Miért lehet szexi Románia a külföldi diákoknak?
G. L. 2013. február 18. 09:41, utolsó frissítés: 09:44Nemcsak hogy jöhetnek, de van, ahol egyenesen várják a külföldi hallgatókat. A legtöbben az alacsony tandíj miatt választják Romániát.
Miért választják magyarországi diákok a továbbtanulásra Romániát? Magyarországon a legnépszerűbb szakok, mint a gazdaságtan, turizmus vagy kommunikáció ponthatárai az egekben vannak, egyesek szerint alig egy-két tucat – szinte kizárólag a társadalmi elithez tartozó – hallgató tudja csak majd teljesíteni ezeket szinteket. Másrészt Romániában tavaly óta azonos feltételek mellett felvételizhetnek a felsőoktatásba az Európai Unió polgárai, az Európai Gazdasági Térség és a Svájci Államszövetség polgárai, valamint a hazai diákok. Az egyetemeknek itt van tehát a lehetőség, hogy az ország határain túlról pótolják a megszigorított érettségi miatt apadó diáklétszámot. A Babeş-Bolyai Tudományegyetem például január végén a budapesti Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon is népszerűsítette magát.
"Az egyetem számára fontos, hogy nemzetköziesedjen.
Ez egyrészt versenyhelyzetet jelent a magyar és a német tagozaton tanuló hallgatóink számára, mivel tavalytól az EU-s polgárok ugyanolyan feltételek mellett vehetnek részt a hazai felsőoktatásban, mint a román állampolgárok. Tudunk olyan felkészítést nyújtani, hogy bárhol Európában elismerjék a román állam által akkreditált diplomájukat. Ezért is mutattuk be a tevékenységünket a budapesti nemzetközi kiállításon, s azért készülünk németországi oktatási kiállításra is. Másrészt az EU-n kívülről is várunk hallgatókat. Egy újabb kormányhatározat szerint őket is egyenesen az egyetem fogadja. Számukra tavasztól nyílik meg a pályázási lehetőség. A BBTE iránt egyre nő az érdeklődés, ezt például az is bizonyítja, hogy egyre többen jelentkeznek az egyetem által indított román nyelv előkészítőre" - magyarázta a Transindexnek Soós Anna, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatért felelős rektorhelyettese.
A BBTE magyar tagozata jelenleg mintegy 76 szakon szervez felvételit. Az egyetem 21 karából 15-ön folyik magyar nyelvű oktatás is, két kar pedig teljesen magyar nyelvű. Mintegy 500 magyarul oktató szakember vesz részt az oktatásban, és több mint 6000 hallgató magyarul tanul.
Az Európai Unióból származó diákoknak, hogy azonos feltételek mellett felvételizhessenek a romániaiakkal,
előbb el kell fogadtatniuk a diplomájukat. Ehhez egyelőre még nincs meg a pontos szabályozás, tavalyig a minisztériumban foglalkoztak ezzel, viszont idéntől elméletileg már az egyetemek is elfogadhatják. A BBTE nemzetközi osztályán február végére ígérnek döntést, amelyet majd a honlapjukon közölnek. Annyi biztos, ha továbbra is a minisztériumnak kell elfogadnia, akkor a nemzetközi osztályhoz kell majd az angol vagy román nyelvre fordíttatott érettségi diplomával, illetve szükséges papírokkal fordulni, viszont, ha változik, és már az egyetem döntését is elfogadják, akkor a rektorátuson kell intézkedni.
A diploma honosítása után már lehet jelentkezni az adott karon a felvételire, ehhez - a diploma mellett - ugyanazok a papírok kellenek, mint a romániai társaiknak. A felvételi július 15-én kezdődik, egy külföldi diáknak legalább egy hónappal előtte érdemes elkezdenie a papírok rendezését, hogy minden határidőbe bőven beleférjen. Az EU-n kívüli felvételizők mindent a nemzetközi osztályon kell hogy rendezzenek, a diploma elismertetésétől kezdve egészen a felvételiig.
"Nem tartjuk prioritásnak, hogy Magyarországon kampányoljunk.
