2020. aug. 14. péntekMarcell
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Racionalitás és felelősségtudat a mai fiatalok öltözködésében

Keszeg Anna 2018. január 16. 12:10, utolsó frissítés: 12:26

Elegáns lenne, ha ebben az írásban olyan empirikus kutatás eredményeire tudnék támaszkodni, mely az (erdélyi) (magyar) fiatalok öltözködési szokásait méri fel. Mivel ilyen kutatás nem áll rendelkezésemre, széttartó személyes tapasztalatokat és trendelemző cégek jóslatait alakítom diagnózissá.


Cast your vote! Az öltözködés szavazás

Az öltözködési szokásokban jelenleg egy nagyformátumú változás kellős közepén vagyunk. A rendszerváltást követően alapvetővé vált az a meggyőződés, hogy az öltözködés önkifejezés és kommunikáció. Azzal párhuzamosan, hogy elkezdtük profin használni az öltözetet annak érdekében, hogy beilleszkedjünk, hogy kívánatosak, hogy sikeresek legyünk, azt is nagyon lényegesnek tartottuk, hogy magunkról valami nagyon fontosat meséljünk. Folyamatában ezt például annak köszönhetően láttam, hogy 2008 óta tanítottam Kolozsváron egy divatról szóló tárgyat a kommunikáció szakosoknak: az első évfolyamokhoz képest, amikor kizárólag az „öltözős” lányok vették fel a tárgyat (az első csoportban egyetlen fiú volt), ma sokféle érdeklődésű diák érzi úgy, hogy az öltözködés nem (csak) divat. Hogy a ruhák által nem a vágyott társadalmi státuszt, hanem az egyéniséget, a legfontosabb hobbit, a (pop)kulturális preferenciákat lehet megmutatni.



A váltás pedig éppen innen indul: az új fiatalok számára az öltözködés nem (csak) önkifejezés, hanem – egyre inkább nálunk is – SZAVAZÁS. A felvett ruhadarabbal, annak eredetével, származásával, előállításával, az azon megjelenő szöveges-vizuális üzenettel egy eszme, fejlődési modell, innovációs forma mellett teszik le a voksukat. Az a generáció, amelynek a politikai érdektelenségétől féltek, nagyon összetett módon fejezi ki a köz ügyeit illető véleményét. Például a választott márkák társadalmi problémaérzékenysége által.
Az öltözködés tehát ennek a generációnak társadalmi tett. Tett a nemek közötti különbség eltörléséért, az egyenjogúságért, a fenntartható fejlődésért, a választás, a döntés, az önkifejezés szabadságáért. Soha nem volt olyan jó divatsajtót olvasni, mint Donald Trump megválasztása után: soha annyi lelkesítő cikk, annyi „nem-adjuk-fel”-üzenet nem íródott pólóra, sálra, pulóverre, selyemre, fényes papírra, mint 2016. november 8-a után. Miközben úgy tűnik, aggasztóan alakul körülöttünk minden, a divatmárkák egyre elkötelezettebben képviselik a mindenkori jó ügyet. A későkapitalizmus logikája hajtja őket, nyilván, én azonban mégis fontosnak érzem, hogy a társadalmi kihívásokra való válaszadás márkaépítési kötelezettséggé válik. A Versace aktuális kollekciójában fehér pólón a következő felirat szerepel: I belive in individuality and the freedom to be whoever you want to be, divatbemutatójukon pedig a „courage”, „loyalty”, „unity” szavak tűntek fel fehér óriásbetűkkel. És még ha sokan is vannak azok, akik must have-ként megveszik a feliratos pólót a beilleszkedés kényszerétől hajtva, a feliratok mégiscsak élnek valamiféle önálló életet, kigyöngyöznek valamiféle hatást. Még akkor is, ha az aktivism sokszor csak slacktivism.






Fashion is not Fashionable anymore


A változásnak viszont van egy furcsa következménye: a fiatalok kortárs divatja korántsem annyira „divatos”, mint akár tíz évvel korábban volt. A divatos jelző itt idézőjelben a divatnak arra a köznapi jelentésére utal, hogy a divatos szükségszerűen excentrikus, vizuálisan sokkoló, trendi. A 20. század öltözködéstörténetében sok olyan fordulat volt, mely a fiatalok normaszegő magatartásából indult ki: a hatvanas évek youthquake-je dinamizálta a fiatalok iránti érdeklődést és megalapozta a fiatalok öltözködését abszolutizáló divatot. A trickle up vagy bubble up Londonból kiinduló divatterjedés-elméletei azt hangoztatták, hogy a fiatalok kánonfüggetlenségéből kell inspirálódnia a divatvilág klasszikus fórumainak. A nyugati divattörténet teljes huszadik század végi rendszere ezen az eszmén alapszik a tervezői gyakorlatoktól, az ikonikus ruhadaraboktól, az új és változó testeszménytől kezdve az öltözet mozgósította érzelmek átalakulásáig. Azonban az elmúlt időszak globális divatjelenségei ennek a működésnek a meghaladottságát mutatják. Mindenekelőtt abban az értelemben, hogy a fiatalok öltözködéskultúrája csak annyiban lehet inspiráció tárgya, ha belátjuk, felforgató jellege, rebellis és kánontagadó volta korántsem annyira radikális, amennyire fél évszázaddal korábban volt. A generációelméletek természetesen elégedetten nyugtázhatják, hogy a lázadó baby boomerek késői leszármazottai biztonságosabb divatviselkedést igyekeznek kidolgozni maguknak.

A jelenség azonban jóval összetettebb.

Mindenekelőtt a divattal kapcsolatos tartalomgyártás olyan félelmetes léptékben növekedett az utóbbi időben, hogy valójában nem lehet a divat rendszerén kívül kerülni. Vagyis minden divat. Másrészt a youthquake lassan beérő következményei beszippantották a divat avantgárdjait és (fizetett) trendszetterekké háziasították őket. Vagyis a médiafigyelmet elkerülő, tökéletesen öntudatos, akaratlan trendszetter nincs többé. Harmadrészt – és ez már sokkal recensebb trend – a divattérkép globálissá és - a közösségi oldalak, főként az Instagram miatt - áttekinthetővé válása, felszámolta a divatvilág korábbi abszolút trendszetter szerepét és a személyes stílus keresését tekintette Szent Grálnak. Vagyis trendek nincsenek többé, stílus(ok) van(nak).



A személyes stílust nem a divat fővárosaiból irányítják szezonálisan. A személyes stílus kontextusfüggő, hosszútávra tervezett és okos. Olyan értelemben, ahogyan az okostechnológiák vannak kéznél: nem okoz erőfeszítést naponta rájuk bízni magunkat, a hatékonyságot helyezni az ötletelés helyére. A már fáradtan megjelenő újabb trendekben a normcore-tól (olyan uniszex divattrend, mely az átlagos, hétköznapi viseleteket helyezi előtérbe) a menocore-ig (a menopauza szóból származó trendmegnevezés, mely az idős generáció viseleteinek adaptálását jelenti) az a közös, hogy a kényelmet és biztonságot sorolják az öltözködést meghatározó egyéb értékek elé, illetve nosztalgiával tekintenek a divat „ártatlanjaira”, az idősekre, az átlagosakra. Vagy akár éppen azokra, akik divatmegvonásban élnek – ez magyarázza a Vetements (poszt)szocialista öltözködési hiány-kultúrákból építkező márka sikerét is vagy az Off-White elképesztően gyors felemelkedését. A divatipar és a fogyasztási ciklusok felgyorsulása, a hivalkodó fogyasztói szokások közösségi oldalakon való elharapózása ellen a klasszikus intézményi infrastruktúra egyelőre csak próbál működőképes megoldást kínálni, így a rendszeren kívül kerülés, a divatindifferencia trendivé tétele tűnik megfontolandó lépésnek. A fast fashion márkák 2017-es katasztrofális eladási mutatói azt bizonyítják, hogy alighanem változni fog valami a divatipar legalább egy évtizede már komoly belső kritikával együttélő működésében.



Crisis, Crisis Everywhere

Vagyis a divatfogyasztásban, - iparban körülbelül egy évtizede válság van. Úgy tűnik, ebből a válságból racionális és eszmék vezérelte fogyasztói modellek fognak segíteni vagy segítenek már most kilábalni. Ma már teljesen elképzelhetetlen egy Anna dello Russo-típusú, a szépségért, a divatosságért megkínlódó öltözködés-eszmény. Az új IT-figurák a kényelmes és személyre szabott öltözködési receptet keresik: az egyéniség-egyenruhát. Azt az öltözék-verziót, amely egyéniségre, testre, identitásra szabott és emiatt nem elvonja a figyelmet a fontosabb dolgokról, hanem éppen rájuk irányítja. Akár a divatról való megfeledkezés árán, ahogyan azt a Golden Globe gálán láthattuk, ahol a feketébe öltözött színésznők nem beszéltek ruháik tervezőiről – szerződésesen lemondva ezzel a divatvilág egyik legnagyobb promóciós lehetőségéről.
A „mai fiatalok” tehát nem áldozatai a divatnak, mint a Szex és New York vagy a shopaholic környezetében felnőtt fogyasztók, hanem tudatosan ítélkező, lassúságra és ésszerűségre vágyó honosítók. Legalábbis az én optimista elképzelésemben.

Akinek úgy tetszik, képzelje el a teljesen ellentétes olvasatot: mindaz, amit itt pozitív előjellel írtam meg, értelmezhető negatívan is.

(a képek a szerző felvételei, kolozsvári kirakatokról készültek)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS