Finnország eddig sem félt a radikális tanügyi reformoktól, de most még ugrik egyet
Főcze János 2015. április 08. 08:43, utolsó frissítés: 08:43Évek óta a PISA-felmérések élén végeznek, de nekik ez sem elég: azt szeretnék, hogy a gyerekek élvezzenek iskolába járni.
Miért kellene megmaradni egy olyan oktatási rendszernél, amelyik már a bevezetésekor se bizonyult éppen tökéletesnek? Volna-e igazi veszítenivalónk Romániában egy átfogó oktatási reformmal?
Finnország már bebizonyította, hogy van lehetőség arra, hogy radikális – és egyben okos – reformmal igazán hatásos oktatási rendszer jöjjön létre, olyan, amelyik ráadásul nem nyomorítja meg a diákokat, és a tanárok sem idegroncsokként végzik. A finnek azonban úgy döntöttek, hogy nekik ez sem elég jó, továbblépnének.
Miben áll az új reform?
A minden eddiginél radikálisabb oktatási reform lényege az lenne, hogy nem tantárgyak szerint oktatnának, hanem a diákok tematikus kurzusokon vennének részt, ahol az adott témának megfelelő, különböző tantárgyakhoz sorolható anyagot egy csomagban sajátítanák el. A cél, persze az, hogy a diákok olyan képességeket szerezzenek, amelyeket később hasznosítani tudnak a munkaerőpiacon.
Ugyanakkor az eddig is alacsonynak számító egy tanárra jutó diák arányt tovább csökkentenék. A cél ebben az esetben az, hogy a passzív diákokra több figyelmet lehessen fordítani.
A projektet egyelőre Helsinkiben indították el, ahol jelenleg a város középiskolás tanárainak a 70%-át az új megközelítés kihívásainak megfelelően képezik át. Az Independent szerint az előzetes adatok máris javulást mutatnak az alapvető mutatókban a projekt kezdeti fázisában résztvevő diákoknál.
Marjo Kyllonen, a reform levezetője az Independentnek azt mondta, hogy égető szükségét érzik annak, hogy a finneket felkészítsék a jövő társadalmának a kihívásaira. „Újra kell gondolnunk és egyben át kell alakítanunk az oktatási rendszerünket, hogy az úgy készítse fel a gyermekeinket, hogy a megszerzett képességeikkel megfelelhessenek a jövőben - de akár már ma is - jelentkező kihívásoknak” – magyarázta.
Hozzátette, hogy szerinte vannak iskolák, amelyek úgy tanítanak, mint ahogy a XX. század elején tanítottak. Kyllonen szerint a XXI. században nem ugyanazokat a képességeket kell elsajátítaniuk a gyermekeknek, mint amiket száz évvel ezelőtt hasznosnak gondoltak.
Az új rendszert 2020-ig vezetnék be egész Finnországban.
Zsigmond István: a finnek nem bízzák a véletlenre
Zsigmond István, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kommunikáció és Közkapcsolatok karának adjunktusa szerint is továbblépésként értelmezhető az új reform, amivel a finnek próbálkoznak.
„A finnek már az előző oktatási reformjukat is több mint tíz éves felkészüléssel vezették be, és tették világelsővé. Ezt az átalakítást sem bízták a véletlenre. Alapos tervezés nélkül – ahogy egy tekintélyes oktatáskutató, Jerome Bruer mondta – átalakíthatjuk az oktatást, de nem tesszük jobbá. Ezt a finnek nagyon jól tudják.
Ami azonban ennél sokkal fontosabb, hogy ez már egy olyan mértékű változás, ami paradigmaváltásnak tekinthető. Más szóval ezzel tulajdonképpen egy új korszaka kezdődik az iskolai oktatásnak (több nemzetközi hírforrás is az egyik legradikálisabb általános változtatásnak nevezi) – legalábbis Finnországban.
Hasonló próbálkozások – hogy egy-egy témakört járunk körbe az elszigetelt szakismeretek oktatása helyett – történtek világszerte az alternatív iskolákban is (pl. a Waldorf iskolákban), illetve az olyan oktatási módszereknél, mint a projektmódszer, de ezek egyelőre meglehetősen elszigetelt alkalmazásuk” – mondta Zsigmond a Transindexnek.
Azt is megkérdeztük, hogy alkalmazható lenne-e a reform az EU más országaiban, esetleg Romániában is.
„Az oktatás – elsősorban erősen központosított jellegéből adódóan – egy közismerten konzervatív rendszer, tehát gyökeres változásokat csak központi kezdeményezéssel lehet elérni. Számos kutatási eredmény támasztja alá, hogy az alulról-felfele történő kezdeményezések nem ritkán eredményeznek tartós változást; azonban az oktatásban gyökeres változáshoz intézményi akarat, stratégia-alapú megközelítés szükséges.
Minden bizonnyal ezt a kezdeményezést előbb-utóbb alkalmazni fogják más országokban is. A finn oktatási rendszerre mindenki irigykedve tekint, nagyon jó a hírneve, ami ösztönözni fog más országokat is a modell követésére. Azonban, amint erről már szó volt, ehhez oktatáspolitikai kezdeményezés szükséges.
A köztudatba ugyan még nem került be, de a finn kezdeményezéshez hasonló paradigmaváltásba sorolható az a változás is, amit Romániában „integrált megközelítésnek” neveznek, és immár harmadik éve alkalmaznak az előkészítő osztályokban, illetve az első és második osztályban. Ebben az esetben is a finn reform alapgondolata a lényeges: egy-egy témakört több tantárgy megközelítésében járjanak körül, ami gyökeresen eltér a hagyományos tanóráktól” – magyarázta. Hozzátette: az oktatók mentalitása legtöbbször nehezen változik, többnyire a régi, szakterület-központú megközelítésben oktatnak – legalábbis az általa ismert Hargita megyei tanfelügyelőségi jelentések szerint. Szerinte azonban előbb-utóbb megváltozik ez is.
Zsigmond a finn rendszer reformokra való nyitottságát és rugalmasságát elsősorban történelmi okokkal magyarázza.
„Finnországban hagyománya van a gyökeres szintű iskolareformoknak. Több évig tervezték például azt az 1959-ben közzétett javaslatot, amelynek lényege a peruskoulu, a települési komprehenzív iskola megszervezése volt, és amely többek szerint a finn oktatás sikerének alapját képezi. A bevezetés fokozatos volt – a parlament 1963-ban fogadta el, és csak 1972-ben kezdték gyakorlatba ültetni, azonban a modell sikeressége mindenképpen jó visszajelzés arra, hogy érdemes gyökeres, jól átgondolt reformokat bevezetni. Úgymond tanultak a saját példájukból” – magyarázta az adjunktus.
A finn tanügyi rendszer egy erdélyi magyar egyetemista szemével
Keresztes Judit a Babes-Bolyai Tudományegyetemen tanult angol-finn-norvég szakon, majd 2013 nyarán jutott ki először Finnországba, ahol egy nyári egyetemen vett részt. Később két au pairként találkozott a finn tanügyi rendszerrel.
Úgy véli, hogy a finn oktatási rendszer egyik legnagyobb erőssége, hogy a tanárok nagyon felkészültek, türelmesek és tényleg megvalósul a diák-központú tanítás.
Keresztes azt is kiemelte, hogy nem a diákok túlterhelése a cél, ahogy az sem prioritás, hogy tárgyi tudással tömjék meg a diákok fejét - amire nagy valószínűség szerint soha nem lesz szükségük.
„Mindkét au pair családnál, ahol voltam, ezt tapasztaltam. Az egyik családnak egy hat éves gyermeke volt, aki előkészítőbe járt, a másodiknál meg egy nyolc éves másodikos. Azt láttam, hogy abszolút meg vannak elégedve az iskolával. Ezzel például otthon nem találkoztam túl gyakran.
Nagyon kevés és könnyű házi feladatot kapnak, aminek a nagyobbik részét az iskolában oldják meg, ugyanis a házi feladatban is a csoportmunkán van a hangsúly” – mesélte.
Emellett az oktatási rendszer arra is nagy hangsúlyt fektet, hogy a diákok sokat mozogjanak, és ezáltal egészségesebbek legyenek. „Hetente akár háromszor is van sízés és/vagy korcsolya, nyáron meg foci és pesäpallo (finn baseball)” – mondta.
„A korrupció gyakorlatilag nem létezik, ezt is fontosnak látom. De azt is nagyon hatásosnak találtam, hogy minden egyes gyermeket bátorítanak minden téren. A tanárok nagyon odafigyelnek mindenkire, sok a választható tantárgy, így mindenki megtalálhatja azt, ami őt érdekli.
A rendszer azt segíti elő, hogy mindenki könnyen megtalálhassa a maga hivatását, anélkül, hogy fölösleges dolgokkal terhelné túl magát. A nyelvek tanításánál is figyelembe veszik az adott osztály profilját - magyarázta.
Keresztes azt is kiemelte, hogy egy osztályban legtöbb 15-en vannak, és a kisebbeknél ezeket az osztályokat is csoportokra osztják. A finn rendszerben a tanítók sem minden tantárgyat fednek le, hanem mindenki egy adott tárgyat tanít, mint nálunk az általános- és a középiskolában.
Keresztes úgy tapasztalta, hogy a finnek a tudatában vannak annak, hogy világszinten mennyire jól teljesít az oktatási rendszerük, és erre nagyon is büszkék. Elmondta azt is, hogy az új reform kapcsán élénk társadalmi vita folyik a finn közbeszédben, akadnak olyan szülők és tanárok is, akik nem örülnek az új reformnak, azonban azok is nagyon sokan vannak, akik úgy gondolják, hogy ennek éppen ideje volt.
Tanárnak lenni társadalmi státust jelent
Finnország azonban nem csak az egyedi megközelítése miatt vált tanügyi modellé: tanárnak lenni majdnem privilégium, a fizetések messze meghaladják a romániai szintet.
A finnek tehát komolyan vették azt az elvet, miszerint minőségi oktatást csak úgy várhatnak el a tanároktól, ha vonzóvá teszik az állást és elégedetté az azt betöltőket. Finnországban éppen ezért túljelentkezés van a tanári pályára és a tanárrá válást nagyon komoly szelekció előzi meg. Aki pedig bekerül a rendszerbe, az úgy érezheti, hogy megengedheti magának, hogy azt csinálja, amit szeret és vállalt, és ne kelljen esetleg különböző keresetkiegészítési módszereken törnie a fejét.
Életszerűbb lesz a tananyag a reformnak köszönhetően
Zsigmond értékelésében az iskolának általánosan az életre kellene felkészítenie a diákokat, azonban az utóbbi időben elveszítette ezt a funkcióját.
„Amennyiben az iskolai tanítás célját általánosságban nézzük, az iskolának az életre kellene felkészítenie. Az iskola viszont az elmúlt évszázadok – különösen az utóbbi ötven év – során elveszítette ezt a funkcióját. A szakterületekre, tudományterületekre való összpontosítás mögött van egy olyan önigazoló szemléletmód, hogy gondolkodásmódot fejlesztünk, alapfogalmakat alakítunk ki. Minden szakterület tankönyvírói többé-kevésbé egymástól függetlenül határozták meg az elsajátítandó tananyagot.
A tanterv-összeállítás során nincs például olyan megfontolás, hogy egy gyereknek mennyi időbe kerülne, hogy egy átlagos iskolai napon átadott tananyagot elsajátítsa – mindezt a 6-8 tanítási órát, valamint a házi feladatok megírását követően. Ennek következtében a tanulók szerencsés esetben is egy-két szakterületre összpontosítanak, többnyire azokra, amelyek a 8. osztály végi, ún. „abszolváló” vizsgához, vagy az érettségihez szükségesek.
Ami sokkal súlyosabb, hogy a 12 év alapoktatás során kialakul egy minimális erőfeszítést igénylő, „majd lesz valahogy” stratégia. A hatalmas, sokszor értelmetlen tananyaggal szemben a tanulókban hosszú távon – a tanult tehetetlenség következtében – elveszítik a kezdeményezőkészséget, az érdeklődést, kíváncsiságot, holott a legújabb kutatási összefoglalók szerint éppen az aktív, rákérdezős hozzáállás segíti a leginkább a tanulást.
Elgondolkodtató megjegyzést hallottam egyszer egy finn oktatási szakértőtől, aki az oktatási miniszterüket idézte. Azt mondta, hogy hiába világelsők a finnek több hatékonyságmérés eredménye szerint is, a finn iskolák mégsem jók. A kérdező tekintetekre meglepő volt a választ: a finn gyerekek többsége nem szeret iskolába járni.
Ez természetesen egy anekdotikus megjegyzés, azonban rámutat egy lényeges kérdésre az iskolával kapcsolatban: amennyiben jó az oktatás, az onnan is látható, hogy a gyerekek várják, hogy menjenek iskolába, az iskolai órák „bűvöletében” élnek. Ez a legtöbb iskolarendszerben elrugaszkodott, már-már utópisztikus célkitűzésnek számít” – mondta.
„Természetesen a tantervtől is függ, hogy milyen témák kerülnek tantárgyközi ismertetésre-megvitatásra, ez a megközelítés azonban vitathatatlanul jobban hasonlít arra, ami a valós életben történik. Nem annyira „didaktikus”, mondhatnánk. Sokkal inkább az életre készít fel, mint például a matematika, a kémia és a biológia egymástól elszigetelt oktatása” – magyarázta.
Zsigmond arra a kérdésünkre, hogy vajon az új megközelítés jobban segít-e a finn diákoknak megfelelni a XXI. század követelményeinek, azt mondta, hogy a megszerzett kompetenciák révén a reform utáni oktatásban résztvevő diákok sikeréhez a modern világban valószínűleg hozzájárulhat a vázolt új megközelítés. Azonban Zsigmond szerint a legfontosabb, hogy a tanuló látja, hogy miért tanul.
„Az, hogy jobban megfelelnek-e a XXI. század követelményeinek, attól függ, hogy mit tekintünk annak. Amennyiben az ismeret-központú oktatás helyett a kompetencia-központú oktatást - nevezzünk inkább így: a gondolkodásmódok fejlesztését - tekintjük követelménynek, akkor a reformok ehhez közvetett módon járulnak hozzá. Az új rendszer velejárója, hogy a tananyag helyett a gondolkodásmódot fejlesszük – egy téma több szempontú megközelítése például vitathatatlanul fejleszti a kritikai gondolkodást – azonban a legnagyobb változás meglátásom szerint leginkább abban lesz, hogy a tananyag sokkal életszerűbb lesz, a diákok sokkal motiváltabbak lesznek az elsajátítására, következésképpen aktívabban fognak részt venni az órákon.
Az aktív részvétel tehát nem a módszertani megközelítésből fakad majd (pl. a kooperatív technikák alkalmazása következtében), hanem az életszerűbb tananyagból. Ha a tanuló látja, hogy „mire jó” a tananyag, szívesebben tanul”- magyarázta. Zsigmond hozzátette, hogy ahogyan egy nagy hírű vállalatvezető és iskolaalapító, Ricardo Semler megjegyzi, a tanár inkább neveljen, gondolkodásmódot, bölcsességet alakítson ki, ahogyan egy korábbi interjúnkban erre már utalt, és ne tanítson (ne ismeretek átadására törekedjen), mert „az a kevés, amit tud, úgyis kismiska a Google-hez képest”.