Nők változóban. Nőideál a 19. század közepén a sajtó és a tanácsadó irodalom tükrében
Vas Réka 2010. október 09. 11:19, utolsó frissítés: 2010. október 11. 09:12Egy angol orvos szerint a másodfokú egyenlet megoldása következtében a méhhez nem jut el elég vér, és a tanuló lány meddővé válhat.
Minden kor emberét foglalkoztatta a nemek kérdése biológiai, társadalmi, politikai szempontból egyaránt. Ennek megfelelően a történelem folyamán ideálok és ellenideálok alakultak ki. Ezen vélekedések a női emancipációval párhuzamosan felülről lefele, a felsőbb osztályok, az elit szintjéről indultak el, hogy az idő múlásával aztán a szélesebb társadalmi rétegekre is átterjedjenek.
Így volt ez a 19. században is, a női nem szerepére vonatkozó vélemények, szabályok, elvárások elsősorban a felső tízezer igényeit, ízlését jelenítették meg. A nemek kérdését leginkább a hagyományos nézőpontból közelítették meg. A férfit a család fejének tekintették, aki a közéletben a család képviselője, a nőt pedig egy négyes szerepkörben képzelték el:
feleség-anya-háziasszony-honleány.
Az ipari forradalomnak köszönhető változások, főként az információ szabadabb és gyorsabb áramlása, a sajtó megerősödése, valamint a távolságok lerövidülése lehetővé tették az említett szerepkörök közti átjárást. A publikáló, a világ különböző helyeire utazó, a bicikliző vagy szivarozó nő viselkedése esetenként megbontotta ezt a hagyományos képet, új válaszokra késztetve a közvéleményt.
Az eszményi nő képének meghatározói a fizikai, szellemi és lelki adottságokról alkotott elgondolások köré csoportosíthatók. A nő gyengébb, mint a férfi, fizikai és szellemi képességek tekintetében egyaránt, vélték, ahogyan azt a „gyengébb nem” megfogalmazás is mutatja.
A 19. század közepén a családmodellekben Európa-szerte férj és feleség között az alárendeltségi viszony volt jellemző. Ilyen értelemben a férjet a feleség „oltalmazójának” tekintették, a feleség pedig engedelmességgel tartozott neki, ugyanakkor társa gondjainak „enyhítésére” is hivatott volt a házasságban.
Ezt mégsem kell feltétlenül a nő elnyomásaként értékelnünk, mint ahogy a nők többsége sem érezte annak. Mivel ebben az időben a frigy még leginkább szülői beleegyezéssel köttetett, a felek közti viszonyt többnyire a kölcsönös tisztelet és egymás elismerése jellemezte. A romantika sajátosságaként a korabeli feljegyzésekben, irodalmi művekben, publikációkban
egyre fontosabb helyet kapott a szerelem is,
mint meghatározó érzelem. A hitvestársi szerep mellett a nőnek a háztartás vezetése, illetve a gyermekek nevelése volt a feladata. Az előbbi, főleg a jómódú családok esetében, nem jelentett egyebet, mint a ház körüli teendők megszervezését, a cselédtartás nagy divat lévén ebben az időben. „A család lelke az anya”, fogalmazta meg Teleki Blanka grófnő egy általa írt nyilatkozatban.
Ebből indultak ki a jó anyáról, illetve a honleányról alkotott elképzelések. Minden kezdet fontos, vallották, ezért az új generáció megfelelő nevelésben való részesítése elengedhetetlen a család és a nemzet szempontjából egyaránt.
A megfelelő értékek átadása miatt fontos szerepet kapott tehát a nevelés kérdése, különösen a főúri családok esetében. Voltak, akik
a „nőnem megváltásaként”
tekintettek erre, és ez abból a felismerésből eredt, hogy a tudásban hatalom rejlik, illetve hogy a butaság veszélyes is lehet.
A nőnevelés ügye azonban gyakran a társadalmi megítélés akadályaiba ütközött, ez leginkább a nők szellemi képességeiről szóló megítélésekkel állt kapcsolatban.
Ennek egyik szélsőséges példája volt egy angol orvos által közölt vizsgálat eredménye, mely szerint a másodfokú egyenlet megoldása következtében a méhhez nem jut el elég vér, ennek következménye amenorrhea (a menstruáció hiánya, kimaradása) és meddőség lehet.
Ha egy lány tanul, akkor pubertáskorban
az agymunka következtében a medencéje meggyengül,
ami később megnehezíti a szülést. A nevelőintézetek mindenesetre a differenciált oktatás (fiúk és lányok külön tanítása, más-más tantárgyak szerint) mentén szerveződtek, a mindennapokban használható ismeretek átadását próbálták megvalósítani. A nők felsőoktatáshoz való jogosultságának kivívása jelentette a legnagyobb problémát. Az egyetemi helyek biztosítása a nők számára Európa-szerte a század végére valósult meg.
A nők számára a művelődés egyéb lehetőségeit a színházba, operába járás, az olvasás, az írás, a tánc és zene, valamint a festészet tanulása és művelése jelentette. A jómódúaknál szokásban lévő, különböző alkalmakra szervezett bálok, fogadások, estélyek alkalmat adtak a társadalmi normák elsajátítására, gyakorlására. A társaságban férfinak és nőnek egyszerre több szerepnek is meg kellett felelnie.
A társasági életben egy nő egyaránt képviselte férje státuszát, amelyet viselkedése és öltözéke is elárult, ugyanakkor gyermekei nevelése alapján és, nem utolsó sorban, nőként is értékelték. Elvárás volt vele szemben a kifinomult jellem, ami az illemtudás, a kedvesség, a vidámság mellett a választékos kifejezésmódot, a pletyka és a fecsegés mellőzését is jelentette. Előny volt
a tánc- és énektudás mellett a kellemes megjelenés.
A romantika ellentétekre épülő, a végletek között cikázó, ambivalens jellege a kor emberének öltözködését, igényeit, kedvteléseit is meghatározta. A divat a 19. század közepén rengeteg változáson ment keresztül. Érdekességként említhető, hogy a század egyik legjellegzetesebb ruhadarabja, a férfiak és nők által egyaránt hordott fűző viselete ellen többen is tiltakozni kezdtek. Egyes vizsgálatok szerint 100 fiatal nőből 45 halálánál a fűzésből eredő betegséget állapítottak meg.
A század második felében, míg az életvezetési könyvek takarékosságra és mértékletességre intenek, egyesek felteszik a kérdést: „Miért nem térnek ki a nők a divat követése alól?” Mindezek ellenére a 19. század második felében egyre inkább bővült a ruhatár, valamint a külföldi mintakövetés is egyre inkább jellemzi az öltözékeket és a viselkedést.
A megfelelő öltözék kiválasztásakor négy fő szempontot kellett figyelembe venni: legyen alkalomhoz illő, feleljen meg a viselő korának és az általa képviselt társadalmi osztálynak, kövesse a test vonalát. A karcsú derekú, vékony alkatú, hosszú végtagokkal rendelkező, fehér bőrű nőt tekintették ideálisnak.
A kor két legszebb asszonyának Eugénie Montejo francia császárnét, illetve Ferenc József feleségét, Erzsébet királynét tartották.
Napóleon felesége kellemes megjelenése mellett határozott jelleméről volt híres. Erzsébetet szintén szépsége és jó ízlése, valamint közvetlensége miatt szerették. Köztudott a magyarok iránt tanúsított rokonszenve is, történetek sokasága keletkezett Magyarországon tett látogatásairól, amelyek a magyarokat szerető császárnéként beszélnek róla. Ilyen tekintetben tehát a honleány típusát is megtestesítette.
Kiemelendő a bécsi Pauline Metternich, illetve Viktória királynő hatása is, aki uralkodása idején (1837–1901) döntően meghatározta az arisztokrácia és a polgárság értékrendjét.
Öltözködésben és viselkedésben a színésznők, például Marie Taglioni (1804–1884), a La Sylphide és a Giselle balerinája is meghatározták az ideált, a törékenység, ártatlanság eszményképe lévén, de Madame Récamier Titus-frizurája is széles körben kedvelt volt. A korban nem volt divatos a túlzott smink használata, az újságok, magazinok hasábjain azonban számtalan szépségápolási termék reklámja látott napvilágot, így Blaha Lujza „legkedvencebb rizspora” is. Emellett
egyre nagyobb szerepet kapott az ápoltság kérdése.
A rendszeres tisztálkodásra, a higiéniára és a testmozgásra is egyre nagyobb hangsúlyt fektettek, ennek mentén alakultak a szabadidő eltöltésének különböző formái is.
A (tömeg)közlekedés korszerűsödése, a távolságok rövidülése lehetővé tette a gyakoribb és messzibb tájakra vezető utazásokat, kirándulásokat is. Egyedinek számított az erdélyi származású Wesselényi Polixénia esete, aki Olaszországban és Svájcban tett látogatásáról útinapló formájában is beszámolt. Vállalkozását környezete igencsak merésznek tartotta, sokan a sikertelen házasságából való menekülésnek látták. Nem véletlenül, hiszen egyedül indult útnak, ráadásul távolléte alatt megismerkedett John Pagettel, akihez később feleségül is ment. Közkedvelt volt, főként a nők körében a mindennapi séta, illetve a barátokhoz, rokonokhoz tett látogatások, de divatos volt a fürdőre járás is.
.
Mindezekkel párhuzamosan kialakult egyfajta antiideál is, amely a rossz feleség, a rossz anya és a romlott nő fogalmak köré csoportosul. Más-más megítélés övezett házas és egyedülálló nőt. A hitvestársi viszony felbonthatatlan, vallották, főként az egyház hatása miatt Európa-szerte. A válás intézménye jobbára csak a 20. században alakult ki. A férjezetlen, a gyermekét egyedül nevelő anya a legtöbb társadalomban megvetésben részesült, gyakran családja is kitagadta. Legfeljebb nevelőintézetek, gyakrabban az egyház segítségét vehette igénybe.
Az özvegység és a vénleányság a normálistól eltérőnek számított. Úgy tartották, hogy a „koros hajadonok” hamarabb öregednek, mint férjezett társaik, az egyhangúság előidézi a „kínos kapkodást a nyugalom és a háborítatlanság után”, a túlságos magára figyelés miatt előbb-utóbb megjelenik a hipochondria és a hisztéria.
A nők szexuális étvágyáról is különböző elképzelések éltek, bár a prostitúció kérdése nem számított újkeletűnek, törvény általi szabályozására a század közepén több próbálkozás is történt. Az angol nyelvű szakirodalom ugyanakkor azonos neműek együttélését is említi az egyedülállóság kérdése kapcsán.
Az eszménykép napjainkig sokat változott és lényegileg semmit sem,
mondhatnánk, mindenesetre vannak jól kitetsző hasonlóságok. Az ideálról alkotott felfogás alakulását a hagyomány és a modernség, köz- és magánélet, egyén és közösség határozta és határozza meg. Bár a női szerepekkel kapcsolatos elképzelés sokat változott, a házasság, a család és az anyaság ugyancsak a nő legfőbb hivatása, igaz, egyre elfogadottabb és gyakoribb az ún. „szingli” életforma, illetve a karrierista nő típusa.
Korunk legfontosabb törekvései közé tartozik a tudásalapú társadalom építése, azaz hogy mindenki földrajzi helytől, kultúrától, származástól, nemtől függetlenül tanulhasson, akár egész életén át, amelynek intézményes keretei is biztosítottak. A nők oktatása mára már a legtöbb helyen nem jelent akadályt.
A tanácsadó magazinok és divatlapok sokasága ellenére a 19. században kevesen követték ezek előírásait. Általában csak a felső tízezer és a gazdag polgárság hölgyei tartották fontosnak és engedhették meg maguknak a divat követését. A kifutón vagy a divatlapokban feltűnő ruhakölteményeket napjainkban is kevesen viselik.
A 20. században a divat is jelentős változásokon ment keresztül. A készruha elterjedésével és a divattervezői szakma kialakulásával egymást követték az újabbnál újabb irányzatok. Napjaink divatjára talán a legmegfelelőbb a „szintézisjellegű” kifejezés: minden korstílus képviselteti magát benne, nyilván átalakításokkal; az egyéni ízlés határozza meg, hogy mit mivel, mikor és hol visel. Viktória királynőhöz vagy George Sandhez hasonlóan az öltözködés mellett a viselkedés meghatározói ma is közismert emberek: színésznők, énekesnők, politikusok, közéleti személyiségek.
A mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy ezek az életvezetési könyvek és divatlapok inkább csak útmutatásként szolgáltak a nők többségét illetően. A különbségek, illetve a minta követése vagy éppen mellőzése minden bizonnyal a személyes jellegű megnyilvánulások – levelezések, naplók, emlékiratok stb. – vizsgálata révén mutatkozhat meg, és ennek révén válhat nyilvánvalóvá az is, hogy mennyiben hasonlított, illetve különbözött a 150 évvel ezelőtti és a mai, 21. századi ideális nőről alkotott kép.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ÉletmódRSS
Bevásárlóközpontban lesz látható két csontváz, amelyek a legismertebb szerelmes drámáját idézik
Az hittem, hogy a tokiói olimpián korlátoztak minket, pedig ehhez képest már-már szabadság volt
Szép Zoltán egyetlen erdélyi magyar újságíróként vesz részt a pekingi olimpián. A tapasztalatairól kérdeztük.
Vizi Imre kiesett az Eurovíziós Dalfesztivál romániai elődöntőjében
Bátran ehetjük ezentúl a házi tücsköt is, az EU jóváhagyta élelmiszerként való felhasználását