Elfogadjuk a külföldi hallgatók jelenlétét a Sapientia EMTE-n, de nem tartjuk kiemelten fontosnak a külföldi, magyarországi diákok vonzását, főként alapképzésben. A mesteri képzésnek viszont fontos részét jelenthetik a hallgatói mobilitások, és ennek keretében a magyarországi hallgatók jelenléte az egyetemünkön" - magyarázták a Transindex megkeresésére a Sapientia EMTE titkárságán. A Sapientiás felvételihez a külföldi diákoknak ugyanazokat a papírokat kell leadniuk, mint a romániai felvételizőknek, viszont előbb az egyetemen keresztül kell kérvényezzék az érettségi diplomájuk elismertetését a román tanügyminisztériumnál. Ezért a felvételi határidő előtt legkevesebb 15 nappal már kell jelentkezzenek az egyetemen. Az elismertetéssel kapcsolatban részletes információk itt olvashatóak.
Ebből kiindulva annak jártunk utána, hogy mi lehet vonzó egy romániai egyetemben egy külföldi, elsősorban magyarországi hallgatónak. Mi a véleményük az itteni oktatásról, s milyen kellemetlenségeik voltak.
A legfrissebb adatok szerint a BBTE-re összesen 671 külföldi diák van beiratkozva, ebből 579 alapképzésre, 92 pedig mesterire. A magyar tagozaton 135 külföldi, főként magyarországi hallgató tanul. Az egész egyetemen a magyar tagozat pszichológia távoktatási szaka a legnépszerűbb, az alapképzés három évfolyamán összesen 112 külföldi tanul. Egyébként a legtöbb külföldi diák - egyáltalán nem meglepő módon - a Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karon jár, összese 206-an tanulnak ott nem Romániából, a legtöbbjük román nyelven. A magyarul tanulók között a pszichológia távoktatáson kívül a pszichológia nappali szak még nagyon népszerű, 12-en tanulnak ott külföldről, de meg lehet még említeni a néprajzot, ahol 2 magyarországi diák tanul. A Sapientián jelenleg 6 külföldi állampolgár tanul, hat különböző szakon.
Egyáltalán nem bánták meg, hogy ide jöttek
az általunk megkérdezett külföldi diákok, bár többen panaszkodtak kellemetlenségekre. Szerintük főleg a kiszámíthatatlan adminisztráció és a hiányos tájékoztatás bosszantó, például az, hogy gyakorlatilag a véletlenen múlhat egy féléves ösztöndíj. Meg persze a nyelv, de azzal mindenki előre tisztában van.
"A döntésem, hogy Kolozsvárra jöttem tanulni, és a magyarországi tanügyi rendszer helyzete között nem volt semmi összefüggés. Budapesten államilag támogatott helyre vettek volna fel, Kolozsváron viszont az első két félévben tandíjat kellett fizetnem, annak ellenére is, hogy a legjobb átlaggal jutottam be a szakomon. Úgy tapasztaltam, hogy Kolozsváron nagyon megbízhatatlan minden, ami hivatalos ügyintézéssel kapcsolatos. Tavalytól már nem kell fizetnem tandíjat, mivel az európai uniós és romániai diákok ugyanolyan elbírálás alá esnek. De ezt például egy félreértés folytán tudtam meg, mert erről nem tájékoztatott senki. Egy tanárnőm segített megoldani a problémámat. Ösztöndíj kérvényemet is csak azután fogadták el a titkárnők, hogy kinyomtatva vittem a jogosultságomat igazoló, alátámasztó szabályzatot. Az egyetemi könyvtári belépőmre ráírták, hogy csak olvasótermi használatra kérhetek ki könyvet, mivel nem értették, mit keresek én itt magyar állampolgár létemre" - mesélte Ágota, aki már harmadik éve tanul Kolozsváron, majd hozzátette: "Én úgy tapasztaltam, hogy a rendszer sokszor kiszámíthatatlan, nem egyszer talpraesettségen vagy emberi kapcsolatokon múlik, hogy mit, hogyan sikerül elintézni. De ez egy sajátos világ, ahol a kiskapukat az ember a maga előnyére is tudja akár fordítani. Románul nem tanultam meg, nagyon alap kifejezéseket tudok csak használni, de a mindennapi életben többé-kevésbé elboldogul az ember. Nekem nagyon sokat segítettek, segítenek barátok, ismerősök, tanárok."
Szintén az emberi kapcsolatokra hívták fel a figyelmünket a BBTE első éves, pszichológusnak tanuló diákjai: "Az egyetemre való beiratkozás viszonylag könnyen ment, mert rengeteg segítséget kaptam a szakunk titkárnőjétől. A tárgyfelvételnél viszont már akadtak kisebb problémák a személyi igazolvány eltérései miatt, de ezt is perceken belül sikerült megoldani. Eleinte angolul értettem szót az emberekkel, majd miután már kialakultak a baráti körök az évfolyamon belül, ők tanítgatnak engem, illetve a magyarországi társaimat számolni, köszönni, kérni, és alkalmanként mi rendelünk az étteremben, kávézóban, hogy gyakoroljunk. A főkönyvtárba való beiratkozásnál, a bérlet és telefonkártya intézésnél is az ő segítségük révén tudtam boldogulni, mert sajnos ott nem mindig használ az angol nyelvtudás" - magyarázta Katalin a lehetőségeiket.
"Azért választottam Romániát, mert otthon nem vettek fel, és nem akartam egy évet kihagyni. Az ügyintézések borzalmasan mentek, részben lustaság, részben tudatlanság miatt. Nem találtuk a megfelelő információkat, hogy mit hogyan kell, a papírjaimat nagyon lassan honosították (másfél hónap), és a pótjelentkezést is éppenhogy sikerült elcsípni. Abszolút nem tudtam, mit-hogyan-merre, de sok kérdezősködés után kilyukadtam a KMDSZ-nél, és onnan kezdve minden helyreált, bármiben segítettek. A társaság jó, persze az mindenkinek a szociális képességeitől függ, hogy miként tud beilleszkedni, és a Studcard-rendszert is szeretem, otthon nincs is ilyen" - nyilatkozta a Transindexnek Áron.
Az erdélyi továbbtanulási lehetőségekről érdeklődtünk magyarországi végzős középiskolásoknál is, akik komolyan fontolóra vették a romániai továbbtanulást.
Elsősorban az alacsony tandíjat emelték ki, mint érvet az itteni egyetem előnyeként.
"Már elvetettük az ötletet, habár hónapokig latolgattuk, és tényleg komolyan felmerült, hogy a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanulok tovább. Az szólt leginkább mellette, hogy Magyarországtól eltérően itt nincs tandíj, vagy nagyon csekély, illetve hogy a pszichológia, amit tanulni szerettem volna, számomra elérhető nyelven (magyar, angol) tanulható. Ellene szólt viszont az, hogy kétséges a kinti munkaszerzés, és így az ottani megélhetésemre lehet, hogy annyit elköltöttünk volna, mintha kifizetnénk az itthoni tandíjat. Illetve, mivel az egyetemen pszichológiát csak magyarul lehet tanulni, tartok tőle, hogy elkopott volna a már meglévő angol tudásom is" - mondta Emese.
"Közgazdaságtant szeretnék a továbbiakban tanulni, viszont ehhez Magyarországon a jelenlegi állás szerint nagyon magas pontszám szükséges, és így nem biztos, hogy bejutnék az államilag finanszírozott helyre. A családommal összehasonlítottuk a magyarországi és az erdélyi tandíjak nagyságát, és úgy találtuk, az erdélyi tandíjak sokkal reálisabbak lennének két tanári fizetéshez. A budapesti Educatio kiállításon még arról is tájékoztattak, hogy akár államilag finanszírozott helyre is kerülhetek. Emellett pedig a megélhetés se lenne drágább, mint itthon, legalábbis úgy gondoljuk. Különben van már kolozsvári egyetemista ismerősöm, ők sokat meséltek az egyetemről és az egyetemi életről. Szerintem azzal a diplomával, amit Kolozsváron megszereznék, el tudnék helyezkedni Európa más országaiban is.
Az sem egy utolsó szempont, hogy 2015-ben Kolozsvár lesz Európa Ifjúsági Fővárosa.
Ja,és még egy új nyelvet is meg tudnék tanulni a magyar, angol és német mellé: a románt, ami szerintem egyáltalán nem lenne hátrányt a munkavállalásban" - mesélte Csenge.
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik

Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.

Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében

Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
