2023. június 6. keddNorbert, Cintia
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Megtaláltuk a legkulturáltabb szupermarketet

Kudor Emese - Szőcs Csongor 2013. március 07. 16:43, utolsó frissítés: 22:30

Hol fordítanak kellő figyelmet az állapotos nőkre és a gyerekekre, melyik boltban prioritás a tisztaság, visszacserélhető-e a fehérnemű, ha nem talál a méret? Kiderül nagy áruházkultúra-tesztünkből.


Kilenc, Kolozsváron is jelenlevő, országos hálózattal rendelkező szupermarketet teszteltünk. A kínálat és az árak most egyáltalán nem számítottak, csak a környezet, a szolgáltatás minősége. 19 szempont alapján teszteltünk, az eredményen pedig mi magunk is meglepődtünk. A Lidl-t az egyik legnyugatiasabb boltnak gondoltuk, mégis csak a 7. helyig jutott, a Corára előzőleg sok panaszt hallottunk, győzelmétől így egyenesen hátast dobtunk. Három napon át jártuk a nagyáruházakat, íme, az eredmény!

>> Tovább a Kosztkontroll oldalra!


Penny Market

A Penny Marketet leginkább a Profihoz tudnánk hasonlítani: stílusban, a termékek színvonalában biztosan megfigyelhető a párhuzam. Nem hogy zsúfolt, de még mintha kevés áru is lenne a polcokon, ezt ellensúlyozzák a sorok közé felhalmozott csomagolóanyagok, dobozok, kosarak. A tisztaságról egyből árulkodnak a bejáratnál lévő, szétszakadt virágföldes papírzacskók, az elrendezés logikájáról pedig a babaételekkel szemben elhelyezett mosószerek és a mellettük található lekvárok és csokikrémek. Viszont vannak akciós termékeket tartalmazó polcok, és nyereményeket is kisorsolnak a vásárlók között, ha azok az áruház hűségkártyáját használják.



Valószínűleg a legnagyobb negatívum a hiányos csomagmegőrzés: csak egy többrekeszes polcba lehet betenni a nem féltett értékeinket, de ha elég erősnek érezzük magunkat, akár magunkkal is cipelhetünk mindent, mert lepecsételik a kintről hozott árukat. Ottlétünkkor egy hölgy az ellopott szatyra miatt hívta a biztonsági őrt, felróva neki, hogy nem vigyázott a csomagjára.

A parkolóhelyek közösek a Billával, viszont egyetlen mozgássérültek számára fenntartott helyet sem találtunk. A szimbiózis pedig annyira erős a két üzlet között, hogy sikerült elcsípni az egyik vevő telefonbeszélgetéséből a kijelentést, miszerint: "itt vagyok a Billában, mit is vegyek?"

Pontszám: 31
Helyezés: 8.



Fotó: Aleph Studio / Shutterstock


Profi

A Profit régóta a legolcsóbb, és legkevésbé igényes áruházként tartottuk számon. A mostani látogatás ezért pozitív csalódás volt, szembetűnő az elmúlt években elért fejlődés, igaz, még most is csak a "nyomi" kategória legfelső határát súrolja. Jellemző, hogy bármit visszacserélnek, legyen az gyermekruha vagy kerti szerszám, csak a kasszajegyet kell vinni. A polcok zsúfoltak, a sorokat beékelt játékhegyek és öblítő-halmok torlaszolják el, az elrendezés teljesen logikátlan, ugyanazokat a termékeket más-más részeken is meg lehet találni.

A szalámik között gyanús szagra lettünk figyelmesek, és ahogy körbeszaglásztunk, mocskos és szemetes polcokat találtunk a hűtőknél. Nem túl bizalomgerjesztő. Az alkalmazottak lelkesedésére viszont nem lehet panasz, minden kérdésre szívélyesen válaszoltak, még a főnököt is megkeresték, ha nem tudták, visszacserélhető-e a nem megfelelő méretű babaruha...

Pontszám: 31
Helyezés: 8.


Lidl

Bár sokak kedvence, a németes, mindenütt ugyanolyan Lidl csak a hetedik helyre ért fel. A nemrég a Mărăşti-tér környékén nyílt egységben jártunk, és bár a kasszasorban nem leltünk édességre ottjártunkkor, de óvszerre igen, így csak 4 pontot adhattunk. Gyors-kasszának hűlt helyét sem találtuk, sőt, mindössze kettő volt nyitva, öt percet álltunk sorba, mire kijutottunk a kavalkádból. A sok vásárló, a polcok közötti szűk folyósok miatt zsúfoltnak találtuk az üzletet, a személyzetről pedig megoszlott a véleményünk: egyikünk értékelte, hogy kedvesen köszönt a kasszás, viszont másikunknak enyhén mogorván adta tudtára az egyik alkalmazott, hogy igen, bizony még a bokszeralsó is visszacserélhető.



Fotó: timy / Shutterstock


Értékeltük, hogy három féle bevásárlókocsi közül választhat a vásárló, vagyis pénzérme nélkül is van esélye eljutni a kasszáig a termékekkel, viszont megdöbbentünk, hogy a 40 férőhelyes parkolóházban nem volt kijelezve mozgássérültek számára fenntartott hely. Sem panaszkönyv, sem próbafülke, sem hűségprogram nincs az áruházban, így jött össze a szerény 33 pont.

Pontszám: 33 pont
Helyezés: 7.


Billa

A nemrég a Dorobanţilor úton nyílt Billa relaxációs zenéjével, patyolat tisztaságával, zsúfoltságmentességével fogott meg, bár utóbbit annak is tulajdoníthatjuk, hogy nem verték le egymást a vásárlók, pedig délután 5 óra körül jártunk ott. Nem volt könnyű alkalmazottra bukkanni, de végül sikerült, tájékozottsága is majdnem tökéletes volt: azt mondta, a harisnyák körül keressük a melltartókat, de nem biztos, hogy találunk.

Dicséretes, hogy a húsz parkolóhelyből kettőt a mozgássérültek számára tartanak fent, rögtön a bejárat mellett, 7 féle ételjegyet fogadnak el, van kulcsos csomagmegőrző, 7 órától egészen 22 óráig nyitva tartanak minden nap, viszont kár, hogy nincs hűségprogramjuk.

Pontszám: 48
Helyezés: 6.




Kaufland

A Kauflandról valószínűleg sokunknak az jut eszébe, hogy az információs pultnál várakozik az egylejes felváltásra, vagy a csomag leadás/kivétel miatt. Abszolút negatívumként értelmezhető az egyfajta, csak 50 banis érmével működő kocsi, amivel azok is kénytelenek körülményesen lavírozni, akik csak néhány termékért ugrottak be az áruházba. A közlekedést még jobban megnehezítik a plafonig érő, fóliázott áruhegyek, dobozok, ha pedig valamit elfelejtettünk, nem tudunk lazán átvágni a sorok között, hanem az U alakú kerülő úton vissza kell térni a bejárathoz.

Az áruház másik jellegzetessége a hangosbemondón, időnként idegesítően felcsendülő "KAUFLAND" szignál - ezért a zene itt a legrosszabbnál is rosszabb, -1-es pontszámot kapott. Viszont nem mondható, hogy nem törődnének a vevőkkel, nem csak urban legend az 5 lejes kárpótlás, ha 5 percnél hosszabb ideig kell sorban állj, és még az 1,99 lejes bugyit is visszacserélik, ha hozod a vásárlást igazoló kasszajegyet. A parkolás viszont - noha a helyek száma bőséges -, mégsem a legkényelmesebb. A be- és kijutáshoz egy jegyet kell kiváltani a sorompónál, amit sokan csak nagyon nehezen érnek el, ezért fenntartják a forgalmat.

Pontszám: 50
Helyezés: 5.


Carrefour

A Carrefour esetében a legnegatívabb tényező az odajutás - már akinek nincs autója -, hiszen igazodni kell az Polus Centerhez induló autóbuszok menetrendjéhez. A vásárlás élményét beárnyékolja még az áruházat övező ruhásüzletek kínálata is: mire a Carrefourig érünk, már elfárad a szemünk, rosszabb esetben pedig a pénztárcánk is kiürül. Az információs pultokból viszont nincs hiány: van általános, direkt pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó, illetve ügyfélfogadásra berendezett helyiség. Panaszainkat egy kosárkába dobhatjuk, de akár egy, a bejárathoz kifüggesztett zöldszámon is jelenthetjük, ha nem voltunk valamivel elégedettek.

A zene egészen kellemes, halk rádiós hangzás, ellazít, miközben mégsem zavarja a koncentrációt. A személyzet csak mérsékelten tekinthető szolgálatkésznek - a fehérnemű visszacseréléséről érdeklődve elég flegma visszautasító választ kaptunk, a boros polcot keresve pedig először kedvesen útbaigazítottak, majd a hátunk mögött kigúnyoltak, mondván: "léteznek olyanok, akik még azt sem tudják, hol vannak a borok". Leginkább mégsem ezen ütköztünk meg, hanem azon, hogy a sorok között sok a ledobott csomagolóanyag, a felhalmozott dobozok. Emiatt még ha nem is zsúfolt az üzlet, mégis nehezebben lehet közlekedni a bevásárlókosarakkal.

Pontszám: 59
Helyezés: 4. hely



Fotó: Voyagerix / Shutterstock


Auchan

Előbb is végezhetett volna, ha kevésbé forgalmas helyen van: a Iulius Mall ugyanis akkora vásárlószámot biztosít az áruháznak, hogy talán még a cég alkalmazottai sem mernék elvitatni az üzlet zsúfoltságát. Ennek ellenére az alkalmazottak igyekeznek tisztán tartani a padlót és a polcokat, és nagyon kedvesen segítettek megtalálni a citromlét, egyenesen a polcig kísértek. Állandóan van kóstolási lehetőség, az árleolvasó gépet viszont nehéz megtalálni, nincs is túl sok belőlük. A csomagokat fóliázzák vagy címkével látják el, a kasszasor viszont tömve van finomabbnál finomabb édességékkel, mi sem úsztuk meg egy kicsi csoki nélkül, hát még egy gyerekes szülő…

Pontszám: 60
Helyezés: 3.



Real

A Real a JYSK-kel és a Tacco Fashionnal egybeolvadt brandként jelenik meg a vásárlók mentális térképén. Ez az egyike azon kevés áruházaknak, ahol van direkt gyermekeknek szánt "autós" bevásárlókocsi, természetesen a kézi kosár és a nagyobb, gurulós változat mellett. Az információs pultnál azonnal rendelkezésünkre álltak, a kávéfőzőt népszerűsítő hölgy pedig épphogy nem nyomott le még egy forró csokit is a torkunkon.

A személyzet máshol is kedves, igaz, a fehérneműt nem cserélik vissza, ha már hordtad, de legalább nem is néznek furcsán, ha ilyen - valljuk be, nem teljesen higiénikus -, igényeid vannak. Szimpatikus kezdeményezés, hogy az 500 lejt meghaladó bevásárlást ingyenesen hazaszállítják, az áruk elrendezése pedig jól elhatárolt, következetes. Zsúfoltnak egyáltalán nem mondható, a tisztaság pedig példaértékű, igaz, zene nincs, ami még hangulatosabbá tegye a böngészést.

Pontszám: 61
Helyezés: 2.




Cora

Bár a mindenhonnan csüngő édességek miatt a legjobb indulattal sem nevezhetjük gyerekbarátnak a kijárat fele vezető utat, szimpatikus, hogy az állapotos nők és a mozgássérültek külön kasszasort kaptak a Corában. A zenére nem fektetnek nagy hangsúlyt, a tisztaságra annál inkább, és klausztrofóbiás élményünk sem volt az áruház sorait járva.

A személyzet sajnálattal közölte, hogy nem válthatjuk vissza a bugyit, ha rosszul becsültük fel méreteinket, viszont a megvásárolt nadrágot ott helyben, ingyen és bérmentve felhatják, 600 lej felett pedig a bútorokat hazaszállítják. Csomagunkat befóliázhattuk, többféle virslit kóstoltunk meg, és vásárlásunkat hűségponttal jutalmazták. Nagy mínusz jár viszont azért, hogy a gyalogosok számára nagyon nehezen megközelíthető az áruház!

Pontszám: 62
Helyezés: 1.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS