2020. aug. 14. péntekMarcell
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Gyógyítható-e lelki terápiával a daganatos betegség?

kérdezett: Gál László 2012. május 11. 10:31, utolsó frissítés: 13:12

Mit tehet egy pszichológus és mit a családtag, amikor a daganatot az orvostudomány sem tudja teljesen kezelni? #b#Dégi Csaba#/b# szociális munkással beszélgettünk.


A tavalyi év végén a Dinu Patriciu Alapítvány a daganatos betegek lelki gondozásában kifejtett munkájáért az év kutatója kategóriában díjazta Dégi László Csabát, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Szociológia és Szociális Munka Karának adjunktusát. A daganatos betegek lelkiállapotának kezeléséről, a terápia jellegéről és fontosságáról kérdeztük.

Hogyan gyógyíthatóak pszichológiai módszerekkel a daganatos betegségek?

Ki kell ábrándítsalak, mert a daganatos betegségeket még a klasszikus farmako- és onkoterápiás módszerek sem gyógyítják. A daganatos betegségek nem tartoznak a gyógyítható betegségek közé. Ez sokszor nagyon nehéz elfogadni egy laikusnak, mert a médiában folyamatosan azt lehet hallani, hogy ebből a betegségből fel lehet épülni.

Akkor miért mondják azt a médiában, hogy lehet, hogy mégis?


Azért, mert vannak olyan esetek, amikor a daganatos betegség hosszú távon kézben tartható, kezelhető. A daganatos betegségről azt tudjuk, hogy krónikus, progresszív állapot, amely az esetek többségében halálos kimenetelű. De vannak olyan daganatos betegek, aki öt, tíz, tizenöt évig vagy még tovább is tünetmentesek. Egyik ismerősöm 23 éve tünetmentes, ami azt jelenti, hogy 23 éve a daganat önmagában, mint biológiai jelenség nem jelentkezett újra, nem volt visszaesés. De még róla sem lehet az mondani, hogy gyógyult, hanem tünetmentes.

Ez a hivatalos tudományos álláspont. A média azért beszél gyógyultként róluk, mert olyan hosszú a tünetmentes időszak, hogy simán lehet azt érteni: messze van a baj. De ugyanakkor a betegek sem szeretik azt mondani, hogy tünetmentesek. A legbiztosabb kifejezés talán az lenne: daganatos túlélő.



Akkor újra felteszem a kérdést: hogyan tünetmentesíthetőek pszichológia módszerekkel a rákos betegek?

Olyan ez a betegség, hogy még orvosi eszközökkel sem tudjuk gyógyítani. Ezért a pszichológiai módszerekről is nagyon körültekintően kell beszélni, mert nagyon sok hit és remény szövődik ezekbe a történetekbe, miközben kutatóként a tényeket kell nézni.

Pszichológiai értelemben két dolgot kell nézni. A beteg számára bizonyos folyamatok kezelhetőek, kézben tarthatóak, kontrollálhatóak kellene legyenek. A legtöbb pszichés jelenséggel akkor van baj, ha kicsúszik a beteg ellenőrzése alól. A pszichoterápia, de akár a még a tanácsadás is segíthet az érintetnek, hogy visszanyerje a kontrollt a saját folyamatai felett. A daganatos beteg esetében csak olyan módszerekről beszélhetünk, amelyek segítenek számára a valóságot megfogni, kontroll alatt tartani.

Másrészt tudományos szempontból csak azok a pszichoszociális, pszichoonkológiai beavatkozások tekinthetőek elfogadhatónak, amelyek a jelenlegi orvostudomány kritériumainak megfelelnek. Jelenleg a medicinában a tényeken alapuló orvoslás történik. Ha a pszichológiai beavatkozásoknak nincs mérhető testi hatásuk, akkor igazából a "gyógyulás" egy szép történet.

Már több kutatás próbálta statisztikai mutatókkal megmutatni a pszichológiai beavatkozások hatását. A klasszikus Cohen mutató szerint (amely nulla és egy között mozog, és minél közelebb van az egyhez annál erősebb hatást fejt ki a pszichológiai beavatkozás) a daganatos betegek pszichoonkológiai kezelése az életminőségre és a túlélésre gyakorolt hatása az elfogadható és a jó között van. Eszerint nem lehet azt mondani, hogy nem kell nekünk ez, de az sem lehet mondani, hogy ez a totum factum, ami mindent megold.

Akkor hogyan érdemes ezzel foglalkozni?

Szerintem csomagban kell gondolkodni. Egy betegnek nagyon fontos, hogy a medikális, aktív kezelést megkaphassa az onkológián. Nálunk Romániában még idén is gondok voltak ezzel, tehát mindenképp ki kell ezt hangsúlyozni. Ezen kívül, amikor a testi állapota megengedi, fontos, hogy elérhetőek legyenek számára a pszichológiai mankók a kórházban. A harmadik, ami szintén rettenetesen fontos a betegnek, hogy mi lesz a következő lépés amikor kikerül a kórházból. Lehet, hogy az aktív kezelés nem lesz hatásos, s akkor a daganat lefolyásának kezelése valószínűleg a palliatív ellátás (otthoni betegállátás - szerk.) felé fog menni. A másik lehetőség szerint sikeres a kezelés, tünetmentesen élhet a beteg és csak ellenőrzésekre kell visszajárjon, de akkor is fontos a pszichológiai támasznyújtás.

Az a probléma, hogy amikor egy embernél diagnosztizálják a daganatos betegséget rákerül egy globális címke, hogy ő "a rákos beteg", és külön világ, egy külön ember. Hajlamosak vagyunk a daganatos beteg általános lelki profiljával dolgozni, miközben ők nem egyformák, ahogyan előtte sem voltak azok. Ennek függvényében minden betegnek különböző lelki terápiás segítségnyújtásra van szüksége. Az aranykönyv előírásai szerint a kezelési lehetőségeket kell felsorolni a betegeknek, amelyekkel meg kell barátkoznia. Hátha valamelyik hatásos lesz.

A '70-es, '80-as években Amerikából elindult egy olyan hullám, amely a pozitív gondolkodás erejét hangsúlyozta a daganatos betegek kezelésében. Ennek az lett az eredménye, hogy a daganatos betegeknél kialakult egy pozitív gondolkodási kényszer, mert attól fognak meggyógyulni. Ez óriási önbecsapás, mert nem tudtak elbúcsúzni az élettől, miközben pozitívak próbáltak maradni. Minden embernek a saját lelki profiljának megfelelő pszichológiai kezelést kell kapnia, amit magával hoz, és nem lehet általánosan kezelni. Ugyanis ha valaki optimista beállítottságú, akkor nyilván a betegség diagnosztizálása után is magával hozza a pozitív attitűdöt, és jót teszünk, ha ezt erősítjük. De, ha valaki pesszimista beállítódású, és megpróbáljuk erőltetni, hogy más legyen, akkor nem tudom, hogy mennyire teszünk jót ezzel.

Itthon mennyire elfogadottak a különböző pszichoterápiás módszerek? Használják őket?

Két különböző jelenséget látok. Az egyik nyitottságra, tudatosságra vall. Ez a kórházon kívüli rész. A szupportív és szűrési módszereket nagyon jól lehet hasznosítani a daganatos betegek egyesületeiben. Ezek a betegek már kikerültek a kórházi rendszerből, és valamilyen lelki támogatásra szerződtek. Ők nagyon nyitottak a pszichológiai módszerek felé. Ilyen szűrő és támogató csoportok működnek már két éve a Diakónia Alapítvány keretében és a Román Rákellenes Szövetségnél is. Tágítani szeretnénk a Caritas Szatmárnémeti és a Kolozsvári Görög-katolikus betegápoló részlegén is. Az onkológiai intézetekben vannak inkább hierarchiai és bizalmi kérdések.

Romániában jelenleg három nagy onkológiai intézet van. Az egyik Bukarestben, a másik Temesvárom, a harmadig pedig Kolozsváron. Most terveznek létrehozni egy negyedik intézetet Iaşi-ban. Egy ideje már csak azt kérjük, hogy legyen minden onkológiai intézetben egy pszichológusnak szánt iroda, hogy ne a folyóson csinálják ezt a pszichológusok, hanem minimális szakmai körülmények között.

Amúgy abszolút pozitív előrelépésnek tartom, hogy a kolozsvári onkológián van munkakönyves pszichológus. 2001-ben amikor először voltam a kolozsvári onkológián, még lakat volt az ajtón, hétvégén nem lehetett látogatni a betegeket és a különböző részlegek is teljesen el voltak egymástól zárva. Ehhez képest most egyre inkább szakmai körülmények vannak. A hematológiás részlegnek például van saját pszichológusa, vannak saját projektjeik, amelyek keretében a rákos betegséggel együtt járó terhet kutatják narratív módszerekkel.

Szóval egyre több, egyre jobb lépések vannak, de még mindig szakadék van a nyitottabb és érdeklődőbb civil szféra és a formálisan medikális rész között. Előbbiekkel jól lehet haladni, utóbbiak finoman fogalmazva lépcsőzetesen engednek.

Nagyon egyszerűen elmagyaráznád, hogy miként hatnak a pszichoonkológiai beavatkozások?

A lelki folyamatok az immunparamétereket módosítják. Ha valaki összeölelkezik egy barátjával, attól az immunmarkerek, immunparaméterek megnövekednek. Minél erősebbek ezek, annál jobban működik a szervezet. Ha valaki szorong, akkor az immunsejtek toxicitása csökken, vagyis kevésbé tudják megmérgezni a támadót. A szorongás tehát az erejüket zsugorítja. Ha valaki depressziós, akkor az immunsejteknek a száma csökken. Mind a kettő fontos, mert minél több immunsejted van, és azoknak minél nagyobb a toxicitásuk, annál jobb. Nagyon jól lehet mérni, hogy ezeknek a lelki, támogató folyamatoknak az immunrendszerre és a hormonális rendszerre milyen hatásuk van, hogyan modulálják az immunparamétereket.

Jelenleg az a szakma álláspontja, hogy a daganat kialakulásában a lelki folyamatoknak semmilyen bizonyítható szerepük nincsen. Viszont a diagnózist követően a legtöbb kutatás azt mutatja, hogy a lelki élet nem kizárható tényező, mindamellett, hogy nem is a megváltó. A daganatos betegek esetében az immunstimuláció rettenetesen fontos, mert a szervezet a daganatot úgy kezeli, mint egy idegen betolakodót, és állandóan meg akarja ölni. A daganatnak a külső magja azért csúnya gennyes, mert elhalt immunsejtek veszik körül.

Amikor a beteg szembesül a betegséggel, pszichésen átíródik az életminőség referenciája. Míg előtte az jelentette a jó életet számára, ha van százötven barátja, és folyamatosan tud dolgozni, addig utána az lesz a referenciája az életminőségemnek, ha fel tudok kelni az ágyból, vagy meg tudok inni egyedül egy pohár vizet. Ezek a referenciák minden ember esetében egyediek. Ezért nagyon nehéz ezt kutatni. Mert az életminőség-referencia minden ember esetében más, egyedi és érzékeny a kontextusra

Hogyan lehet akkor segíteni a betegnek? A hozzátartozók hogyan viszonyuljanak a beteghez?

Kérdezd meg a betegtől, hogy most miben lehetsz a segítségére. Fontos, hogy a beteg irányítson, és hogy a beteg funkcionális képessége megmaradjon. A beteg méltóságát és emberi tartását, ameddig megvan és igényli, addig engedni kell, hogy meglegyen. Ez lényeges. A betegtől kell megkérdezni, hogy abban a pillanatban, mit lehet érte tenni.

Miután a beteg megtudja a diagnózist, hogy attól a naptól átalakul az élete, egy teljesen természetes sokkállapotba kerül, amely egy-két hét alatt lecseng. Ebben a periódusban ott kell lenni mellette, ha ezen túl van, már általában bekerül a kezelésbe, és megnyugszik, kisimul tőle.

A daganatos betegnél a kimozdítási pont abban áll, hogy erősíteni kell azokat jelenségeket, tevékenységeket, amelyek az élet mellett szólnak. Nagyon sokszor a túlélés nem is biztos, hogy a pszichoterápiában, tanácsadásban keresendő, hanem - és ezt szociális munkásként néha jobban hiszem - a betegség előtti kötelékek megtartásában. A betegség intézményesülése előtti kötelékeket kell minél nagyobb számban megtartani. Minden lelki segítséget akkor lehet alkalmazni, ha a betegnek igénye van rá, különben meg lehet fullasztani őket vele.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS