2023. június 1. csütörtökTünde
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

2016 legjei a Transindex szerint: minden, ami könnyű

szerk. 2016. december 17. 09:52, utolsó frissítés: 2017. január 04. 13:42

Nem volt ez egy vidám év, de a boldogság juszt is a miénk. Furcsább dolgok is történtek, mint az, hogy egy sajtburesz után mackónadrágban beleübereztünk az éjjelbe, ami soha...


Az év visszatérő motívuma: a hírességek halála

Idén az egész éves zenehallgatási szokásainkat megváltoztatták a sztárhalálok: az ötvenen túli sztárok közül egyedül Bob Dylan volt az, akinek a lemezeit nem azért vettük elő, mert egy kereszt került a neve mellé. A sort még tavaly év végén kezdte Lemmy Kilmister, a Motörhead vezére, aztán január 10-én már az utóbbi 50 év popzenéjére talán a legnagyobb hatást gyakorló legenda, David Bowie ment el, két nappal 69. születésnapja és új lemeze megjelenése után; áprilisban a nyolcvanas évek legzseniálisabb amerikai énekes-gitárosa, Prince halt meg váratlanul, majd novemberben az idén szintén új lemezt kiadó, 82 éves Leonard Cohen, ezzel véget nem érő Hallelujah-feldolgozásáradatot indítva útjára.

Prince utolsó koncertjeinek egyikén készült amatőr felvétel, benne egy Bowie-feldolgozással:


És rajtuk kívül az Eagles, az Earth, Wind & Fire, a Beastie Boys, az A Tribe Called Quest és a Jefferson Airplane is elveszítette egy-egy alapító tagját. Szakértők szerint ehhez hozzá kell szokni, a zenei karrierjüket a hatvanas-hetvenes években kezdő zenészek ma már abban a korban vannak, amikor a fogadóirodák nem fizetnek túl sok pénzt, ha a halálukra teszünk.



Sajnos nemcsak a könnyűzene veszített sokat 2016-ban, hanem az irodalom is. Umberto Eco és Esterházy Péter halálát tényleg pótolhatatlan veszteségként éltük meg.


Az év könyve: Botházi Mária: Boldogság juszt is a tiéd (Koinónia, Kolozsvár, 2016.)

Tárcák? Publicisztikák? Karcolatok? Mindegyik írásnak van egy történetmagva, és hogy mi lesz belőle az írás végére, az csak jólesően váratlan mondatkanyarok után derül ki. Botházi Mária írásain, amelyek a társas érintkezések abszurditásáról, női mindennapokról, bemerevedett kultúrákról szólnak, nevetünk egyenként olvasva őket. Itt az ideje, hogy együtt látva őket el is gondolkodjunk róluk.

Az év színházi legjeit a Játéktér összegezte, itt olvashatjátok!


Az év filmje: Toni Erdmann

Több mint két és fél óra, amiben a néző nem kap túl sok segítséget ahhoz, hogy kellemesen érezze magát: Toni Erdmann provokál, kínos helyzetbe hozza környezetét és a néző is azon kapja magát, hogy nem föltétlenül jó nevetni a hatvanas éveiben járó fenegyerek ámokfutásán. A Toni Erdmann nem szól úgy igazán semmiről, vagy hát túl sok mindenről is szól: apa-lánya viszonyról, öregségi magányról, nagyvállalati lelketlenségről, de egyikre sincs kiélezve.



Maren Ade osztrák rendező harmadik filmje annyira meglepte a zsűrit Cannes-ban, hogy a nagy meglepettségtől végül nem adták meg neki a legjobb filmnek járó díjat. Tőlünk viszont megkapja. Mert visszafogott mind tematikailag, mind képesztétikailag, nincs benne egyetlen fölösleges kép, narratív zsákutca sem. És mert emellett a színészek fantasztikus alakításokat nyújtanak. A Toni Erdmann igazi európai film, európaiakról.

Futott még: Arrival, Youth

Az év sorozata: Stranger Things

A Netflix által létrehozott Stranger Things úgy lepett meg mindenkit, hogy gyakorlatilag sem tematikájában, sem hangulatában nem akart semmi újat hozni, inkább csak ízlésesen kevergette meg a nyolcvanas évek jól ismert klasszikus horror- vagy sci-fi történeteit. Egy kisvárosi gyerek eltűnik, és ennek valami köze van a város szélén levő kormányépülethez, ahol kísérleteket végeznek megszámozott gyerekeken.



A Stranger Things főleg azoknak fog nagyon tetszeni, akik valamennyire otthonosan mozognak a harminc évvel ezelőtti hollywoodi borzongósságban, akik a kilencvenes években másolt VHS-ről izgulták végig E.T.-t, a Poltergeistot, az Akonyzónát. Nekik viszont nagyon fog. Legfőbb erénye, hogy ezekkel a referenciákkal olyan izgalmas játékba kezd, hogy ahol véget ér a sorozat, ott fog megnyílni egy másik kulturális hálózat felé az út. És ráadásul az alkotók visszahozták a képernyőre Winona Rydert is.

Futott még: Black Mirror, Westworld, Az ifjú pápa, The Night Manager (Éjszakai szolgálat)

Az év lemeze: ★ (Blackstar)

Igazából haragudhatnánk is David Bowie-ra a Blackstar miatt. Milyen az, hogy kiadunk egy lemezt összesen hét dallal, amelyek közül kettő ráadásul korábban már megjelent? És milyen az, hogy miután tíz évig teljesen eltűnünk, majd kihozunk egy közönségbarát, teljesen emészthető, helyenként már-már stadionrockos lemezt (The Next Day), kiadunk egy szinte hallgathatatlan, kísérleti jazzes valamit? Milyen az, hogy kislemezként adjuk ki a lemez legkomplexebb, tíz perces dalát, ami ráadásul tele van tömve mindenféle misztikus utalással? És milyen az, hogy semmi hírverés nélkül egyszercsak megjelentetjük a lemezt, pont a szülinapunkon? És főként: milyen az, hogy két nappal a lemez megjelenése után csak úgy meghalunk, hogy a zenekritikusok foghassák a fejüket, mert hirtelen rájönnek, hogy ez a lemez egészen más, mint aminek eddig látták és hallották. Hát persze, hogy Bowie egy tökéletes show-t csinált a saját halálából, úgy vonulva ki a világból, hogy a kísérleti zenét a mainstreambe emelte. Mert nyilván, a Blackstar teljesen más, mint ami normálisan belefér egy kereskedelmi rádió vagy egy zenetévé kínálatába, de van annyira megkerülhetetlen, hogy muszáj beleférjen.



Az év fesztiválja: UNTOLD

Rettentően jókat buliztunk Torockón, a Double Rise első kiadásán, relaxoltunk a Jazz in the Parkon, szerettük a mérai világzenét, és az Electric Castle a szívünk csücske. De ha már a seggünk alá van tolva Európa egyik legnagyobb fesztiválja, nem csinálhatunk úgy, mintha észre sem vennénk.



Az Untold második kiadása pedig messze túltett az elsőn, minden szempontból. És miközben nőtt, olajozottabbá is vált, olyannyira, hogy kár is lett volna eljátszani ismét a Negatív Laci-Pozitív Előd párosítást, mert szegény Lacinak nem lett volna mire panaszkodnia a fesztiválon. Azon kívül persze bőven lett volna, mert továbbra sincs azért rendben, hogy Kolozsvár központja a feje tetejére áll négy napig, alvásról szó sem lehet a reggelig dübörgő nagyszínpad miatt, és a Sétatér sem használható az egyszerű városlakók számára.

Az év meg nem történt koncertje: Snoop Dogg Marosbogáton

Bogotá helyett Marosbogátra csekkolt be a kutyából oroszlánná, majd megint kutyává lett rapper, s bár a falu polgármestere már aznap szeretettel meghívta a pár ezer lelket számláló községbe, egyelőre csak a Jazz in the Park csapott le a hirtelen jött hírnévre, s szervezett egy egynapos rendezvényt Jazz in Bogata címmel. Viszont most év vége fele megszellőztették, hogy Snoop Dogg ügynökei Marosbogáton szaglásznak, helyszínt keresnek egy jövői fellépéshez. Kiderül.



Az év hangszere: az apokalipszis kürtjei Szatmáron

Idén hozzánk is elért az a néhány éve terjedő jelenség, hogy emberek furcsa, elsőre nem magyarázható hangokat rögzítenek és töltenek fel az internetre. Márciusban Szatmárnémetiben vettek fel ilyen hangokat, és bár nyilván volt észszerű, ha nem is 100%-os magyarázata, jót mosolyogtunk azon, hogy lehet, Szatmár előbb értesült a világvégéről, mint bárki más.

Technológiai legek: VR, AR és portable

Google Cartboard, Galaxy Oculus, HTC VIVE, Nokia OZO – a sort folytathatnánk. 2016 általánosan hozzáférhetővé tette a VR-technológiát és jelentősen szélesítette a lehetőségeit azoknak, akik VR-tartalmat szeretnének gyártani. Mindeközben a Pokemon Go széles körben illusztrálta, mit fed a terminus: augmented reality.

Az új hordható technológiák számunkra legérdekesebb darabja a mesterséges intelligencia által vezérelt személyi edző, a Vi.



Az év reklámjai

A reklámipar idén teljesítette be sorsát. A Facebook, az Instagram és a többi közösségi platform megette az internetet. A marketingosztályok azon dolgoznak, hogy az egyre integráltabb és stratégiaibb kampányokban tovább finomítsák azt, hogy mivel, kinek és mikor. De ez nem jelenti azt, hogy maga a reklám, mint összművészeti luxusprosti, kevésbé lenne érdekes. Két filmet emelünk ki az év impozáns reklámterméséből. Az elsőt a történetmesélés bravúrja miatt, a másodikat azért, mert úgy bolond, ahogyan mi szeretjük.

Sandy Hook Promise



Ügynökség: BBDO New York
Creative director: Peter Alsante

KENZO World 2016



Ügynökség: Framework/Black Frame New York
Rendezte: Spike Jonze
Főszereplő: Margaret Qualley
Zene: Sam Spiegel

Az év bombatelefonja: Samsung Galaxy Note 7

A Samsung Galaxy Note 7-et a koreai gyártó az új iPhone 7s méltó ellenfelének szánta, de arra minden bizonnyal ők sem számítottak, hogy az augusztusban bemutatott okostelefon így berobban a piacon. Szó szerint. Már alig pár nappal a bemutató után jöttek az első baljós jelek, egyre több telefontulajdonos kezében gyulladt ki a készülék túlhevült akkumulátora. A gyártó persze a szokásos módon próbálta menteni a menthetőt, visszahívásokról, kártérítésekről szóltak a hírek, de a vállalat részvényeinek árfolyama így is drasztikusan csökkent, és már a Samsung üzletágainak szétválasztása is egyre biztosabbnak tűnik. Nekünk pedig a telefon nagyszabású bemutatójának egyik fő mottója jut eszünkbe: "Nagy, erős, gyönyörű, lehet nem szeretni?" (Big, bold, beautiful. What's not to love?). Lehet.




Az év közlekedési eszköze: a fapados repülő

Annak, aki utazott már 11-12 órát vonattal Kolozsvár és Bukarest között, nem kell magyaráznunk, hogy miért tartjuk az év közlekedési eszközének a fapados gépeket. A Blue Air és a Wizz Air is alig egy hét eltéréssel jelentette be, hogy júniustól járatot indít Kolozsvár és a főváros között. De annak is örültünk, amikor a román fapados Temesvár-Kolozsvár-Iași útvonalon is állandó járatokkal kezdte meg a szállítást, olyan áron, amivel a jelenlegi infrastrukturális állapotok mellett a földi közlekedésnek nehéz lesz versenyre kelnie.



Az év törvényen kívülije: az Uber

Augusztusban egyszerre rezzent össze a kolozsvári taxis társadalom, amikor a világ egyik legértékesebb startupja, a gyakran csak “a taxisok rémálmaként” emlegetett Uber bejelentette, hogy annyian töltötték már le az utasszállító alkalmazást Kolozsváron, hogy úgy döntöttek, a városban is megkezdik a “szigorúan csak az autósokat és az utasokat kapcsolatba hozó” szolgáltatás működtetését. A taxisok nem hagyták annyiban az ügyet, úgy voltak vele, ha már az utasszállítási engedélyt ki sem váltó Uber sofőrökhöz képest annyi pluszköltségük van, és annyi szigorú előírásnak is meg kell felelniük, akkor legalább jól megszívatják a hirtelen megjelent konkurenciát. Egy alaposan kitervelt akció végén négy Uberes kapott egyenként 25 ezer lejes büntetést. De az Ubert, úgy tűnik, sem ez, sem a nemrégiben a működésüket tiltó törvényszéki elnöki rendelet sem hatja meg, azóta már Temesváron és Brassóban is bosszantják a taxisokat.



Az év kajája: sajtburesz

Már akkor lehetett érezni, hogy az év egyik legje lesz, amikor Kenderesi Tamás a 200 pillangó olimpiai döntője után azt nyilatkozta a magyar televízió riporterének, hogy elfáradt, ráférne most egy-két sajtburesz. Sportolótól ritkán hallunk ennyire őszinte és életszagú nyilatkozatot, egyértelmű volt, hogy valaki ki fogja emelni. A lavinát végül emlékeink szerint az Index indította el, és az lett a vége, hogy októberben sajtburgert neveztek el Kenderesiről, megsütötte élete első, vagjú marhából készült burgerét egy budapesti étterem megnyitóján, aminek természetesen ő a reklámarca.



A történethez persze az is hozzátartozik, hogy a hamburgerezés amúgy is felszálló ágon van. A Magyarországon néhány éve tapasztalható kézműves hamburger hájp idén már Romániában is elterjedt. Országszerte szerveztek Street Food Fesztiválokat (Nagyváradon, Bukarestben, Jászvásáron, Kolozsváron biztosan volt), amelyeken rendszerint a hamburger volt az egyik slágertermék), nem volt olyan jelentősebb zenei fesztivál, ahol ne lehetett volna ínycsiklandó, zaftos burgereket vásárolni. És idén futott be a sajtóban a sepsiszentgyörgyi Eleven étterem, és ment nagyot Tusványoson a székelyudvarhelyi elemózsia.

Az év feltámadása: Cristiano Ronaldo

Hiába röhögtünk Hisztiánó Rinyáldón a foci Eb magyar-portugál csoportmérkőzésén bemutatott performansza után, ahonnan csak egy jó adag szerencsével jutott tovább az ibériai csapat, mert a végén aztán csak Ronaldo röhöghetett teljes szívből. Azok után, hogy mindenki temette, senki nem jósolt már neki emlékezetes válogatottbeli szereplést, a vezetésével megnyerték az Európa-bajnokságot. Ráadásul ez az első Európa-bajnoki trófeája a portugál válogatottnak.



Emellett a Real Madriddal behúzta a Bajnokok Ligáját, és megnyerték az Európai szuperkupát is. És nemrég megkapta a 2016-os évre megítélt Aranylabdát is. Teljesen megérdemelten!

Az év kiegészítője: a mackónadrág

Embed from Getty Images



Király Gábor évek óta szürke mackónadrágban véd. Annyira ikonikusan kötődik hozzá, hogy van is saját márkás nacija, amit 8000 forintért lehet megvásárolni a webshopjában. A labdarúgó Európa-bajnokság előtt a magyar csapattól csak a legvérmesebb szurkolók vártak jó szereplést, igazi sztárok híján a csapat pedig csupán egy szürke masszának tűnt a nemzetközi sajtó számára, amiből legfeljebb Király emelkedett ki furcsa nadrágviselési szokásaival. Innen pedig nagyjából érthető, hogy a várakozáson felül teljesítő válogatottal kapcsolatban minden elkezdte érdekelni a nagyközönséget, a veterán kapus és a mackónadrágja pedig kiemelt célpontja volt az érdeklődésnek. Mozgalom is indult, hogy az emberek mackónadrágban menjenek dolgozni, vizsgázni, sőt, kanadai sportriporterek mackónadrágban elemezték a magyar-izlandi döntetlent. Az Eb alatt egyébként teljesen kiürítették Király online áruházát, ami nagyjából 8 millió forintot bevételt hozott a kapusnak.

