A figurák kompromisszumaikból élnek
Czinzel László 2003. május 13. 14:42, utolsó frissítés: 14:37Irgács képzeletbeli magyar falu, ahol a társasági élet központjában, a kocsmában a rendõr, az elvált alkoholista és hasonlók közt megjelenik valaki, aki portugál. Kortárs darabot mutatott be szatmári Harag György társulat.
Egressy Zoltán Portugál címû tragikomédiája volt május 9-én a szatmárnémeti Harag György színtársulat idei utolsó bemutatója. A premier azonban nem csak emiatt volt különleges: az elsõ elõadáson részt vett maga a szerzõ, a Szép Ernõ-díjas drámaíró, költõ és mûfordító Egressy is. A rendezést a magyarországi színházi rendezõk élvonalbeli személyisége, Lendvai Zoltán vállalta el. A szöveg
tragikomédia elvágyódásról
és szabadságkeresésrõl, amely a többi Egressy-színdarabhoz hasonlóan az eseménytelen mindennapok világát ábrázolja. Itt sem történik semmi igazán meglepõ, a szereplõk életérõl nem derül ki semmi különleges. Mégis úgy tudunk rácsodálkozni a nyomasztó banalitások világára, mint valamiféle egzotikus valóságra.
A cselekmény egy képzeletbeli magyar falucskában, Irgácson játszódik, pontosabban a helyi társasági élet középpontjában: a kocsmában. A szereplõk is tipikusnak mondhatók, a kocsmáros és lánya, az erõszakoskodásért kirúgott, bunkó rendõr, az elvált alkoholista, az állandóan munkát keresõ mókamester és iszákos felesége. Ebben az Isten háta mögötti mozdulatlanságban mindenki kompromisszumokból él. Mégis mindenki vár, vágyik valamire, álmai valóra váltásáért azonban senki sem tesz semmit.
Az állóvizet egy újabb
álmodozó forgatja fel, aki látszólag magasabbra tette a mércét: Portugáliába indul, a melankólia földjére. Házassága unalmas hétköznapjai, gazdag felsége hisztériája elõl menekülve jut el Irgácsra, ahol azonban úgy tûnik, csak újabb kötöttségek várják. A darab groteszk, a közönség nem sír, sokkal inkább derül a szereplõk személyes tragédiáján. A Portugál távlatait vesztett világából azonban nemcsak a megváltás – maga a dráma is hiányzik. A történet visszafordul önmagába, úgy ér véget, ahogy elkezdõdött, marad a tehetetlenség és a beletörõdés.
Bece, a falucska életét felforgató férfi szerepében Szûcs Ervint, a társulat legfiatalabb tagját láthatjuk, aki tisztában volt vele, hogy pályafutásának eddigi legnagyobb lehetõségét kapta meg.
– A rendezõ azt kérte tõlem, hogy magamat adjam, minél természetesebb legyek, és talán ezért volt az a szerep nehéz. Nehéz a színpadon természetesnek lenni, önmagam alakítani, de nagyon élveztem a játékot. Tudom, még rengeteg csiszolnivaló van ezen a szerepen, de a közönség reakciójából úgy éreztem, sikerült teljesítenem azt, amit a rendezõ kért tõlem.
A bemutatót követõ fogadáson Lõrincz Ágnes társulatigazgató azt nyilatkozta, kicsit mindannyian féltek a triviális kifejezésekben gazdag szóhasználat miatt, hiszen a helyi közönség nincs hozzászokva hasonló darabokhoz. A fogadáson aztán sikerült szóba elegyednünk az íróval és rendezõvel is, akik két sör között szántak egy kis idõt a sajtóra is.
Egressy Zoltánnak már második darabját mutatja be a szatmári társulat, az elsõt, a Sóska, sültkrumplit a színház stúdiótermében mutatták be. A szerzõtõl elsõként azt kérdeztük, mennyire van tisztában az itteni viszonyokkal, s mit gondol, mennyire lehet releváns Erdélyben egy Portugál-szerû, a magyarországi társadalomra jellemzõ történet?
Egressy: – Persze, tudom, itt néha nehéz magyarként élni, itt most fõleg az esetleges román-magyar konfliktusra gondolok. Úgy érzem, a színház, a kultúra kell legyen az az eszköz, amelyikkel tompítani lehet ezeket a jórészt kreált ellentéteket. Azt is tudom, hogy ilyen ellentétek néhol kiélezettebbek, ám úgy látom, Szatmáron nyoma sincs ilyen problémának. Nem akarok közhelyekt mondani, de a békés egymás mellett élés a megoldás, hiszen civilizált emberek vagyunk.
– Azt én is úgy gondoltam, hogy a történet tipikusan magyar, de aztán voltam távolabbi vidékeken is – a darabot Lengyelországban is játszották –, a konkrét magyar vonatkozások persze maradnak, de az elvágyódás, a szabadságkeresés mindenfele érthetõ. Lehet honosítani a történetet. A Hamlet is a dán királyi udvarban játszódik, mégis érti mindenki mindenhol, hogy Shakespeare mit akart elmondani a nézõnek a történettel.
Transindex: – Lendvai Zoltánnal, a rendezõvel volt valamiféle megbeszélése, valamiféle együttmûködés önök között a darabbal kapcsolatban?
Egressy: – Tudtam, hogy Lendvai jó, több rendezését láttam is, de eddig még soha nem dolgoztunk együtt, és most is errõl a darabról sem beszélgettünk sokat. Sajnos nem lehettem itt a próbákon, de hallottam, hogy nagyon jól megy minden. Az elõadást a bemutató elõtti napon láttam elõször és nagyon örülök, hogy õ rendezte, mert teljesen a darab világából indult ki. Nagyon jól érezte a tragédia és a komédia közötti egyensúlyt. Érti a darabot, érti a humorát. Bár keveset beszéltünk a darabról, a megvalósítás olyan lett, mintha végig jelen lettem volna a próbák során.
Transindex: – Úgy tudom, hogy a darabot lefordították román nyelvre is. Tud róla, hogy a közeljövõben valamelyik román társulat bemutatná?
Egressy: – Épp két perce mondta valaki, hogy az Északi Színház román társulata is gondolkodik a Portugál bemutatásán. Errõl többet én sem tudok, remélem, ha komolyan gondolják és tényleg bemutatják majd, én is itt lehetek majd a román nyelvû premieren.
Lendvai Zoltánnal beszélgetve elõször arra voltunk kíváncsiak, hogyan jött létre az együttmûködés õ és a szatmárnémeti színház között.
Lendvai: – Véletlen folytán. Épp rendezésre készültem egy másik színházban, ám valami technikai malõr miatt el kellett halasztani azt a munkát. Két napra rá felhívtak a szatmáriak, nem lenne kedvem megrendezni a Portugált? Eljöttem, megismerkedtem a színészekkel, láttam néhány darabjukat s igent mondtam a felkérésre.
Transindex: – Megkönnyítette vagy inkább nehezítette a rendezést az, hogy kortárs környezetben játszódó mûvet kellett színpadra állítania?
Lendvai: – Hogy a darab milyen történelmi idõszakban játszódik, nem sokat számít. Vannak jó és vannak rossz darabok, ezek lehetnek klasszikusak és lehetnek kortársak is. Ha a darab jól megírt, akkor lehet vele dolgozni, és ez egy olyan mû, amivel jól lehet dolgozni.
Transindex: – Változtatott e bármiben is a rendezõi koncepción azért, mert Erdélyben mutatja be a darabot?
Lendvai: – Nem hiszem, hogy változtatnom kellett volna. Az az érdekes a Potugálban, hogy bárhol játsszák, mindenhol kicsit aktuális. Munkám során nem éreztem úgy, hogy erdélyesítenem kéne, hiszen így is mindenki tökéletesen értette — legalábbis én úgy vettem észre.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!