2023. június 1. csütörtökTünde
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Hol és hogyan fürdött a pesti polgár a századelőn?

Czingel Szilvia 2012. július 07. 12:43, utolsó frissítés: 2012. július 09. 18:33

Bár mai szemmel nézve Budapest akkori tisztasága fölöttébb kétesnek volt mondható, a vidék még így is messze lemaradt a főváros mögött. A higiénia szokások kialakításában pedig különös szerep jutott a nőknek.


„A fürdőszobával legtöbb helyt kíméletesen bántak s csak keveset használtak. Nálunk még használták a fürdőszobát, mert sok volt a gyermek s különösen is rendkívüli és egyáltalán nem korszerű elveket vallottak szüleim a testi tisztaságról. A pesztonka télen- nyáron minden reggel és este befűtött a vaskályhájába s a kisasszony lefürdette a gyermekeket, de az általános felfogás azt tanította, hogy a sok fürdés ártalmas, mert a gyermekek elpuhulnak.

Legtöbb helyen lomtárnak használták a fürdőszobát, ahová bejártak ugyan mosakodni a családtagok, de üggyel- bajjal mozoghattak csak a homályos helyiségben felhalmozott bőröndök, „kismosás” után száradni aggatott ruhadarabok, a cipő és ruhatisztítószerek között. Sok ismerősünknél a fürdőkádban porosodtak a málhák s a kádat talán csak év végén szilveszterkor adták át egy napra eredeti rendeltetésének. A századvégi polgárság általában csak akkor fürdött, ha beteg volt, vagy ha nősült.

De a fürdőszobát azért megkövetelték a lakástól, csak nem nagyon használták. Nálunk is tele volt kacattal a homályos fürdőkamra, anyám kétségbeesett erőlködéssel iparkodott rendet tartani a törülközők, a fürdőköpenyek között, mindenkinek megvolt a maga „külön fogása”, mint egy színházi ruhatárban, úgy lógtak itt törülközők, reggeli köntösök, lipityankák, senki nem tudta soha, mi az övé, hol a helye, mikor kerül sor reá? A fürdőszoba örökös káosz volt, sértődések és izgalmak melegágya.” Márai Sándor: Egy polgár vallomásai


A tisztálkodás és higiénia a mindennapi viselkedés része, amely több- kevesebb sikerrel a nevelés által hagyományozódik, tehát egyáltalán nem veleszületett tulajdonság, és ezért vidékről vidékre más és más.




A tisztaság fogalma nem definiálható egykönnyen és egyértelműen.

Az egyes közösségekben érvényesülő normarendszerek korántsem tartalmaztak ill. tartalmaznak, ebben a vonatkozásban valamiféle univerzálisnak tekinthető értékeket. A test, a ruházat és az élőkörnyezet tisztasága-tisztítása szerves részét képezte a mindennapok világának. Igaz, ezek a jelenségek mindig és mindenkor az ember legszemélyesebb intimszféráját alkották.

A higiénia és tisztálkodás magyarországi kultúrtörténetéről, valamint ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódó további kulturális aspektusokról általában keveset tudunk. A 19. sz. második felében és a 20. sz. elején a társadalom jelentős módosulásokon ment át Magyarországon. A meghatározó új irányzat a polgárosodás volt, amely az ország életében több vetületben jelentkezett. Budapest jellegét mennyiségi arányai ellenére a XX. század elején éppen a város zsidó polgársága határozta meg befolyása, szellemi hatása révén. A polgári átalakulás szerves része volt a civilizációs átalakulás is, amely a higiéniai kultúrát dominánsan előtérbe helyezte.

Budapesten már az 1867-1914 között megteremtették a tisztálkodáskultúra gyakorlati feltételeit, a városi infrastruktúra kiépítésével, egészségügyi intézmények létrehozásával, az orvosképzés megreformálásával és a külföldről (főleg Németországból) „importált” szemléletváltással. Ehhez igazodott azután a bővülő, differenciálódó kereskedelmi kínálat az 1920-as évektől, amikorra tudati szinten is elfogadottabbá vált már a változás - persze igen nagy helyi és időbeli különbségekkel. A főváros szerepét hangsúlyoznunk kell, mert mint annyi más mellett, a higiéniai kultúra szempontjából is kiemelkedő, mondhatnánk sajátos szerep jutott Budapestnek a vizsgált időszakban. Bár mai szemmel nézve


Budapest akkori tisztasága fölöttébb kétesnek volt mondható,

a vidék még így is messze lemaradt a főváros mögött. A higiénia szokások kialakításában különös szerep jutott a nőknek. A korabeli nőknek szánt divatlapok sora hirdette a legújabb és legmodernebb higiénés szereket, kozmetikumokat, háztartási gépeket. 1945-ig a városi polgári családok asszonyainak többsége állást nem vállalt, belerögzült a hagyományos és sajátságos háziasszony szerepbe, háztartását reprezentatív réteg-meghatározóként személyzet segítségével „működtetve”.

Az „életmód” higiéniai vetületének korszakolása nem köthető konkrét időponthoz. Ha a polgári középosztálynak a magyar társadalomban betöltött domináns korszakaként és a cselédtartás legáltalánosabb időszakaként értelmezzük a megjelölt intervallumot, a XX. század első felét határoztuk meg képletes, mégis datálható időkeretként.




Ha azonban a mindennapi élet kulturális szintjeinek változási folyamatait vesszük alapul, máris legalább két „korszakot” különíthetünk el ezen az időtartamon belül: a nagyjából a XIX. század 70-es, 80-as éveitől az I. világháború idejéig-végéig tartó szakaszt, és a két világháború közöttit. Az első időszakban megszületik a főváros új szerkezetű és összetételű társadalma, kialakul a világvárosi arculat (bérházakkal, új típusú lakásokkal és térhasználattal, kiépített infrastruktúrával). Az emberek azonban életmódjukban, mentalitásukban ekkor még sokat őriznek a régi tradíciókból, a provincializmusból, tartanak a modern technikától, alig élnek annak vívmányaival, az egészségügyi, higiéniai felfogás elmaradottságot tükröz. Érdekességként jegyezzük meg, hogy pl. az 1890-es években még


Erzsébet királyné Burg-beli fürdőszobája is nagy feltűnést, sőt megbotránkozást keltett!

A korabeli viszonyokról 1908-ban a Hét című folyóirat is említést tesz:„Mert a pesti ember csak a személyére finnyás, de nincs szociális tisztasági érzéke. Budapest a plasztronos emberek városa. Csak arra néznek, ami látszik. A három napos ingre minden nap új gallér és plasztron kerül, s az emberek sokasága nem fürdik, hanem csak mosakodik. A lakás is csak annyira tiszta, amennyire a szem meglátja rajta.”

1916-1918 után már tartósabb átalakulás veszi kezdetét: réteg-meghatározóként jelentkezik a középosztálynál a korszerűség, az egészséges életmód, mint életszemlélet. Az 1920-30-as években épülő lakások és berendezéseik, felszereléseik az európai (kisebb mértékben angol-amerikai) mintákat követik a praktikum, a racionalizálás, a funkcionalitás jegyében. Különösen vonatkozik ez a mellékhelyiségekre. Ezzel párhuzamosan a világgazdasági válság hatására átstrukturálódik, tovább differenciálódik a polgári középosztály, általánosan szerényebb lesz az életvitel, csökken a cselédtartás mértéke.


Budapest igényesebb bérházaiban az 1880-as évektől vált rendszeressé a fürdőszoba

építése. A fürdőszoba jelentősebb mértékű elterjedése azonban a vízvezeték és csatornázás eredményeként, már a századforduló utáni évekre esik. A fürdőszoba berendezéséről az egyik visszaemlékező a következőképp mesélt:

„A fürdőszoba 12 négyzetméter volt. Volt benne egy vaskád vagy lábakon álló zománcozott fehér, egy henger alakú tömör vaskályha, amit szénnel lehetett fűteni. Ez felmelegítette a kályhacsövet és a tartályt, és így lett meleg víz. Volt neki egy csapja is, onnan jött ki a meleg víz. Volt a fürdőszobában egy hokedli és egy lavór is. A falon volt egy tükör, előtte egy polc, A polcon volt egy fogmosópohár és a fogkefe. Mindenkinek volt külön fogkeféje, de a cselédnek nem volt. Ő a szobájában tartotta, ha egyáltalán mosott fogat.




A fürdőszobapolcon volt a fertőtlenítő (Lysoform), ezzel lehetett a sebet is gyógyítani, aztán volt ott egy szappantartóban szappan (pipere), amit a drogériákban árultak, és volt ott egy Odol nevű szájvíz is. Volt róla egy reklám is: „Nappal Odol, éjjel Odol”. A fürdőszoba része volt még gyakran a szennyesláda, fa vagy fonott. pl. székely festett is. A fürdőszoba beépített szekrénye, egy lábon álló ovális porcelán mosdó, tükör.”

A takarításnál kiemelhető polgári rétegsajátosságként figyelhető meg a takarítóeszközök differenciáltsága, a kemikáliák következetes használata, s ők a háztartási gépek legelső kipróbálói, az 1930-as évektől egyre általánosabb használói is. Ez a jellegzetesség azonban ütközik a tradicionális polgári felfogással (még a porszívózás mellett is poroltak porolóval). Az tisztán kirajzolódik, hogy a higiénés elvárások különbözőképp hatoltak be a társadalom egyes rétegeibe. Míg a polgári réteg az előző korokhoz képest nagyobb hangsúlyt fektetett a higiéniára, előtérbe helyezve a testet, addig az alacsonyabb rétegek számára a legkevésbé fontos tényező volt a vizsgált időszakban a napi tisztálkodás.

Ha röviden szeretnénk összefoglalni a tárgyalt időszak tisztaság és higiéniai felfogását, a következőképp tehetnénk:

A század eleji tisztaságfelfogás a szépség és az egészség, ill. a modernizáció alapelvére épült. A tisztaság még mindig a látható részek, tehát a ruha, a lakás és a felsőtest tisztántartására korlátozódott. Nem szabad itt figyelmen kívül hagynunk azokat a vallási előírásokat, amelyek igencsak befolyásolták ezt a normát. Jellemzően a nők által olvasott és higiénés normákat közvetítő tanácsadó könyvek, női magazinok, tankönyvek az alsótest, sőt a láb megmosásának szükségességéről ritkán beszélnek. Legfontosabb szabályok: reggel hideg vízben, szappannal elvégzendő mosdás, majd a fésülködés, a tiszta ruha és a lélek tisztasága. Kiegészítik ezt még apróbb szabályok, mint: fogmosás, lábtörlés, szemetelés tiltása.

A mosdás normái tovább: a napi reggeli, evés előtt kézmosás, utána szájöblítés, hetente egyszer lábmosás, fehérneműváltás és fürdés. A test felfedezése, a higiénia és szépségápolás, valamint a modernizáció, mint a polgári mentalitás egyik legszembetűnőbb jellegzetessége, szorosan összefüggött azzal az életmódváltással, amely a feudális jellegű háztartásvezetés fokozatos felbomlásához vezetett. A felgyorsult társadalmi és gazdasági változások hatására megjelent az ún. modern háziasszony-típusa. A kozmetikumok ismerős márkanevei (Nívea, Elida, Kalodont, Odol, 4711 stb.) már jelzik, hogy a korszerű szépségápolás alapjait ebben az időszakban rakták le: társadalmi elvárássá vált a korábbi „háziszeres” igénytelenség helyett a gondozott és tiszta külső, s az erre szánt idő „beépítése” a mindennapokba.

Éppen erre a korra tehető a drogériahálózat kiépítése, valamint a fodrászok, kozmetikusok, manikűrösök és pedikűrösök munkájának jelentős fellendülése is. A fokozatosan a mindennapi létbe beépülő szabadidős tevékenységek, mint (pl. a teniszezés, korcsolyázás, kirándulás, úszás) is, a sokoldalú női lét bizonyítékai lettek. A már említett modernizáció a mosást sem kerülhette el, annak ellenére sem, hogy a vizsgált időszak háziasszonyai megítélésünk szerint hagyományőrzők voltak. Erre mi sem jobb bizonyíték a cseléd- és mosónőtartás. A modernizáció különösen a „cseléd nélküli” háztartásban élő nőkre volt nagy hatással. A háztartási gépek világszerte a XIX. században indultak hódító útjukra. A polgári mentalitásra Magyarországon azonban csak elméletben hatott.

A modernitás a nagyvárosi tömegtársadalom megjelenésével, a nemi szerepek lassú átalakulásával és a fogyasztói kultúra kialakulásával kapcsolódott össze. Kutatásunk azt igazolja, hogy a modernizáció társadalmi változásai a hétköznapok eseménytelenségében mentek végbe. A modern társadalom és a nagyváros nagyobb fokú mobilitása lehetővé tette az emberek számára, hogy egyre több és sokszínűbb hétköznapi szituáció részesei legyenek. Talán nem túlzás a 20. század társadalmát szomatikus társadalomnak nevezni.


Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS