Már a héthónapos babák is belelátnak mások fejébe
Gy. A. 2011. január 12. 12:28, utolsó frissítés: 12:31Sokkal korábban következtetnek mások mentális folyamataira a csecsemők, mint ahogy eddig gondolták. Két erdélyi magyar kutató nevéhez fűződik az új tudományos eredmény.
Már a héthónapos csecsemők is képesek felismerni mások tudását, megérteni gondolataikat és szándékaikat, ami lehetővé teszi a környezetükben lévők viselkedésének megjósolását és hatékony szociális interakciók véghezvitelét – erre nyújt bizonyítékot az a vizsgálat, amelynek eredményei a világ egyik legrangosabb tudományos folyóiratában, a Science-ben jelentek meg.
A tanulmány szerzői Kovács Ágnes Melinda, az MTA Pszichológiai Kutatóintézete (MTA PKI) és a Közép-európai Egyetem (CEU) Kognitív Fejlődéstani Kutatóközpontjának pszichológusa, és munkatársai: Téglás Ernő (MTA PKI, CEU), valamint Ansgar Denis Endress, a Massachusetts Institute of Technology kutatója. A kutatásról Kovács Ágnes Melindát kérdeztük.
Cáfolja-e ez az eredmény, és ha igen, miben, a gyerekek kognitív fejlődésére vonatkozó korábbi ismereteket?
– Az utóbbi 25 év vizsgálatai arra nyújtottak bizonyítékot, hogy az a képességünk, hogy más embereknek mentális állapotokat, például gondolatokat és célokat tulajdonítsunk, viszonylag későn, négy éves kor után alakul ki. Ezt a képességet a szakirodalomban tudatelméletnek vagy elmeteóriának nevezik. A mi vizsgálatunk nem teljesen előzmény nélküli. Más laborok is komoly erőfeszítéseket tesznek ezeknek a kognitív mechanizmusoknak a feltárására, például 2005-ben amerikai kutatók azt találták, hogy ez a képesség már a második életévben jelen van.
A mi vizsgálatunkban viszont olyan babák szerepeltek, akik még nem töltötték be az első életévüket, és még nem mondták ki az első szavaikat. Természetesen lehetnek különbségek abban, ahogyan egy 7 hónapos és egy 4 éves gyerek “gondolkodik” mások tudattartalmairól. A mi vizsgálatunk viszont arra mutat rá, hogy az a képesség, hogy másoknak mentális állapotokat tulajdonítsunk, már jelen van a 7 hónapos csecsemőknél.
Ez azt jelenti, hogy a csecsemők bizonyos szempontból már születésüktől fogva rendelkezhetnek egyfajta elmeteóriával?
– Az egyik legérdekesebb kérdés ezen a területen az, hogy hogyan és mikor fejlődik ki ez a képesség: hogyan jön rá egy kisgyermek, hogy az embertársait láthatatlan belső állapotaik vezérlik? Két nagyobb elmélet született ebben a témában. Az egyik szerint a tudatelmélet viszonylag későn, négy éves kor után alakul ki, és akaratlagos erőfeszítést igényel.
A másik elmélet szerint ez egy veleszületett, automatikus képesség, amely a társas viselkedés alapját képezi. Embertársaink tudattartalmairól hozott gyors és spontán következtetések hiányában a társas interakció, kollaboráció és kommunikáció szinte elképzelhetetlen. Ennek a képességnek a korai kifejlődése pedig kiemelt evolúciós jelentőségére is utal. A mi vizsgálataink a tudatelmélet korai megjelenését és automatikus jellegét támasztják alá. Annak eldöntése, hogy ez a képesség valójában már születéstől fogva jelen van, vagy az első pár hónapban fejlődik ki, jövőbeli kutatások feladata.
Mit gondolhat a rajzfilmfigura?
– Nem volt egyszerű egy olyan kísérleti helyzet felállítása, amelyben ilyen korú gyermekek gondolkodási folyamatait meg lehet figyelni. A vizsgálatokban felnőttek és héthónapos csecsemők vettek részt. Mindkét csoport tagjai olyan rövid animációs filmeket néztek, amelyek egyszerű, a kisbabák számára is érthető eseménysorokat mutattak be. A filmek szereplője egy rajzfilm-karakter és egy labda volt, amely időnként begurult egy paraván mögé, és így nem volt látható a résztvevők számára.
Az animációknak többféle folytatása lehetett. Míg egy rövid időre a törpe elhagyta a helyszínt, a labda megváltoztathatta helyét. Majd a rajzfilm-karakter visszatért, és a paraván ezt követően ledőlt. A felnőtt vizsgálati személyek feladata vizuális tárgyfelismerés volt: a paraván ledőlését követően a lehető leggyorsabban meg kellett nyomjanak egy gombot, ha meglátják a labdát mögötte.
A kísérleti helyzetek egy részében a vizsgálati személyek és a rajzfilm-karakter tudása megegyezett. A kutatók azonban olyan animációkat is bemutattak, ahol a törpe tudása időközben hamissá vált: míg a szereplő elhagyta a helyszínt, a labda megváltoztatta a helyét, és kigurult a paraván mögül.
Fontos kiemelni, hogy a felnőttek feladata független volt a rajzfilm-karakter jelenlététől, sőt a vizsgálat készítői nem is hívták fel a figyelmüket a szereplőre. A felnőtt résztvevők azonban nem csak akkor produkáltak gyors reakcióidőket, amikor ők maguk úgy vélték, hogy a labda a paraván mögött van, hanem akkor is, amikor csak a rajzfilm-karakter gondolhatta úgy.
Vagyis abban az esetben, ha ledőlt a paraván, és mégis ott volt a labda (holott a személyek előzőleg látták, hogy valójában kigurult), akkor is gyorsabbak voltak a labda észrevételében – pedig ilyenkor csak a törpe gondolhatta azt, hogy a labda még ott van. A következtetés tehát az volt, hogy nemcsak a saját tudásuk alapján oldották meg a feladatot, hanem arra is figyeltek, hogy másoknak milyen tudásuk lehet az eseményekről.
A héthónapos csecsemők ugyanazokat a filmeket látták, mint a felnőttek, és esetükben a kutatók azt vizsgálták, mennyi ideig néznek egy-egy jelenetet. A csecsemők fenntartott figyelme elárulta, hogy melyek voltak azok a helyzetek, amelyek ellentmondtak eredeti elvárásaiknak, meglepőnek találtak. A kutatók azt találták, hogy a csecsemők nézési ideje ugyanolyan jól differenciált a bemutatott esemény-sorozatok között, mint a felnőttek reakcióideje: a csecsemők tovább nézték azt a jelenetsort, amelyben a labda nem volt a paraván mögött, és ezen a figura csodálkozott. Mindez arra utal, hogy már ők is figyelembe vették mások tudását.
További kutatások is folyamatban vannak, a kutatócsoport szemmozgáskövető gépeket és agyi képalkotó eljárásokat is használ majd a jelenség mögött álló kognitív folyamatok jobb megértéséhez.