2024. április 18. csütörtök
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A pártállam vigyázó szemei a Magyar Rádió könnyűzenéjén a hatvanas években

Csatári Bence 2014. május 31. 09:10, utolsó frissítés: 09:11

A zenesugárzásról a pártvezetés elvárásainak megfelelően, és a valóságot eltúlozva megállapították, hogy a Horthy-korszak iránti nosztalgiaébresztés volt a célja.


Az MSZMP vigyázó szemeit az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követő megtorlás korszaka után is élénken rajta tartotta a Magyar Rádión, és érdeklődött a nyugati „fellazító” politikát, és ezzel együtt könnyűzenét közvetítő Szabad Európa Rádió (SZER) tevékenysége iránt is.

Az MSZMP KB Tudományos és Kulturális Osztálya (TKO) kétszer is állást foglalt az 1963-tól kezdődő és az 1968-as új gazdasági mechanizmus bevezetéséig tartó első konszolidációs periódusban a SZER-ről. Először 1964 novemberében elemezte a SZER műsortevékenységét, majd Lévai Béla vezetésével 1967. december közepén megismételte ezt a munkát. A zenesugárzásról a pártvezetés elvárásainak megfelelően, és a valóságot eltúlozva

megállapították, hogy a Horthy-korszak iránti nosztalgiaébresztés volt a célja.


Szerintük a könnyűzene sugárzása – említettek itt sanzonokat és Rolling Stones dalokat egyaránt – arra volt jó, hogy a legapolitikusabb embereket megcélozzák, így alkalmazva a „fellazítás” taktikáját. Cseke László műsorvezetőről pedig nem kis túlzással megemlítették, hogy „A Délutáni randevú szinte hallgathatatlan.’ Cseke’ egyébként állandóan fitogtatja nyelvtudását, bevett szokás, hogy gyorsan diktálja a lemezek címét, és aztán – mintegy nyelvleckét adva – elmondja, hogyan kell leírni helyesen. […] A Teenager-party változatlan. Zenei anyaga: mindazok a számok, amikért a földkerekség fiatalsága hevül. […] Táncdalfesztiváljaink dalait, jó néhány Illés-számot kénytelen a SZER is átvenni.” (Az Illés volt az első, amely rádiófelvételt készíthetett, méghozzá 1966-ban, a Gitárpárbaj című, amatőrzenekaroknak kiírt verseny fődíjaként. Ekkor vették fel az 1965 nyarán szerzett, a magyar rocktörténet első magyar nyelvű számait. Ezek: Az utcán, Ó, mondd, Mindig veled, Légy jó kicsit hozzám.)






A magyarországi ellenműsorokat megdicsérték, elismerve, hogy a nyugati turisták szórakozási szükségleteit szintén ki kellett elégíteni:

„Telitalálat volt a Tánczenei koktél megindítása,

ill. Komjáthy szerepeltetése […] Nyáron megvalósítottuk a csak szórakoztató zenéből, hírekből és időjárás-jelentésekből álló, üdülőkhöz és külföldi turistákhoz szóló műsort.”
A SZER, illetve az Amerika Hangja rádiók működésével, illetve az azok ellensúlyozására indított magyar rádióműsorokkal egyébként még Kádár János is foglalkozott 1969 júniusában a kommunista és munkáspártok nemzetközi moszkvai tanácskozásán. Az MSZMP első titkára azokra a nyugati rádióadásokra utalt itteni sajtótájékoztatóján, amelyek a tánc- és zeneszámok közé „fellazító” szöveget iktattak a magyar pártállammal szemben.

A KISZ legfelsőbb vezető szervének, a KB Intéző Bizottságának (IB) az ellenséges politikai erők jellemzését tárgyaló 1968. február 22-én tartott ülésén, amelyet az 1966. április 26-i MSZMP PB határozatának végrehajtása kapcsán szerveztek, szintén esett szó a rádió könnyűzenei munkásságáról. A KISZ KB IB jelentős eredménynek könyvelte el, hogy a rádióban és televízióban beindított műsorok – Táskarádió, Húszas stúdió, Csak fiataloknak!, Halló fiúk, halló lányok! – kellőképpen eltántorították a fiatalokat a nyugati adók hallgatásától a könnyűzene hazai propagálásának segítségével. Azt azonban sajnálattal vették tudomásul, hogy az első, 1967-ben, szintén a rádió közreműködésével rendezett


politikai dalfesztiváltól a zenei szakma meglehetősen távolságtartóan nyilatkozott.

(Ezzel egy időben az V. kerületi KISZ-bizottság viszont sikernek értékelte a helyi pol-beat versenyeket a középiskolások körében). Ez nem lehetett véletlen, hiszen nagyon kilógott a lóláb: ezek a dalversenyek nem titkoltan a szocializmus felsőbbrendűségéről is kellett, hogy szóljanak, ez pedig mély ellenérzést kelthetett a fiatalok körében még akkor is, ha erről a korabeli sajtó diszkréten hallgatott. A szó hagyományos értelmében vett amatőr tánczenei életet is árgus szemmel figyelte a pártállami ifjúsági szervezet, ugyanis a rádió által is közvetített salgótarjáni fesztiválon keresztül is figyelemmel tudták kísérni azt, hogy mely zenekarok játszottak a rendszer elvárásainak megfelelő muzsikát, és melyeket kellett alkalomadtán kívül penderíteni a nyilvánosság sáncain kívülre.




A KISZ legfelsőbb vezetése a kommunista elvárásoknak megfelelően eredményként számolt be arról, hogy a harmadik salgótarjáni amatőr könnyűzenei rendezvényükön 1967-ben már külön szovjet kategória szerepelt az 1917-es események 50. évfordulója alkalmából, ami Szovjetunió-beli fellépőket jelentett. Ez, a hatalom által előrelépésnek ítélt jelenség azonban nem találkozott a közvélemény ízlésével, és meglehetősen hidegen fogadták a „nagy testvér” országából jött előadókat.

A KISZ vezető testületének ülésén a hozzászólók között Kurcz György, a Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának művelődésügyi főosztályvezetője kritikus hangnemben szólt a rádió munkásságáról, mert szerinte a hazai kínálat alacsony színvonala miatt hallgattak sokan külföldi adókat a fiatalok közül. A népszerű beatmozgalom hazai képviselőiről, mint amatőr tánczenekarokról szólt, akik mintegy 150-en lehettek, és – jó pártapparatcsikhoz méltóan – zeneileg teljesen képzetleneknek tartotta őket,


mert a klasszikus tánczenei műfajokat nem játszották, csak rock and rollt.

Egyébként úgy határoztak, hogy 1964 őszétől az Országos Szórakoztatózenei Központ (OSZK) vezetésével továbbképzik őket, ám ez a legemblematikusabb beatzenekarok esetében nem következett be. Ezt betudhatjuk a Kádár-rendszer döntéshozói mechanizmusa következetlenségének, de a beatzenekarok közmondásos lavírozási képességének is. A kulturális élet mindenhatója, Aczél György ugyancsak felszólalt ezen a KISZ KB IB ülésen, ahol a rádió által is közvetített Ki mit tud? zenekarainak azt vetette a szemére, hogy dilettantizmusuk ellenére hivatásossá váltak, és – ahogy fogalmazott – alvilági helyeken folytatták működésüket, ahol a „huligánok” közönségükké váltak. Rövid beszéde végén megemlítette, hogy összességében a komolyzene alacsony arányát sem tartotta helyesnek ezeken a vetélkedőkön. Ma már megmosolyogtató ez az anakronisztikus hozzáállás, de akkor ezek a kijelentések vérre mentek, illetve a beatzenészek mindennapi kenyérkeresetét kockáztatták.




A TKO-nak ebben az időszakban a KISZ KB IB részéről Méhes Lajos KISZ KB első titkár adott jelentést az 1964. március 13-án tartott üléséről, ahol „Az ifjúság szabadidejének célszerű, hasznos eltöltéséről” tanácsoztak, és a rádiózást, mint szokást is górcső alá vették. Arra a pártállami elvárásnak megfelelő megállapításra jutottak, hogy a rádió által is sugárzott táncdalok rombolták a fiatalok ízlését. A KISZ vezetői ugyanakkor önkritikusan megjegyezték, hogy a szórakoztatás terén meglehetősen elmaradtak az ifjúság igényeitől, miközben „[…] az ifjúság érdeklődésében egyeduralomra tör a modern tánczene. Ütemére táncolnak, sétálnak, kirándulnak, táskarádióval ülnek a parkokban. A magnetofonok és táskarádiók (ez utóbbiról még nagysikerű sláger is született az Illés együttes nyomán) vásárlói, kölcsönzői többnyire fiatalok. A jó magnószalag nagy kincs, átjátsszák, cserélik, forgalmazzák, a közkedvelt felvételeknek tekintélyes árfolyamuk van. Az utóbbi tíz év legnagyobb példányszámban eladott hanglemezei szinte kivétel nélkül táncdalok. A modern tánczene diszkreditálja a fiatalok zenei ízlését, ugyanakkor a magyar tánczene fejlődése nem tart lépést a fiatalok egyre növekvő igényével és zenei ízlésnevelésük követelményével.”

A jelentés ezek után rátért a rádióban is szereplő beategyüttesek jelenségének jellemzésére, ami nem túl jó színben tüntette fel őket. A fiatal generáció új hangvételét azonban nem feltétlenül tudatos vállalkozásoknak fogták fel, hanem egyszerű eltévelyedésnek, a negatív felhangon azonban ez mit sem változtatott. A KISZ vezetésének ilyen módon megszólaló éles kritikája, amelyet a dokumentum mutat, ellentmondani látszik annak az általuk sokat emlegetett tézisnek, miszerint az ifjúsági szervezet igyekezett volna minél több mozgásteret kiharcolni a modern zenei műfajoknak:

„A modern tánczene térhódítása érthető és természetes, de nem egyértelműen örvendetes jelenség. […] nem egyszer a nyugati világ iránti nosztalgiák keltésére is alkalmas. […] a magyar tánczene helyzete mind művészeti, mind a zenészek továbbképzése szempontjából rendezetlen. A helyzet ellentmondásain a Magyar Rádió és Televízió tánczenekara sem tudott változtatni. […] gomba módra elszaporodtak az amatőr tánczenekarok és énekesek, s a fiatalok tömegesen pártolnak át hozzájuk. Hangszerből divattá lett a gitár, két év alatt hatszorosára nőtt a kereskedelmi forgalma. […] Néhány – főleg budapesti – kevesebb zenei műveltséggel, de jóval nagyobb feltűnési vággyal megáldott együttes ’stílusra’ talált egyes külföldi rádióadók tánczenéjében, amely az utánzásban tovább veszített értékeiből és ’gazdagodott’ ritmust túlhajtó erotikájában. Az amatőr táncdalénekesek nem népszerűsítik a sok esetben bárgyú és igénytelen magyar táncdalszövegeket, de annál több kárt okoznak a nyugati sztárok utánzásával, a hibásan és értelmetlenül előadott idegen szövegekkel. A korszerű tánczenét kereső fiatalok egy része – főleg Budapesten – az ilyen zenekarok és énekesek köré csoportosult, és ebben már nehéz szétválasztani a kozmopolita, egzisztencialista életjelenségek hordozóit az erkölcsében, világnézetében romlatlan, de ízlésében fejletlen fiataloktól.”

A könnyedebb zenei műfajok előretöréséről tudósította ugyanakkor felettes szerveit, azaz a legfőbb pártvezetőket, a PB tagjait, a KB titkárait és tagjait a KB Agitációs és Propaganda Osztálya (APO) a rádiótól kért információk alapján. Ezek szerint az összes műsoruk 39,2%-a volt könnyűzene 1967-ben, de 1969-re tervezett műsorpolitikájuk szerint még több könnyűzenét szándékoztak adni. Nagyobb számban igyekeztek elhelyezni tánczenét a Vasárnapi koktél című műsorban, valamint az URH-adó kétórás vasárnapi többletét a Csak fiataloknak! című népszerű tánczenei műsor előző heti adásainak megismétlésére tervezték felhasználni.




Grósz Károly, akkor még az APO osztályvezető-helyetteseként 1968. szeptember 6-án kelt levelében azonban felemelte hangját a könnyűzene ilyen mérvű műsoridő-emelése ellen. Műsorpolitikájának megvédése érdekében emiatt a Magyar Rádió a rádióhallgatási szokásokban beállt változásokat ajánlotta a figyelmébe felettes szervének 1968. szeptember 10-én. Ez többek között azt jelentette, hogy növelték azoknak a műsoroknak a mennyiségét, amelyeket már eleve az úgynevezett háttér-rádiózásra szerkesztettek, és amelyeknek döntő többsége könnyűzenei műsor volt. Ezeket az adásokat a Petőfi adón tervezték elsősorban, de a Kossuth hullámsávján ugyancsak megjelenhettek a jelentés szerint.

Az URH-adások népszerűsítését is úgy tudták elképzelni, ha kezdetben szórakoztató jellegű adásokat sugároztak rajta. Főleg a vasárnap délelőtti órákra szándékoztak tánczenét adni, de ezen a sávon ismételték meg a Csak fiataloknak! című népszerű tánczenei műsort is. Figyelemre méltó, hogy a Kossuth-adó esti csúcsidejét korábbra tervezték hozni, amiben nagy szerepet szántak a könnyűzenei összeállításoknak. A rádió jelentéseit a párt felső vezetése végül rendszerint elfogadta, így a könnyűzene – legalábbis annak a cenzorok által gondosan megszűrt része – nagyobb szerepet kaphatott a Magyar Rádió műsoraiban a hatvanas évek végére.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS