Álmok, tények és a kiábrándulás: kolozsvári elsőévesek véleménye az egyetemről
G. L. 2017. május 25. 10:37, utolsó frissítés: 2017. május 26. 12:30Egyelőre még csak a Babeș–Bolyai Tudományegyetemről, de nemsokára jön a többi is.
Az ország három legjobb egyeteme között van, rendre szerepel a különböző nemzetközi felmérések, egyetemrangsorok összeállításaiban, nemzetközi cikkek szólnak a különböző karokon folyó tudományos munkáról, de a hallgatók mindennapjairól, hogy milyen is valójában a BBTE-n tanulni, nem sok szó esik. Elsőéveseket kérdeztünk: főleg a felvételi előtt álló diákoknak, de azért másnak is tanulságos lehet.
Az érdekelt, hogy az elképzeléseikhez képest mennyiben más az adott szakon folyó képzés, illetve szerintük megéri-e érte kifizetni a tandíjat.
Mărcuțiu-Rácz Dóra, magyar-angol szak, BBTE
A középiskolás éveim végére már egyértelművé vált, hogy irodalommal szeretnék foglalkozni: gyerekkorom óta dédelgetett álmom volt az, hogy író, illetve tanár legyek. Középiskolai tanáraim példáját látva én is magyar nyelvet és irodalmat akartam tanítani, így lettem magyar főszakos. Az angol mellékszakra később esett a választásom: kíváncsi voltam a sztereotípiákon túli angol, illetve amerikai kultúrára.
Természetesen voltak elvárásaim: egyesek beteljesedtek, mások kevésbé. Ebből a szempontból az első pár hónap hatalmas csalódás volt. Úgy éreztem, megfojtanak a külsőségek, úgy éreztem, hogy én vagyok a lábjegyzet a szakirodalom szakirodalmához, és a sok szakszerűség mögött elfonnyad a lényeg. Mint sok más évfolyamtársamat, engem is megkísértett a csődszagú bukás gondolata: féltem, hogy nem tudok lépést tartani saját magammal, hogy egymás hegyére-hátára tornyosulnak a pótvizsgáim, és nyakig a kudarcokban bicegek haza majd, mint egy dezertált közlegény, aki már az első összecsapás után feladta a háborút. És ugyan nekem nem kellett felvételiznem, de az évfolyamtársaim felvételi tételeit látva egy zavaró dolog tűnt fel: hatalmas szakadék tátong a felvételi és az egyetemen diktált tempó között. Ez sokak számára félrevezető lehet.
Az első pár hónapban határozottan azt mondtam volna, hogy nem éri meg az itt kapott oktatás az árát. Ma már ez nem annyira egyértelmű. Egy régebbi alapelvem úgy szólt, hogy ha valaki igazán tanulni akar, azt bármely intézményben megteheti. Ezt az alapelvet a mai énem alaposan megcáfolná, mert nem csak a hozzáálláson áll vagy bukik a siker – a környezetnek is fontos szerepe van ebben. Sokszor tényleg elbizonytalanító egy ennyire erős mezőny, és a hatalmas hajszában gyakran én is úgy érzem, hogy nem ér ennyi álmatlan éjszakát az egész, de igyekszem azzal biztatni magam, hogy az ország legjobbjai között tanulhatok a szakma legjobbjaitól, és még ha nem is fenékig tejfel a bölcsészélet, mégis ez áll a legközelebb ahhoz, amivel a későbbiekben szívesen foglalkoznék.
Gomboczi Andrea, testnevelés és sport, BBTE
Gyermekkorom óta erre vágytam. Imádok mozogni, igazából semmilyen más szakma nem vonz, csak ami sporthoz vagy mozgáshoz kapcsolódik. Ezért jól is informálódtam a szakkal kapcsolatosan, sok felsőévest megkértem, hogy mondjanak véleményt, megéri-e ide jelentkeznem. Az egyetem tájékoztatása is hiteles volt, azt kaptam, ami ígértek. És azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem bántam meg. Nagyon-nagyon megszerettem ezt az egyetemet, ezt a kart, ezt a csoportot. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család, amit szerintem sok egyetemi hallgató nem mondhat el a saját csoportjáról. A sport az, ami összeköt minket, a mozgás szeretete és az együttműködés. Mindennel meg vagyok elégedve, úgy érzem, ez a nekem való hely.
Szabó E. Eszter, magyar-német szak, BBTE
Igazából még ma sem hiszem el, hogy bölcsészkaros hallgató vagyok. A családban mindig reál beállítottságú gyerekként voltam számon tartva, sosem volt jó nyelvérzékem, olvasni meg egyenesen utáltam. Aztán 11. osztályban megláttam egy József Attiláról szóló musicalt, ami mindent megváltoztatott, s beleszerettem. Elkezdtem utánanézni a verseinek, életének, s rájöttem, hogy mennyi olyan aprócska dolog van, ami méginkább megszeretteti velem. A versesköteteket irodalmi szakkönyvek váltották fel, s rájöttem, hogy én ezt mennyire imádom, mennyire leköt és fejleszt, sőt, megváltoztat. A két lábbal a földön járó, realista énemből egy bohém lelket varázsolt az irodalom, s ezt nagyon élveztem. A német mellékszakot meg ezért választottam, mert nagyon szeretem a nyelv hangzását és Németországot, érdekel a kultúrájuk.
Felvételizéskor arra számítottam, hogy az egyetemen aztán majd jó sok mindent meg fogok tudni az irodalomról. Bevallom, végig (s most is) a Nyugatosak jártak a fejemben. Aztán ennek ellenére elkezdtünk tanulni a középkorról. Csomó prédikáció, zsolozsma, meg miegyebek, nagyon-nagyon régi, érthetetlen szövegek. Nem láttam jó ideig a kapcsolatot ezek a dolgok és az irodalom között. Pluszban még ott volt az a sok nyelvtan, amivel engem ki lehet kergetni a világból. De hát igazából tisztában vagyok vele, s már felvételi előtt is tudtam, hogy lesz sok-sok nyelvtan, mert kell ahhoz, hogy az adott nyelvet igazán megértsd és tudd használni. Rádöbbentem arra, s egyfajta sokként ért, hogy a nyelv mennyire fontos. Eddig bele sem gondoltam, hogy nélküle nem lenne élet. Szóval nem olyan volt ez az első év, mint amilyennek elképzeltem. Annál sokkal, de sokkal komplexebb és színesebb.
Most ingyenes helyen vagyok. Nagyon nem lenne könnyű az élet fizetéses helyen levő egyetemistaként, de egy percig sem gondolkodnék azon, hogy megszakítsam a tanulmányaimat. Inkább ott spórolnék, ahol csak lehet, dolgoznék, de folytatnám, ez nem kétséges, mert nekem úgyis megérné.
Szilágyi Botond, filozófia szak, BBTE
Licis éveim kezdetén kaptam egy Nietzsche-könyvet ajándékba egy kedves barátomtól, aki tudta, hogy - a köznapi nyelv pontatlanságával szólva - szeretek spekulálni. Ezt a könyvet kézbe vettem, s jóllehet nagyon meghaladt, mégis izgalmas olvasmány volt. Apránként adagoltam, persze, hihetetlenül sűrű és nehéz írás, de ezek a dolgok így kezdődnek. Akkor döntöttem el, hogy szeretném, ha lenne valami közöm a filozófiához, és erre a legkézenfekvőbb mód az, ha filozófiára megyek érettségi után. Később tovább szilárdult az elhatározásom, mikor olyan kortárs filozófusokkal ismerkedtem meg, mint Slavoj Zizek.
Az oktatásról sokat nem gondolkodtam, be kell vallanom, talán az egész dologról is keveset, mivel nekem ezt nem kellett latolgatni: tudtam, hogy filozófiára akarok menni. Persze, valamilyen elképzeléseim voltak: a tanárokkal közvetlenebb viszony, az órák relatív lazasága (ez semmiképp sem gondolkodásbeli lustaságot jelent), családias hangulat és izgalmas gondolatokkal való megismerkedés, bevezetés a filozófia világába. Ezek mind beigazolódtak, azok a hiányosságok, amiket el tudnék mondani, szerintem a legtöbb szakon is érvényesek.
Az egyetem tájékoztatása, ha a pamfletekre gondolunk, akkor szerintem elhibázott. Valamiért előtérbe került az, hogy bizonygassák, hogy mennyire hasznos a filozófia a piacon, hogy egy nagy plusz a cégek szempontjából, ha filozófiát végeztél, és így tovább. Nem ez a lényeg. A piacot tegyük félre, a cégekkel és a pénzzel együtt. Nyilvánvaló, hogy aki filozófiára jön, nem azért jön, mert a megélhetés-matek eredményeként ez jött ki. Egyébként így egyetemet választani eleve butaság (persze, ez is esetfüggő, lehet nagyon nemes dolog is). Ezt tartom kifogásolhatónak az egyetem tájékoztatásában. Nem arról tájékoztatták az embereket, amiért érdemes filozófiára jönni. Akkor kell filozófiára jönni, ha az ember szereti a gondolatokat, és azért kell, hogy ezt a szeretetet megtanulja megélni és - jobb szó híján - kiélni. Viszont volt egy filozófus nyílt nap, és egy filozófus tábor, amelyek ismét ösztönzőleg hatottak, itt már visszaszorult az a piachoz igazodás.
Ez után, azt hiszem, nem meglepő, ha azt mondanám, hogy akkor is filozófiára járnék, ha fizetnem kéne. Ha túl sokat, akkor lehet, nem egyetemen, de filozófiával foglalkoznék. Örvendek, hogy erre jöttem, mert máshol nem tudom elképzelni magam.
Sós Timothy, magyar-angol szak, BBTE
Mindig is szerettem volna kibontakoztatni az írói képességeimet és mélyen belemerülni az irodalom világába, főként ezért választottam ezt a szakot. Bár az angol tantárgyakról le szeretnék mondani a jövőben. A felvételi előtti napon rettenetesen izgultam, megrémített a tudat, hogy egy számomra teljesen új kihívással fogok szembesülni, amely az életem következő szakaszát is meghatározza majd. A felvételi végül meglepően könnyűnek bizonyult, ezért aztán magát az egyetemet is hasonlónak képzeltem el.
Ezzel szemben a bölcsészkaron töltött első hetekben a teljes kiábrándultság lett úrrá rajtam. Azelőtt mindent másmilyennek képzeltem. Egyféle hideg idegenség járta át az egyetem falait, és ebben a fagyos légkörben sokan elveszve éreztük magunkat az elsőéves magyar-angolosok közül. Csalódottságunk legfőbb oka az volt, hogy már az egyik legelső angol órán elhitették velünk, hogy az évfolyamunk háromnegyede meg fog bukni. De a többi angol tárgy sem különbözött sokban, és a vizsgaidőszakban bebizonyosodott, hogy a tanárok valóban igyekeznek betartani korábbi ígéreteiket. Igazságtalan, hogy míg az angol felvételin annyiból állt a követelmény, hogy a diákok írjanak egy fogalmazást a kedvenc könyvükről, addig a későbbiekben akadémiai szintű elvárásokkal szembesítik az elsőéves hallgatókat. Ez félrevezetés. A magyar tantárgyak többsége érdekes, a tanárok elvárásai is teljesíthetők és az órákat is élvezni lehet. Számomra ezekért a ritka, inspiráló pillanatokért érte meg eddig a magyar-angol szakon tanulni.
Ingyenesen vagyok. Hogyha fizetnem kellene az oktatásért ezen a szakon, nem érné meg nekem itt tanulni, és ezt kizárólag az angol tantárgyak nehézsége és a tanárok hozzáállása miatt gondolom így. A magyar mono szakon meggyőződésem, hogy megérné, de az angolból teljes mértékben kiábrándultam.
Mátyás, informatika, BBTE
Azért választottam az informatikát, mert megnéztem a képességeim, a munkalehetőségeket és a lehetséges szakokat. Ezeket megpróbáltam metszeni. Az informatika volt az észszerű választás a munkalehetőségek és a munka esetleges flexibilitása miatt, illetve a fizetés sem kicsi. Legalábbis azt állítják. Bár nem célom a dagadt gazdagság, de nem szeretném a családom éhezni látni majd.
Középiskolában természettudományi osztályba jártam, keményen tanultuk a matekot suliban, abból is felvételiztem infóra, de informatikát csak 9-10. osztályban tanultunk, így a többséghez képest hátrányban voltam. Amikor felvételiztem, arra számítottam, hogy sikerül majd felzárkóznom a többiek szintjére. Egy kicsit ijesztő volt a gondolat, hogy emiatt kínlódások után hamar kibukok. Ezt kivéve nem nagyon gondolkodtam azon, hogy milyen lehet a szak, mert még nem tanultam rendesen infót. Azt reméltem, hogy egy kicsivel több szabadidőm lesz majd, mint iskolában. Azt kell még tudni, hogy én infóból érettségiztem, Pascalból. De a természettudományos érettségi informatikából erősen könnyített a matek-infóhoz képest. Két-három rendezési algoritmus, és egy pár különlegesség, körülbelül ennyit kértek. Aki viszont matek-infóra járt 4 évet, vagy akár csak egyet is, és ott érettségizett infóból, az sokkal többet tudott, mint én.
A kezdés nehezebbre sikerült, mint amilyennek elképzeltem. Ha nem is ábrándoztam semmi konkrétumon, de az ember ezt csak érzi egy kicsit. Egyrészt a házik miatt, másrészt az első periódus nyomása miatt, amikor majdnem mindenki jajgat körülötted, hogy mennyire banális és egyértelmű dolgokat tanulunk, neked pedig minden új. Egy kicsit frusztráló volt a gondolat, hogy ha bent akarok maradni, akkor könyveket kell hámozzak éjjelente, hogy valahogy behozzam a lemaradást. Aztán egyik legjobb barátomnak hála nem kellett ilyen életstílusba vágjam magam. Amúgy nagyjából az alapoktól kezdtük. De aki még nem írt egy programot sem életében, és úgy akar infót tanulni az egyetemen, az szerintem nyáron nézze át a dolgokat. Nekem az is nagy gond volt, hogy mi Pascalt tanultunk, s itt C-vel kezdtük.
Az egyetemről sokan mondták, hogy nagyon erős meg hasonlók. Mivel más egyetemet nem tapasztaltam semmilyen szinten, nem nagyon van, amihez hasonlíthatnám. Egyelőre nem tervezek szakot vagy egyetemet váltani, de ha az oktatásért fizetnem kéne, akkor maximum egy félévig próbálnám, hátha ingyenes helyre jutok, ha nem, akkor váltanék, már azért is, mert nem érezném, hogy itt a helyem. Ha nem lenne egyáltalán lehetőség ingyenes helyre, akkor valószínűleg keresnék egy más informatika szakot kínáló egyetemet, ahol van ingyenes hely.
Zalán, magyar-német szak, BBTE
Nyolcadikos koromban beleszerettem a magyar nyelvtanba, és akkor valahogy kialakult bennem ez az elhatározás, hogy én ezt akarom csinálni ezután is. Középsuliba idegen nyelvek szakra iratkoztam, ott ismerkedtem meg a némettel. Így tanulom most ezt. Az előző évek felvételijeitől hidegrázásom volt, de kaptam segítséget, és sok gyakorlással bejutottam. Nem volt konkrét elképzelésem arról, hogy milyen lesz az egyetemi lét, sosem voltam az a fajta, aki nagyon előre betervezi a dolgokat, vagy rengeteg háttérkutatást végezne, mielőtt belevág valamibe. Viszont a tanáraim elmondásából elég durva kép alakult ki bennem az egyetemről, ahol tűzzel-vassal tartják a fegyelmet. Nagyon pozitívat csalódtam. Vagány tanárok vártak, akik ahelyett, hogy begyepesedett, karót nyelt alakok lennének, fiatalosak, energikusak, izgalmasak. De persze nem csak a tanárok pozitívak, hanem a többi egyetemi alkalmazott is. A könyvtárosok megértőek, az adminisztrációs munkatársak pedig midig segítő kezet nyújtottak, amikor csak szükség volt rá. Nekem az egyetlen kifogásom az, hogy túl sok irodalmat és túl kevés nyelvészetet kell tanulni, de ez nem lenne elég indok ahhoz, hogy otthagyjam.
Szerintem akkor is teljes mértékben megérné, ha fizetnem kellene érte. Nem csak azért, mert az itt kapott diploma szinte bárhol érvényesíthető, hanem mert az oktatás minősége nagyon jó.
Demeter Kamilla, kommunikáció szak, BBTE
Középiskolában diáktanácsoztam, sokat szervezkedtünk, és több barátom lett, aki a BBTE kommunikáció szakán tanult. Ők meséltek nekem sokat a szakról, és a kolozsvári egyetemista életről. Mivel matematika-informatika intenzív szakon végeztem, kicsit félve választottam a kommunikáció szakot, mert más terület, mint amit megszoktam, mert szerettem a mateket is és az infót is. Viszont hosszú távon nem tudtam magam elképzelni egyik területen sem.
Úgy képzeltem el, hogy itt már nagyon komoly dolgok, tárgyak, tanárok, szaktársak várnak rám, minden sokkal komolyabb lesz, mint eddig. Természetesen kicsit féltem az elején, nem tudtam, hogy mire számítsak, amikor elkezdődik az egyetemista élet. Szerencsére nagyon barátságos tanárok, nyitott szaktársak vártak, és egy hihetetlen kedves titkárnéni, aki mindenben segít nekünk.
Sokkal pozitívabb élmény volt, mint amire számítottam. Egyetemi tájékoztatáson nem nagyon vettem részt, inkább ismerős véleményekre alapoztam, de sejtettem, hogy fogom szeretni ezt a szakot. Egy vagány egyetemen tanulunk, vagány emberekkel, szakmailag felkészült tanároktól. Ha negatívumot kéne mondjak a szakomról, az az lenne, hogy a tanult tárgyakat nem lehet fél év alatt elsajátítani, minden területből csak kis kóstolót kapunk, és nehéz így eldönteni, hogy melyik területen fejlesszük magunkat pluszba, egyetem mellett, akár szakmai gyakorlattal. A tanítást nem pont így képzeltem le, azt gondoltam, hogy sokkal kézzelfoghatóbb dolgokat fogunk tanulni. Viszont ez még csak az első, bevezető év vége, így bízom benne, hogy másod- és harmadéven sokkal több olyan dolog lesz, amit ténylegesen fogunk használni most is akár, de talán 5-10 év múlva is.
Tankó Andrea, magyar, illetve világ- és összehasonlító irodalom szak, BBTE
A gyógypedagógia és az irodalom között gondolkodtam az egyetemválasztás időszakában, ez a két kedveltem volt. Végül az irodalom mellett döntöttem, de azóta is feltett szándékom a gyógypedagógiával, valamilyen segítőszakmával is foglalkozni. Tehát, úgy döntöttem az egyik ágon való elindulás mellett, hogy a másikról sem mondok le. Mindig is közel éreztem magamhoz az irodalmat jelenségen túl, úgy éreztem, bármiben gondolkodtam is, hiányozna az az élő kapcsolat az irodalommal, ami magyar szakon lehetséges volna, napi szinten. És ez fontos volt/most is az számomra a napi irodalom.
Középiskolásként voltam a Kolozsváron megrendezett Középiskolások hétvégéjén, amelyen eljutottam a Bölcsészkarra is, ott kaptam a legtöbb hasznos infót a szakkal kapcsolatban, sőt, a világirodalomról mint szakpárosításról is ott hallottam. Azon túl, hogy nagyon izgalmas volt középiskolásként különböző szakok tájékoztatóján ott lenni, és előadásokat hallgatni, úgy gondolom, ezek a tájékoztatók hitelesek voltak, bár, utólag visszagondolva, nem rémlik, hogy ilyen sok nyelvészethez kapcsolódó tárgy is szerepelt volna a leírásban. Leginkább irodalomszeretetből jelentkeztem erre a szakra, így különös volt, hogy első félévben nagyon dominánsnak tűnt a nyelvészet. Nem számítottam erre, viszont örülök neki, mert találkozhattam olyan tárgyakkal, amikről azelőtt nem igazán hallottam, nyelvészet címszó alatt legalábbis biztosan. Így igazán érdekelni kezdett az általános nyelvészet és különböző nyelvészeti ágak is. Persze, vannak olyan órák, amelyeket nem feltétlenül érzek/éreztem szükségesnek, egyeseket pedig túl soknak, de ez személyes hozzáállás. Valójában, a félév elég hosszú volt ahhoz, hogy a számomra idegen, engem kevésbé megragadó tárgyakban is találjak valami érdekességet.
Az órarend zsúfoltsága azonban váratlanul ért. Tisztában voltam azzal, hogy nem minden szempontból leányálom az egyetem, de a reggeltől gyakran estig tartó, órákkal teli napokra nem voltam felkészülve. A legtöbben a szabad időbeosztást emlegették, ha az egyetemi éveikről meséltek. Ezt nem éreztem, első félévben legalábbis egyáltalán, megvalósíthatónak. Szóval a személyes, szabad időtöltés lehetőségét hiányoltam, főként, hogy sokaknak ez megadatott. De alapjában véve meg vagyok elégedve az oktatással, komolynak és céltudatosnak találom, igen, számomra megérné, ha fizetéses helyen lennék is, azt hiszem.
Müller Erik, újságírás szak, BBTE
Annak idején sokan hangsúlyozták a pályaválasztás fontosságát, én ezt komolyan is vettem, megpróbáltam minél közelebb kerülni saját magamhoz. Nagyon sok releváns pszichológiai írást olvastam, különféle teszteket oldottam, elmentem pszichológushoz is, de még online is kerestem fel szakembereket, akiktől segítséget lehetett kérni. Mindent megtettem, amit meg lehetett tenni. De megérte, mert most úgy vagyok elsőéves, hogy tudom: tudatosan választottam magamnak pályát. Megtudtam magamról, hogy hírimádó és közléskényszeres vagyok. Emellett mindig is volt bennem egy egészséges kíváncsiság a világ dolgairól, és nagyon szeretek tartalmasan beszélgetni. Mindez számomra elég volt, hogy a média szakot válasszam. A szak tájékoztatása hiteles volt ugyan, csupán kevés információ volt. De mondjuk ez minden egyetemi tájékoztatóban így van.
Nem voltak különleges elvárásaim az oktatással kapcsolatban, egyszerűen csak jó szakember szeretnék lenni. Ehhez szerintem az egyetem csak egy kiindulópont, vagyis nem egy diplomától kell várni a megváltást. Persze fontos, de a plusz feladatok, önkénteskedések, szakgyakorlatok és az eléd gördülő lehetőségek megragadása az, ami majd aztán eredményes lesz. Ezekből szerencsére nagyon sok van, amire őszintén nem számítottam.
Ingyenesen vagyok, így nem is gondoltam még arra, hogy mi lenne, ha ez nem így lenne. De valószínű nekem úgy is megérné, ha fizetnem kell érte. Én nem azért jöttem újságírás szakra, mert máshová nem jutottam be, hanem mert tényleg ide szerettem volna.
Bilibók Apollónia, magyar, illetve összehasonlító- és világirodalom szak, BBTE
Számomra a szak és egyetem másodlagos volt a választásnál. A színészeten kívül az irodalom volt az, ami még igazán érdekelt, mert a színház és az irodalom szoros kapcsolatban áll egymással. Az volt az elvárásom az egyetemmel szemben, hogy minél több irodalmi művet ismerjek meg, és hogy tágabb, illetve szakmaibb betekintést nyerjek az egész világ szépirodalmába. Ennek az elvárásomnak többnyire eleget tett az egyetem, és azért csak többnyire, mert az elolvasandó szakirodalmak száma meghaladja a szépirodalmi művek számát, ami kissé csalódásként érintett engem. Szerintem megéri a bölcsész karra jönni, mert egy olyan szemléletet ad, amit más egyetemek nem tudnak megadni, vagyis megtanít az abszolút elfogadásra és arra, hogy egy problémát több szemszögből, logikusan vizsgáljunk - az előbbi főként a mellékszakom velejárója.
Az egyetemi tájékoztatásról sokat nem tudok mondani, én az internetről, illetve ismerősöktől informálódtam, ami hiteles volt, de ezen kívül mindenkinek azt ajánlanám, hogy használja ki a lehetőséget, mikor az egyetem nyílt napot tart, mert jobb betekintést kapnak az egész egyetemi életbe.
Név nélkül, pszichológia, BBTE
Azért választottam a pszichológia szakot, hogy 3 év után kapjak egy diplomát, illetve majd kis továbbtanulással szerencsét próbálhassak, mint terapeuta. Arra számítottam, hogy semmilyen alkalmazható tudást nem fognak átadni nekünk, csak sablonos, felszínes, száraz, tömény tananyagot, aminek semmi köze nincs a valódi emberi kapcsolatokhoz. És sajnos a valóság megfelelt a számításaimnak.
Nem kellett sok idő, hogy a tanárok, élükön Szamosközi István dékánnal, megvillogtassák foguk fehérjét. Szamosközi tanár úr egy ordenáré, haragos, bosszús, végtelenül megszomorodott ember. Ha akármelyik diákja azt mondja róla, hogy egy jó ember, akkor nagyon durván Stockholm-szindrómás. Ha éppenséggel nem üvölti le mindenkinek a fejét az amfiteátrumban, akkor vagy perverz, szadista, rasszista, fasiszta vicceket talál ki rólunk, vagy megpróbál tananyagot leadni, de nem jön össze neki, mert egy sz*r tanár. Hosszan ecsetelhetném még, hogy mennyire alkalmatlan ez a személy pozíciójához, de bárki meg akarja érteni leírásom, csak annyit kéne tegyen mindössze, hogy bejöjjön az egyik órájára, ahol ingyen osztogatja a PTSD-t (poszttraumatikus stressz szindrómát - szerk.), annak, aki kéri, és annak, aki nem. Nem értem, hogy a híres-nevezetes Babeș-Bolyai hogyan engedheti meg magának, hogy egy ilyen ember képviselje. És akármilyen káromkodást is mondtam, közel sem ér fel a tanár úr kreativitásához, amit előszeretettel használ több száz ember előtt. Szamosközi tanár úr mellett megemlíthetem Mezei Elemért is, aki Kísérleti pszichológia és alkalmazott statisztikából kéne felkészítsen minket, de nehezen megy neki. Csak egy ízelítő az egyik szemináriumáról: "Az ország diákjainak X százaléka analfabéta. Ezek közül, ahogy veszem észre, itt is van egy pár". Körülbelül ilyen poénokkal telt el az első évem.
Ezek után ló**szt mondom azt, hogy gyerekek, gyertek pszichológiára. Húzzatok ki Pestre pszichológiát tanulni, mert ami itt zajlik, az valami kriminális. A diplomán kívül semmire sem jó. Mellesleg muszáj bejárni az órákra, ha beteg is vagy, mert ha nem, a tanárok szembe kéne nézzenek azzal, hogy mennyire senki le se sz*rja azt a baromságot, amit tanítanak. Pszichológus szeretnék lenni, ezért megéri. Itthon másképp nem tudnék magyar nyelven pszichológiát tanulni. De a harmadik félévben áthúzok távoktatásra, hogy ne kelljen találkozzak vele.