Kutyásnak és kutyának lenni Kolozsváron. Lehetséges?
Gergely Borbála 2015. augusztus 17. 10:17, utolsó frissítés: 2015. augusztus 19. 12:28Kutyaparkokban jártunk – nem volt a legjobb élmény, de a kisközösségek összefogása itt is megmutatkozik.
Nem kell különösebben taglalni, hogy miért fontos elvinni otthonról a kutyáinkat sétálni, futni vagy játszani, még akkor is, ha kertes házban élünk. Az egyik legnagyobb tévhit a kutyatartók körében, hogy ha megfelelő mozgástér áll az eb rendelkezésére napi 24 órában, akkor nem kell többé magunkat fárasztani a napi sétával. Pedig a kutyáknak a gazdával közös programokra, új ingerekre, szagokra, helyekre és kutyatársaságra van szükségük az egészséges nevelés és tartás során. Ráadásul, ha lakásban élünk velük, akkor nem is kérdés, hogy naponta többször ki kell mozdulni a négy fal közül.
Kolozsvár utcáin pórázzal és szájkosárral engedélyezett a sétáltatás, amivel első hallásra nincs is semmi gond, mert a járókelők közül bárki félhet tőlük, és így a balesetek is megelőzhetőek. Azonban a kutyák szempontjából ezek szörnyű tényezők, több szempontból is. Egyrészt a lakásban tartott állatok így tulajdonképpen sohasem tudnak teljesen szabadon tölteni időt, mert vagy kis helyre zárva, vagy pórázon vannak. Másrészt a szájkosár viselése kellemetlen nekik, korlátozva érzik magukat, amitől stresszesebbek lesznek. Mi több, a nyári hónapokban lihegni se tudnak rendesen bekasznizott szájjal, ami olyan őrjítő érzés lehet, mintha egy ember képtelen lenne izzadni kánikulában.
A megfelelő megoldás a kutyaparkok/kutyafuttatók használata. Ezeken a területeken a kutyák elméletileg póráz és szájkosár nélkül szaladhatnak és játszhatnak, ami nem csak fizikailag, de lelkileg is elengedhetetlen ahhoz, hogy egészségesen éljenek.
Nézzünk át néhány kolozsvári kutyaparkot!
Fellegvár - Kolozsvár kutyái turistalátványosságok?
A központban élőknek ott a Fellegvár domboldala - illetve ki tudja, mije, mert semmi nem jelzi a kutyapark határait. Ha a Szamos partján az Erzsébet híd felől indulunk a cserjés-ligetes területen átvezető lépcsőkön felfelé, a szokásos fehér táblába botlunk, ami egy boldogan pózoló kutyát ábrázol. Ez jelzi, hogy elengedhetjük a kutyánkat. Na igen, megtehetjük, de ez a lépcső történetesen nagyon forgalmas, főleg kellemes időben dugig van emberekkel, akik nem feltétlenül szeretnének egy falka kutya társaságában turistáskodni, romantikázni, vagy egyáltalán bármit csinálni – és igazuk van. A félős, vagy – ami még rosszabb – túl vakmerő gyerekekről (de akár felnőttekről) nem is beszélve. Mert a gyerekek egy része sikítva bújik a felnőttekhez egy bármekkora méretű kutya láttán, kiprovokálva ezzel a szülők gazdákat pásztázó szúrós tekintetét. Egy kisebb, de annál aggasztóbb százalékuk pedig azonnal rohanna simogatni, de ki tudja, hogy az adott kutya erre hogyan reagál, akár nagyon veszélyes is lehet. Ráadásul a Fellegvár tövében még egy játszótér is található.
„Az egyik probléma, amit tapasztaltam, hogy a legtöbb kutyapark játszótér mellett van. Ezzel nem is lenne nagy baj, mert azok a kutyák, amelyek kutyaparkba járnak, nem bántanak senkit, főleg nem egy kisgyereket, de a szülők mégis mérgesek, és a kutyatulajdonosokkal veszekszenek, ha a gyerekük kijön a kutyák közé a játszótérről. Sok esetben azt vettük észre, hogy a kisgyerek jól megférne a kutyákkal, míg az apa vagy az édesanya retteg tőlük. Sokszor a szülő jobban fél, mint a gyerek. A játszótér és a kutyapark szerintem nagyon is jól megférnének egymás mellett, és nyilván nem véletlenül van nagyon sok helyen közel egymáshoz a kettő, viszont valamilyen szinten a játszóteret és a kutyaparkokat is kerítéssel kellene körbevenni” – fogalmaz egy helyi kutyatartó.
Ebből nyugodt kutyafuttatást a Fellegvárban majdnem lehetetlen kihozni, se a házikedvenceknek, se a járókelőknek, se a gazdáknak semmi jó nem származik belőle, egyszerűen nem megfelelő a helyszín. De más alapvető probléma is van ezzel a területtel, mégpedig a jelzések hiányossága. Egyrészt a fentről lefelé tartókat semmilyen jelzés nem figyelmezteti arra, hogy ezen a helyen kutyákkal találkozhatnak, másrészt a gazdákat sem informálja semmi arról, hogy meddig mehetnek a szabadon "randalírozó" kutyáikkal. Az teszi még viccesebbé a helyzetet, hogy a Fellegvár másik Szamos felőli lépcsőjén két helyen is ki van táblázva, hogy kutyát felvinni tilos, de ez csak a felfelé jövők számára látható. Itt némileg összezavarodok. Ha felsétálok a kutyámmal az egyik lépcsőn, és a másikon szeretnék lemenni, az tilos? Nagyon úgy tűnik, csakhogy ha egyszer fent vagyok, ezt nem tudhatom, mert egyszerűen onnan nem látom az erre vonatkozó jelzéseket. Aki pedig azon a lépcsőn megy fel, és a kutyasétáltatóson menne le, jogosan döbben meg az ebek láttán, hiszen felfelé jövet azt olvasta, hogy itt kutyát tilos sétáltatni, és útközben semmi nem figyelmeztette arra, hogy ez a helyzet megváltozik.
A Fellegvár tehát nem bizonyult alkalmasnak a kutyák szabadon engedésére, esetleg a hajnali órákban, vagy rövid pórázon, a sétáltatást engedélyező tábla látótávolságán belül érdemes kutyákat kivinni, így a büntetés és a kellemetlen szituációk valószínűleg elkerülhetőek, viszont a legfontosabb tényező, a szabadság hiányzik a programból.
Szamos-part
A Szamos partján a Stadionnal szinte átellenben egy hatalmas füves területen lehet kielégíteni a kutyák napi mozgásigényét. Vízparton van, így a melegebb napokon a kutyák bele is ugranak a vízbe lehűlni pár percre, ami nagy előnye a helynek. Hátránya viszont, hogy a másik oldalról egy forgalmas út határolja, ami a kezdő gazdik vagy a még nevelés alatt lévő, pár hónapos kutyák szempontjából roppant frusztráló.
„Sajnos Kolozsváron a legtöbb kutyapark közvetlenül az utak/ főutak mellett található, és nem egyszer történt meg, hogy a nagy szaladgálásban egy-egy kutya kiszaladt, és elgázolta egy autó” – mondja egy kolozsvári gazdi.
De ha feltételezzük, hogy minden kutya kiegyensúlyozott, maximálisan szófogadó és figyelmes születésétől kezdve, és nem szalad el az út felé, akkor is marad, ami miatt stresszelhetünk kicsit. Ahogy a Fellegvár esetében, itt sem praktikus a jelzés, csak a terület egyik felén van tábla elhelyezve. Ez, úgy tűnik, kezd tendenciává válni. Másfelől a folyó mellett közvetlenül kiépített, és a füves terület másik oldalát szegélyező járda is igen forgalmas, ami nem csoda, mert máshol nem lehet ezen a területen gyalog elhaladni. De ez legalább elég nagy terület ahhoz, hogy el lehessen kerülni az agresszívabb vagy képzés alatt álló kutyákat, kisgyerekes családokat, és a part lépcsőire le is lehet ülni pihenésképpen, és szerencsére nem találkozunk a semmiből a kutyasétáltatást tiltó táblával. Tehát itt egy fokkal jobb a helyzet, mint a Fellegvárban, habár a központból vagy a Monostor városrészből is 15-20 percet kell sétálni odáig.
Tóközi kutyaparkok, és az összefogás szép esete
A Mărăşti negyed egyik részén, a Tóközben több kisebb kutyapark is van, de mivel semmilyen webes felületen vagy térképen nem lehet megtalálni ezeket, egy helyi nénit kértem meg, hogy igazítson útba. Arra menjen, ott vannak a kutyák – mondja, miközben összevissza kalimpál a kezével nagyjából egy játszótér irányába. Igen, itt is a játszótér mellé rakták a kutyaparkot, a Tóközön belül ráadásul két helyen is. Az egyiknél a játszótér elé még ki is táblázták, hogy kutyát bevinni tilos. Pár méterrel odébb pedig a kutyaparkot jelző tábla áll – nem megnyugtató a helyzet, mert kerítés hiányában a kutyák és a gyerekek is lazán átszaladhatnak. Ráadásul ezek a területek nagyon aprók a Fellegvárhoz vagy a Szamos-parthoz képest, nem lehet "elvonulni" a kutyánkkal. Azonban ez a méretbeli adottság pozitív mellékhatásokkal is jár. A környékbeliek kis kutyaparkos közösséggé formálódtak, és együtt alakítják a területet.
"A mi környékünkön két nagyobb kutyapark található, mindkettőnek, ha lehet úgy mondani, külön órarendje van. Az oda járó emberek mindig egy adott időintervallumban viszik ki délután és este a kutyákat, például 16-17 és este 20-22 óra között mindig van egy-egy kutyának játszótársa, a gazdáknak pedig beszélgetőpartnere. Nagyon sok ember jár kutyaparkba, és amíg a kutyák szaladgálnak, ők álldogálnak. Minden kutyapark területére kellenének padok, amikre le lehet ülni. Ahová én járok, ott mi magunk, gazdik gondoskodtunk ülőalkalmatosságról. Ezen kívül minden gazdi hoz vizet, és mindegyik kutya egy tálon osztozva iszik. Én nemrég – másfél éve – csöppentem bele a kutyaparkok világába, és az a tapasztalatom, hogy ezek a kis közösségek nagyon befogadóak és összetartóak, akár egy nagyobb családként is lehet tekinteni rájuk, hiszen ha nem munkában vagy a barátaikkal töltik az időt a kutyás emberek, akkor a kutyaparkban vannak" – mesélte Anikó, egy tóközi kutyás.
Akármennyire szép és követendő példa ez az összefogás, elkeserítő, hogy a gazdiknak a saját idejüket ráfordítva, önköltségen kell gondoskodniuk arról, hogy az akár pár órás kutyafuttatás alatt legalább le tudjanak ülni. Mindenesetre az ilyen, belvárostól kicsit kinnebb eső, kisebb, eldugottabb kutyaparkokban úgy tűnik, sokkal kellemesebb a hangulat, mint a forgalmas, belvárosi helyeken. És ha fel lehetne szállni kutyákkal a kolozsvári tömegközlekedési eszközökre, akkor nem is lenne olyan nagy baj, hogy messzebb vannak, mert pár perc utazást megér egy gazdának a nyugodt környezet. Azonban így a központtól nagyjából egy órás sétába telne például a Tóközbe elérni, és semmi értelme nem lenne, mert odafelé már kifáradna a kutya, nemhogy még játék után vissza is ugyanennyit sétáljon. És nem mellesleg melyik dolgozó gazdának van erre naponta ideje?
A kutyások legnagyobb sajnálatára ráadásul a Sétatéren tilos a sétáltatás. Pedig a pórázon vezetett kutyákat el lehetne vinni egy-egy hétvégi családi programra, vagy szimpla sétára, ez rettentő kézenfekvő és praktikus megoldás volna egy kis mozgásra. A tiltó táblák ellenére azonban rengetegen kiviszik a kedvenceket, kockáztatva a lehetséges büntetést.
Mindezeket a problémákat több jelzéssel, megfelelően határolt kutyaparkokkal, és ami a legfontosabb, neveléssel lehetne kiküszöbölni. Egyrészt a kutyák helyes viselkedésére hatalmas hangsúlyt kell fektetniük a gazdáknak, hogy sikerüljön kiirtani a közhiedelemből azt, hogy ezek az állatok igazából vérengző fenevadak, amik reggelire kiscicákat, vacsorára pedig kisgyerekeket esznek. A szülőknek pedig az a felelősségük ebben az egymás mellett élésben, hogy a gyerekeiknek meg kell tanítani a kutyákhoz való viszonyulás pár alapszabályát – ami nagyjából fél órában összefoglalható, és hihetetlenül egyszerű.
Ha pedig valakinek a kutyáját trauma érte és a rehabilitáció időszaka alatt kicsit kiszámíthatatlan a viselkedése, vagy nagytestű, de a hónapokat tekintve még kicsi a kutyája, vagy ha bármilyen okból jelezni szeretné a járókelőknek, hogy ne jöjjenek túl közel a kutyához, rakjon a nyakába sárga szalagot. Már csak azért is érdemes lenne, mert így többen megismernék a jelentését, és terjedne a használata.