A mesélõ csupán örül a lejegyzésnek
Kurkó Anna - Szabó Géza 2003. március 17. 15:41, utolsó frissítés: 15:41"Ilonka néni ugyanolyan természetességgel beszél életének kegyetlen, mint örömteli élményeirõl. Szövegeibõl teljesen hiányzik a hatáskeltés: a leírtak nagy része önmagában is elég drámai volt." Román, magyar és cigány nyelvû bemutató a Tranzit Házban.
Román, magyar és cigány nyelvû kötetet mutattak be március közepén a kolozsvári Tranzit Házban óriási érdeklõdés közepette. A kötet életrajzi jellegû, szerzõje Könczei Csilla és Lãcãtuº Ileana, a címe: Ilonka néni. A „regény” fõhõse maga Lãcãtuº Ileana, Ilonka néni – az idõs, mérai származású cigány asszony, aki nyelvleckéket adva Könczei Csillának, eközben elmesélte egész életét. Az Ilonka néni megformálását, mûfaját tekintve is érdekfeszítõ olvasmány, nem csak kutatóknak való kuriózum.
A bemutatón jelen volt többek között Eckstein-Kovács Péter szenátor és Boros János, Kolozsvár alpolgármestere, de a nézõtéren rengeteg mûvészt, írót, sajtóst, egyetemi tanárt, közéleti személyiséget láthattunk március 13-án. A mintegy száz-százhúsz fõs közönség a kötetbemutató után filmrészleteket láthatott Ilonka néni fellépéseirõl, de a Zurboló zenekar mûsora is figyelemreméltó volt.
A könyismertetõre neves egyetemi tanárokat hívtak meg a Tranzitosok, akik rövid, lényegre törõ beszédekben méltatták a kötetet és szerzõit. Az Európai Tanulmányok Alapítvány (EFSE) kiadója képviseletében Ovidiu Pecican történész nyitotta meg a kellemes hangulatú rendezvényt, üdvözölvén a népes közönséget. Elmondta többek között, hogy a kötet hõsét, Ilonka nénit
„híres nagyasszonynak”
tartja, majd megjegyezte: a kiadvány létrejötte kapcsán nem csak a hagyományos erdélyi toleranciát kell emlegetni, hanem azt is, hogy bizonyos liberális eszméket, értékeket minden idõben érdemes felkarolni, tovább éltetni.
Ezt a gondolatmenetet egészítette ki Magyari-Vincze Enikõ antropológus (BBTE), aki szerint a könyv azért válhatott remekmûvé, mert a szerzõk jó barátok, kiválóan megértik egymást. Az más lapra tartozik, folytatja, hogy a több mint három éve várt kötetnek egyfajta jelentõsége van Könczei Csilla és egészen más Ilonka néni számára. A tudós, kimûvelt fõ célja egyértelmû: a könyv kiadása által meg akarta változtatni Ilonka néni életét. Az idõs, írástudatlan cigányasszony viszont semmiféle világrengetõ célkitûzéssel, pózzal nem vértezte fel magát.
Ilonka néni egyszerûen csak örült, hogy esélye adatott mesélni, elmondhatta valakinek, és ez a valaki lejegyezte az õ történetét. Az antropológus értékelése szerint Ilonka néni
adni akart valamit a cigányságnak.
Eszerint a kötet mondanivalója rendkívül egyszerû: ismerjük fel az élet fontosságát, értelmét, azokra az apróságoknak is szánjunk néhány percet, amelyek egyébként mellékesnek tûnnek. A rendezvény multikulturalitására jellemzõen a bemutató mindvégig három nyelven folyt, a méltatások románul, magyarul, illetve cigányul is elhangoztak. A két nyelv egyensúlyát tökéletesen eltalálta Marius Lãcãtus (Soros Open Network). Õ elõbb cigányul, majd románul olvasta fel beszédét. Ilonka néni mosolygós arca sok minden elárul, többek között azt, hogy teljes mértékben elégedett a sorsával. Ugyanakkor szívbõl fakadó jósága és szeretete mágnesként vonzza a barátokat.
A gyengékkel és a rászorulókkal szemben mindig is együttérzéssel viseltetett – fejtegeti Marius Lãcãtuº. A család mindennél fontosabb Ilonka néni számára. „Én éjjel mostam, mikor hazamentem. Egy órakor, két órakor is mostam, hogy legyenek tiszták a gyermekek, hogy ne legyenek mocskosok. Nem volt fürdõm, nem volt gázam, fával fûtöttem. De azért vittem mindig fát magamnak, hogy legyen hogy mossak a gyermekeimnek.”
Visszatérve a bemutató multikulturális jellegéhez, említésre méltó, hogy Magyari-Vincze Enikõ volt az egyedüli, aki a „politikailag korrekt” romázás helyett a sokkal kevésbé száraz „cigányt” használta. Egy adott pillanatban kiszólt a közönség felé, mondván, nem kell félni a cigány megnevezéstõl (hiszen legtöbben így titulálják magukat). További érdekesség, hogy a cigány elõadók sem nevezték tanti Ileanának vagy valami egyébnek a rendezvényen elegáns ruhában megjelent idõs nénikét, hanem következetesen magyarul mondták (a nem magyar szövegtestben is!): „Ilonka néni”.
Sok méltatás hangzott el a kötetrõl: egyesek remekmûnek, telitalálatnak nevezték, a szeretet könyvének mások. Pecican egyfajta praktikus életmûvészeti szaktanácsadóként fogja fel, Könczei pedig egész egyszerûen az ún. „Tranzit-gondolat” megtestesülését véli felfedezni Ilonka néni sorsában, életszemléletében. Könczei Csilla így vall Ilonka nénirõl, kapcsolatukról: „Ennek a kötetnek az anyaga
több éven keresztül formálódott
könyvvé. Amikor Ilonka néni, azaz Lakatos Ilonka, vagyis Lãcãtuº Ileana 1996-ban elõször kezdett az én kérésemre életérõl mesélni, a rövid történetek cigány nyelvleckék anyagául szolgáltak. A magnóra rögzített szövegeket megpróbáltam az õ segítségével lejegyezni, szótárazni, nyelvtanilag kielemezni.
Menet közben született az ötlet, hogy könyvet kellene kiadni Ilonka néni életérõl. Már az elsõ idõszakban megkapott élettörténeteinek mássága a közismert beszédmódokhoz képest. Ilonka néni ugyanolyan tényszerûséggel, természetességgel beszélt életének nyomorúságos (néhol rendkívül kegyetlen) részleteirõl, mint örömteli élményeirõl. Szövegeibõl teljesen hiányzik a hatáskeltõ dramatizálás, az önsajnálat. Lehet, azért is, mert a leírt események nagy része önmagában is elég drámai volt, nem volt szükség fokozásra.”
Végezetül Könczei még elmondta, hogy a nagy munka a kolozsvári Roma Közösségek Forrásközpontja és a bulgáriai Next Page Alapítvány támogatásával jelent meg. Ilonka néni igazán megható volt, õ a maga egyszerû stílusában, közvetlen modorában (és magyarul, természetesen) a-tól z-ig mindenkinek megköszönte a hozzá való jóságot. „Legfõképpen Péter úrnak köszönök mindent!” Mármint Eckstein Kovács Péter szenátornak. Akirõl talán érdemes megemlíteni, hogy az est házigazdájaként a bemutató után személyesen töltött mindenkinek a minõségi pálinkából, és végigkínálta a jelenlévõket.
A hiperrövid, mindössze 40 perces
bemutató és hagyományos mérai zene után vetítés következett. Többek között részleteket láthattunk a Tranzit Ház és a Tranzit Alapítvány rövidfilmjeibõl – mindannyi fõszereplõje Ilonka néni, hol énekesként, hol komikusként, hol mozdulat-mûvészként.
Az 1999-es Vásárhelyi Filmfesztiválra készült kockákon Ilonka néni cigányul, a 2000-es Tranzit-rendezvényen, a „Surprize! Surprize!” címû komédiában pedig románul beszél. Ez utóbbiból érdemes idézni azt a részt, amikor a riporter arról faggatja, hogy járt-e külföldön. „Hogyne, édesem” – mosolyog Ilonka néni, és számolja az ujjain: „Voltam Vásárhelyen, Besztercén...”
Ugyanezt a mûsort almási változatban
is megtekinthettük, aminek érdekessége, hogy vidám cigányokat láttunk, akik pillanatokra elfelejtik nyomorúságaikat. A legjobb alkotás mindenképp a 2001-es B&W Alba Neagra (Fekete-Fehér): Ilonka néni, mint a halál menyasszonya, gyönyörû fehér ruhában ropja a táncot az asztal tetején, körülötte pedig öt kigyúrt, meztelen felsõtestû fiatalember üti a ritmust: a néni gyönyörû-ráncos-csúnya, de úgy járja a csürdöngölõt, hogy bármelyik huszonéves lány megirigyelhetné.
(A kigyúrt, tetovált fiúk is, a címbeli Black & White is kísértetiesen emlékeztetnek Jackóra, de ez nem csökkenti a frenetikus hatást.) Végül a képernyõn megjelenik a nagy feketeség, majd a felirat: Tranzit – 2003. Döbbent csend, majd Pecican belebeszél a sötétbe: „Ez a show már itt történik, most, velünk.” Villany, a közönség látja a Tranzit-kamerásokat, akik a performanszot filmezték.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
