2020. aug. 5. szerdaKrisztina
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

GastroPan: s mi jó falat

Rácz Timea 2010. március 29. 16:14, utolsó frissítés: 16:50

A marosvásárhelyi nemzetközi pék-, szakács- és vendéglátóipari szakkiállítás három napja összehozta az embereket: művészt a látogatóval, péket a cukrásszal, kereskedőt a vásárlóval.



Váradi János főszervező, a Gastromedia és a Brutarul szaklapok alapítója szerint a kiállítás sikere minden várakozást felülmúlt, rengeteg látogatót vonzott, ugyanakkor szakmai szempontból is pozitív tapasztalatokról számoltak be a résztvevők: sok üzletet sikerült megkötni.




A gyönyörködtetésen, kuriózumok bemutatásán kívül ugyanis az is céljuk volt, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek gyártó és vásárló között, egy harmadik személy, vagyis a kereskedő közbeiktatása nélkül.







A rendezvény világszínvonalát bizonyította az is, hogy a három napos fesztiválon díszvendégként részt vett Pataki János, a Cukrász Világszövetség elnöke, Ilonka Boldizsár, a Pékek Világszövetségének alelnöke, valamint Varga László, a Magyar Pékszövetség elnöke is.




Pénteken, március 26-án sétáltuk körbe a kiállítási standokat. Valóban, a dagasztógéptől kezdve a kenyerespolcokon át a jópofa berendezési tárgyakig mindent meg lehetett tekinteni, ami egy pékáruboltban vagy cukrászdában szükséges.






Láttunk egzotikus fűszereket és különleges kenyeret, hagyományos perecet és marcipánkölteményeket egyaránt. Az élő bemutatók vonzották a legtöbb látogatót: Lengyel László Levente cukrász marcipánból faragott virágot – Varga Károly zöldség- és gyümölcsszobrász retekből. Erdős Hanna tiszaföldvári cukrászművész kakaófestéssel és cukorkészítményeivel nyűgözött le, Wenczel Maya karamellszobrász pedig alkalomhoz illő, húsvéti alkotásokat készített.






Varga Zsuzsa mézeskalács-figurákat, házat, autót, szívet vagy éppen kisbárányt díszített. Tőkés Tibor pékmester forró lángosai pedig nemcsak esztétikai, hanem kulináris élvezetet is nyújtottak a látogatóknak.






A kiállítással egybekötött versenyeken pénteken pék- és cukrászkészítmények, szombaton hidegtálak, valamint zöldség- és gyümölcsfaragások mesterei mutathatták be szaktudásukat. Fotóinkon a pénteki versenyművekből mutattunk be néhányat.








fotók: Sebők Botond

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS