Közlekedési teszt: változott a rangsor

Útvonal: Sólyom utca (Hajnal negyed) - Kolozsvári Állami Magyar Színház



Időpont: 17:10

Szabályok: csak egy van, a közlekedési szabályokat betartva kell az útvonalat megtenni

Ildi

Biztos voltam benne, hogy nyerünk. Picit lankadt az önbizalmam, amikor Laci elmagyarázta az útvonalat. Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz eljutni autóval a Hajnal negyedből a színházhoz. Az első kis utcán balra, majd jobbra, aztán lefele, majd megint bal, jobb...már nem is emlékszem pontosan, hogy mikor merre kanyarodtunk, de ha lerajzolnánk, jó kis cikk-cakk lenne belőle.

A forgalom elég nagy volt, na meg egy piros hullámot is elkaptunk, úgyhogy sejtettem, hogy mire célba érünk Sipi már ott fog vigyorogni a piros kabátjában. És úgy is lett.

Noémi

A Majális (Republicii) utcán igazából csak lefelé érdemes közlekedni, már ha az ember nem akarja kiköpni a tüdejét. A lejtőn viszont maximum sebességbe lehet kapcsolni, ami nem egy ismerősöm szerint nálam gyorsabb az átlagosnál. Kirakatok nincsenek, gazdagék villáit pedig nem most látom először, úgyhogy nézelődésre nem sok okom adódott.

Annál nagyobb gondot jelentett viszont, hogy a járdát annyira szűkre szabták, hogy ha két ember megy rajta, a harmadik legfeljebb az úttestre lelépve tudja őket kikerülni. Úgy éreztem magam, mint egy autóversenyes videójátékban - akadályok között szlalomoztam, akik jobb esetben észreveték, hogy sietek, és elengedtek, rosszabb esetben nem - lásd telefonáló plázacica vagy kisgyerekes szülő.

Aztán persze ott vannak a stoplámpák, ahol kimondottan frusztráló úgy ácsorogni, hogy hosszú perceken keresztül egyetlen autó sem mutatkozik az úttesten. De megálltam szabálytalankodás nélkül, és a harmadik hely a bicaj és az autó után teljesen korrekt.

Melinda

Bár a 35-ös vonala nem ideális a kijelölt cél szempontjából, úgy gondoltam, hogy a sikerhez nem kell egyéb, mint a megfelelő időpontban indulni. Meglepő volt, hogy a pár hónappal korábban, ugyanabban a kora esti órában elvégzett közlekedési teszt alkalmával még világosság volt, most pedig töksötétbe kellett nekivágni az útnak.

Mire a Sólyom utca végére értünk Noémivel, Sipike a biciklin jól leelőzött minket, az autós brigád pedig már el is tűnt a sötétben. Noémi elszántan-sietősen indult gyalogszerrel lefelé a Majális utcán, én meg balra fordultam, irány a buszmegálló.

Amikor már a látóhatáromba kerül a megálló, láttam, hogy a busznak éppen csukódnak az ajtói, de minek szaladni? A megálló az utca túloldalán van, a zebránál a stoplámpa pedig éppen pirosra váltott... Miközben a következő buszra vártam, szomorúságomat egy darázsfészekbe öltem, belenyugodva, hogy immár nem leszek dobogós.



Kábé tíz perc múlva jött is a következő busz, de ezúttal nem kongott, mint a nyári teszt alkalmával: zsúfolásig telt nagyjából unott ábrázatú, egykedvűen üldögélő-álldogáló utasokkal. A sofőr kabinját az utastértől leválasztó műfalon tévé: a jobb időkhöz szokott német busz velejáróján buta grafikájú helyi reklámok futottak az utasok gyönyörűségére.

A Cipariu tér után következő szakaszon beállított zöldhullámot a busz nem csípte el, így kénytelenek voltunk mind a három villanyrendőrnél várakozni, míg zöldre nem váltott a lámpa. Végül leszálltam a Széchenyi téri megállóban, és a színház felé indultam, most már gyalogosan.

Az útba eső stoplámpa a távolba zöldre váltott. Ha lépésbe megyek, nem kapom el a zöldet, és akkor ismét várakozhattam volna Kolozsvár leglassabban váltó lámpájánál. Már közel voltam a célhoz, amikor Ildi szembejött velem, és közölte, hogy én leszek a negyedik. Vagyis az utolsó.

A legrosszabb nem is az volt, hogy utolsónak érkeztem, hanem az, hogy annyira sokára érkeztem meg, hogy a többiek már be sem vártak. Szétszéledt az egész társaság, csak Laci várt még rám. No persze ő sem azért, hogy egy pillanat erejéig együtt érezzen, hanem hogy végre lefilmezhesse érkezésemet.