2020. aug. 14. péntekMarcell
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

webEU: hétfőn indul a fiatalok internetes vetélkedője

2010. március 26. 12:31, utolsó frissítés: 12:41

A hat fős csapatoknak kreatív, de megvalósítható projektterveket kell készíteniük - a legjobbakat gyakorlatba ültetik.


Hétfőn indul a webEU, a Pályázatok.ro által rendezett online verseny első fordulója: meghirdetik a két állandó, illetve az első időszakos próbát, amelyeket a versenyzőknek kell teljesíteniük. A vetélkedőn olyan vidéken és városon élő fiatalokból álló csapatok vehetnek részt, akik érdekeltek lakóterületük gazdasági-turisztikai fejlesztésében, kulturális gyarapodásában, illetve környezetük védelmében.

A verseny célja a projekt-alapú gondolkodásmód népszerűsítése a romániai magyar fiatalok körében, tudásuk mélyítése az európai projekt-menedzsment terén, illetve olyan kreatív, életképes, kidolgozott ötletek generálása, amelyek majd


az Európai Unió által támogatott projektek listájára kerülhetnek.

A versenyre 2010. március 16-án 12 órától nevezhettek be a hat fős (három lány, három fiú) csapatok, akiknek kéthetente kell teljesíteniük egy-egy próbát, amely egy kreatív, de megvalósítható projektterv elkészítéséből áll. A jelentkezés folyamatos, azaz a verseny időtartama alatt bármikor be lehet nevezni egészen május 9-ig, a harmadik időszakos feladat lejártáig. Az új jelentkezők részt vehetnek az épp aktuális próbán és minden azt követő próbán.



A csapatok minden hétfőn megkapják az új feladatot, a próba teljesítésére két hét áll rendelkezésükre - azaz vasárnap déli 12 óráig tölthetik fel projektterveiket a webeu.ro honlapra. Ezt követően a 3 fős zsűri értékeli a csapatok munkáját, az ő értékelésük, illetve a közönségszavazás alapján kerülnek ki a nyertesek.

A 4 időszakos próbán kívül a verseny részét képezi 2 állandó próba is, melyeket már a verseny legelején közölek a csapatokkal, és melyeket a verseny végéig kell teljesíteniük. A legtöbb pontot begyűjtő csapat nyeri a webEU nagydíját, ezen kívül pedig több különdíjat is kiosztanak. A május 23-áig tartó verseny díjait június 12-én adják át Kolozsváron. A projekt célja


az európai értékek népszerűsítése

a romániai magyar fiatalok körében, gyarapítva tudásukat és személyes, illetve közösségi hozzájárulásukat Románia Európai Unióhoz való felzárkózásához, annak normáihoz, filozófiájához és nem utolsó sorban életszínvonalához. A projekt elsősorban a fiatalok projekt-menedzseri képességeit kívánja fejleszteni.

A PONT Csoport küldetésének tekinti a résztvevő fiataloknak szóló tanácsadás és asszisztencia felvállalását, és hosszú távú céljuk, hogy eredeti ötleteikből sikeres projektek szülessenek.

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS