2022. július 3. vasárnapKornél
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Monster High: a Barbie-babának lőttek?

G. L. 2013. január 17. 12:06, utolsó frissítés: 2013. január 22. 13:22

A "szörnyszülött" babák már nálunk is annyira népszerűek, hogy karácsony környékén sok helyen kifogytak a készletek. Ha a kislányunk unja a habos, rózsaszín Barbie-világot, váltson inkább vámpírra vagy élőhalottakra?


A Monster High babákat a gyártó Mattel állítólag a Barbie-ból már kinőtt, de a játékra még fogékony kislányoknak szánja. A sokat kritizált, ikonikus babának már 2009-ben leáldozóban volt a csillaga, ekkor az értékesítése világszerte 8 százalékkal csökkent.

Bár az ölet elsőre nagyon morbidnak tűnhet, ha belegondolunk, rögtön világossá válik, hogy miért éppen ebbe az irányba indult el a játékgyártó: már a Disney-nek sem éri meg klasszikus hercegnős meséket gyártani, a gyerekkori meséinknek a horror-feldolgozásai hódítanak a mozikban, a tinédzserek vámpíros és zombis filmeken nőnek fel, vagyis nem kell csodálkoznunk, ha ezek a szörnylények a gyerekszobákba is beköltöznek, és a jövőben talán Tim Burton alkotásai is simán beleférnek majd a matinék műsorkínálatába.

„Nagyon keresett termék, egyszerűen nem tudunk annyit hozni, amennyit el lehetne adni. Jelenleg sincsenek már Monster High babák készleten, mivel karácsony előtt teljesen kifogytunk belőlük” – magyarázza László Enikő, a jatekbolt.ro munkatársa, aki szerint a szörnybabák iránt a bő két évvel ezelőtti megjelenésük óta nagy a kereslet náluk is, igaz, az elején az országban még csak tőlük lehetett ilyet rendelni. Mostanra viszont


minden magára valamit is adó játéküzletben megtalálhatók a Monster High babák.



Amikor december végén az egyik kolozsvári pláza játéküzletében nézelődtünk a különböző Barbie-babákkal még roskadásig voltak a polcok, szörnybabát viszont már egyet sem találtunk. Pedig egyáltalán nem olcsók, egy baba 150-160 lej körüli összegbe kerül, s akkor még hol vannak a különböző kiegészítők? Egy újabb szett ruha további 70-80 lejbe is kerülhet. De vajon miért akarnának épp ilyen, meglehetősen bizarr babákat a kislányok?



A Mattel játékgyártó 2010 májusában dobta piacra a Monster High babákat, amelyeket a

különböző rémtörténetek, sci-fik és horrorok szereplői ihlettek.

A körítésként tálalt történet szerint a különböző babakarakterek a legendás szörnyek – Frankestein, Drakula, a vérfarkas, a medúza, a múmia, a zombi stb. – épp kamaszkorú gyerekei, akik egy közös szörnysuliba járnak, s olyan átlagos „problémákkal” néznek szembe, mint bármelyik más gyerek. Teljesen odavannak a tinisztár Justin Bigyóért, kínzókamrának érzik az iskolát, s kiakadnak, amiért a szüleik nem engedik randizni őket.


Gyakorlatilag háziasított szörnyek

Úgy képzelhetjük el, mintha a Bridget Jones naplójának kamaszosított és frankesteinesített, zombisított változatát, amelyből baba készült. Csak ebben az esetben a baba volt előbb, ami mellé utólag kitaláltak egy könnyen emészthető sztorit, amellyel a potenciális 8-12 év közötti, főként lányokból álló célközönség könnyen azonosulni tud.



A Mattel marketingesei ezt remekül kitalálták. Azt

a játékokra még fogékony, de a Barbie-ból már kinőtt iskolás korosztályt célozták meg,

akik már olvasnak, számítógépeznek és rendszeresen használják az internetet. A babákkal egyszerre jött a honlap, amelyen minden szereplőnek külön adatlapja van, és amelyen folyamatosan beszámolnak az újdonságokról. Aztán jöttek a pár perces, a honlapon és a Youtobe-on megnézhető Monster High rajzfilmek. Ezeket aztán tetszés szerint lehet megosztani, lájkolni és beszélni róla.

2010 őszén már könyv formában is megjelentek szörnysulis „diákok” történetei, és hosszabb tévés rajzfilm is készült belőlük. Természetesen nem maradtak el a különböző Monster High termékek sem: az UNO-kártyától kezdve, a kulcstartón és a szájfényen keresztül egészen a jelmezekig mindent lehet kapni. De van lájkolható Facebook-oldaluk (1 millió 200 ezer lájkolóval), csiripelnek a Twitteren (14 ezer követőjük van), osztják a tartalmat a Youtube-on (120 ezer feliratkozó kap rendszeres értesítést az újabb videókról).


Teljes Monster High univerzumot alakítottak ki

Először természetesen még csak angolul, de az óriási sikert látva magyarul, románul, horvátul és még törökül is kiadják a termékeket, minden nyelven, ahol potenciális vásárlók vannak.

A babák miatt a Mattelt már többször támadták. Felhozták ellene, hogy megzavarják a lányok egészséges testképének a kialakulását, mivel a lányok a babákhoz hasonlóan szeretnének öltözködni és kinézni (ez már a Barbie-nál is téma volt). A főként szülőkből álló tiltakozók azt is bepanaszolták, hogy már a pubertás kor előtt arra irányítja a lányok figyelmét, hogy szexuálisan vonzóak legyenek, szőrtelenítsenek, fogyókúrázzanak, a legújabb divat szerint öltözzenek, és esetleg még a leárazásokat is figyeljék az üzletekben. A Mattel a vádakra komolyabban nem reagált, de állítólag a babák második szériájának szereplőit már hosszabb szoknyában és kevésbé kihívóan öltöztette fel. Viszont minden kritika ellenére a babák továbbra is nagyon népszerűek.



„Hála Istennek nekünk még nincs otthon. És nem is szeretnék a lányom kezébe ilyen szörnybabákat adni. Ha volt is valaha valamilyen eszmei értéke, most biztos, hogy csak a pénzcsinálás hajtja a gyártókat” – nyilatkozta a Transindex megkeresésére Kovács Ildikó tanítónő, gyakorló anyuka, aki már tapasztalta, hogy a harmadikos osztályában több gyereknek is van ilyen babája. Szerinte

egyszerűen hamis szükségleteket gerjesztenek a gyerekben,

amelyet a szülők hajlamosak a bűntudatuk enyhítésére megvásárolni. „Elsősorban divat, olyan, mint amikor az első Barbie megjelent, minden gyerek szeretne ilyet. Így mossa a rendszer a gyerekek agyát. A reklámok beleszuggerálják a gyerekekbe, hogy mindent meg kell szerezni, amit az üzletekben találni. Ezt nem tudom másnak nevezni, mint szisztematikus agymosásnak. Azok a szülők, akik nem szánnak időt a gyerekükkel való értelmes időtöltésre, és ezért azok egész nap csak a tévé előtt ülnek, ne csodálkozzanak, ha a gyerekük hisztis, állandóan követelőzik. Ha nincs idejük a gyerekükkel foglalkozni, mindent megvesznek neki, amit szeretne, ezzel kompenzálva.

Hasonló a helyzet a bioételek és a mindenféle módosított táplálékok közötti különbséghez. A különböző adalékoktól annyira jó az ízük, hogy a gyerek pl. mindig a müzlit akarja enni, miközben nem tudja, milyen egy szelet vajas kenyér... Lehet, hogy csak én érzem túlzásnak, de én nem vennék ilyet a gyerekemnek” – magyarázta a tanítónő. Egyes vélemények szerint

a szörnybabák akár a gyerekek félelmeinek a leküzdésében is segíthetnének.

„Ahhoz, hogy a félelmeinktől megszabaduljunk, felnőtt korban ki kell őket mondanunk, szembesülnünk kell velük. A gyerekek pedig maguk is elképzelhetik, és úgy szabadulhatnak meg a megfoghatatlan félelmeiktől. A szörnyszerű babák tehát akár oldhatják is a félelmeiket. Alapvetően akkor van baj, amikor túlzásokba esünk. Persze a helyzettől és a gyerek személyiségétől is függ. Egy nagyon agresszív gyerek esetében éppen hogy nőhetnek az agresszív indulatok, a nagyon félénk gyerekeket pedig annyira megijesztheti, hogy sírós, félős lesz. Természetesen a neveltetésétől és az értelmi képességeitől is függ, hogy mindez mennyire befolyásolja” – magyarázta kérdésünkre Teodorescu Réka iskolapszichológus.



galeria_9435.jpg
A Monster High babák nem is jellemzően csúnyák vagy ijesztőek, sokkal inkább trendiek
galeria_9436.jpg
galeria_9437.jpg
galeria_9438.jpg

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS