2023. június 1. csütörtökTünde
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Háromszínű kolozsvári pillanatok

szerk. 2002. szeptember 11. 17:22, utolsó frissítés: 17:22

#b#[fotóriport]#/b# Kezdetben csak a város padjai voltak nemzeti színűre festve. Aztán a játszóterek, a járdák, a szemeteskukák -- mára pedig egész Kolozsvár ezekben a színekben pompázik. A piros-sárga-kék ott is tetten érhető, ahol nem várnánk.




Amikor Funar polgármester piros-sárga-kék focilabdákat rendelt a kolozsvári napközik és iskolák számára, már csak mosolyogtunk rajta. Pedig a nemzeti öntudatra való nevelésünket nem lehet elég korán kezdeni. Mit kell tenni?



1. tudatosan ki kell választani a megfelelő játékszereket és ruhákat




2. a háromszínű játszótéren ügyelni kell arra, hogy a gyermek mindig az öltözetét harmonikusan kegészitő színű kisrepülőbe üljön be



3. mindig a megfelelő helyről kell beszerezni az alapélelmiszereket: olaj, cukor, liszt



A polgármesternek köszönhetően a Mátyás-tér látogatói bátran a nemzeti színekre helyezhetik hátsófelüket. Tulajdonképpen még örülhetnek is, hogy bűntetlenül megtehetik.



Csak tiszta nemzeti forrásból!



Piros-sárga-kék (esetenként piros-sárga-lila): a fejünk fölött az ég,...



... és a lábunk alatt a föld.



'Háromszínű-parkolás': egyelőre csak kísérleti fázisban van az új polgármesteri rendelet kivitelezése, de hamarosan Kolozsvár-szerte kötelezővé válik...



A feliratot olvasva hirtelen összezavarodtunk, hogy melyik is itt a polgármesteri hivatal?



Piros-sárga-kék virágot tessék!



Az esztétikai élményt növelendő, a sárga taxi kíválóan illik a parkolásgátlók (elhomályosodó) színvilágához.



Rejtettebb helyeken is felfedeztük a tikolór színeit. A bácsi például azt állította, hogy őt hiába fotózzuk le tematikus összeállításunkhoz, mert az ő sapkája bizony narancssárga. Nem hittünk neki!



Csak a miheztartás végett...

fotók: Orbán Katalin

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS