Gyes apáknak: kötelező, de senki sem akar élni a lehetőséggel?
G. L. 2013. június 14. 17:48, utolsó frissítés: 2013. június 17. 09:33Hiába kötelező az egy hónapos gyes a másik szülőnek is, a családok valószínűleg inkább lemondanak róla. A gyakorlati eredménye így mindössze annyi, hogy egy hónappal kevesebb támogatás jár.
Tavaly március elsejétől van érvényben az a rendelkezés, amely előírja, hogy egy gyerek mindkét szülőjének legalább egy hónapot folyamatosan gyereknevelési szabadságon kell töltenie. Ez az egy hónap átruházhatatlan, tehát amennyiben a másik szülő (gyakorlatban ez általában apát jelent) nem él ezzel a jogával, a szabadságot eredetileg kivevő szülő (vagyis rendszerint az anya) nem veheti át tőle, következésképpen azzal az
egy hónappal megrövidül a gyereknevelési szabadsága.
A direktíva az Európai Tanács előírására került be az összes uniós állam jogszabályai közé, így a romániai törvénykezésbe is. Az irányelv lényegében egy minimális feltételt szab meg, amelyet az országoknak feltétlen teljesíteniük kell, de az állam a saját elképzeléseinek megfelelően alakíthatja a tényleges jogszabályt. Romániában gyakorlatilag egy az egyben vették át a direktíva szövegét, emiatt hiányosságok is bőven vannak benne.
A direktívát az EU szakminiszterei az esélyegyenlőség elősegítése érdekében hozták, azért, hogy mindkét szülő kivegye a részét a gyereke neveléséből, és véleményük szerint ezzel az irányelvvel ugyanakkor a gyereknevelési szabadságon levő szülőnek a munkapiacra való visszatérését is könnyíteni lehet. A kezdeményezés már tavaly sem aratott osztatlan sikert, többen úgy gondolták, hogy lényegében semmi értelme, és csak az apákat hozzák vele nehéz helyzetbe a munkahelyükön.
A törvény értelmében tehát minden 2012. március elseje után született (illetve örökbe fogadott/ gyámság alatt lévő/ nevelő szülőknél nevelkedő) gyerek esetében, ha mindkét szülő (avagy gyám) teljesíti a szabadság- és a járulék nyújtásának a feltételeit, akkor a szabadság teljes tartalmából, minimálisan egy hónapot (de lehet több időt is), az apának ki kell vennie. Ennek ellenére hosszas keresgélés után (kismama- és apakluban, fórumokon) sem sikerült egyetlen olyan apukát sem találnunk, aki már élt volna ezzel a lehetőséggel és tapasztalatairól beszélni tudna.
A szabályozásra egyébként úgy érdemes tekinteni,
mint a szülők közös jogára, hogy amennyiben teljesítik a feltételeket, akkor mindketten részt vállalhatnak a gyerekük nevelésében. A törvény értelmében, ha erről nincs ellenkező határozat, akkor mindig a szülő nő férje számít a gyerek apjának. Ha ez mégsem felel meg a valóságnak - vagyis pl. a nőnek egy korábbi kapcsolatából született a gyermeke -, akkor a férjre nem vonatkozik a szabályozás.
Ha mindkét szülő teljesíti a feltételeket, akkor az apának ezt a minimálisan egy hónapos gyereknevelési szabadságot annak végéig van lehetősége kivenni, legyen szó akár egyéves, kétéves vagy hároméves gyesről. Az apa szabadságolása alatt pedig az anya választhat aközött, hogy visszamegy dolgozni (vagyis visszaveszi adózott jövedelemszerzési aktivitásait) vagy fizetés nélküli szabadságot kér. Ez utóbbi esetben az anyának a munkaadójánál kell jeleznie, hogy a második opciót választotta. Erre az egy hónapos periódusra az anya gyereknevelést támogató járulékát felfüggesztik, az apa pedig a saját jövedelmének megfelelően kapja a járulékot. Ez az összeg az utóbbi 12 hónapban kapott fizetése átlagának a 85%-át teszi ki, és nem haladhatja meg a 3400 lejt.
Az apa a gyereknevelési szabadságot minimum 30 nappal a szabadság kivétele előtt kell, hogy kérelmezze a Megyei Kifizetések és Szociális Ellenőrzések Hivatalánál (Agenţia pentru Plaţi si Inspecţie Sociala Judeţean). Ehhez a következő dokumentumokra van feltétlenül szüksége: személyi igazolvány, a gyermek születési bizonyítványa, jövedelmi bizonyítvány, adófizetési bizonyítvány. De azt, hogy pontosan milyen iratokra van szükség, érdemes előre megérdeklődni, mivel attól kezdve, hogy természetes szülőről, örökbefogadó szülőről vagy esetleg gyámról van szó, egészen addig, hogy a gyereknek van-e valamilyen egészségügyi problémája, változik a szükséges iratok listája. Az erre vonatkozó (a 2011. évi 52-es számú, a 2010/111-es sürgősségi kormányrendelet alkalmazási normáit elfogadó kormányhatározat) 6. cikke több oldalon keresztül sorolja a szükséges dokumentumokat. Ha pedig az apa lemond a gyereknevelési szabadságáról, 60 nappal a gyes lejárta előtte kell értesítenie a hivatalt. Kivételt az képez, ha az anya arra a periódusra már nem igényel járulékot, hanem csak beilleszkedést ösztönző összeget kap (stimulent de inserţie).
Fotó: popovich_vl via Shutterstock.com
Nagy butaságnak tartja a törvényt a jelenlegi formájában
Noémi, akinek a második kisfia esetében lett aktuális a kérdés, de a férje valószínűleg nem fogja kivenni a szabadságot. „Őszintén, melyik az a munkáltató, aki elengedi az alkalmazottját egy hónapra, utána meg boldogan visszaveszi. Nem hinném, hogy van ilyen Romániában. Nem olyan a társadalmi- és életszínvonal, hogy ezt megengedhessék magunknak a cégek. Különben, persze, hogy jó lenne, miért ne töltene a gyermek az apukával is egy hónapot? Csak jobban megismerik egymást.” Noémi szerint azonban nagyobb segítség lenne, ha ezt a hónapot közvetlenül a baba születése után, párhuzamosan adnák meg az apáknak, mivel nem mindenkinek áll rendelkezésre nagyszülő, vagy bármilyen más segítség, aki az első hetekben támogatást nyújtana az anyáknak.
„Sajnos ezeket a törvényeket nem azért hozzák meg, hogy segítsenek, hanem, hogy megrövidítsenek minket: az anyuka így nem 12 hónapot, vagy 24-et, hanem 11-et illetve 23-at ül otthon a gyermekével” – összegezte véleményét.
Dorottya és a férje eredetileg úgy tervezték, hogy mindketten kiveszik a részüket a gyerekneveléséből, és kihasználják a törvény adta lehetőséget.
„Végül, mikor már közeledtünk a gyesem lejártához, lemondtunk róla, mivel a férjem mégsem tudott volna egy hónapot hiányozni a munkahelyéről. Így abból az egyéves gyes-pénzből levonódott egy hónap” – magyarázta Dorottya, aki azt is elmondta, hogy tudomása szerint Kolozsváron eddig mindössze hárman igényelték az apás gyest.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik

Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.

Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében

Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
