Munkahelyi szexuális zaklatás: a pasik sem ússzák meg
F. N. 2010. március 23. 09:41, utolsó frissítés: 09:41Egyre több férfi tesz panaszt Amerikában munkahelyi szexuális zaklatás miatt – az esetek többségében azonban az elkövető is férfi.
A munkahelyi szexuális zaklatás fogalma a társadalmi köztudatban összeforrott a férfi elkövetők és női áldozatok képével – pedig az ellenkezője is megtörténik. Az Arizona állambeli Phoenix városban élő Jonathan Pilkington feljelentette egykori munkaadóját, a Fleming's Prime Steakhouse & Wine Bar nevű éttermet, amiatt, hogy közvetlen felettese – szintén egy férfi – szexuálisan zaklatta őt.
Az utóbbi évtizedben a férfiak által benyújtott szexuális zaklatás miatti panaszok aránya megduplázódott: 8 százalékról 16 százalékra nőtt – derül ki az amerikai foglalkoztatási és esélyegyenlőségi hivatal adataiból. Azonban a szakértők nem tudják eldönteni, ez konkrétan a zaklatási esetek számának növekedését jelenti-e, vagy azt, hogy
egyre több férfi hajlandó a nyilvánosság előtt vállalni a problémáját.
A legtöbb esetben az elkövető is férfi, bár nem hiányoznak teljesen a nők ellen benyújtott feljelentések sem – a zaklatás tárgya azonban az esetek többségében az áldozatok (vélt vagy valós) homoszexualitása. Ezeket az eseteket egyre kevesebben intézik el egy legyintéssel.
Tavaly novemberben a Cheesecake Factory nevű étteremlánc 345 ezer dolláros kártérítést fizetett hat férfialkalmazottjának, akik azt állították, több kollégájuk rendszeresen zaklatja őket. Az áldozatok arról számoltak be, az illető munkatársak rendszeresen bevonszolták őket az étterem hűtőszobájába, ahol nemi szerveiket fogdosták és a közösülés mozdulatait utánozták.
Az étterem ugyan tagadta a vádat, de beleegyezett a kártérítésbe, illetve azt is vállalta, hogy képzést szervez az alkalmazottaknak szexuális zaklatás témakörében. Susan Strauss tanácsadó, aki a vállalatokon belüli szexuális zaklatás elkerülésére specializálódott, azt mondta az Associated Press-nek: a legtöbb áldozat azok közül kerül ki, akik
nem felelnek meg a férfiasság sztereotípiáinak.
De megtörténik az is, hogy nők az elkövetők – a Regal Entertainment Group moziláncot üzemeltető cégnek tavaly 175 ezer dollárjába került, hogy az egyik női alkalmazottjuk rendszeresen megmarkolta férfikollégája nemi szervét munkaidőben.
Az áldozat azt állította, hiába panaszkodott a zaklatásról felettesének és a mozi igazgatójának, végül őt szidták le magaviseleti problémák miatt. Hasonlóképpen végződött Pilkington esete is, akit kirúgtak munkahelyéről, miután egyszer rákiabált az erőszakoskodó főszakácsra. “Azt hiszem, talán a férfiaknak nehezebb feljelentést tenni, mert szégyellik magukat – mondta Pilkington. – Ha erről beszélek, még mindig hányingert érzek.”
Kollégánk, Mr Green kétszer is került hasonló helyzetbe, bár azt, hogy valóban szexuális zakaltásról volt-e szó, csak a második esetben sikerült teljes biztonsággal leszögezni. Igaz, Amerikában valószínűleg az első esetben sem lett volna teljesen esélytelen egy törvényszéki feljelentés.
Mr Green
Vitatni lehet hogy az alábbi történet a szó szoros értelmében szexuális zaklatásnak minősül-e vagy sem, én mindenesetre mind a mai napig gusztustalannak érzem. A sztori időpontja az internetkorszak reggele, valamikor a 2000-es évek eleje. A helyszín: egy frissen indult internetes társkereső.
Újonnan alkalmazott huszonévesként regisztráltam, majd ismerkedni kezdtem. Igazából nem is történt semmi különös, jöttek-mentek a nickek, egyesek szimpatikusak voltak és csettelésig, sőt találkozásig és együtt járásig jutottunk, mások abbamaradtak az első “mesélj magadról...” levélnél.
És hát volt még egy nick, aki már az első pillanattól fogva különös volt: ő írta az első üzenetet, majd amikor nem válaszoltam, jött a második, sürgetőbb üzenet. Már az első pillanattól kezdve követelőzőbb, nyomulósabb, pofátlanabb volt, mint bármely másik ismerős.
Már a bemutatkozó-szerűséget úgy fogalmazta meg, hogy semmit nem mondott el magáról; miközben tucatnyi kérdést tett fel nekem. Néhány üzenetváltás után a magánéletem olyan részleteire is kíváncsi volt, amit régi ismerősnek sem szívesen mesélnék el. Közben pedig
saját magáról semmit nem mondott –
kérdéseimre sejtelmes, fojtottan erotikus, ám teljesen semmitmondó blablákkal válaszolt. Én pedig alapvetően őszinte ember lévén, válaszolgattam a kérdéseire: családom, barátnőim, különféle intim dolgok, sőt, munkahelyem is rendre terítékre került. A legapróbb részletekre is kíváncsi volt, visszakérdezett, látszott, puzzle-ként igyekszik összerakni magának egy teljes képet rólam.
Közben néhány elszólásából és a körülmények összejátszásából arra következtettem, a hétköznapi életben ismer engem (ez nem volt nehéz, mint mondtam, akkoriban a társkereső közönsége pár száz felhasználóból állhatott). Néhány hét múlva sejteni kezdtem, nem csak ismer, de a közelemben tartózkodik nap mint nap.
Nyomozni kezdtem, majd kizárásos alapon kiderítettem, egy, az irodában tőlem 1 méterre ülő kolléganőm áll a nick mögött, ráadásul a leveleket a barátja (szintén kolléga) is olvasta. Mit mondjak, ezután a real life kapcsolatunk nem alakult valami rózsásan.
A másik sztori már kimeríti a szexuális zaklatás fogalmát, mégsem zavart annyira, mint az előbbi történet, amikor a kollégáim az emlékeimben és magánéletemben kotorásztak. Sőt, akkor is csak nevetni tudtam rajta, ma pedig egy legyintéssel intézem el az egészet.
A történet háttere, hogy bár heterónak tartom magam és eddig nem éreztem különösebb vonzalmat az azonos neműek iránt, különös sikereket szoktam aratni meleg körökben. Azt hiszem, eddig több pasit kellett koptassak, mint lányt (jó, lányoknak eleve csak egy részét koptatom). Mivel egész szép tapasztalataim vannak ilyen téren,
érzelemmentesen, diszkréten és határozottan megy a melegek leépítése.
Néhány évvel ezelőtt Work&Travel program keretén belül Nevadában dolgoztam, egyik állásom pincérsegéd volt egy kaszinó éttermében. A pincérsegédek feladata – mint a név is jelzi – a pincérek munkáját megkönnyíteni: az italrendelések felvételétől, a vendégekkel való beszélgetésig és az asztalok eltakarításáig, nagyjából minden a pincérsegéd dolga.
A fix fizetés elég kicsi, mivel borravalót is lehet kapni. Csakhogy a segédek e tekintetben nagyban függnek a pincér kényétől-kedvétől: az íratlan szabály szerint a kapott borravaló 20%-át kell átadni a segédnek. De mivel sosem tudtuk pontosan, mennyit kapott a pincér, ezért bármikor kijelenthette, hogy hát „bocs, ma rossz nap volt”, és átnyújthatott 2-3 dollárt az átlagos 25-30 helyett.
Nos, az egyik pincér kolléga gay volt. Ezt ő nyíltan vállalta, de ha titkolta volna, akkor is jól látszott. A büfében, ha „busy” volt – márpedig egész nap az volt – nem volt ritka az, hogy a kiszolgáló személyzet a piciny pincérfülkében közvetlen testi kontaktusba lépett: az embereknek össze-összeért a keze, válla, sőt, előfordult, hogy jóformán csak összesimulva lehetett elférni. Aztán egy nap feltűnt, hogy mintha az a bizonyos pincér
mintha az átlagnál többször ütközne belém.
Keze is fura helyekről került elő, akkor is dörgölődzött, ha a fülkében amúgy lett volna hely. Mivel a testi kontaktus nem zavar, az elején nem is szóltam semmit: én szeretek az embertársaimnak örömet okozni, főleg, ha nekem nem kerül semmibe.
Csakhogy a dolog komolyodott: a „véletlen” ütközések simogatásokká és átkarolásokká váltak, majd elkezdődtek a pajzán célzások és aztán egy randiajánlat is – teljesen nyíltan, a kollégák füle hallatára. Elérkezett az idő arra, hogy beszélgessünk, mint férfi a férfival: elmondtam a szokásos dumát, kiváló a munkakapcsolatunk és értékelem mint embert, de azért talán mégse így kéne.
Nos, aznap rossz volt a borravaló: 1 dollárral bírt megdobni a kolléga. A nyár végéig minden alkalommal megszívatott, ha vele dolgoztam – igaz, én sem voltam rest, bizony előfordult, hogy a tál spagettit rosszul dobtam, és a frissen vasalt ingére zuttyant a fele. Vagy leborult egy pohár jeges Sprite a tálcáról, úgy, hogy épp a nyakába folyt. Sőt, olyan is volt, amikor – látván, hogy 30 fős asztalt kell letakarítani – elfelejtettem visszajönni a szünetről. A nyár többi részében orális örömökben részesítettük egymást: érzelemmentesen, diszkréten, határozottan.