Mindhárman szoktak főzni a kolozsvári családban
G. L. 2013. április 30. 16:54, utolsó frissítés: 18:17Így mindig van, aki főzzön, általában két-három napra előre. Ízig-vérig nagyvárosiként még a petrezselyemzöldet is a piacon vásárolják.
Egyszerűen tudni szerették volna, hogy mire költik el a pénzük. Ezért vállalta el a kolozsvári Hroch család a Kosztkontrollban való részvételt. Igaz, régebb még jegyezték a kiadásaikat, de korábban mindig abbamaradt egy idő után. A Transindex projektje viszont kellő motivációt jelentett az újabb próbához, bár az utolsó hét környékén már nem figyelik úgy a kiadásokat, mint az elején, mostanra annyi lendületük maradt, hogy egyszerűen lejegyezzék azt. Így ők is várják már a szerkesztők kiértékelőjét – magyarázták, amikor felkerestük a családot Monostor negyedi tömbházlakásában.
Petronella, vagy ahogyan többen is szólítják, Nelli, a kolozsvári állami kórházakat kiszolgáló gyógyszertárban dolgozik, az utóbbi időben leginkább könyvel, így ideje nagy részét a számítógép előtt tölti. Édesanyja, Ilona - Joli néni, ahogyan a legtöbben szólítják - már nyugdíjas, így a legtöbbet otthon van. Egyetlen gyereke, Alpár most végzős a város egyik magyar középiskolájában. Ha végez, és sikerül az érettségi – most emiatt van épp a legnagyobb izgalom a családban – művészettörténetet szeretne tanulni a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen.
Rendszeresen főznek, egyszerre általában két-három napra.
Ha desszert nem is jut, de legalább leves és második minden nap van. Mindhárman tudnak és szeretnek is főzni, így mindig van egy vállalkozó, aki főtt ételt készít a családnak. Nem szokták előre megbeszélni, hogy ki a soros a főzésben, hétvégenként inkább Nelli vállalja a konyhai munkát – ilyenkor általában sütemény is készül –, hétköznap pedig hárman felváltva, kinek mikor ideje van.
"A fiam is szeret főzni. Kicsi korában is ott volt mellettünk a konyhában, főzés közben beszélgettünk. Így szerette meg a konyhát" – mesélte Nelli, aki a család étkezési rendjébe és szokásaiba is beavatott. Még mielőtt elmennének munkába vagy iskolába, mindenki eszik, felvágott, sajt, lekvár vagy zakuszka mindig van reggelire. Alpár két-három szelet szendvicset visz magával az iskolába, Nelli megelégszik kevesebbel is, állítása szerint egy almával is beéri a délutáni ebédig, amelyet, ha tehetik, együtt fogyasztanak el, bevárják egymást.
Nem vegetáriánusok, de azért előfordul, hogy nem esznek húst.
Egyrészt mert kifejezetten szeretik a zöldségeket és a különböző tejtermékeket, másrészt meg böjtölni is szoktak, általában péntekenként, de a fontosabb, római katolikus vallás által előírt böjtnapokat is betartják. Fontos számukra, hogy hitüket megéljék.
Vendéglőbe gyakorlatilag nem járnak, kint a városban legfeljebb csak akkor esznek, ha egész napos rendezvény van kint, de akkor is inkább a társaság kedvéért. Készételt legfeljebb csak süteményt vesznek, hiszen mindhárman édesszájúak, sütni pedig nem szoktak mindig. „Egyrészt jobb, mert tudjuk, hogy miből van, másrészt pedig anyagilag is jobban kijövünk, ha mi vesszük a hozzávalót, és mi főzzük meg az ételt” – magyarázták.
Maradék ételük gyakorlatilag nincs, mivel azt újra feldolgozzák, legfeljebb csak akkor dobnak ki ételt, ha megromlik, de az nagyon ritkán fordul elő. Ha a kényér megszárad, akkor megpirítják vagy prézlit csinálnak belőle. A maradék felvágottat is felhasználják, pizzára feltétnek teszik, vagy beledobják a paprikáskrumpliba.
Hetente egyszer tartanak egy nagybevásárlást a közeli szupermarketek egyikében,
ott veszik meg a fontosabb hozzávalókat. Kenyeret napi rendszerességgel egy közeli pékségben vesznek, tejet a kisebb, helyi érdekeltségű tejboltokban – mint a Lechința vagy a Bonas – veszik, mert elmondásuk szerint a minőségük szinte olyan, mintha a termelőtől vennék meg, s ráadásul még az áraik is igen jók. A zöldséget a közeli piacon szerzik be, mindig onnan, ahol a legjobbnak tűnik a portéka. A vásárlásnál a legfontosabb szempont a frissesség, de azt az árut sem veszik meg, amely úgy néz ki, mintha műanyagból lenne, és a különböző festékek kölcsönzik neki a színét. Ezért például csak sütéshez használnak margarint, s nem kenik a kenyérre – meséli Joli néni.
Külső segítségük gyakorlatilag nincs, nincs kertjük vagy veteményük. Olyan rokonuk sincs falun, aki állatot tart és zöldséget termel, amiből aztán a városiaknak is juttatna. „Időnként elég sokba kerül, mert még a petrezselyemzöldet is a piacról vesszük. Márciusban, amikor még a húsvét is közbejött, szinte 1000 lej volt a havi kiadás, az azelőtt való hónapban meg 600 lej. E között a két szám között ingadozunk, nagyjából a jövedelmünk harmadát költjük ételre. Pedig nem is vesszük a legdrágábbat, el sem tudom képzelni, hogy mennyi lenne a kiadásunk, ha mindig a legköltségesebbet választanánk. Egyetlen pótlásunk a nyáron és az ősszel eltett zakuszka, lekvár, kompót és paradicsomlé. Még padlizsán is volt lefagyasztva. Balkonkertészettel nem nagyon foglalkozunk, néha vettem cserepes fűszernövényeket, de egy idő után kihaltak. Ha be lenne fedve az erkélyünk, akkor lehet, hogy inkább bevállalnánk. Igaz, tavaly termett három kicsi paradicsom a teraszon, a virágos ládánkban, de azt nem mi vetettük, csak belehullott oda a mag, és kinőtt. Ez inkább csak öröm volt” – magyarázta Nelli, aki közlekedési szokásaikra is kitért:
„Tömegközlekedéssel és gyalogosan járunk, igaz, más lehetőségünk nem is nagyon van, hiszen nincs autónk, s vezetni sem tud egyikünk sem. Lehet, hogy elférne, de nem állunk úgy, hogy a közeljövőben autót vegyünk magunknak. Alpár szokott még néha biciklizni is” – mondta.
Hitelük nincs, elmondásuk szerint nem is szeretnének felvenni.
Eddig egyszer vásároltak csak banki részletre, de elmondásuk szerint akkor mindig úgy érezték, hogy nem tudják visszafizetni. „Így addig nyújtózkodunk, ameddig a takarónk ér. Ha megszorulunk, akkor a hitelkártyámat szoktam használni, de ebben az esetben nincs részlet meg hasonlók. Kivehetem a fizetésem egy részét előre, amelyet akkor törlesztek, amikor átutalják a munkahelyemről a számlámra a pénzt. De igazából nem vágyunk sok mindenre, inkább az emberi kapcsolatok teljességére törekednek, nem a nagyon trendi dolgok a fontosak. Nem kell csak azért még egy munkahely, hogy több pénzünk legyen. Persze jó lenne még egy plusz munka, de nem úgy, hogy itthon ne legyek semmit, reggeltől estig dolgozzak” – magyarázta.
Kolozsváriként egyáltalán nem meglepő, hogy délelőttönként leggyakrabban a Kolozsvári Rádió magyar adását hallgatják, tévét inkább csak este néznek, ha épp találnak egy jó filmet a csatornákat váltogatva, különben olvasnak vagy ritkábban kézimunkáznak. „Nem a tévé vezet, hanem mi döntjük el, hogy mikor nézzük. Éppen ezért a sorozatokat nem is tudjuk követni” – mesélte Joli néni,
aki havonta előfizet a Szabadság napilapra is.
Internetezni nem meglepő módon Alpár szokott a legtöbbet, de azért Nelli is rendszeresen használja. Joli néni, bár kipróbálta már, de nincs elég türelme megtanulni. Színházba és operába is szoktak járni, de az év legkiemelkedőbb kulturális rendezvénye mégis a Kolozsvári Magyar Napok. Mostanra már a szabadságát is a fesztivál idejére időzíti Nelli, hiszen amióta az állam negyedével csökkentette a fizetését, nem is nagyon jut másra. Most már csak Alpár megy nyaranként táborozni a cserkészekkel, a plébániával vagy az iskolával.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
