Unalom, magány és egy üres papírlap: a kreativitás receptje?
2015. november 27. 15:18, utolsó frissítés: 2015. december 07. 09:16Ne féljünk a semmittevéstől, és gyerekeinket se féltsük tőle: a bámészkodás, merengés mozgósítja a képzelőerőt.
Egy oktatáskutató szerint nem hogy betartandó, hanem egyenesen kerülendő az a kulturálisan berögződött norma, miszerint a gyermekeket nem szabad unatkozni hagyni, és állandóan valamiféle értelmes elfoglaltságot kell adni számára, vagy legalábbis különböző ingereknek kitenni (mint amilyen a mesefilmek vetítése).
Teresa Belton, a Kelet-Angliai Egyetem neveléstudománnyal és az élethosszig történő tanulással foglalkozó kutatója művészeket, tudósokat és írókat kérdezett arról, unatkoztak-e gyerekkorukban, és az milyen hatással volt szerintük pályájuk további alakulására. A kutatásból az derül ki, hogy a gyerekeket igenis kell hagyni néha “unatkozni”, vagyis egész egyszerűen saját gondolataikba feledkezve “semmit sem tenni”, vagy bámészkodni, ez ugyanis nagyban hozzájárul a kreativitásuk fejlődéséhez. A belső világra, a saját gondolatokra való odafigyelés ugyanis a gyerek képzelőerejét növeli.
Meera Syal író számára például a hosszú gyerekkori napok adtak kezdőlökést az íráshoz. Egy pici bányászfaluban nőtt fel, ahol nagyon kevés szórakozási lehetőség volt, ezért sokat beszélgetett mindenféle emberrel, akikkel egyébként nem tette volna, vagy naphosszat bámészkodott az ablakban ülve, az időjárás változását, a mezőt, erdőt figyelve.
Saját bevallása szerint ez az unatkozásként megbélyegzett viselkedés egy nagyon kreatív állapot volt. Nagyon fiatalon elkezdett naplót vezetni a megfigyeléseiről, történeteket, verseket írt, és kulcsfontosságú volt ez a tapasztalat számára abban, hogy később író lett belőle. A kierőszakolt magány egy üres papírlappal csodálatos ihletforrás – vallja az író.
Susan Greenfield idegspecialista számára szintén meghatározó volt gyermekkorában az, hogy szegény családban nőtt fel, és nem voltak testvérei: magányosan is nagyon boldogan teltek a napjai, történeteket talált ki, rajzokat készített hozzájuk, és a könyvtár állandó látogatója volt.
Grayson Perry képzőművész a felnőttkorban is fontosnak tartja, hogy hagyjunk néha időt unatkozni, és magunkba fordulva merengeni.
Teresa Belton úgy látja, általában az unalomhoz egy kényelmetlen érzést társítunk, és a társadalmi elvárások is arra késztetnek, hogy állandóan elfoglaljuk magunkat és folyamatosan mindenféle stimulációk érjenek.
Ám kreatívnak lenni azt feltételezi, hogy képesek vagyunk belső stimulációval kezelni az unatkozás érzését. Ha a gyermekek, fiatalok nem sajátítják ezt el, és nem tudnak kreatív módon viszonyulni az unalomhoz, ez esetenként olyan viselkedésekhez vezet, mint a céltalan rongálás, egészen olyan bűncselekményekig, mint a lopás.
Az akadémikus korábban a televíziózás és a videónézés hatásait vizsgálta a gyermekek íráskészségére. “Amikor egy gyerek nincs mit csináljon, azonnal bekapcsolja a tévét, a számítógépet, a telefont vagy valamilyenfajta képernyőt. Nagyon megnőtt az az időtartam, amit az ilyen dolgok használatával töltenek. Ám a gyerekeknek szükségük van arra, hogy csak egyszerűen üljenek és bámuljanak, időre, amikor képzelődnek, amikor saját gondolkodási folyamataikat követik, amikor játék révén dolgozzák fel tapasztalataikat, vagy egész egyszerűen szemlélődnek az őket körülvevő világban” – véli.
Ez utóbbiak azok a folyamatok, amelyek a kreativitást fejlesztik, míg a képernyőbámulás rövidre zárja ezeket, és gátolja a kreatív kapacitás kifejlődését. Az oktatáskutató ezért azt javasolja, időnként lassítani kell, offline maradni, hagyni időt unatkozni, szemlélődni, mert csak tarthatjuk fenn a kreativitásra való képességünket.
Forrás: BBC
Illusztráció: Pressmaster via Shutterstock