2023. szeptember 21. csütörtökMáté, Mirella
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Mindenki sírt a végén, de jól sikerült a Csíki Anyák gyerekbefogadási projektje

szerk. 2011. szeptember 16. 13:48, utolsó frissítés: 14:49

Nagyon kell örüljünk, hogy vannak, akik egy hétre a családjukba fogadták azokat a gyerekeket, akiknek tulajdonképpen nincs családjuk - véli a gyermekotthon vezetője.


Mint ahogy arról korábbi írásunkban beszámoltunk, a csíkszeredai Csíki Anyák Egyesülete (CsAkEgy) szervezésében fiatal családok augusztus 29. és szeptember 4-e között befogadták a tusnádfürdői Szent László Gyermekvédelmi Központ gyermekeit. Az azóta történt fejleményekről Tiboldi Beától, az egyesület elnökétől és a Kolozsvári Tibortól, az intézmény vezetőjétől értesültünk.



21 család vett részt ebben az akcióban. Az összesen 34 gyerekből 3 Udvarhelyre, 3 Szentmártonba, 1 Kozmásra, 1 Csíkszépvízre ment, 2 Tusnádfürdőn maradt, a többiek pedig Csíkszeredába kerültek. Közülük a legkisebb novemberben lesz 2 éves, a 3 legnagyobb 16 éves. Minden család igyekezett változatos, ingergazdag hetet biztosítani a gyerekeknek. Míg a hétfő délután az akklimatizálódás periódusa volt mindenki számára, addig kedden már a Központi Parkban gyülekeztek páran, hogy megoszthassák saját élményeiket, illetve a gyerekek is találkozzanak testvéreikkel, vagy barátaikkal.

Mivel néhány szülő hamar észrevette, hogy egyes gyerekek kisebb-nagyobb egészségügyi problémákkal küszködtek, igyekeztek ezeket az egyik lelkes orvos édesanyával megoldani. Néhány esetben gyógyszeres kezelést is alkalmaztak, és fogászati beavatkozásra is sor került.


Közös észrevétel volt, hogy a befogadó családok, de a gyerekek is egyaránt szerda táján szabadultak fel, ekkor fogadták el leginkább egymást, a kialakult helyzetet. Voltak egyéb közös programok is, például mászófalazás, és gyógytornász segítségével lezajlott egy közel három órás, csoportokra osztott foglalkozás is.


Csütörtök-péntekre folyamatosan váltakoztak az érzelmek

az anyukáknál, voltak, akik nem merték túlságosan közel engedni magukhoz a gyerekeket, mások a saját gyerekeikkel szemben nem mertek túlzott figyelmet tanúsítani, éppen óvatosságból. Felmerült bennük a kérdés, jót tesznek-e ezekkel a gyerekekkel, akiket kiragadtak megszokott környezetükből, és egy hétig teljesen eltérő életet biztosítanak számukra. Milyen élményekkel találkoznak náluk? Elhiszik-e, hogy ilyen a család hétköznapi élete? Létezik halomra rakott mosatlan, üvöltő saját gyerek, taknyoló másik gyerek, ideges, elégedetlenkedő élettárs, kapkodó anya a pultnál?

Hiszen sokfélék vagyunk megannyi szokással, rendszerrel életünkben. Voltak családok, akik kirándulni mentek több napra a saját és befogadott gyerekekkel, a megnépesült csapat bérautóra cserélte sajátját, hogy mindenki szabályosan elférjen. Voltak családokon belüli közös kirándulások is, ahol egyik család magával vitte a másik befogadott gyerekét, csak azért, hogy a két nagylány együtt lehessen végre, megbeszélhessék élményeiket, hisz ők szoros barátságban élnek a tusnádi házban.

A búcsúzás ideje közeledtével szombaton újabb közös kirándulásra készült a már összeforrott csapat, ez alkalommal egy kiadós, tartalmas sétát tartottak a Nagysomlyó aljában.



Szombatról vasárnapra virradólag több anyuka jelezte, hogy


a gyerekek mintha éreznék a búcsúzás pillanatát,

ragaszkodóbbak lettek, bújósabbak, gyakrabban pityeredtek el. Ez persze a befogadó családokban is érzelmi "kavargásokat" eredményezett. Elváláskor sírtak az anyukák, sírtak a gyerekek, örvendtek is meg nem is a ház vezetőjének, amikor a csomagokat bepakolva zöld utat kaptak a beszállásra. De csupán 4 nap elmúltával, szeptember 8-án pár anyuka leutazott vonattal, gyerekeivel Tusnádra. Hogy megnézzék a sajátjaik is, hogy „fogadott testvéreik” milyen környezetben élnek, játszanak, tanulnak nap mint nap.

A 8-i látogatás során a nevelők visszajelzéséből egyértelmű pozitív változást hallhattak a gyerekekről, a legkisebbek bátrabbak lettek, barátkoztak másokkal is, a nagyobbak felszabadultabbaknak, önállóbbaknak tűntek a nevelőknek.

Szombaton, 10-én a Székelyföldi Családok Napjára kirándultatták autóbusszal a tusnádi otthon nagyobb gyermekeit, ahol egész napos, színes program várta a résztvevőket. A 21 befogadó család pedig ezután is tartani szeretné a kapcsolatot a gyerekekkel, ki-ki lehetősége szerint, a nevelőkkel egyeztetve születésnapokra, ünnepnapokra elhozná őket az otthonból.

Kolozsvári Tibort, a tusnádfürdői gyermekvédelmi központ vezetőjét is a benyomásokról, a gyerekek reakciójáról kérdeztük.

"Nagyon sok szervezetet létrehoznak, de viszonylag kevés az olyan, amely nem önmagáért jön létre, nem öncélú. A Csíki Anyákban az a nagyszerű, hogy ők pont azért alakultak meg, hogy valahogy hatással tudjanak lenni a környezetükre. Példátlan, hogy fiatal családok, feladva a saját kényelmüket, életük megszokott rendjét, befogadjanak maguk mellé 2-3 kisgyereket, aki mondjuk még bepisil, pelenkázni is kell" - mondta el.



"A Szent Ferenc Alapítványnak 2300 gyereke van, ennyiről gondoskodunk, de még több ezer van, akiről gondoskodni kellene. Mi erre nem is vagyunk képesek. Viszont hogyha a Csíki Anyákhoz hasonló módon az emberek szolidárisabbak lennének a szegények iránt, jobban oda akarnának figyelni a környezetükre, akkor biztos vagyok benne, hogy nagyon sok gyereknek lenne boldogabb órája, napja, hete, tiszta ruhája, cipője, tízóraija... Mert az emberek otthonában általában nagyon sok elfekvő dolog van, kinőtt bicikli, görkorcsolya, vagy pluszban egy-egy zsák krumpli. Ezért tartom én nagy értéknek ezt a hetet.

A Jóisten úgy teremtett bennünket, hogy igényeljük, szeretjük azt, ha foglalkoznak velünk, ránk irányuló megkülönböztetett figyelemmel. Ha a gyerekek ebben részesülnek, mindig boldogok. És ez a mi feladatunk, hogy boldoggá tegyük őket. Én úgy éreztem, hogy ezért kellene köszönetet mondjak, hogy ők nyitottak voltak a gyerekek iránt.

Tusnáfürdőn is több mint 100 gyerekünk van, és mindegyiket én fogadtam be. Kimentem az otthonába, meglátogattam, megpróbáltam megérteni, hogy mi a probléma. Most is egy családhoz indulok, ahol négy gyermek van, és nagy nyomorúság, nagy szegénység. Biztos vagyok benne, hogy vannak nekik szomszédjaik, rokonaik is, de valahogy senki sem hajol oda hozzájuk, vagy nem eléggé, nem tudom, hogy mi hiányzik.... És az a döbbenetes, hogy ha én ezt a négy gyereket befogadom, egy hét múlva az anyukák lehetséges, hogy elviszik egy hétvégére, befogadják a saját családjukba. Ugyanazt a gyereket, akit ma talán el is kerülnek, mert talán kellemetlen, mert nem tiszta a ruhája, taknyos is, és egy ilyen gyereket nem szívesen fogadnak. Elgondolkodtató számomra, hogy ez miért van így...

Hogyan reagáltak a gyerekek? A gyerekek és az anyukák is sírtak. A kegytemplom előtt találkoztunk vasárnap, a szentmise után. Elhozták a gyerekeket, visszahozták őket feltarisznyázva, új cipőben, új ruhában. Hogy jó-e a gyereket megbőgetni, egy hétig dajkálni, és utána visszahozni, ezt ki-ki maga döntse el. Én azt mondom, hogy nagyon kell örüljünk ennek, hogy vannak emberek, akik egy hétre a családjukba befogadták azokat a gyerekeket, akiknek tulajdonképpen nincs családjuk.

Mi az otthonban, bármennyire is igyekeznénk, soha nem fogunk tudni valódi családi körülményeket teremteni. Igyekszünk a lehető legjobban megközelíteni, hogy otthonos legyen, de egyik gyereknek sem tudjuk pótolni az édesanyja meleg nyakát. De ha ezek a családok befogadják és szeretik ezeket a gyereket, én azt remélem, hogy tartós lesz ez a kapcsolat. Azóta is meglátogatták már a gyerekeket, és jelezték, hogy szeretnék még elvinni. Ez biztos, hogy ezeknek a gyerekeknek is, a családoknak is jó, nekünk is jó. Mi nagyon örülnénk, ha így nagyon sok kománk lenne, ha komasági viszony létesülne sok emberrel, mert akkor sok gyereknek tudnánk segíteni."

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS