2021. január 20. szerdaFábián, Sebestyén
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Lovastorna-csapat roma gyerekekből: így gondoznak tehetségeket Sepsikőröspatakon

B. D. T. B. D. T. 2015. június 25. 11:11, utolsó frissítés: 2015. június 26. 13:24

Egy világtól távol eső, kis székelyföldi faluban napról napra jobban összeforr az a csapat, amely egyszer talán nemzetközi bajnokságokat is nyerhet.


Kis szuperhősökről szól ez a történet, akik még nem is tudják magukról, hogy azok. Gyerekek, tehát játszanak, játék nekik a lovastorna is, amiről fél évvel ezelőtt még azt sem tudták, hogy mi az. Mostanáig én sem tudtam, hogy létezik egy ilyen különálló sportág. És egy világtól távol eső, kis székelyföldi faluban, Sepsikőröspatakon már alakul, napról napra jobban összeforr az a kis csapat, amely egyszer talán országos, sőt nemzetközi bajnokságokat nyerhet.

„Engem Robinak hívnak!” „Én Dénes vagyok!” „Magor vagyok!” Összevissza ölelnek, még mielőtt tudnák, ki vagyok. Elég nekik, hogy „Zsolt bácsival” érkezem. „Engem is Tímeának hívnak!” – kacag az egyik copfos kislány.

Kézen fogva visznek be a lovardába, ahol a felnőttek már nagyban idegeskednek: a lovastorna-bemutató főpróbája mindjárt kezdődik, meg kell tenni az utolsó simításokat. Nagy a tét: a falunapokra olyan produkcióval kell előállni, hogy mindenki elámuljon, tapsoljon, és a dicsőségből ne csak a tizenkét gyermeknek jusson, hanem magának a kezdeményezésnek is jó szívvel, őszintén örülni tudjon a falu népe. Magáénak érezze ezt a kis, tehetséges csapatot, és úgy tekintsen a gyerekekre, mint akik majd a falu és egész Székelyföld jó hírét el tudják vinni messze a nagyvilágba. „A mi gyerekeinkre” lehessen büszke, függetlenül attól, hogy ő maga magyar vagy roma.



A Shagya Lovasklub bemutatója a hároméves futamidejű „Jobb perspektívák a jövőre a kőröspataki roma gyermekek és fiatalok számára” című projekt nyilvános része. Ami mögötte van, az fél évi intenzív és összehangolt munka. A Kálnoky Alapítvány és a Máltai Szeretetszolgálat közös projektje keretében három műhelyfoglalkozás indult, ebből csak az egyik a lovastorna-csapat kiképzése, emellett a szövés és kézművesség, valamint az asztalosmesterség csínját-bínját is megtanulhatják majd a résztvevő gyerekek.

Kőröspatak lakossága a legutóbbi népszámlálás szerint 1790 fő, ebből 1610 fő – köztük sok magyar anyanyelvű roma is – magyar nemzetiségűnek vallotta magát. A 8. osztályos iskolába 340 gyerek jár. A lovastorna-csapat tagjainak kiválasztásakor a projekt szervezői és szakemberei az iskola összes gyerekét felmérték. Nem kellett feltétlenül lovagolni tudnia: a teremgyakorlatokon, tornaórán, ügyességi próbákon tanúsított teljesítmény számított egyedül. Talán nevezhetjük kinetikus intelligenciának. Bár szerették volna, ha vegyes csapatot tudnak verbuválni, a legtehetségesebbeket kiválogatva úgy alakult, hogy mind a 12 gyerek roma családból származik.



„Az elején, még látatlanban, bizony nagyon gondolkodtam, hogy elvállaljam-e ezt a munkát” – Ambrus Szabolcs csíkszeredai lovasedző, egykori lovasbajnok nem kertel, amikor rákérdezek, hogyan került a projektbe. De minden előítéletét lerombolták és az összes várakozását fölülmúlták új tanítványai. „Valósággal harapják a tudást, az újabb mozdulatokat, gyakorlatokat. Fáradhatatlanok. Rohamosan fejlődnek, egyszerűen képtelenség, nem is tudnánk kis lépésekben haladni, minden edzésen kérik, hogy tanuljunk valami újat.”

Reális esélyét látja, hogy ez a csapat ebben a véglegesült formában – az elején ugyanis voltak még tagcserék, volt, aki kimaradt, helyébe más gyereket hívtak – olyan szintre fejlődjék, hogy országos és akár nemzetközi bajnokságokon vehessen részt.

Kálnoky Anna grófnő, a projekt helyi koordinátora és a lovarda tulajdonosa minden részletre akkurátusan odafigyel. Csinta Adél adminisztrátor, beszerző szállít, szervez, kiosztja a gyerekeknek a lovasmezeket, -cipőket. Rákosi Zsolt szociális munkás a családokkal tartja a kapcsolatot, segít mindennapi gondjaik megoldásában, de most a bemutatóra készülve ő látja el a hangosító szerepét is.



























Költő Erzsébet a foglalkozásokon résztvevő gyerekekre főz, most szurkol értük, hogy minden jól sikerüljön. „Olyanok, mintha a saját gyermekeim lennének. Mikor beteg voltam, minden nap meglátogattak. Virágot hoztak, kérdezték, Erzsike néni, mikor tetszik visszajönni?”

A bemutatónak két kritikus pontja volt: a szülők és rokonság részvétele (valóban fontosnak gondolják-e gyermekeik fellépését, lehetőségnek látják-e a foglalkozásokon való részvételt a gyerek jövője szempontjából), illetve a falu többségi lakosainak viszonyulása (korábban a romák hallgatólagosan mintegy ki voltak zárva a falunapokról, nem volt nyílt konfliktus, de nem nézték jó szemmel jelenlétüket a falu nyilvános tereiben zajló ünnepeken).

"Három és fél órát gyalogoltam az erdőből, hogy lejöjjek az előadásra" – mosolyog a kétgyermekes fiatalasszony, kicsi druszám édesanyja. Férje pásztor, fönn laknak, ahol csak a madár és a terepjárók járnak, a hegyen. „Timi annyira félt a lótól, hogy hozzá sem mert érni! Most annyira ügyesedett, és mindig meséli, hogy anyuka, ilyen lovam van, olyan lovam van. Nagyon szereti ezt az iskolát.”





A főpróbán főleg büszke anyukák és nagymamák (meg persze testvérek) drukkoltak a piros-feketébe öltöztetett, a The Incredibles-rajzfilm hőseire emlékeztető sportolóknak, akik a Szép színes világ, avagy mi történt a Bölöni lovával? című lovasjáték után vedlettek át apró szuperhősökké, levetve „cigányjelmezüket”. Persze ez is az előadás része volt. Bölöni szomszéd lovát bizony nem a cigányok lopták el, hanem Szabolcs, az edző – a nézőközönség nagy kacagása közepette. De kiderült a végére, hogy milyen jól tette: így a korábban pónikon lovagló gyerekek végre egy „nagy, felnőtt lovon” is bemutathatták, amit tanultak.




























A csapatban három lány van és kilenc fiú, ötödikes-hatodikosok. Jegyezzük meg a nevüket, mert még biztosan hallani fogunk róluk: Dima Géza, Dima Tímea, Hamar Levente, Pakulár János, Pakulár Ramóna, Pakulár Zoltán, Ruzsa Attila, Ruzsa Krisztina, Sánta Dénes, Mocsel Róbert, Ruzsa Alex, Ruzsa Magor. A lovastorna egyébként olyan sportág, ahol általában dominálnak a nők – magyarázta Szabolcs.

A falunapokra, június 20-ára időzített bemutató végül remekül sikerült, hála a kemény munkának, és a gyerekek mindenkire átragadó, felszabadult örömének. A továbbiakban a többi műhely munkájából is terveznek bemutatót tartani, kiállítják majd a munkákat.



A projektet külföldi magántámogatók finanszírozzák – közölte megkeresésünkre a Máltai Szeretetszolgálat kolozsvári munkatársa, Szabó Dorottya. A munka oroszlánrészét a helyi projektcsapat végzi, ők Kolozsvárról főleg a könyvelésben, adminisztratív munkában segítenek. A projektben partner a családorvosi rendelő (dr. Szabó Magdolna révén); a helyi önkormányzat, amely heti 2 alkalommal ingyen bocsátja a gyerekek rendelkezésére a sporttermet; a helyi iskola (a gyerekek tanítói, osztályfőnökei).

Az iskola igazgatója, Váncsa Eszter maga is hivatásos élsportoló, kézilabdázó, a sepsiszentgyörgyi csapat tagja. Nincs gyereklétszámmal gond az iskolában, viszont kevesen tanulnak tovább a roma gyerekek közül – ezért is kiemelten fontosnak tartják a projekt működtetői, hogy a mintegy negyven gyerekkel sokat foglalkozzanak iskola után. Nemcsak edzések vagy kézműves tevékenységek vannak, hanem korrepetálás is. Ferentz Anna Kata, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Gimnázium drámaszakos végzőse foglalkozik velük, és az érettségi közepette sem hagyta ki, hogy gyereki fellépésén ott legyen, biztassa, megölelje őket.



A tehetséggondozás és felzárkóztatás egyszerre kell történjen, ezért kiemelten figyelnek a családra is, amelyből a gyerek jön, hiszen érzelmi biztonságát onnan nyeri. Sokszor pedig nagyon alapvető dolgok biztosításával hatalmas nagyot lehet lendíteni a család és így a gyerek életminőségén is.

Volt, akit meg kellett tanítani a fogkefe használatára, és bizony az elején előfordult, hogy megtetvesedtek a gyerekek – idézi fel az első lépéseket Rákos Zsolt. „A családok az elején bizalmatlanok voltak; a legtöbb gyerek családja mélyszegénységben él, sokszor az alapvető élelmiszerekben, gyógyszerben, egészségügyi szolgáltatáshoz való hozzáférésben is hiány volt, ebben is próbálunk segíteni. Most sikerült azt megszervezni, hogy hetente kétszer, felváltva visszük fogorvoshoz a gyerekeket” – meséli.

„A lovasfoglalkozások ötlete onnan indult, amikor egy magasrangú máltai vezető ellátogatott Kőröspatakra, és megkért minket a férjemmel (gróf Kálnoky Tibor, aki szintén máltai lovag – szerk.megj.), vigyük fel őt oda, ahol a romák laknak. Tél volt, hideg volt. Én is életemben akkor jártam először ott, bár már tíz éve élek Kőröspatakon” – idézte fel Kálnoky Anna.

A romák házaiban szembesültek azzal, milyen mostoha körülmények között élnek a családok. A grófi kastélyba visszatérve, a meleg kandalló mellett képmutatás lett volna sóhajtozni a szegények sorsán. Nem is azt tették, hanem a pozitív tapasztalatokra alapozva – azaz arra, mennyi életerő, energia van a gyerekekben és felnőttekben, akik ott élnek – gondolkodni kezdtek, hogyan lehetne ezeket az erőforrásokat, tehetségeket kiaknázni, fejleszteni.

„Mivel egész életemben lovakkal foglalkoztam, és gyerekeket is tanítok lovagolni több mint egy évtizede, megláttam bennük ezt az erőt, és azt mondtam akkor, ha ezek a gyerekek egy lovastorna-csoportot alkothatnának, akár világbajnok is lehetnének. A máltai vezető rövidesen jelentkezett is, hogy emlékeztessen erre a kijelentésemre” – mosolyog a grófné. „Szavamon fogott, meg is ijedtem kissé attól, amire fölkértek. De talán pont azért is mentem bele, mert azt az ijedtséget nem akartam beismerni.”

Kálnoky Anna számára az a legizgalmasabb ebben a projektben, hogy gyerekekkel, fiatal lelkekkel oly módon foglalkozhatnak, hogy azt nézik, amiben jók, kimagaslóak, tehetségesek. Nem erőltetnek rájuk olyasmit, amit nem tudnak, nem akarnak, nem szeretnek. Van, aki a képzőművészetben, rajzban nagyon tehetséges, de főleg a ló iránti szeretet az, ami összeköti ezeket a gyerekeket. „Napi rendszerességgel foglalkozom velük iskola után, és látom, mennyire csodálatosan fejlődnek akkor, ha játszanak is. Van drámagyakorlat, amit Anna Kata vezet, aki nagyon fiatal, még középiskolás, illetve ha ő nem tud jönni, a barátai, ismerősei ugranak be helyette.”

Kálnoky Anna szerint a falu is elfogadó, a projektben is sokan segítenek, akik nélkül nem működhetne az egész. „Ezek a gyerekek otthon rengeteg szeretetet kapnak. Családjaik vannak, nagymamáik, rokonaik, erős közösségük a családon, rokonságon belül. És a család is tudja, hogy a gyerekek jó helyen vannak.”

Hogy mi lesz a három év lezárultával, még nem tudni, egyelőre arra koncentrálnak a projekt munkatársai, hogy minden rendben legyen. „Rengeteget tanultam ezalatt a félév alatt. Figyelem, hogy mit kell tennem ahhoz, hogy ez a program a legjobb mederben menjen. Sokszor el is szégyelltem magam, hogy mitől is féltem. Nekem nagyon nagy öröm ez a projekt” – vallja Kálnoky Anna.



Rugalmasság, hajlékonyság és a lóhoz való hihetetlen affinitás jellemzi a lovastorna-csapat kiválasztott tagjait. Van viszont, aki még alig tud olvasni. Az a kihívás, hogy lehet őket szépen, szeretettel és játékkal, de fegyelemmel is nevelni – összegzett Kálnoky Anna, akinek pedagógiai hitvallása erre alapoz: észre kell venni, miben jó a gyerek, és abban fejleszteni, azzal párhuzamosan pedig felzárkóztatni azokból a tantárgyakból, ami szükséges ahhoz, hogy elvégezhesse az iskolát.

De a szeretet a kulcsszó. „Másképp a gyerekek elvadulnak, és aztán csodálkozunk, miért lesznek belőlük agresszív felnőttek. Persze hogy azok lesznek, ha mindig csak azzal szembesülnek, hogy ők valamiben rosszak, gyengék. Elmegy a kedvük mindentől, és már csak az agresszivitás marad.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS