2020. aug. 14. péntekMarcell
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

A webEU-n kiderül, mire jó az Unió

Fülöp Noémi 2010. március 30. 16:27, utolsó frissítés: 16:27

Ma indult az online vetélkedő, amelyben fiatalok fogalmazzák meg településük problémáit – és persze megoldást is javasolnak.



Aki emlékszik még a Webvidékre, annak nem lesz idegen a webEU sem – az online vetélkedő ezúttal is fiatalokból álló csapatoknak szól, azonban ezúttal más a téma, és kissé változtak a játékszabályok is. “Arra a kérdésre keressük a választ: hogyan látják a fiatalok egy település problémáit, és milyen megoldásokat tudnának elképzelni” - mondta el Farkas András szervező.

Hozzáfűzte, sok fiatal nem érzi, mire jó neki vagy a környezetének az Európai Unió – többek között ebben is szeretnének segítséget nyújtani a vetélkedő során. A projektet az EU is támogatja a Youth in Action program keretében, a szervezők: a PONT és a Pályázatok.ro erdélyi partnere pedig a MIÉRT.

A négy fordulóból, illetve két állandó próbából álló internetes verseny ma indult: az aktuális versenyszám címe,


a Zöld projekt, zöld település önmagáért beszél.

Ezen belül a csapatoknak egy konkrét, a településüket érintő problémát kell megfogalmazniuk, illetve megoldást javasolniuk rá. Ugyanakkor közzétették a két állandó próbát is: a csapatoknak a település jövőképét kell megtervezniük 2020-ra, illetve saját ifjúsági EU-s akcióval kell előállniuk.

Mindez sokkal bonyolultabban hangzik, mint amennyire valójában nehéz. A szervezők elsősorban ötleteket, kreativitást várnak a versenyzőktől – vagyis nem indul hátránnyal az sem, aki eddig nem tanult projektmenedzsmentet. A korlátozások csak a korosztályra (18-25 év), illetve a csapat összetételére (3 fiú, 3 lány) vonatkoznak.


“A legtöbb kérdés az utolsó napokban arra vonatkozott: minden csapattagnak a kiválasztott településen kell élnie?” - mesélte Ugron Hanna projektfelelős. Mivel azonban a szervezők nem szerették volna kizárni a versenyből a más helységben tanuló egyetemistákat sem, egyetlen feltételül azt szabták, hogy a csapat tagjai valamilyen módon kötődjenek az illető településhez, ragaszkodjanak hozzá.

Eddig öt csapat regisztrált, azonban jelentkezni egészen az utolsó próba közzétételéig lehet. A megoldásokat három tagú, kommunikációs- és regionális fejlesztési szakemberekből álló zsűri pontozza (akiknek személyazonossága egészen a díjazásig titkos). Emellett a közönség szavazatai is beleszámítanak majd a végső pontszámba. A díjak elsősorban azt célozzák, hogy


minél több csapatból alakuljon bejegyzett civil szervezet,

amelyek hatékonyan tudnak majd pályázni, és megvalósítják a vetélkedő során körvonalazott projekteket. Ebben jogi, illetve pályázatírásra vonatkozó tanácsadással is segítenek majd a szervezők – emellett azonban kézzelfogható, hazavihető díjakra is lehet számítani. A nyerteseknek pedig alkalmuk lesz közelebbről is megnézni, hogyan működik az EU: vagyis ellátogathatnak majd Brüsszelbe vagy Strasbourgba, illetve Bukarestbe.


A végső pontszámért járó díjak mellett a szervezők jutalmazzák majd az egy-egy versenyszámban született, kiemelkedő megoldásokat is – hogy azok a csapatok se csüggedjenek, akik lemaradnak valamelyik próbán. Mivel az internetes közönségszervező eszközök (Facebook, Twitter stb.) jó néhány szavazatot szerezhetnek a csapatoknak, ezek használata nemhogy tilos, de ajánlott is.

A fordulók lejártával a szervezők azt tervezik, ellátogatnak majd a nyertes csapathoz, a júniusi díjazáskor pedig a résztvevőket várják Kolozsvárra. “Rugalmas, lelkes, fiatal szervezőcsapat áll a webEU mögött: ha kell, éjjelig válaszolgatunk a versenyzők kérdéseire messengeren – tette hozzá Ugron Hanna. – Az elsőként elkészült bemutatkozó videót akárhányszor végig tudnám nézni – a vége az lesz, hogy szerelmesek leszünk a versenybe.”

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS