el attól, hogy különböző digitális védőbástyákkal vegyék körül magukat, ha megelőzi a témát egy beszélgetés, elmagyarázzák nekik, hogy miért lehet szükség erre. "A nyomkövetést a gyerekek nem tartották túlzott beavatkozásnak, őket is megnyugtatta, hogyha elmegy szórakozni a barátaival, akkor a szülei is tudják, hogy merre van. Ha bármi baj van, akkor gyorsabban tudnak reagálni" - mondta.
Szintén alkalmazható gyakorlatként említette, ha a különböző közösségi oldalakat a szülő profilján keresztül kezdték el használni a gyerekek. Állítása szerint ez egy jó köztes lépcsőfok lehet a nem használat és az önálló használat között, mert a szülő így mégis követni tudja, hogy mit lájkol és követ a gyereke.
(A beszámoló videojátékokról szóló, második részét holnap közöljük.)