2020. szeptember 25. péntekEufrozina, Kende
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A hangulat a lényeg a diáknapokon, mert az esőre lesz megoldás

G. L. 2016. április 29. 15:06, utolsó frissítés: 15:06

A city tour night nem tűnt el, csak átalakult, és az idei programváltozás után az is lehet, hogy a női focit így végre a lányok is szeretni fogják. Interjú a főszervezővel.


Május 4-8. között szervezik meg huszonharmadszor a KMDSZ Diáknapokat, aminek az idei programja körül elég sok galiba volt. Többen is sérelmezték, hogy a női focit a hagyományos csütörtök estéről áttették szombatra, míg az éjszakai city tourt teljesen kivették. Székely Kingától, az idei esemény főszervezőjénél a miértekre is rákérdeztünk.

Hány kávét iszol naponta?

– Egyet, vagy egyet sem. Szükségem lenne rá, de nem engedi meg az időm, hogy kávézzak, nagyon bele vagyok merülve a munkába. Igazából fel sem tűnik, hogyha nem iszom meg a napi adagomat. Amikor elrángatnak a munkatársaink ebédelni vagy reggelezni, akkor megiszok egyet, mert szeretem az ízét, de nem azért, mert feltétlen szükségem lenne az élénkítésére.

Mostanában még jársz egyetemre?


– Így az utolsó 50 méteren már nem igazán engedhetem meg magamnak, hogy bemenjek az egyetemre. De lassan lejárnak már a diáknapok, utána jóformán csak az egyetem marad, meg az egyetemnek a nehezebb része, a szesszió.

Miben vagytok most a legnagyobb lemaradásban?

– A beosztásokon dolgoztam az elmúlt napokban, hogy melyik csapat mikor játszik. Összegyűlt a fáradtság, és ki kellett javítani néhány becsúszott hibát, ez pedig eléggé időigényes. A diáknapos oldalunk is elég döcögősen indult az idén, mert volt 1-2 hiba a rendszerben.

Az idei programban van néhány változás, ami igen sok embert felháborított, például kivettétek a city tour nightot, illetve a női foci időpontja is megváltozott. Miért volt erre szükség?

– Az a helyzet, hogy háromféle city tour is volt eddig: a city tour day, a city tour night, és a klán tour is. Ez a három viszont nagyon hasonlított. Idén úgy beszéltük meg, hogy összevonjuk ezt a hármat, és azokat a feladatokat, amiket éjjel kaptak volna meg, szétosztjuk a city tour daybe és a klán tourba. Tehát olyan feladatok is lesznek a klán tourban, amit éjjel kell majd megoldjanak. Figyeltünk a csapatoknak arra a kérésére, hogy az éjszakai city tour megmaradjon, annak ellenére, hogy nem lesz egy külön programpont.

A női focival az volt a helyzet, hogy az elmúlt években nagyon sok gondunk volt a hatóságokkal miatta. Csendháborítás miatt többször is kijöttek, mivel mindig elhúzódott az éjszakába a program. Emiatt idén nem tudtunk megegyezni velük. Ezért muszáj volt a fiú focival egy időpontba tenni a női focit. Viszont nagyon sokan reagáltak erre a változtatásra pozitívan, főleg a lányok, akik nagyon kevesellték az eddigi 7 percet. A mostani programot viszont már úgy állíthattuk össze, hogy kétszer 7 percet játsszanak.



A változtatásnál szempont volt az is, hogy mennyire sűrű a program? Kerültek ki még programok?

– Nagyon minimális változások vannak, 2-3 dolgot vettünk ki, hirtelen a nehéz óra és a bowling jut eszembe. Viszont egy újat is betettünk, a vízimajálist, ami tulajdonképpen a sétatéri tavon egy vízibicikli-verseny. Ezt eredetileg úgy képzeltük el, hogy a csapatok készítenek hozzá vízi járműveket, de úgy gond volt az engedélyeztetéssel, utólag visszamondta a városháza, és ezt az alternatívát találtuk ki.

Meddig lehet még bővíteni a rendezvényt a résztvevők szempontjából? Nem akartok egy határt szabni a résztvevő csapatoknak?

– Szeretnénk. Idén is meggyűlt a bajunk a túljelentkezéssel, mert elég kevés a szervező, és nehéz úgy összerakni a programot, hogy mindenhol meglegyen az emberkapacitás. De mindenképp azt szerettük volna, hogy a csapatkapitányokkal döntsünk, mi legyen tovább. Jövőre viszont mindenképp ki kell találni, hogy meddig bővítjük az eseményt, illetve hogyan legyen a jelentkezés és a regisztráció.

Úgy gondolom, nagyon fontos, hogy ezt a csapatkapitányokkal is megbeszéljük, mert a diáknapok nem csak rólunk szól, hanem közösen csináljuk, annak ellenére, hogy a szervezésben miénk a nehezebb rész, viszont nekik is van beleszólásuk, hogy minél jobb legyen a hangulat. Végül is az a célunk, hogy mindenki jól érezze magát a rendezvényen.

Ha már említetted, hány szervezőre van szükség? Van elegendő?


– Épp megvagyunk, most dolgoztunk az önkéntesbeosztáson, minden le van fedve, viszont soha nem árt a plusz ember, olyan tíz önkéntes még nagyon jól jönne. Így is megvagyunk, de nagyon sokat kell majd dolgozzon mindenki.

Mi a legfontosabb kelléked, mint szervezőnek? Miről fognak megismerni a csapattagok, ha szidni kell a szervezőket?

– A pólóinkról, mindenki egyszínű pólóban lesz.

De téged, mint főszervezőt?

– Onnan, hogy mindenhol ott leszek, meg mindenhol ott voltam már eddig is. A csapatkapitányok már eddig is ismertek, mert tartottam velük a kapcsolatot, de a csapatbulikra is mindig elmentem, jó kapcsolatot próbáltam ápolni a tagokkal is.



Te mitől tartasz leginkább?

– Az időjárástól. Mindenkinek azt mondom, hogy jó idő lesz, de belül nagyon rossz előérzetem van. Tudom, hogy úgyis meglesz a jó hangulat, hogy a diáknapok arról szól, viszont az időjárás nagyot ronthat az egészen.

Ha esik, akkor a szabadtéri programjaitokra milyen alternatív helyszínetek van?

– A nagy bulisátor kint a Törökvágáson. Az esernyős felvonulás is nagyon látványos, persze nem olyan, mint szokott lenni, de valószínűleg megdobná egy kicsit az eseményt. De akkor nem állnánk meg a szabadtéri színpad előtt, hanem bevonulnánk a sátorba, amiben simán elfér 3500 ember, a diáknapozók pedig a szervezőkkel együtt nagyjából 2150-en vannak.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS