2020. november 26. csütörtökVirág
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Márkus András: a kilencven utáni generációt rohadtul alábecsülik

kérdezett: Gál László 2012. december 03. 19:45, utolsó frissítés: 19:45

Egy olyan dalt akartam, amely felszínre hozza azt, amit ténylegesen gondolunk, mi, a „fészbuk generáció” - magyarázta a népszerű videoklip szövegírója, Márkus András.


Vasárnap este tették közzé a Youtube-on a Fészbuk Dzsenerésön Az utolsó pecsét c. dalát. A videó gyorsan terjed az interneten, nem egészen egy nap alatt már több mint 8000-en látták. Márkus András költőt, a dal szövegének íróját és ötletgazdát kérdeztük, hogy mi volt a céljuk vele.

Miért csináltad ezt a videót? Van valamilyen összefüggés azzal, hogy Facebookon "összevesztél" Demeter Szilárddal?

– Nem vesztem össze Demeter Szilárddal. Egy vita volt. Egy vélemény egy olyan dalról, amely valamelyest az én nevemben is megszólalt. És olyan dolgot mondtak abban a dalban, amit én egyáltalán nem úgy gondolok. Valóban egy fészbuk poszt robbantotta ki ezt a dalt. Sok ideje úgy érzem, hogy egyáltalán nem szól az én generációmhoz ez a gusztustalan kampány. Nem szólít meg, holott elvileg értünk (is) történik. Egy olyan dalt akartam, amely felszínre hozza azt, amit ténylegesen gondolunk, mi, a „fészbuk generáció”.

Mennyiben tekinthető ez válasznak az Erdélyi dalra?


– Nem biztos, hogy ez a dal létrejött volna anélkül, de nem akar arra válasz lenni. Tehát az Erdélyi dal kiprovokálta ezt a reakciót, de nem arra válaszolunk. Tudom, hogy sokaknak - főleg politikusoknak - rosszul esik ez a dal. De akármennyire is furcsának tűnik, nem ellenük van. Értük van, hogy nézzenek tükörbe végre. Ha nem hinnék abban - bár néha nehezemre esik -, hogy van esély arra, hogy fejlődjenek, akkor nem csináltuk volna meg ezt a dalt. Bár - ismét mondom -, néha nagyon nehéz. Nem lázítani akarunk. Ha a politikusok azt gondolják, akkor az még inkább beigazolja a dal mondanivalóját.

Valamelyik párt megrendelésére készült a videoklip? Kaptatok pénzt erre valakitől?

– Nem megrendelésre készült. Egyszerűen elkészült a dal, és utána kerestünk szponzorokat a megvalósításához (klip, stúdió, stb). Valóban voltak szponzorai a klipnek. Vállalkozók, akik támogatták az ötletet. Önmagunkért álltunk ki, nem egy pártért.

Amúgy meg kliphez képest szinte nulla pénzből forgattuk. A stáb nagy része egyszerűen azt mondta, hogy ez az ötlet fasza, és akar segíteni, hogy megvalósítsuk.

Mi volt a videó koncepciója? Konkrétan a 12. osztályos generációt emelitek ki, de azért ez nem csak róluk szól, ugye? Egyáltalán érdekli őket a politika? Az idősebbeket meg lehet ezzel a témával fogni?

– „Nem az embereknek kell félniük a kormánytól, hanem a kormánynak az emberektől.” (V for Vendetta). Természetesen nem konkrétan csak az érettségiző generációt szólítja meg. Nem egy generációt kell hibáztatni azért, mert nem érdekli őket a politika. Nem a választó van a politikusért, hanem fordítva, és ezt nagyon gyakran összekeverik. Egy 18 éves gyereket valóban marha nehéz bekergetni a szavazófülkébe. Az erdélyi magyar politikai kampánykommunikáció egy röhej. Úgy érzem, a választók agya beérett annyira, hogy 2012-ben ez már nem működik.

Azt mondod, hogy népbutítás folyik?

– Nem, a sikeres népbutítás legalább intelligensen fel van építve kreatív szempontból...



Elégedett vagy az eredménnyel?

– Még nem tudom, mi lesz a dolog végleges visszhangja. De azzal, amit csináltunk, elégedett vagyok. Tíz napja csak egy vers volt meg ebből. Óriási szerencse, hogy ez a három zenész így összeállt. Fóris-Ferenczi Gábor óriási melót végzett a megzenésítéssel, és ne tudjátok meg, hogy milyen gépen, milyen eszközökkel csinálta. Fóris-Ferenczi Johanna tartotta a lelket az egész társaságban. Bennem is, mert nem egyszer omlottam össze közben. Horváth Hannáról mit mondhatnék? Nézzétek meg a klipet, beszéljen az. Óriási tehetség, és öröm vele dolgozni. Marosán Csaba ifjú színművész hangja nagyon feldobta a "rappesebb részt". Tőle külön szeretnék elnézést kérni, hogy nem került fel a jútúb videó leírásába - ezt mi bénáztuk el, ne haragudj. Oláh-Badi Levi iszonyú jól kezelte a statisztákat. Bántó Csaba pedig szerintem a legjobb negyven év alatti erdélyi magyar operatőr. Lepedus Péternek pedig köszönöm, hogy nem vert agyon minket a vágás közben, amikor túl sok ötletünk volt. Tehát a kérdésre visszatérve, igen, maximálisan elégedett vagyok ezekkel a srácokkal. És folytatni fogjuk, nem úsztátok meg ennyivel.

A szöveggel is elégedett vagy? Én olvastam már jobb szöveget tőled. Nem érzed egy kicsig populistának?

– Jól mondtad: "olvastál". A dalszöveg egy teljesen más műfaj. Ami könyvben jól hat, többnyire nem működik dalban. Ez nem írott szöveg, ez egy dal. Igen, elégedett vagyok.

De attól még lehet populista, nem? Mintha hatásvadász lenne. És nem csak a szövegre értem.

– Igen, populista. És az akar lenni. De ettől függetlenül még ez a helyzet. Nyilván egy nagy tömeghez szól. (Habár, ha jól tudom, állítólag a kampány is). Ez volt a célunk, és ezt vállaljuk. Tízezer ember nézte meg 12 óra alatt. Ez fájhat. Megértem, hogy keresik a támadási felületet.

De egyes politikusok konkréten magukra vehetik. Szemrehányást teszel, amiért kocsmáznak, de talán te magad is velük ittál. Egy politikus miért ne kocsmázhatna?

– Persze, kocsmáztam, és kocsmázom folyamatosan. Csak én nem akarok parlamenti képviselő lenni. Amúgy meg kocsmázzanak, persze, egészségükre! Nem ezzel van bajom. A kilencven utáni generációt rohadtul alábecsülik. Én 1988-as vagyok, de rengeteg kilencvenplusszos barátom van. És imádom őket. Újak. Engem feldobnak. A válaszom további része pedig a dalban, 2:41-nél megtalálható. Nem ismétlem magam. A véleményem változatlan.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS