Mit nyer Nyugat, ha fejletlen országokat segít?
S. Z. 2004. április 05. 17:23, utolsó frissítés: 17:20Egyre mélyül a gazdag és szegény országok közti szakadék: az IMF és a Világbank "tuti" receptjei nem minden esetben válnak be, az államilag támogatott importáru pedig sok esetben a helyi termelőket juttatja csődbe. Ez kizsákmányolás?
Egyesek úgy tartják, a gazdag országok által nyújtott segítség valójában nem más, mint álcázott kizsákmányolás – ennek a kritikának a kedvenc célpontja pedig az IMF. A Valutaalap hiteleket nyújt a szegény országoknak, azonban igen szigorú feltételekkel.
A hitelben részesülők nem növelhetik a költségvetési hiányt. Tanzániában emiatt épp az egészségügyi tárca költségvetését készültek megnyirbálni, a kormány azonban nyílt konfliktust vállat az IMF-el: az egészségügyi tárca költségvetését nem csökkentették, ugyanakkor vállalták a számukra előírt költségvetési hiány betartását – és sikerült.
Ilyen példa azonban kevés akad: azok az országok, melyek nem követik az IMF által előírtakat, általában még súlyosabb mértékben eladósodnak. Viszont arra is sok példa van, hogy az IMF-recept követésével a várttal homlokegyenest ellentétes hatást értek el: Latin-Amerika hűen követte az IMF tanácsait, a gazdasági fellendülés mégis elmaradt.
Oroszországban magánosítottak, eredménytelenül
Ezért sokan a világszervezet rugalmatlanságát okolják: az IMF azt kéri az elmaradott országoktól, hogy magánosítsanak minél többet, mivel az állami gazdaság nem hatékony. Csakhogy Oroszországban épp a magánosítás hatására vált rekordméretűvé a korrupció: Borisz Jelcin volt orosz elnök kegyeltjei kaparintották meg a nagy vállalatokat, és így egyik napról a másikra dollár-milliárdosokká váltak – a vállalatok pedig nem működnek hatékonyabban.
Más esetben az állami vállalatok nyugati kézbe kerültek: az IMF-t emiatt azzal vádolták, hogy a szegények kizsákmányolását szorgalmazza. Ghánában például a Nestlé – bár példaértékű alkalmazó – úgy reklámozta újszülötteknek való készítményeit, hogy azok jobbak, mint az anyatej.
A Valutaalap néha hibázik – de nem neki kell fizetnie
Az IMF-et ellenzők úgy érvelnek, hogy egyrészt senki nem szereti, ha kívülről valamit rákényszerítenek, ezenkívül pedig a Valutaalap valóban követett el hibákat – melyekért nem neki kellett fizetnie. A szegény országok kormányai azért nem nézik jó szemmel az IMF-et, mert arra kényszeríti őket, hogy szembenézzenek a valósággal: azzal, hogy olyan pénzeket költenek el, melyekkel valójában nem rendelkeznek.
A politikusok, köztük az ultra-liberális Claire Short, a brit kormány külföldi fejlesztésekért felelős ex-minisztere azonban egyetértenek abban, hogy az IMF és a Világbank által kezdeményezett projektek – bár nem tökéletesek – még mindig sokkal hatékonyabbak, mint egy-egy civil szervezet, mely "saját szakállára" dolgozik.
Elméletileg a szegény országokban levű üzemek termékei kellene a legolcsóbbak legyenek, hiszen ott olcsó a munkaerő. A valóságban azonban ez nem így van: Nyugaton nagyobb a termelékenység – ami azt jelenti, hogy bár egy nyugati munkás ugyanannyit dolgozik, mint egy harmadik világbeli, a fejlett gyártási technológia révén sokkal többet termel.
Nem fejletlen országoknak való a szabadpiac?
Ezenkívül pedig ott vannak a védővámok: a gazdag országok arra kényszerítik a szegényeket, ezeket egyoldalúan szüntessék meg. Mexikóban például nagy hagyománya van a kukorica-termesztésnek – azonban olcsóbb az Egyesült Államokból importálni, mint megvenni a helyi termelőktől. Így – miután Mexikó minden fenntartás nélkül szabaddá tette piacait – a mexikói termelők a csőd szélén állnak.
Elemzők szerint káros egy fejletlen országnak a szabadpiac teljes bevezetése: ehhez előbb versenyképes gyártási technológiák, valamint nyugati színvonalú infrastruktúra kiépítése lenne szükséges. Többek közt emiatt fejlődött olyan látványosan Kína: csak azután tette szabaddá piacait, miután a nyugati feltételekhez hasonlókat teremtett.
Az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok valamint Japán által Afrikából vásárolt javak 80%-a nyersanyag. Minél inkább fel van dolgozva egy Afrikából származó áru, annál nagyobb védővámot vetnek ki rá – így mesterségesen alulfejlett szinten tartják az egész kontinenset. Paradoxon, hogy – bár az Afrikából importált feldolgozatlan kávé ára folyamatosan csökken – ezt az átlagos európai vásárló zsebe nem érzi: az egyre növekvő árkülönbözetet a feldolgozók nyúlják le: Németország a világ egyik legnagyobb készkávé-exportőre.
Egy ország ellen nem lehet csődeljárást indítani
Az EU-ban minden egyes tehén 2,2 eurós támogatásban részesül naponta (a világ nagy részén ez az összeg egy munkás napi keresetével egyenlő). Az Unió tej-fölöslegét a fejletlen országokba exportálhja – az ottani állattartók emiatt csődbe mennek. Így az agrárállam Ghána Hollandiából importálja a paradicsomszószt és az Egyesült Államokból a csirkét.
Az egyszerű vásárlók nyilván jól járnak azzal, ha olcsóbb terméket vásárolhatnak. Azonban ha például a mexikói kukorica-tenyésztők felhagynak a termeléssel, akkor semmi nem akadályozhatja meg az Egyesült Államokat, hogy emelje az árakat.
Ugyanakkor, ahogy növekedik a szegény országok importja, úgy növekedik kereskedelmi hiányuk is – és ezt csak úgy lehet kiegyensúlyozni, ha az illető ország hitelt vesz fel. Az igazán szegény országoknak már akkora az adósságuk, hogy valószínűleg soha nem tudják azt visszafizetni – azonban egy ország ellen nem lehet csődeljárást indítani, ahogy egy személy vagy cég ellen szokás.
Agyelszívás: nincsen kártérítés
Emiatt a gazdag országok néha elengedik a harmadik világbeliek tartozásait. Sok esetben azonban a hitelező megérdemli, hogy elveszítse pénzét: nagyon sok esetben egyértelmű, hogy a tartozás soha nem lesz visszafizetve, ennek ellenére folyósítják a hitelt. A hidegháború időszakában a nyugati országok például barátokat "vásároltak" maguknak a Szovjetunió ellen. Mindenki számára világos volt, hogy a Kongónak folyósított hitel a vezető elit svájci bankszámláiján fog kikötni. Ennek ellenére Kongónak most vissza kellene fizetnie ezeket a pénzeket.
A fejlett világ agyelszívás révén is profitál a harmadik világból: Angliának nagyon nagy szüksége van orvosokra és orvosi asszisztensekre, és bár az ország bevándorlási politikája szigorú, egészségügyi szakemberek esetében ez egyszerű formaság.
Emiatt Ghánában van olyan kórház, ahol egyáltalán nincsen orvos, a pácienseknek egyes helyeken évekig kell várniuk egy egyszerű műtétre. Az a gondolat, hogy a szakembereket felnevelő szegény országoknak kártérítést kellene fizetni az agyelszívásért, eddig csak egyetlen politikus fejében fordult meg: a Nicolae Ceausescuéban.
A nyugati világ – bármennyit is költsön a szegények megsegítésére – úgy tűnik, soha nem tudja maga mögött hagyni azt, amiért gazdaggá vált: a piacgazdaságot. Annak pedig lényege mindenáron új piacokat hódítani, és a jelenlegieket megtartani. A nyugati világ gazdasági ereje pedig valószínűleg továbbra is a gazdasági egyenlőtlenségeket konzerválja.
Hírforrás: BBC