Rövid áttekintés a Romániában lezajlott metoo-ról
Juhász-Boylan Kincső 2017. december 06. 11:35, utolsó frissítés: 2017. december 09. 10:26A példák nagy többségében hangsúlyosan áldozathibáztató diskurzus alakult ki. De kik szólaltak meg eddig?
Mióta kirobbant a Weinstein-botrány, és Alyssa Milano átvette a Tarana Burke által először használt #metoo hashtaget, a kampány Magyarországra, Erdélybe és Romániába is elért, rengetegen szólaltak fel és posztoltak nyilvánosan szexuális zaklatásról, bántalmazásról és erőszakról, voltak, akik néven is nevezték zaklatóikat.
Ana Barton (író)
,
Sidonia Bogdan (újságírónő) ,
Tatiana Gutsu (sportolónő) ,
Norbert Matei
,
Maia Morgenstern (színésznő),
Giulia Nahmany (színésznő)
,
Florina Presadă (szenátor),
Mihaela Sirbu (színésznő),
Arina Stoenescu (grafikus)
,
Codru Vrabie, csak egy pár azok közül az írók, színészek, politikusok és közéleti szereplők közül, akik kiálltak a kampány mellett, vagy velük megtörtént eseteket osztottak meg.
A legnagyobb viszhangot valószínűleg a Călin Ionescut, művésznevén Rimarut ért meggyanúsítások keltették. A R.A.C.L.A nevű hip-hop együttes alapító tagját több fiatal lány is megnevezte Facebook-posztjában, mint zaklatót. Călin Ionescu egy nyilvános posztban bocsánatot kért azon tetteiért, amelyekre nem büszke, az őt ért vádakat azonban tagadja. Alkalmazója, a Group Creative Director Centrade | Cheil igazgatója, Radu Florescu úgy nyilatkozott, tudomása van egy esetről, amelyben Ionescu zaklatóként viselkedett, az áldozat ekkor panaszt is tett a cég emberi erőforrások szakosztályánál. Azóta megszűnt az együttműködés Ionescu és a Centrade | Cheil között.
Nagyobb nyilvánosságot kapott még egy bukaresti középiskolai tanár, Daniel Petriceanu volt diákja, Ruxandra Simion által megosztott, a felkészítők alatti zaklató magatartásáról szóló vallomása, illetve Mirunea Rolea története, aki egy SNSPA-s tanár, Ştefan Stânciugelu zaklatásairól posztolt. Ezekről az esetekről azonban nincsenek bejegyzett panaszok vagy rendőrségi feljelentések.
A Gândul hírportálnak adott nyilatkozatában Asztalos Csaba, az Országos diszkriminációellenes tanács elnöke arról beszél, hogy az áldozatok bizalmatlanok, híján vannak bármiféle támogatásnak, és félnek megszólítani az illetékes hatóságokat. Rámutat arra, hogy két év alatt a CNCD-hez összesen négy panaszt tettek szexuális zaklatással kapcsolatban. Ugyanezen összefoglalóban olvashatjuk Oana Băluță nyilatkozatát, amelyben arról beszél, hogy a szexuális zaklatásnak nincsenek pontosan definiált jogi meghatározásai.
A közösségi oldalakon létrejött kampány pozitív hozadéka, hogy Oana Bîzgan kezdeményezésére ez év november 16-án benyújtottak egy törvénymódosítási javaslatot, amely a szexuális zaklatásra vonatkozó 202/2002-es törvényt szigorítaná.
Hogy elkezdtünk ezen történetek kapcsán a zaklatásról és az erőszakról beszélni, megrendezésre kerültek olyan események, mint a Ház a szomszédban - az erőszak témája köré épülő slam poetry-est, vagy, az Életfa Családsegítő Egyesület által szervezett Sarokba szorítva című beszélgetés, amelyek célja főleg a fogalmak tisztázása és a köz figyelmének felkeltése volt. A beszélgetés meghívottai Bagaméri Noémi, László Éva és Hegedüs Csilla voltak, akiket Deme Ilona pszichológus kérdezett. A #metoo kapcsán László Éva pszichológus azt hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a felszólaló tisztában legyen története nyilvánosságra hozatalának céljával (az ember megszólalhat bosszúálló szándékkal, legalábbis hajlamosak vagyunk ebbe a dobozba zárni a #metoo-megszólalásokat, de a cél lehet mások megerősítése, vagy egy többrendbeli zaklató lebuktatása, és ahhoz valakinek meg kell törnie a jeget - hangzott el többször is a beszélgetés folyamán), illetve a nyilvánosságra hozatal következményeivel, és vállalnia is a nyilvános megszólalással járó felelősséget.
Tarana Burke, a hashtag megalkotója több alkalommal hangsúlyozza, hogy a közbeszéd mennyire nem érint marginalizált csoportokat, olyan embereket, akiknek nincs hangja a közösségi oldalakon, sok súlyos eset ezért is marad figyelmen kívül. Kevésbé figyelünk más bőrszínű, más szociális hátterű, vagy más szexuális orientációjú áldozatokra. A megszólalók (többségükben fehér, amerikai színésznők) azonban pont társadalmi helyzetükből adódóan tudtak úgy beszélni, hogy az hallható legyen, és, viszonylag kevés esetben ugyan, változást is elő tudott idézni az, hogy nyilvánosan beszéltek. Amikor pedig belátjuk az ok-okozati kapcsolatot a kampányban beálló közszereplők megszólalásában és abban, hogy magánszemélyek is veszik a bátorságot és nyilvánosságra hoznak ilyen történeteket, megszűnik ezen gesztusok bulvár-jellege (hiszen ezt a jelleget pont a befogadás milyensége adja).
A felhozott példák nagy többségében hangsúlyosan áldozathibáztató diskurzus alakult ki, a megszólalások közül a Călin Ionescuval szembeni eljárás igen ritka ebben a közegben.
Meg kell próbálni felszámolni az áldozatok ellenében létrejött, őket hibáztató beszédmódot. Fontos tehát figyelni és segíteni a beszélni akarók megnyilatkozásait, szót adni nekik, ugyanakkor figyelnünk kell azokra az esetekre is, amikor az áldozat nem tud vagy nem akar nyilvánosan beszélni, és lehetőség szerint segíteni őket. De gondolkodnunk kell azon is, milyen helye lehet társadalmunkban egy zaklatónak, vagy zaklatással gyanúsítottnak.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!