Az év partihimnusza: Az éjjel soha nem érhet vége

A magyar labdarúgó válogatott euforikus örömöket hozó Eb-szereplésének volt az a különös hatása, hogy az ecstasy-fogyasztásról szóló 90-es évekbeli sláger idén nyáron elképesztő karriert futott be. Vagyis lehet, hogy mégsem olyan különös hatás, ha a válogatott sikeres szereplése a partidrog-fogyasztás hatásával ér fel, de mivel az utóbbit nem tapasztaltuk, erre már nem tudunk pontos választ adni. Népszerűségére mindenképp jellemző, hogy ahol idén nyáron két magyar összeütött egy tányért (korosztálytól függetlenül) előbb-utóbb felcsendült a Soho Party slágere is. Nekünk a legemlékezetesebb élményünk a Double Rise fesztiválon volt, ahol a felhevült közönség a WellHellótól követelte a dalt.



Különben tudjuk, hogy a dal már a magyar válogatott 2015-ös kijutásakor felcsendült, de a várakozáson felüli teljesítmény is kellett ahhoz, hogy soha véget nem érő sláger legyen.

Az év arca: Usain Bolt



A riói olimpián megszerezte kilencedik olimpiai bajnoki címét is a jamaikai sprinter, aki ezzel az atlétika és az egyetemes sport legnagyobbjai közé került. Jelenlegi dominanciájának a legjobb összefoglalója a 100 méteres síkfutás elődöntőjében készült fotó, amelyen mosolyogva, utcahosszal előzi riválisait. A fotón a tökéletes technika találkozik a hibátlan helyezkedéssel és egy nagy adag szerencsével. Meg Usain trollvigyorával.

Az év alterbulija, avagy semmit nélkülük: őrkői cigánytalálkozó

Sepsiszentgyörgy nemcsak arról híres, hogy itt fordítják a legtöbb pénzt a lakosság számarányához viszonyítva a kulturális programokra, hanem arról is, hogy székelyföldi viszonylatban talán egyedülállóan gazdag, sokszínű és pezsgő civil élet, önszerveződések inkubátora. Ez utóbbira az egyik idei példa az első ízben megszervezett Manus őrkői cigánytalálkozó, amit helyi magyar és roma emberek szerveztek elsősorban maguknak, azaz saját közösségeiknek a város perifériáján lévő Őrkőn. Ilyen egyszerű volt a cél: „Először álltunk össze mi, magyarok és cigányok megteremteni egy olyan alkalmat, ahol szórakozhatunk és tanulhatunk együtt és egymástól.” A Lármafa Egyesület kezdeményezte, és sokan támogatták megvalósulását; a folytatásra pedig nemcsak igény, hanem ígéret is mutatkozik. Várjuk a 2017-es kiadást!

Az év medvéje: a fogarasi vipera

Még szerencse, hogy nem létezik, a medvével ellentétben. Mégis, pont olyan irracionálisan félünk tőle. A mediatizált kígyófóbia gyökere vajon kiirthatatlan az urbanizálódott Románia nagyvárosi hipsztereinek génjeiből? Esetleg a hegyvidéki falvakban élt földművelő ősöktől kapott hagyományos bölcsesség formájában kulturálisan, generációról generációra továbbadott népszokás? Vagy egész egyszerűen tájékozatlanságról van szó? Reménykedjünk az utóbbiban. Tavaly a fekete vipera, idén a fogarasi vipera, mint rendkívül veszélyes kígyófaj megjelenéséről és támadásáról tudósítottak román hírtelevíziók, pedig ilyen fajok nincsenek is. Van viszont szigorúan védett és ritka keresztes viperánk még, akivel nagyon kicsi a találkozás valószínűsége, de még ha meg is mar, ne csapjuk le egy bottal, inkább minél hamarabb hívjuk az 112-t. Mindketten jobban járunk, sőt, a romániai biodiverzitás is.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS