2023. június 6. keddNorbert, Cintia
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Védekezés a nemi betegségek ellen a magyar hadseregben (1920-1945)

Babucs Zoltán 2010. szeptember 25. 09:11, utolsó frissítés: 09:11

Mivel a nemi betegségek csökkentették az alakulatok hadrafoghatóságát, ezért a Magyar Királyi Honvédségnél nagy hangsúlyt fektettek azok megelőzésére.


Amikor a második világháborút megjárt egykori honvédek szerelmi hódításaikra emlékeztek vissza, számos alkalommal emlegették a „Veto”-t, „Novo”-t és a „Tutor”-t. Akik hadifogságba estek, arról meséltek, hogy a náluk lévő „Vétót” nyalóka módjára szopogatták el a szovjet katonák. Azt azonban ma már kevesen tudják, mire is voltak jók ezek az eszközök, írásunk erre kíván választ adni.

Az első világháború után újjáalakult Magyar Királyi Honvédségnél nagy hangsúlyt fektettek a nemi betegségek megelőzésére, mivel a világháború végére az osztrák-magyar haderőben ezen betegségek elterjedése tömeges méretűvé vált és nagyban csökkentette az alakulatok hadrafoghatóságát.

Tárgyalt korszakunkban háromféle, főleg nemi érintkezéssel terjedő nemi betegséget különböztetett meg a hazai orvosi szakirodalom. Ezek a húgycsőkankó (más néven gonorrhea), a lágy fekély és a szifilisz voltak.

Érdemes megemlítenünk, hogy a Magyar Katonai Szemle 1931. évi 6. számában „Mit kell minden katonának tudnia a nemi betegségekről” címmel dr. vitéz Sáfár László írt tanulmányt, amelyben a nemi betegségek elleni védelem eszközei között megemlítette ugyan a gumióvszert, de helyette más, olyan módszereket javasolt, melyeket a honvédségnél (is) alkalmaztak. A tanulmány nagyobb hatásfokú eszköznek tartotta az aktus utáni szappanos mosdást vagy a honvédek számára kiosztott – és a cikkben lentebb ismertetésre kerülő – „Veto” alkalmazását.




A nemi betegségek más megelőzési módjának tartotta – a korszellemnek megfelelően – a lehetőség szerinti minél korábbi, családalapítással egybekötött házasságot és a szeszesitalok élvezetének szigorú kerülését, emellett kifejezetten károsnak tartotta a nemi absztinenciát.


Az óvóeszközök és azok használata

Nézzük meg, hogy nagyapáink, dédapáink milyen, – az akkori szóhasználattal élve – óvószerekkel találkozhattak, amikor bevonultak katonának.

A honvédség Egészségügyi Szolgálati Szabályzata (1926) részletesen kitért a nemi betegségek elleni védekezés módozataira. A honvédségi alakulatok orvosai negyedévente oktatták ki az altiszteket és a legénységet a nemi betegségek lényegéről, jelentőségéről és következményeiről, a helyőrségek tisztikarait pedig külön előadások útján kellett a kérdéskörben felvilágosítani.

Az Egészségügyi Szabályzat szerint a legénységi állomány „utasítandó, hogy a közösülés, majd a szállásra való visszatérés után (valamint hólyagürítést követően) magát az előírt óvó eljárásnak vesse alá. Miután ehhez bizonyos fogások szükségesek, melyeket kevésbé értelmes egyének nem értenek meg, vagy összetéveszthetnek, az eljárást az újonnan bevonuló legénység előtt és pedig minden alosztálynak külön-külön ismételten be kell mutatni.” Az időszakos orvosi vizsgálatok alkalmával az alakulat orvosa köteles volt alosztályonként legalább egy embernél meggyőződni arról, hogy az óvó eljárást helyesen alkalmazzák-e.

A legénység az óvó eljárást a laktanyákban elhelyezett profilaktikus (megelőző) állomásokon végezhette el. Ez lehetett az ügyeleti (gyengélkedő) szobában vagy más, elkülönített helyiségben, amely azért volt ajánlatos, mert „a tapasztalat mutatja, némely embert szeméremérzete vagy a szolgálattevő altiszt gúnyolódásától való félelem tart vissza a fertőtlenítő eljárástól.”



A profilaktikus állomás tartalmát egy kis szekrényben tárolták, amely a következőkből állott: kis barna üvegben 10-15 cm³, 3%-os albargin-oldat; egy „becsöppentésre” feliratú üvegcse; egy 50 cm³ űrtartalmú, henger alakú üvegedény, amely 20 cm³ vizes szublimát-oldatot tartalmazott, valamint 3-4 csepegtető üveget; két cseréptál, az egyik fedővel letakarva, szublimáttal átitatott gyapottörlők, a másik az elhasznált törlők tárolására szolgált.

A laktanyába visszatérő legénység közül azon honvédek, akik szexuális kalandokba bonyolódtak, kötelesek voltak a profilaktikus állomás fertőtlenítő eszközeit használni az aktust követő három órán belül, az alábbi módon leírtak szerint: „A honvéd egyén kiveszi a szublimát-oldatból a csepegtető üveget, bemártja az albargin-oldatot tartalmazó üvegcsébe és utóbbiból 2-3 cseppet felvesz. Erre anélkül, hogy a gumisapkát érintené, a csepegtető üveg kúpalakú végét a húgycsőnyílásba olyképen tolja be, hogy az a balkezének hüvelyk- és mutatóujja által tátongóvá tett húgycsőnyílásba csak 2-3 milliméternyire nyúljon be. Erre a hímvesszőt felfelé tartva, a csepegtető üveg tartalmát a jobb hüvelyk- és mutatóujj nyomása után a fossa navicularisba üríti ki, mire a csepegtető üveget, a gumisapkára gyakorolt folytonos nyomás mellett, a nyitva tartott húgycsőnyílásból kiveszi és a hímvesszőt továbbra is felfelé tartva (hogy a csepp a nyitva maradt húgycsőnyílásból ki ne folyjon) másodperc ütemben 30-ig olvas. Ezután a csepegtető üveget visszateszi a szublimát-oldatot tartalmazó üvegbe, kivesz egy szublimátos gyapottörlőt, letörli vele a húgycsőnyílásán levő albargin cseppet és a törlővel a makkot, a fitymát, belső és külső felületét, valamint a hímvessző egyéb részeit enyhe ledörzsölés által fertőtleníti.”

A honvéd hatóságok figyelmét felhívták, hogy ott, ahol hatáskörükbe tartozik, a prostitúciót ellenőrizzék a nemi betegségek korlátozása végett, vagy keressék meg ezügyben a polgári hatóságokat. A legénységet utasították, hogy minden nemi megbetegedést azonnal jelentsen. Akik idejekorán jelentkeztek, mentesültek a felelősségre vonás alól, ám azok, akik ezt elmulasztották és később derült ki betegségük, büntetésre számíthattak. A nemi betegeket gyógykezelés végett azonnal átadták az illetékes honvéd- és közrendészeti egészségügyi intézménynek.

Újonnan rendszeresített óvó cikk volt az 1920-as évek második felében megjelenő „Veto” (másutt: „Vétó”) prophylacticum, amely gyakorlatilag hasonló elven működött, mint a profilaktikus állomás és a többi, későbbi óvóeszköz („Nono” és a „Tutor”). A Honvédségi Közlönyben 1933-ban jelent meg az a körrendelet, amely Pharmacia Gyógyszergyár Rt. által gyártott, honvédségi csomagolású, fémhüvelyes (benne a gumival ellátott üvegcse) „Veto” árának leszállításáról tudósított. Ezek szerint 1933. december 1-jével a fémhüvelyes változat beszerzési ára 90, a fémhüvely nélkülié 70 fillérre csökkent le.



A Honvédségi Közlöny 1937. február 1-jei számában jelent meg a „Nemi betegségek elleni védekezés” tárgyában olyan rendelet, mely szerint a honvéd legénység számára óvószer beszerzését tették kötelezővé. Ezen rendelkezés szerint a „Vétó” beszerzési ára 90 fillér volt. A „Nono” darabjáért 70 fillért kellett fizetni. A pléhtokba helyezett, gombnyomásra működő üvegcsét a budapesti Cito Gyógyszervegyészeti Gyár forgalmazta. A „Tutor” becseppentésre alkalmas üvegben, hozzávaló tubusos kenőccsel együtt 85 fillérbe került, s a békéscsabai Réthy Béla-féle Vegyészeti Laboratórium és Gyógycukorka Gyár terméke volt. Ezeket az alakulatok vételezték oly módon, hogy a beszerzett és kiadott óvószerek árát a legénység zsoldjából vonták le. A „Vétó” a honvéd- és közrendészeti kórházak gyógyszertáraiban volt kapható, míg a másik két óvószerfajtát kezdetben közvetlenül a gyártótól kellett megrendelni.

A laktanyákban már korábban felállított profilakikus állomások továbbra is megmaradtak. A laktanyát elhagyó legénységet rendszeresen ellenőrizték, hogy a kiadott óvószert maguknál tartják-e.


A háborús időkben

A honvédség tekintélye jelentősen emelkedett a békés országgyarapítások idején, a visszatért területeken még a rendfokozat nélküli honvédek, azaz a „vitéz urak” is rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek a leányok körében.

Nem csoda, hogy az erdélyi bevonulást követően jelent meg újabb rendelet a Honvédségi Közlöny hasábjain, amely ismételten felhívta a figyelmet a nemi betegségek elleni védekezésre: „A nemi betegségek elterjedésének megakadályozása végett az illetékes parancsnokságok hassanak oda, hogy az e célból kiadott rendelkezéseket (…) legszigorúbban tartsák be. (…) A gyengélkedő szobákban a nemi betegségek elleni védekezésre rendszeresített profilaktikus állomások pótolják az egyéni óvszereket, miért is az ott rendszeresített szerek használata szigorúan kötelező. Az a honvédegyén, aki a profilaktikus állomás használatának elmulasztása miatt nemi betegséget szerez és ezáltal magát szolgálatképtelenné teszi, fegyelmi vétséget követ el, ezért őt minden esetben fegyelmileg felelősségre kell vonni.”

Amikor Magyarország is belépett a Szovjetunió elleni háborúba, a honvédségnél újra jelentős szerepet kapott a nemi betegségek prevenciója. Az 1939-es Katonai zseb-lexikon így fogalmazott a nemi betegségről: „Nagy jelentőségük van, mert fertőzőek, könnyen terjednek, gyógyításuk hosszadalmas és költséges, a harcos állományt tartósan csökkentik. (…) Aki tehát a védekezés szabályait nem tartja be, vagy azokat későn vagy helytelenül alkalmazza, önhibájából szerzi meg baját. Tudnunk kell ezért, hogy kell a védekezést végrehajtani és erre minden embert tanítsunk meg. A legénység részére az óvszer beszerzése kötelező. Az óvszer helyes használatának elmulasztása katonai kötelességmulasztás.”

Az első vonalban küzdő honvédeknek vajmi kevés alkalmuk nyílott arra, hogy a harcok szünetében a helyi fehérnéppel ismerkedjenek, ám azon alakulatok katonái, akik a megszállt ukrán területen szolgáltak, hódolhattak ezen szenvedélyüknek.

Számos levéltári irat tanúskodik arról, hogy a megszállt területeken működő honvéd alakulatoknál megszaporodott a nemi betegek száma, ezért az elöljáró parancsnokságok kénytelenek voltak profilaktikus állomásokat felállítani és óvószereket – többek között „Totem” óvszert – kiosztani a legénységnek. A háborús idők árdrágulása az óvóeszközöket is érintette, 1943 októberében 1 pengő 20 fillérre emelték fel a „Veto” és a „Novo” zsebóvszerek árát.

Amíg a magyar és német katonák rendelkezésére számos nemi betegség elleni óvószer állott rendelkezésre, addig ez egyáltalán nem jellemezte a szovjet hadsereget. Amikor a harcok magyar földön zajlottak, a Vörös Hadsereg tagjai számtalan kilengést hajtottak végre, arról nem is szólva – ami napjainkig is tabutéma –, hogy nők tízezreit becstelenítették meg, akik közül sokan kaptak nemi betegséget vagy a nemi erőszak következménye a nem kívánt terhesség volt.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS