2023. december 1. péntekElza
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Így szaporodik az erdélyi magyar

G. L. 2017. január 12. 16:06, utolsó frissítés: 16:17

Nemcsak azt néztük meg, mennyien születnek az erdélyi városokban, hanem azt is, hogy melyek a szülők által választott leggyakoribb keresztnevek.


A tájékozódásunkat Hargita megyében kezdtük, majd Kovászna megyében folytattuk, végül pedig Kolozsváron és Szatmárnémetiben is érdeklődtünk.

Székelyudvarhely

A polgármesteri hivatal közlése szerint 1388 gyerek született 2016-ban a városban, ami 23 csecsemővel kevesebb, mint 2015-ben. A leggyakrabban választott fiúnevek: Ádám, Bence, Roland, Hunor, Dániel, Zsolt, Mátyás, Tamás, András, Ábel, Rajmund, Dávid, Ákos, Olivér, Balázs és Kristóf; míg a lánynevek közül a Hanna, Luca, Boróka, Sára, Anna, Tímea, Andrea, Dóra, Maja, Zsanett, Jázmin, Janka, Ágnes, Tamara, Sarolta és Kamilla volt népszerű.

Ritkábban választott nevek közül a Lénárdot, a Nemerét, a Horkát, a Szabint, a Medárdot, Lioszt, Villőt, Regét, Zólyát, Zenkőt, Inezt, Poirost és Apolkát említették.


A közlésük szerint 183 házasságkötés volt Székelyudvarhelyen, míg 523 elhalálozást regisztráltak. Adminisztratív válást, amikor közös megegyezéssel, törvényszéki eljárás nélkül bontották fel a házasságukat a felek, mindössze egyet jegyeztek a székelyföldi városban.



Csíkszereda

A csíkszeredai városháza által a Székelyhon rendelkezésére bocsátott anyakönyvi adatokból az derül ki, 2016-ban 319 gyermek született a városban. Összesen 164 házasságkötést tartottak, a legtöbb pár (pontosan 38) augusztusban mondta ki az igent, míg a legkevesebben - érthető módon - januárban (konkrétan 1 pár) házasodtak. Az adatokból egyébként az is kiderül, hogy áprilisban született a legtöbb baba, összesen 33 újszülöttet anyakönyveztek a hónapban. Általában a szeptember a "legszaporább" hónap.

A keresztnevek közül a Balázs, illetve holtversenyben az Alíz, az Anna és az Eszter nevek voltak a legnépszerűbbek. A fiúk esetében továbbá a Dávid, Mátyás, Bence és Patrik nevek a legkedveltebbek, míg a lányoknál a Krisztina, Ágnes és Boróka. Az önkormányzat összesítése szerint összesen 210 különböző keresztnevet választottak a szülők, ezek közül 129-et csak egyetlen alkalommal.

A ritkábban választott nevek közül a Székelyhon a Kende, Kund, Tas, Koppány, Villő és Vajk, illetve az Angyalka, Bianka, Flóra, Lívia és Kincs neveket emelte ki. A román szülők által leginkább kedvelt fiúnév az Andrei, de népszerű a David és a Cristian is. A lánynevek közül a Ioana és a Sofia, utánuk pedig az Andreea és a Maria a legnépszerűbb.



Gyergyószentmiklós

A Székelyhon adatai szerint összesen 402 kisbabának állítottak ki születési bizonyítványt Gyergyószentmiklóson 2016-ban. Ez 13 újszülöttel több, mint 2015-ben. Ez persze nem azt jelenti, hogy mind gyergyószentmiklósiak lesznek, a városban 149 baba (78 fiú és 71 lány) született, míg 253 újszülöttet a környékbeli településekre vittek haza szüleik. Összesen 305 haláleset volt a városban, és 103 pár mondta ki a boldogító igent.

Sepsiszentgyörgy

A polgármesteri hivatal információi szerint 1128 születési bizonyítványt állítottak ki Sepsiszentgyörgyön 2016-ban. (Természetesen ez nem azt jelenti, hogy mindannyian sepsiszentgyörgyiek, hanem csupán annyit, hogy a városban születtek.) Összesen 331 házasságkötés és 854 elhalálozás volt 2016-ban a városban. A polgármesteri hivatalnál nem készítettek összesítést a leggyakoribb fiú- és lánynevekről.



Kézdivásárhely

Az önkormányzat közlése szerint 490 újszülöttet anyakönyveztek Kézdivásárhelyen 2016-ban. A leggyakrabban választott fiúnevek a Dávid, Szabolcs és Róbert voltak, míg a lányok esetében a Dorka, Jázmin és Fruzsina volt a legnépszerűbb 2016-ban.

A ritkább nevek közül a Pablítót, a Leonardót és az Amirát említették az illetékesek, de megjegyezték azt is, hogy idén először anyakönyveztek Kézdivásárhelyen Kevét és Künét.

Barót

A polgármesteri hivataltól kapott információk szerint összesen 144 újszülöttet anyakönyveztek az erdővidéki kisvárosban. Az anyakönyvezések jelentős része viszont a környező falvakban született babákat jelent, Bardóc községből 52 újszülöttet jegyeztek be, Nagybacon községből 36-ot, Vargyasról 5-öt, míg Nagyajtáról, Ágostonfalváról és Bölönből összesen szintén 5-öt. Baróton és a hozzá tartozó falvakban összesen 46 gyerek született 2016-ban. Baróton tavaly 43 házasságkötés volt, és 117 halálesetet regisztráltak.

A leggyakoribb fiúnevek a következők voltak: Hunor, Tamás, Eduárd, Máté, Ákos és Denis; míg a leggyakoribb lánynevek a következők: Krisztina, Samira, Antónia, Ivett, Boglárka, Hanna, Sefora.

Kolozsvár

2016-ban Kolozsváron 6675 gyereket anyakönyveztek, közülük 3255 lányt és 3420 fiút. A legnépszerűbb keresztnevek a fiúk között az Andrei (410), David (310), Alexandru (293), Matei (221), Ștefan (196), Tudor (178), Mihai (143), Luca (117), Gabriel (113), Cristian (112), Ioan (93), Vlad (92) és Eduard (90) volt, míg a lányok esetében a következőket választották a leggyakrabban: Maria (742), Sofia (205), Elena (124), Ioana (121), Antonia (120), Oana (115), Alexandra (98), Andreea (94), Teodora (92), Daria (87), Ștefania (74), Sara (72), Irina (70).

A polgármesteri hivatal közleménye szerint összesen 2868 házasságkötés volt, és 4446 halotti bizonyítványt állítottak ki. Emellett azt is közölték, hogy összesen 59 válást jegyeztek. 2016 folyamán 459 pár ünnepelte meg az 50 éves házasságkötési évfordulóját, míg 7 személy töltötte be a 100. életévét 2016-ban.

A hivatal egyelőre csak annyit közölt, hogy a 6675 újszülöttből 416 volt magyar gyerek. A leggyakoribb magyar nevek listáját viszont csak későbbre ígérte.



Szatmárnémeti

A szatmári megyeközpontban 2287 gyereket anyakönyveztek 2016-ban a polgármesteri hivatal statisztikája szerint. Arról nem közöltek adatokat, hogy pontosan hány gyereket jegyeztek be magyar névvel, csupán azt, hogy a leggyakoribb magyar fiúnevek a Milán, Dominik, Bence, Dávid, Ábel, Saul, László, Fábio, Szabolcs, Márton, Loránd, Noel és Attila voltak, míg a lánynevek között a Zsanett, Anna, Anita, Eszter, Petra, Andrea, Jázmin, Emma, Szintia, Abigél, Aliz, Luca és Johanna volt a legnépszerűbb 2016-ban.

A leggyakoribban használt román fiú és lány keresztnevek a következők voltak: Vlad, Raul, Andrei, Darius és Matei, illetve Adelina, Elena, Iulia, Sofia és Carina.

A ritkán választott nevek közül a Huamigelt, Alehandrot, Amost, Adoriant, Allahot, Sandocant, Otnielt, Csanádot, Menowint, Arszlant, Mirkot, Evelinat, Mariciuit, Zenkőt, Kyrát, Rihannát, Pitipongot lehet megemlíteni.

Szatmárnémetiben tavaly összesen 740 házasságkötés volt, míg 1897 halotti bizonyítványt állítottak ki.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS