2020. szeptember 25. péntekEufrozina, Kende
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Save Hotel New York: egyből tudtuk, hogy ezt akarjuk megmenteni

kérdezett: Gál László 2016. március 29. 13:59, utolsó frissítés: 2016. március 30. 22:45

Hiába ért véget a verseny, a János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai nem adják fel, tovább dolgoznak a szállóért.


Március közepén zajlott le az Örökségünk őrei - Fogadj örökbe egy műemléket verseny kolozsvári döntője, amit a János Zsigmond Unitárius Kollégium csapata nyert meg a New York Szálló örökbefogadásával. Öt csapattaggal - Bogdán Farkassal, Budrala Sárával, Rüsz-Fogarasi Mátyással, Farkas Annával és az időközben csatlakozó Tulkos Tamással - chateltünk a versenyről és az élményekről. Ennek a szerkesztett változatát olvashatjátok el:

A verseny alakulásába beszámított az online jelenlét, és ahogy elnéztem a Facebook-oldalatokat, elég jól ment nektek. Mennyire természetes ez a jelenlét? Ösztönből jött az, ahogyan a Facebookon kommunikáltatok?

Budrala Sára: – Igen. Minden nap igyekeztünk megosztani képeket és információkat a csapatunk aktivitásairól.

Bogdán Farkas: – Mindenki admin volt, és mindenkit elértünk online is, aktívan használtuk. Mindent a Facebookon beszéltünk meg, mert ez volt a legegyszerűbb megoldás. Miután megbeszéltük, hogy mi legyen egy bejegyzésnek a címe és a szövege, kitettük a hivatalos Save Hotel New York oldalra.


Fontos volt, hogy mindenki hozzászóljon az épp vitatott témához, mert így működött leginkább a csapatmunka.



Az emberek aktívan részt vettek? Sokszor tapasztalom, hogy hiába tagjai egy csapatnak, senki nem akar részt venni az életében.

Farkas Anna: – Többnyire igen, bár néha voltak problémák, mert nem nézte mindenki aktívan a Facebookot, de legtöbbször jól kommunikáltunk.

Budrala Sára: – Igen, mindenki részt vett a maga módján, bár az elején nekünk is nehezen ment.

Bogdán Farkas: – Csak úgy raktunk fel valamit, ha mindenki beleegyezett. Muszáj volt hozzászólnunk mindenhez.



Szerintem ez elég erős elhivatottságot igényel. Mi motivált ennyire?

Farkas Anna: – Jó volt egy csapatként dolgozni. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy tegyünk a szállóért. Persze tudtuk, hogy nagyon nagy lépésre, diákok lévén, nem leszünk képesek, de el akartuk mindenképp érni azt, hogy a város felkapja a fejét.

Budrala Sára: – Az, hogy ezt valahogy magunkért csináljuk, a városért, amiben élünk. Ezért a gyönyörű épületért.



Rüsz-Fogarasi Mátyás: – Nem volt muszáj, de már az elején megbeszéltük, ha részt akarsz venni, akkor tényleg foglalkoznod kell a projekttel. Nyáron a magyar napok alkalmával sikerült bemenni, és akkor láttam, hogy mennyire le van robbanva. Elképzeltem, hogy milyen szép lehetett. Végig kísért utána, hogy csináljunk valamit.

A díjra gondoltatok?

Farkas Anna: – Természetesen gondoltunk, de egyáltalán nem az volt a fő cél. A vége felé ez már nem verseny volt, hanem inkább csapatmunka a szállóért.

Budrala Sára: – Ugyanolyan lelkesen csináltuk volna, ha nem lett volna díj. És annyira megszerettük a csapatot és egymást, hogy alig érződik, vége a versenynek.

Bogdán Farkas: – Tudtuk előre is, hogy egy Erasmusos projekt keresztezi a brüsszeli utazást (a verseny fődíja egy brüsszeli kirándulás Winkler Gyula meghívására - szerk.). De annyira beleéltük magunkat a New York romos, de életnyomokkal teli világába, és a sok idős emberrel készített interjúba, hogy lassan-lassan már egyáltalán nem az utazásért folyt a verseny, hanem a megmentéséért.

Rüsz-Fogarasi Mátyás: – De végig az volt a cél: ha csak egy kicsit is, de keltsük fel az emberek figyelmét, hogy meg kell menteni.

Budrala Sára: – Igen. Még most is az.

Farkas Anna: – És attól, hogy a verseny lejárt, a mi tevékenységünk még nem.



A New York Szálló különösen okos választásnak tűnik nekem, mert amúgy is erősen mediatizált épület, sokat írnak és beszélnek róla. A választásnál ez szempont volt? Mi alapján választottatok épületet?

Bogdán Farkas: – A magyar napokon ugye kinyitottak, és önkéntesként sok melónk volt ott. Izgalmasnak, de egyben elkepesztően elszomorítónak tartottuk jelenlegi állapotát. Egyből tudtuk, hogy ezt az épületet akarjuk megmenteni. Csak ki kellett mondanunk. Ahogy kihirdették az Örökségunk őrei versenyt, már a nyelvünk hegyén volt: New York Szálló.

Rengeteget foglalkoztatok a New York Szállóval az elmúlt fél évben, gondolom, az átlag kolozsvárinál sokkal többet tudtok róla. Tudtok mondani egy-egy személyes élményt, érdekességet, ami nagyon megmaradt?

Bogdán Farkas: – A legtöbb személyes élményt a filmben már megmutattuk. Azt ajánlom, hogy aki még nem látta és visszaemlékezne régi kalandos múltjára, életére a szállóban, akkor nézze meg.



Rüsz-Fogarasi Mátyás: – Én például eléggé beleástam magam az internetes újságokba, és rájöttem, hogy a román sajtóban csak a bezárásáról és a vakolathullásról vannak cikkek, a magyar sajtóban viszont leírnak néhány érdekes eseményt, például állásinterjút is szerveztek benne.

Budrala Sára: – Jó élmény volt, amikor végre sok próbálkozás után beengedtek a New York Szállóba filmezni. Csak 2 óránk volt, nagyon kellett sietnünk, de soha sem fogom elfelejteni, amit bent láttam. Nagyon különös élmény volt.

De az a pillanat is megmarad, amikor megtudtuk, hogy megnyertük. Óriási örömmel töltött el. Körülnéztem, és mindenki szemében láttam egy csillanást. Nagyon jó érzés volt így látni a csapatunkat.



Tulkos Tamás: – Hirtelen a flashmob jutott eszembe, amikor kifehérített arccal, századeleji frizurával s öltözékkel az első éves színisekkel sétáltunk az utcán, előtte és utána. Élmény volt az emberek reakcióját nézni, ahány ember, annyiféle fajta volt. Egyik társam megkérdezte tőlem, hogy hány óra, az átjáró pirosával szemben állva. Egy bácsi megszólalt: 4:30 (fél öt), és lassan elfordította a fejét, aztán megtörölte a szemét. Nem akart hinni a szemének. Aztán felvette a szemüvegét, s elkezdett hahotázni. Ez valamiért nagyon megmaradt nekem.

Megnyertétek a versenyt, de nem akartok itt megállni. Akkor hogyan tovább?

Budrala Sára: – Tovább is mindent megteszünk, amit tudunk, ahogyan eddig is megtettünk. Még egy csomó tervünk van, ami megvalósításra vár. Facebookon is lehet látni, hogy nem hagytuk abba az aktivitást.

Jó, de milyen tervek? Erről lehet tudni valamit?


Rüsz-Fogarasi Mátyás: – Mindent meg lehet tudni majd a maga idejében.

Címoldali fotó: Kiss Gábor

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS