2020. aug. 5. szerdaKrisztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Guttmann: ha elszúrunk egy közteret, 50 évre rányomja a bélyegét a városra

Gy. A. Gy. A. 2013. augusztus 01. 18:33, utolsó frissítés: 18:47

Az építészek szeretnék, hogy Kolozsvár értékes belvárosi övezetei egyetlen stratégiában szerepeljenek, és átjárja azokat a kultúra akár már 2015-ben.


Kolozsváron beindult ugyan a város újragondolásának folyamata, a város vonzza azokat a kulturális eseményeket, amelyek már eddig is bizonyítottak, ám az épített környezetben rengeteg még a tennivaló, nincs kidolgozva egy egységes stratégia – véli Guttmann Szabolcs volt nagyszebeni főépítész, aki a Transindex által szervezett Inspiráció-beszélgetések egyik meghívottjaként tartott előadást az idei Félszigeten. A Romániai Építész Kamara Erdélyi Szervezetének jelenlegi vezetője a modern és posztmodern épített környezetről is beszélt, arról, melyek a lényeges különbségek, illetve hogyan éljük meg ezt az épített környezetet. A posztmodern meglehetősen heterogén, és sokat kritizált periódus, mégis nagyon sok jó oldala van, és egészen élvezhető a modernhez képest – derült ki a műépítész személyes véleménye.




Furcsa, hogy Kolozsvártól 180 km-re, Nagyszebenben már 6-ik éve működik egy egységes városrendezési stratégia – Kolozsváron is megalakult a 2021 Európai Kulturális Főváros Egyesület, és 2010 óta kis munkacsoportokban zajlik erről a beszélgetés, mégsincs semmilyen kézzel fogható nyoma a város évi költségvetésben – hangzott el.

Az építész szerint a Fő tér átalakítása is befejezetlen, így a lakosok nem értik, hogy miért pont így kövezték le, és miért tesznek körforgalmat egy színpad köré – ami tényleg csak akkor tud működni, ha leállítják a forgalmat – érvelt. Létezik már egy előtanulmány, amely szerint teljesen le lehetne állítani a forgalmat a központban, csak kellene egy egészen más stratégia a városról, amelyben nem az autókat akarják előtérbe hozni, hanem a tömegközlekedést és a bicikliket. Készül ugyan a biciklikölcsönző hálózat, anélkül azonban, hogy lenne egy kidolgozott biciklis közlekedési stratégia – hívta fel a figyelmet Guttmann. Szerinte ezekben a kérdésekben, a jelek szerint, alulról felfele lehetne nyomást gyakorolni a döntéshozókra. A szakembert az előadás után kérdeztük.




Milyen benyomásokkal maradt a Félsziget fesztivál idei helyszínéről?

- Sok kérdőjellel mentem ki a Gorbó völgyébe, de azt kell mondanom, hogy a helyszín nagyon előnyös az ilyen események megrendezésére. Városépítészetileg is fontos, hogy egy ilyen rendezvény ne zavarja a várost, mégis benne legyen a miliőjébe – ezt pedig a Gorbó völgye meg tudja oldani. A fesztivál reklámozása azonban a belvárosban minimálisra zsugorodott, nagyon oda kellett figyelni a különböző médiákra ahhoz, hogy kiderüljön, a város szélén ott van ez az esemény. A helyszín jóval többet is fog tudni a jövőben, egy jól kitalált helyszín lehet belőle.


Előadásában elsősorban a modern és posztmodern építészet közötti ellentéteket ismertette. Napjainkban Romániában hogyan jelentkezik ez, mennyire volt ragadós a nagyszebeni jó példa az elmúlt években?

- Végül is azt reméltem, hogy a környéki városvezetések jóval hamarabb rá fognak kapni erre a lehetőségre, gondolok itt egy belvárosi forgalomcsillapításra, a terek újrahasznosítására. Jóval nehézkesebb, mint az ember gondolná, rengeteg rossz tapasztalatot mondhatnék el, akár Kolozsvár esetében is. A tanácsok sokkal érdekesebbek, hogyha több határon keresztül érkeznek, mondjuk német vagy holland részről. Pedig azokból többszörösen gyököt kell vonni, hogy egyáltalán helyi értelmezést nyerjenek. Valószínűleg rengeteg a politikai gőg abban, hogy a szomszéd mindig nehezebben érthető, mint a messzi vendég.

Mégis kiemelném Gyulafehérvárt, ami szerintem túl fogja nőni a nagyszebeni négyzetmétereket, már eleve ha csak arra gondolunk, hogy hány eurót költött el a város európai támogatásokból. Az óriási várárkot visszaépíteni – mert erről is szó van – nem egy kis feladat, és főként az a kihívás, hogy ezt a városlakókkal is meg kell értetni. Szebennél nagyobb történelmi városrészre is van tehát már érdeklődés, és egészen frissiben Csíkszeredában, ami mondjuk nem egy nagyon markáns történelmi központ, de kiderült, hogy nyár végére ott is egy nagyon jól átgondolt sétálóövezetet talált ki a város, többek között egy nagyon tehetséges kollégának, Tövissi Zsoltnak köszönhetően. Egy jóval újabb keletű „tapsteret” tudnak itt átalakítani posztmodern kövezéssel, utcai bútoros berendezéssel.

Kolozsváron sajnos csak kis lépésekben láthatjuk az előrehaladást, és várat még magára a rendszer, a stratégia. Kapcsolódva az előző kérdéshez, ilyen szempontból is ajánlanám a városvezetésnek, amely a Félszigetet támogatta, hogy vegyen példát a fesztiválról. Mert ha a Félszigeten az emberek le tudják tenni az autójukat több 100 méterre a helyszíntől, ugyanígy a belvárosban is nyugodtan lehet alkalmazni ezt a rendszert, és a belváros legalább olyan jól meglenne.




Mi a véleménye a nagyváradi Fő tér felújítása körül kialakult vitáról, botrányról?

- Sajnos Nagyvárad nincs egyedülálló helyzetben. Abban igen, hogy európai uniós pénzeket is utol tudott már érni, és mégis az utolsó 100 méteren egy jó középtervet egy városvezetési beavatkozással kérdőjelessé tettek, és a saját akaratuknak megfelelően, nem pedig a szakmaiságnak, az átbeszélésnek és a versenypályázatnak megfelelően döntöttek. Valamennyi építészegyesület, kamara ellenzi ezt, vagy legalábbis felhívja a városvezetés figyelmét arra, hogy ha már nem is túlzotton jól indította el a tervet, legalább a 25-ik órában próbálja meg mégis a több variánsból a legjobbat kiválasztani. Ha elszúrunk egy közteret, az nem 10 évre, hanem legalább 50 évre rányomja a bélyegét a városra, és Nagyvárad jóval többet érdemelne annál, ahogyan ennek a köztérnek a mostani variánsa kinéz.

Ön személy szerint milyennek tartja a városvezetés által támogatott Gavris-féle tervet?

- Szerintem egyszerűen nem volt meg a tervtéma – ezt mutatja az állandó alakítgatás. A vezetőségnek egy nagyon alapos tervtémára kellett volna összpontosítania, amelyben figyelembe vette volna a környező épületek funkcióját, értékét – ha létezett volna egy tisztán értelmezhető városrehabilitási akarat, amiből az is kiderült volna, hogy mennyire akarják visszafogni a közlekedést. És ez utóbbit nemcsak a térre vonatkozóan, hanem legalább a tér körüli városrészre is, de legjobb esetben az egész városra, hogy hihető legyen a forgalomcsillapítás, a sétálóutcáknak a kapcsolatrendszere. És ha ez jól át van gondolva – ami nem megy máról holnapra, és nem egyszemélyes feladat –, akkor egy versenypályázat kiírásával egyértelműen a legjobb megoldást tudják produkálni.

Ám ha ez egy ködös tervtéma, ahogy Nagyvárad esetében is volt, akkor lehet akár szuper is a tervező, mert egy személyben nem fogja átlátni azokat az urbanisztikai problémákat, amelyek adódnak. Másrészt könnyen elcsúszik egy monumentalizáló, formalista kialakítás felé, és nem pedig egy igazán jól értelmezett, posztmodern hasznosítás lesz az eredmény.




Több alkalommal is említette, hogy Kolozsváron sincs egy egységes urbanisztikai stratégia. Hol akad el ez a kérdés ebben a városban?

- A kolozsvári is lehet egyfajta folytatás a váradi esetre. Itt is léteznek azok a városvezetési reflexek, hogy valahogy meg kell oldani egy teret. Kolozsváron pl. felmerült a Farkas utca vagy a Széchenyi tér rendezésének gondolata, és mi minden esetben azt mondtuk, hogy ez nagyon jó, mert ezeket tényleg rendezni kell, de nem úgy, mint különálló részeket, hanem mint belvárosi övezetet. És minden esetben úgy próbáltuk akadályozni a hirtelen megoldásokat, hogy előterveket dolgoztunk ki.

A Farkas utcát pl. egy nemrég véget ért nyári egyetemen több szempontból – szociológiától művészettörténetig, urbanisztikától tájépítészetig és turisztikáig – végigjártuk. Erre kell majd egy olyan válasz, ami nem abból indul ki, hogy ott autók vannak, és be kell tenni azokat a Farkas utca alá, hanem abból, hogy ez a belváros egyik utcája, és ennek legyen egy olyan egységes stratégiája, hogy a parkolói a várfalon kívül találhatók, és ez egy jóval komplexebb és hihetőbb stratégiának legyen az egyik alkotóeleme. Ezt mintegy három hónapig egyeztettük a városvezetéssel, és remélhetőleg lesz belőle egy olyan versenypályázat, amely tudatosan úgy tárgyalja az utcát, mint a belváros egyik elemét.

Aztán sajnos azonnal kellett ugornunk, mert meg kellett oldani a Széchenyi tér problémáját is, ahol megint csak reméljük, hogy ősszel a versenypályázatban úgy lesz meghirdetve, mint Széchenyi tér és környezete, egészen a piactérig. A 70-es évektől napjainkig a térnek adott funkciók egyre rosszabb és rosszabb irányba tolták el ezt az övezetet – gondoljunk csak arra, hogy valamikor egy csodás vásártér volt. A vásár hátravonult, most már a Malomárkot betakarta egy teljesen bunkerszerű épületkonglomerátum, abban működik Kolozsvárnak az az élete, ami egy jóval átláthatóbb és értékesebb környezetet kíván.

Erre lesz egy első fázisú pályázat, ami meg kell oldja ezeket a problémákat, utána következik egy második lépcső, amikor már kitaláltuk, hogy ennek a háromszög alakú, monumentálisan kialakított, 70-es évekbeli Széchenyi térnek mi lesz a jövője: funkcionálisan, külalakban stb. És akkor remélem, hogy a városvezetésnek is megmarad a portfóliójában, hogy egy teret nemcsak máról holnapra kell megoldani, hanem vissza kell menni a történelemben, megvizsgálni az eddigi értékeit és problémáit, és miután ezt megértettük, akkor lehet egy jó választ adni. Ha nincs egy állandó beszélgetés erről, akkor sajnos a döntési folyamat nagyon hamar rossz irányt vehet, és akkor a városlakónak 50 évig el kell szenvednie azt, amit közpénzből produkált a városvezetés.

Hogyan kapcsolódik ehhez a történethez a Fellegvárnak szintén tervbe vett korszerűsítése? Ott milyen lépesek vannak folyamatban?

- Mi azért tűztük a tavalyi nyári egyetem zászlajára a Fellegvár problémáját, mert észleltünk némi hajlandóságot a város részéről, hogy 2012-ben ez egy stratégiai kérdés lesz. Sajnos már előre láttuk, hogy ez is egy zsákutca, de az önkormányzat által kinyilvánított sok stratégia közül ez volt a legmegfoghatóbb.

Szerintem igazából a belvárossal kellett volna jóval komolyabban és folyamatosan foglalkozni, de 2012 februárjában kaptunk egy olyan jelzést, hogy a városnak a fő stratégiája a Szamos hajózhatósága, a Monostori negyedi erdő majdani, terelőúttal leválasztott részletének a parkosítása, illetve a Fellegvár. Ebből a háromból egyértelmű volt, hogy a Szamos nem is a városé, maga az erdő is az erdőgazdálkodás területe, tehát konkrétan, egyéves időszakban nem is tudnának ezzel foglalkozni. A Fellegvárnak pedig a felét, a legértékesebb részét, vagyis a felső platót már tizenegynéhány évvel ezelőtt privatizálták – szintén a rossz városvezetésnek a következményeként. De maga a Fellegvár még közterület, és azzal kellene foglalkozni.

A studiumban minden történelmi épületet felmértünk a Fellegváron, hogy mire lenne jó, megpróbáltuk használni is az októberi fellegvári kulturális akció során, mert úgy éreztük, akkor a város jobban rá fog harapni, megérti, hogy miért is kell ezzel foglalkoznunk. Nagyon örültünk, hogy tavaly novemberben már született egy határozat is arra nézve, hogy a város visszakéri bizonyos felületeknek a gondozását. Sajnos a mai napig nem tudjuk, hogy ennek mi a megfogható eredménye: a négyzetmétereken túl nem tudtuk belőni, hogy melyek ezek a sétányok, ezek a felületek, és mostanáig nem is láttunk előremozdulást.

Érdemes ezt állandóan tematizálni, már csak azért is, mert ha civil szféra kéri, akkor jövőre már a Gorbó völgye is egy hasznos területe lesz Kolozsvárnak. Ha minden évben kéri a Fellegvárat is, akkor talán adott pillanatban a közvilágítás sem lesz már ott életveszélyes – mi arra csodálkoztunk rá, hogy elrozsdásodtak az oszlopok és szinte a diákok fejére hullottak.

Rengeteg a tennivaló. Mint a lóugrás a sakktáblán, úgy próbáljuk követni ezeket a pontszerű stratégiákat, és azt reméljük, hogy ha ilyen kaotikusan is, de egy adott pillanatban bejárjuk a város legértékesebb mezőit, és végülis a következő lépésben létrejön az a stratégia, ami a Fellegvártól legalább a Házsongárdi temetőig, illetve kiszélesítve a Mikó kerttől a Botanikus kertig terjedő belvárosi övezetet fogja be. Tehát azt szeretnénk, hogy az értékes övezetek egyetlen stratégiában szerepeljenek, és tudjuk azokat megközelíteni, használni, nemcsak a konkrétan megnevezett funkciójával, hanem hogy átjárja azokat a kultúra akár már 2015-ben, az európai ifjúsági év keretében.

Egy részlet az előadásból, amelyben Guttmann Kós Károlyról beszél, arról, hogy 7 és 9 éves kora között ott élt Nagyszebenben, és ő maga is elismerte, hogy ez később nagy hatással volt az építészeti munkásságára:




Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS