2022. július 3. vasárnapKornél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A Kolozsvári Polgári Társalkodó

Fazakas László 2013. június 15. 10:48, utolsó frissítés: 2013. június 17. 09:33

A 19. század közepére az egyre jobb anyagi viszonyok között élő polgárság kulturáltabb időtöltési módokat alakított ki magának. Ilyen kulturális időtöltésre volt lehetősége az egyesületekben.


A reformkor idején Kolozsvár társadalomtörténetében meghatározó változások mentek végbe és olyan intézmények jelentek meg, amelyek fennállásuk ideje alatt nagy hatással voltak a város társadalmi és kulturális életére. A legjelentősebbek közülük talán a kaszinók voltak, ahol olyan közérdekű eszmék jelentek meg (és részben valósultak meg), amelyek komoly változtatásokat hoztak a város társadalmi-kulturális életében.

>> Történelem rovatunk korábbi írásai >>

A kaszinók és egyesületek kialakulása

A magyarországi és az erdélyi magyarság társadalmi és kulturális intézményeinek a 19. század volt a virágkora. A magyar társadalom a század első felében nagy átalakuláson ment keresztül. Nem pusztán a kulturális élet fellendülésének lehetünk a tanúi, ugyanis a reformkorban a társadalom gyökeres változáson esett át. A modern nemzetépítést célzó erőfeszítések és a korszerű alkotmányos állam iránti igények maguk után vonták a kulturális élet centralizációját. A polgárság politikailag és önszervezésileg a nemesség árnyékában volt, az 1830−40-es évekre azonban egyre nagyobb kifejezést adott akaratának. Olyan eszmék érték el a magyar társadalmat, amelyek fő jelszavai a jobbágyfelszabadítás, közteherviselés és népképviselet voltak.


Ezeknek a hatása révén a városi polgárság egységbe tömörült és társadalmilag elzárkózott az arisztokráciától. A 19. század közepére a polgárság egyre jobb anyagi viszonyok között élt, ennek következtében igényesebb környezetet és kulturáltabb időtöltési módokat alakítottak ki maguknak. Ilyen kulturális időtöltésre volt lehetőségük az egyesületekben.

Ezek az intézmények a modern (19. századi) polgári társadalom szülöttei. Az egyesület szabad és önkéntes polgárok szerveződése egy olyan társaságba, ahol közösen kialakítanak egy alkotmányos szabályrendszert, vezetőket választanak, közgyűléseket tartanak és a társaság működését folyamatosan ellenőrzik.



Az abszolutizmus teljes mértékben tiltotta a titkos társaságokat és egyesületeket. A központi hatóság volt az, aki eldönthette, hogy egy egyesület létrejöhet-e és, hogy az milyen célt szolgáljon. 1815 után kezdtek megjelenni az egyesületek, mivel a bécsi vezetés úgy gondolta, hogy a szociális konfliktusok enyhítésére, a mezőgazdaság, az ipar, a tudományok és művészetek fejlesztése terén egyaránt hasznosak lehetnek. Magyarországon 1848 előtt 500 egylet működött, míg Erdélyben, ahol az egyesületek fejlődése valamivel későbben bontakozott ki, száz.

Egyesületek megjelenése Kolozsváron

Kolozsváron már az 1830-as években léteztek különféle, zártkörű vagy magánjellegű olvasóegyletek, könyvkereskedések, könyvkölcsönzők, amelyek mind a szellemi élet utáni vágyakozást elégítették ki. Ekkor a városnak négy olvasóegylete volt. Ezek közül csupán egy, a Könyvtári Egyesület részesítette előnyben a hazai szépirodalmat. A Nőegylet által működtetett olvasókör igen gazdag könyvtárral rendelkezett, inkább német és francia remekművekkel. Az 1843-as évben alapított olvasókör az akkori legfiatalabb olvasóegylet volt a városban, és a „Reading Club” nevet kapta. Itt az angol szépirodalom került előtérbe.

Az olvasóegyleteken kívül a városban más intézmények is voltak, amelyek nem csak a szépirodalmi művek megszerzésével járultak hozzá a kultúra terjesztéséhez, hanem tevékenyen részt vettek a város dolgaiban is. Ilyen volt például a fent említett Nőegylet, amely fennállásának ideje alatt sok hasznos tevékenységet folyatott. Továbbá még voltak ipari-, gazdasági-, ifjúsági egyletek, és alakultak különféle egyéb egyesületek, amelyek a közös foglalkozásúakat csoportosították, ilyen volt a gyógyszerészek, a jogászok, az iparosok egyesülete stb.

Polgári Társalkodó

A város egyik kaszinója a Polgári Társalkodó volt, melyet a város polgárai alapítottak 1837-ben. A városi polgárság úgy gondolta, hogy az „úri casino” mellett legyen egy polgári intézmény is, amely minden igénynek megfelelően kiszolgálja a tagokat. A Vasárnapi Újság 1837. szeptember 24-i számában közölte a hírt: „Kolozsvárott a közértelmesség fejlesztése tekintetéből» Polgári Társalkodó «cím alatt olvasó terem nyittatott igen csinos bútorozással, hol évenként 6 p. forintok letétele mellett lehet a honi s nevezetesebb külföldi hírlapokat, folyóírásokat stb. olvashatni. Ezen kívül ártatlan időtöltésekre is van szoba bútorozva. Szálljon siker a célszerű intézetre.”

A Polgári Társalkodó kezdeményezője Tauffer József kereskedő volt, aki a Kolozsvári Casino tagja volt és onnan kilépve fogott hozzá e polgári intézmény megvalósítához. 1838-ban az első alakuló rendes közgyűlésen megválasztottak Méhes Sámuelt elnöknek. A Társalkodó alapszabálya szerint: „a kolozsvári polgári Társalkodó nemes társalkodást kedvelő, s ártatlan időtöltést és mivelődést kereső ért korú férfiak egyesülete.” Többen azt hitték, hogy ez az intézmény a város másik kaszinójának, a „Kolozsvári Casinonak” a riválisa szándékozik lenni. Hogy a híresztelésnek véget vessen, a Társalkodó közleményt adott ki, melyben leszögezte az egyesület céljait: „Sokan a polgáriban a régibbnek (melyet mi megkülönböztetés végett úri casinonak nevezünk) vetélytársat tekintettek, ámbár hibásan, mert a polgári casino teljességgel nem akar a másiknak vetélytársa lenni, hanem mint ugyanazon egy czélra törekedő társával kezet fogva előre haladni.”

A kaszinó belső működése

A Polgári Társalkodó kétszer tartott nagy közgyűlést egy év folyamán, februárban és augusztusban. A gyűlések alkalmával titkos szavazással három igazgatót választottak, egy gazdát, pénztárnokot, jegyzőt és tizenkét választmányi tagot. A közgyűlés legfontosabb feladata az úgynevezett „kormány” megválasztása volt, de a gyűlések alkalmával többek közt felolvasták a jegyzőkönyvet, mivel minden részvényesnek joga volt a polgári társalkodó pénzügyeiről való elszámolásról tudomást szerezni. Továbbá beszámolót kaptak az elnök, gazda és választmány félévi, illetve évi tevékenységéről.

Az igazgatók minden hónap első vasárnapján gyűlést tartottak, megbeszélték a havi teendőket. A három igazgató együtt kellett tudjon működni, ha valamiben nem érttettek egyet, akkor azt a választmány elé kellett terjeszteni. Joguk volt rendkívüli gyűléseket összehívni, cselédeket felvenni vagy szolgálatukból elereszteni.



A jegyző legfontosabb feladata az volt, hogy a közgyűléseken mindig jelen legyen, mivel ő jegyezte fel az elhangzottakat és a gyűlés végeztével azokat jegyzőkönyvbe írta. Továbbá a jegyző végezte el a titkári feladatokat, ő volt a Társalkodó levéltárnoka is, őt bízták meg a dokumentumoknak a rendszerezésével és leltározásával. A hivatalos okmányokat állandóan rendben kellett tartani, s ha bármely részvényes tag meg akarta tekinteni, meg kellett mutatni neki.

A pénztárnok feladata volt talán a legfelelősségteljesebb. Ő valójában a mai könyvelők elődje volt. Mindig napirenden kellett legyen a számadásokkal, adókkal, bevételekkel és bármikor valamely igazgató vagy választmányos, de akár csak egy egyszerű részvényes is meg kívánta tekinteni azt, meg kellett tudnia mutatni. Minden félévben számadást készített a Társalkodó pénzügyeiről és azokat be is mutatta a közgyűlésnek. Ha bármilyen hiány volt a számadásban, azért a pénztárnok felelt és a hiányt köteles volt megfizetni.

A gazda, mint ahogy a neve is utal rá, volt az, aki a Társalkodó napi rendes szükségeiről gondoskodott. Feladata kötelességtudással járt, és rendkívüli munkakészsége kellett, hogy legyen. Nem dönthetett mindenben egyedül, ezért kellet többször is egyeztessen az akkor szolgálatos igazgatóval. A gazdának kellett beszereznie a legalapvetőbb dolgokat (fa, olaj, gyertya), melyek nélkül a társalkodó nem működhetett. A költségvetést, amivel gazdálkodnia kellett, a választmány határozta meg, továbbá a gazda gyűjtötte be a kártyából és billiárdból befolyt pénzeket is, melyet a pénztárnoknak kellet befizetnie.

Botrányok és belső konfliktusok

A Polgári Társalkodó 1843-as februári farsangi bálja a lehető legrosszabbra sikeredett, ezért az Erdélyi Híradó újságírója, Beretvás Csongor erős kritikát írt egyik cikkében: „A teremben, ahol a bált tartották (Redoutte terem) elviselhetetlen nagy hőség volt, és sem rend, sem csín, sem kényelem nem volt. Az étteremben semmi sem sült meg rendesen.” A Társalkodó néhány tajga a cikkben leírtakat nem tudta elfogadni, és minthogy a városban is híre kelt a dolognak, a Polgári Társalkodó a becsülete megvédése érdekében harcot indított Beretvás Csongor ellen.

Az újság egyik cikkében némi cinizmussal közölték, hogy: „mindenfelől hírlik miképp a Polgári Társalkodó nagy harcot készül az ő Beretvása ellen a Híradói cikkért kezdeni. Ez lesz am a polgári háború! Időnk oly változó, mint éppen március. Ez a férfiak hónapja - mondják hölgyeink.” A Társalkodó még e hónapban közleményt adott ki, melyben Beretvás ellen intézett pár mondatot.



A Társalkodó közleményére az Erdélyi Híradó is reagált, és az 1843. április 4-i számában a következő cikk jelent meg: „A Polgári Társalkodó ügyében. Bizonyos gyaníttatások következtében jónak láttuk nyilvánítani, miképp a Beretvás Csongorhoz intézett néhány szóra felelni nem fogunk, kisebb dolgunk is nagyobb lévén mintsem a különben tisztelt egylet daczó hőseivel szóvitába elegyedjünk. Azonban igen okos lett volna az illedelemről nem úgy adni leckét, mint némely szolgabíró a káromkodásról.” Az Erdélyi Híradó még egy utolsó döfést adott a Társalkodó számára, amelyből mi is megtudjuk, hogy milyen is volt valójában az egyesület falain belül a társasági élet. Az újság a következőket közli az 1843. március 17-i számában: „Hol azonban a hasnak tekintélye, a billiárdnak legtöbb szava, a játékasztaloknak legingerlőbb varázsereje van, ott sok a baj…”

A Polgári Társalkodó fennállásának harmadik évtizedére, az 1860-as évekre belső háborúskodás volt a jellemző. Az egyesület már nem tudott olyan hatékonyan működni, mint az előző évtizedekben, és a részvényes tagok közül néhányan rájöttek arra, hogy változtatások szükségesek az egyesületen belül. Az 1867-es évre nézve minden jel arra utalt, hogy ez a változások éve lesz a Társalkodó életében. A Magyar Polgár figyelemmel kísérte a Társalkodó egyesületi életét és az 1867-es márciusi közgyűlésről a következőket írta: „Szász Gergőt a Polgári Társalkodó folyó hó. 17-én tartott nagygyűlésében szavazattöbbség útján elnöknek választotta. (...) szüksége lenne a társalkodónak, mint erkölcsi testületnek, alapszabályait változtatni s azokat az idők emelkedett szellemű színvonalára állítva, kiküszöbölni belőlük mindazt, ami a régi kaszt-rendszerre emlékeztethetne. Ez indítványt a nagygyűlés elvileg elfogadta s Szász Domonkos elnöklete alatt bizottmányt nevezett ki, mely az alapszabályokat újból dolgozza.”

Szász Gergő az új elnök, református esperes és költő köztiszteletnek örvendő polgár volt. Legfontosabb feladatául azt tűzte ki, hogy mellőze a régi, elavult alapszabályokat és dolgozzon ki egy új, korszerű módosítási tervet. Azonban nem mindenki értett egyet ezzel az új irányvonallal, illetve a közgyűlés határozatával. A Társalkodón belül a részvényesek közt volt egy konzervatív csoport, amelyik ellenezte az újításokat. Szász Gergőnek és a bizottságnak ez a konzervatív csoport volt a legnagyobb akadálya.



Az 1867-es évi második júniusi rendes nagygyűlésén csak azok vettek részt, akik akarták a változásokat, a Társalkodó másik része, a konzervatívok nem voltak hajlandóak részt venni. A konfliktus egyre mélyebben érintette az egyesület mindenapjait. Száz Gergő elnök és a bizottság nekifogott az alapszabályok módosításának. Mire a bizottság elkészült a feladatával, addigra már az egyesület helyzete egyre kilátástalanabbá vált. Egy 1867 októberében tartott rendkívüli gyűlésen a Társalkodó liberálisabb tagjai megszavazták, hogy az egyesület régi nevét is meg kell változtatni, és a sokkal jobban hangzó Polgári Körre keresztelték át. Ez csak olaj volt a tűzre, ugyanis a konzervatívok ezt már nem tűrték. Azt belátták ők is, hogy egyes változtatások szükségesek, de a névváltoztatást teljes mértékben ellenezték. Az egyesületen belül azonban egyelőre nem voltak többségben a konzervatívok, így akaratukat nem tudták érvényesíteni, ez pedig oda vezetett, hogy elkezdtek szövetségeseket keresni a Társalkodón belül ezzel az egyesület sorsát megpecsételték.

Az egyesület így már két pártra szakadt. Azokra, akik a változás útját választották és azokra, akik nem voltak hajlandóak semmilyen változásra. Az egyik tábornak emiatt ki kellett válnia. A szakítást a Polgári Társalkodóval (ugyanis a neve is maradt a régi a konzervatívok győzelme után) a változásokat akaró tábor választotta. Az innen kivált tagok alakítják meg Kolozsvár harmadik nagy kaszinói egyesületét a Kolozsvári Kört, még ebben az évben.

A Társalkodó részvényesei a felére apadtak, így felmerült az egyik közgyűlésen az is, hogy egyesüljenek az Iparosegylettel. Levelet intéztek hozzájuk, amelyben felkérték az illető egyesületet, hogy csatlakozzanak a Társalkodóhoz. Az akkori Iparosegylet elnöke id. Bengini Sámuel volt, aki javasolta, hogy állítsanak fel egy bizottságot, amelyik megkezdi a két egyesület közötti tárgyalásokat az egyesülést illetően. Mindkét társaság elvileg egyetértett a tömörüléssel, ennek ellenére azt a Polgári Társalkodó 1868. november 8-i közgyűlése nem fogadta el.



1873-ban sor került a Társalkodó áthelyezésére, így ezentúl a Főtér 12. szám alatt lévő Fröhlich-féle ház emeletén volt az egyesület új terme. Ekkor 102 részvényese volt a Társalkodónak, ami mutatja, hogy egyre erőteljesebb válságba kerül az egyesület, melynek iparos és értelmiségi részvényesei vagy az Iparos Egyletbe, vagy pedig a Kolozsvári Körhöz csatlakoztak. A kereskedők által alapított Társalkodó tovább működött, de már nem volt a régi, a részvényes tagok kilépése pénzügyi gondokat okozott, az intézmény falain belül egyre nagyobb teret nyertek a kártya és a billiárd partik, és a hazardírozás sem volt ritka.

Névváltoztatásra is sor került és a továbbiakban már nem Polgári Társalkodó, hanem Kolozsvári Kereskedői Társalgó Kör néven működtek tovább egészen a nagy egyesülésig a Kolozsvári Körrel 1896-ban, amikor is a kettőből létrejött a kolozsvári Nemzeti Kaszinó.

Széchényi nagy álma nem valósult meg, hiszen ezen intézmények keretében az egyes társadalmi csoportok nem együttesen akarták fejleszteni a hazai kultúrát, gazdaságot, hanem külön-külön. További elkülönülést jelentet a foglalkozások szerint megalakult egyesületek, de ezeknek az intézményeknek a szegregációja megérthető hiszen, mégsem nem a társadalmi szeparatizmus jellemezte őket. Mindezek ellenére a kaszinók hasznos társadalmi intézmények voltak, amelyek megteremtettek egy olyan helyet a városi polgárság számára, ahol kellemesen eltölthették szabadidejüket művelődéssel, társalgással vagy egyéb szórakozással. Ez mind jótékonyan hatott a társadalomra és jobban elősegítette a kultúra terjedését hazánkban.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS