Hadd legyenek most a melegek hangosak
G. L. 2017. október 03. 10:50, utolsó frissítés: 14:00Székely Csaba írt drámát az erdélyi magyar LMBTQ-emberekről, és mi megkérdeztük, hogy miért.
"Az erdélyi melegek helyzete egyáltalán nem tabutéma. Itt senkinek semmi baja a melegekkel. Csak annyi az elvárás velük szemben, hogy maradjanak csendben. Tegyenek úgy, mintha nem lennének azok, amik. Tartsák titokban azt, amire senki nem kíváncsi. És fogadják el, hogy a többség szemében ők egyszerre perverzek és viccesek. Ennyit igazán megtehetnek" - egy részlet az Öröm és boldogság című előadás ajánlójából, amelyet Székely Csaba drámája alapján visz színpadra a marosvásárhelyi 3G Színház. A bemutató október 7-én, szombaton lesz a Mészárosok bástyájában.
Ahogyan a cím, úgy a szöveg is nyilvánvalóan ironikus, és arra ösztönöz, úgy is mondhatnánk, hogy provokál, hogy kibeszéljük, megbeszéljük az erdélyi magyar LMBTQ-személyek helyzetét. Székely Csabát kérdeztük, hogy miért érezte fontosnak megírni ezt a drámát, de arról is volt szó, hogy elképzelhetőnek tartja-e egyáltalán, hogy kőszínházban is feldolgozzák.
Miért kezdtél el a témán dolgozni? Miért érezted fontosnak, hogy az erdélyi magyar melegek (leszbikusok, biszexuálisok, transzneműek) életét feldolgozd? Közrejátszott a választásodban az, hogy a közeljövőben valószínűleg népszavazás lesz a család kérdéskörében, ami azért vastagon érinti a romániai LMBTQI-közösséget is?
– Egy dráma kitalálása és megszületése között általában sok idő telik el, ez így volt ebben az esetben is. Egyszerűen az történt, hogy körülbelül másfél évvel ezelőtt a Facebookon több meleg-ellenes bejegyzéssel találkoztam néhány ismerősöm részéről. Nem mondom, hogy ez meglepett, de valahol reménykedtem, hogy már nem itt tartunk. Pontosabban tudtam, hogy itt tartunk, de volt egy olyan illúzióm, hogy a homofóbia rétegjelenség. Nem gondoltam volna, hogy értelmes, szelíd emberek részéről ugyanazokat az érveket hallom, mint vad fundamentalisták szájából.
Aztán jött az a bizonyos tusványosi eset, ahol egy lelkipásztor az előadásában gyógyítható betegeknek nevezte a melegeket, és azt mondta, hogy ha az apa nem ölelgeti a fiát, akkor később idegen férfiak fogják ölelgetni. Jöttek sorra a hasonló élmények, és szinte fájt, hogy ennyire egyoldalú a melegek megítélése, és hogy az ő álláspontjukra nem kíváncsiak, holott pont ez az, amit fájlalni szoktunk a többséggel szemben, amikor kisebbségként mi tapasztalunk jogtiprást, vagy amikor rólunk beszélnek úgy a médiában, hogy nem védekezhetünk. Ekkor döntöttem el, hogy írok egy ilyen darabot.
Kaptál olyan visszajelzést, hogy miért kell ezzel a témával foglalkoznod, mert igazán fölösleges, hiszen Székelyföldön úgy sincsenek melegek?
– Valahányszor Erdélyben szóba kerül az LMBTQ-téma, valaki mindig bedobja azt a lehengerlő kérdést, hogy „minek erről beszélni, ez a mi legnagyobb problémánk?” Az biztos, hogy van elég problémánk, egyik nagyobb, mint a másik. De azt gondolom, hogy amiért nem érint közvetlenül egy probléma, nem kérdőjelezheted meg azoknak az embereknek a küzdelmeit, akiket érint. Mit szólnál, ha porig égne a házad, és a szomszédod odaszólna, hogy „Hallgass már, mit siránkozol? A magyarságnak ennél sokkal fontosabb problémái vannak!”
Volt már szó a drámáidban alkoholizmusról, korrupcióról, magyar-román együttélésről. Mennyire vagy kibeszélő alkat?
– Nem tudom, én is keresgélek, hogy miről milyen formában lehet beszélni. Az Öröm és boldogság esetében például megpróbálom ellensúlyozni, hogy a hétköznapokban a melegek nem igazán kapnak szót az őket érintő kérdésekben, például a képviselőink nem képviselik őket. Ezért ebben a darabban konkrétan mikrofont adok a kezükbe. Hadd legyenek most ők a hangosak. Nem akarnak ők meggyőzni semmiről, csak mesélnek, és azt szeretnék, hogy most az egyszer figyelj oda.
A Passió XXI. esetében azt nyilatkoztad, hogy egészen beleástad magad a korabeli zsidó kultúrába, hogy értsed, honnan jött Jézus. Ebben az esetben viszont nem nagyon van klasszikus szakirodalom, én legalábbis nem ismerek. Milyen kutatómunkát végeztél?
– Beszélgettem melegekkel, olvasgattam LMBTQ témájú blogokat, de végül is fikciós művet írtam. Felhasználtam benne megtörtént eseteket is, de az eredmény távol áll a dokumentum-drámától. Sőt, mi, az előadás készítői, még csak azt sem állítjuk, hogy most majd elmondjuk, milyen Erdélyben magyar melegnek lenni, hiszen sokféleképpen lehet ezt megélni, nincs egységes meleg hozzáállás. Mi itt csak néhány sorsot villantunk fel.
A 3G Színház sajátossága, hogy kétnyelvű darabokat hoz létre. Ebben az esetben az, hogy az erdélyi magyar meleg gyakorlatilag egy kisebbség kisebbsége, mennyire van beépítve a darabba? És miért úgy van, ahogy van?
– Hacsak ki nem húzzák azt a mondatomat a próbák során, el fog hangzani, hogy ők egy kisebbség kisebbsége, csak nem úgy tekintenek rájuk, mint kisebbségre, hanem mint egy rakás perverzre. De ezt leszámítva a téma kisebbségpolitikai oldala nem kap szerepet, annak ellenére, hogy valahol ez volt a szikra, amiből kipattant ez a darab. De ez más irányba vitte volna el a cselekményt, valószínűleg több szereplőre lett volna szükség, például egy politikusra, talán románokra is, és már így is sok a szereplő, ahhoz képest, hogy ez egy független produkció.
Ebben az előadásban most inkább a családi viszonyokra és a társadalomban elfoglalt helyre kerül a hangsúly. És persze a szerelemre. De ettől függetlenül tervezzük, hogy előadások után beszélgetéseket, közönségtalálkozókat szervezünk, ahol a téma olyan aspektusait is meg tudjuk vitatni, amelyek az előadásba nem fértek bele.
Mostanában tapasztalok egy olyan trendet, mondjuk főleg a filmek esetében, hogy nem is csodabogár melegeket, vagy tipikus homoszexuális karaktereket, hanem inkább embereket mutatnak, akik történetesen melegek, vagy olyan szerelmeket, amiben a felek azonos neműek. Szóval elsősorban szerelmesek, és csak utána melegek. Te milyen figurákat akartál írni?
– Mindig igyekszem, hogy a szereplőim először emberek legyenek, és utána valamik. Viszonylag sok meleg férfit és nőt ismerek, többel dolgoztam is együtt, de nem találom őket csodabogárnak. Vagy ha igen, nem azért, mert melegek. Szóval vannak ebben az előadásban emberek, akik szeretnek és gyűlölnek, egyesek szőkék, mások nem, egyesek melegek, mások nem. Senki nem beszél kényeskedve, kinyújtott ujjakkal és olyan nyakmozgással, mint az amerikai hip-hop előadónők. De azt nem merném mondani, hogy mindenki egyforma.
Ezt kifejezetten a 3G Színháznak írtad? Szerinted a kőszínházak befogadnának egy ilyen darabot? Volt máshonnan megkeresésed?
– Igen, ez a mi projektünk. A 3G Színház Ándi Gherghéből, Benedek Botondból és belőlem áll. Ez a darab most az én ötletem volt, de ha minden jól megy, jövőre Ándi egyik ötletét valósítjuk meg, és elkezdünk dolgozni Boti ötletén is.
Nem tudok róla, hogy erdélyi magyar színház kimondottan meleg témájú darabot valaha műsorra tűzött volna, mondjuk magyar nyelven azt hiszem, nem is írtak még ilyet, de elméletileg lehetett volna, hiszen mondjuk az angolszász drámairodalom tele van ilyenekkel. Én ebből arra következtetek, hogy kőszínház ezt a drámát soha az életben nem fogja bemutatni. De lemondtam róla, hogy megpróbáljam megfejteni a kőszínházakat, úgyhogy bármi megtörténhet.
Meg fog jelenni nyomtatásban? Megérné egyáltalán kiadni?
– Igen, hamarosan megjelenik egy drámakötetem a magyarországi Selinunte Kiadónál, és abban benne lesz.