Ökoépítészet: eszik vagy isszák?
Gagyi Zsófia 2009. november 12. 09:48, utolsó frissítés: 11:54Mit csinál egy aktív ház, jár-e az autonóm házhoz anarchista zászló, és egyáltalán, minek ez a felhajtás az ökoépítészet körül? #b#[kommentekkel]#/b#
A Transindex ökoépítészet-témájú sorozatot indít. Az első anyagban némi elméleti felvezetés után az alapfogalmakat tisztázzuk.
Mi a baj a „normál” építészettel?
Röviden szólva az, hogy a világ összes kitermelt energiájának több, mint egyharmadát épületek építésére és főleg fenntartására, fűtésére és hűtésére fordítjuk. Ami azért baj, mert
1. úgy tűnik, lassan fogytán a kőolaj, a megújuló energiaforrások pedig túl drágák a mai életstílus fenntartásához. A kérdés körül rengeteg a vita, de amint Ron Oxburgh geológus, a Shell angliai részlegének elnöke nyilatkozta a The Guardiannek, „ami biztos, az az, hogy egyre nehezebb kitermelhető tartalékokat találni, és ahogy a meglévő készletek kimerülnek, ez még nehezebb lesz.”
Az interjú azzal folytatódik, hogy Oxburgh a globális felmelegedésről beszélve kijelenti:
2. „nagyon aggódom a bolygóért”. Az ENSZ decemberben tartandó, koppenhágai klímakonferenciájának hivatalos oldalát idézve „az utóbbi évek kutatásai nemcsak megerősítették az IPCC eredményeit” (az ENSZ klíma-kutatócsoportja, amely szerint a globális felmelegedés létezik, több mint valószínű, hogy ember okozta, és a széndioxid kulcsszerepet játszik a folyamatban – a szerk.), „de egyes jelek arra mutatnak, hogy az előrejelzések túl optimisták voltak. Például az északi-tengeri jég éves olvadása meghaladta a várt értékeket, és a grönlandi jégtakaró is gyorsabban olvad a vártnál, (...) az üvegházhatású gázok mennyisége is gyorsabban nő az utolsó IPCC-jelentés legpesszimistább forgatókönyvében leírtaknál”.
Ebben a kontextusban az ökoépítészet terjedését két dolog indokolja: egyik a bolygóért való aggódás, a másik a saját jólét keresése változó körülmények között. A két cél fele vezető módszerek legtöbbször egybeesnek: a személyes felkészülés a nehéz időkre a széndioxid-kibocsátást is csökkenti, aki meg a klímáért mond le bizonyos dolgokról, azt felkészültebben fogják érni a változások is (ha végül igaza lesz a klímaváltozásról szóló elméletnek).
Persze létezik egy harmadik stratégia is: annyit felhalmozni, amennyiből már vásárolni lehet egy saját csendes-óceáni szigetet (a biztonság kedvéért egy jó magas heggyel a közepén), plusz a magánhadsereget bérelni a védelmére.
A „saját életszínvonal biztosítása”-érv ugyanolyan módon lehet racionális, mint az őszi zakuszka eltevés: egy brit ökoépítészeti könyv szerint jó motiváció lehet a napelemek felszerelésére az, hogy nem tudni, elég lesz-e a nyugdíjunk a megdrágult áram fizetésére.
Mi az ökoépítészet célja?
A cél olyan épületek létrehozása, amelyek csak annyi energiát és erőforrást fogyasztanak létrehozásuk és fenntartásuk során, amennyit még megengedhet magának az ökoszisztéma, amelynek részei. Mivel nem használhatnak túl sok távoli erőforrást, alaposabban ki kell használniuk a helyben adódó lehetőségeket, így ezek az épületek szükségszerűen jobban fognak alkalmazkodni a környék adottságaihoz.
Az elterjedt „dizájnos ufó landol a réten”- esztétika helyett a hozzáállás az, hogy újrarendezzük a meglévő elemeket úgy, hogy lakni lehessen bennük. Az illető épületek elhelyezkedése is sokat számít. A végső cél a fenntarthatóság, amelynek a definíciója: „úgy kielégíteni a jelen szükségleteit, hogy az ne veszélyeztesse a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék a szükségleteiket.”
Mennyire reális mindez?
Ha a fentiek nehéz feladatnak is tűnnek elsőre, tudni kell hogy a fosszilis energiahordozók felfedezése előtti évmilliókban mindig sikerült fenntarthatóan megoldani az emberiség lakásproblémáit. A jelenlegi helyzet tehát kivétel, nem szabály.
Példa is van a fejlődésre: ’91 óta Kelet-Németországban a romániaiakhoz hasonló tömbházak fogyasztását újraszigeteléssel és a fűtőrendszerek felújításával átlagosan kevesebb mint felére csökkentették.
>> Egy kiváló angol nyelvű, bevezető könyv itt elérhető (lementhető pdf-ként, vagy helyben navigálható a tartalomjegyzékkel) >>
>> Magyar füzet az autonóm házról, és általában az ökoépítészetről >>
EU-s szinten a meglévő törvénykezés (Energy Performance of Buildings Directive (EPBD), ami hosszas felkészülés után jövőre fog életbe lépni, előírja az új és az 1000 négyzetméternél nagyobb, felújított épületek minimális energiahatékonyságának meghatározását (ez országonként változhat, a klíma és a lehetőségek függvényében), az ennek kiszámítására szolgáló módszereket valamint azt, hogy mikor kell energiahatékonysági elemzést készíteni. Idővel az elvárások szigorodása várható, mert Európában az épületek adják az energiafogyasztás 40 százalékát. Továbbá ebben a szektorban viszonylag egyszerű növelni a hatékonyságot.
Hogyan érhetjük el a fenti célokat?
Az épület környezeti terhelését az építkezés közbeni és a működéshez szükséges szennyezés adja, ami magában foglalja a széndioxid-kibocsátást, ugyanakkor az épület életciklusának végén figyelembe lehet venni a lerombolás és az elemek esetleges újrafelhasználásának költségeit.
Építkezéskor a felhasznált anyagok széndioxidban kifejezett „árára” (embodied energy) érdemes odafigyelni, ami a kitermelés technológiáján és azon múlik, milyen messzire kellett szállítani az anyagot a kitermelés helyétől. Emellett lényeges, hogy milyen gyorsan regenerálódik az illető anyag (vagy hogy eleve mennyire ritka), milyen típusú károkat okoz a kiaknázása, és hogy milyen hatása lehet az ott lakók egészségére. Előfordul viszont olyan helyzet is, amikor megéri többet befektetni egy épületbe, mert akkor tartósabb is lesz.
A „normális” építőanyagok mellett népszerűek olyan anyagok is, mint a föld, a szalma, a nád, az újrafelhasznált papír, a gyapjú. Az eddig elmondottak alapján látszik, miért jelentek meg ezek. Azonban a cél továbbra is az erőforrásokkal való jó gazdálkodás, és nem a minél furább anyagok használata.
A működés közbeni energiahatékonyság a felhasznált anyagokon kívül nagyrészt a formától függ: alaposan végig kell gondolni olyan szempontokat, mint hogy hova süt be a nap, merre haladnak a légáramlatok, milyen tereket mikor használnak, és milyen épületgépészetet alkalmaznak. Bizonyos alapelveket a tervezés elejétől kezdve szem előtt kell tartani.
A passzív szolár építkezés alapja a nap melegének begyűjtése, tárolása és felhasználása melegítésre. A rendszernek persze része nyáron az árnyékolás és a levegő hűtést szolgáló terelése is. Ehhez szükség van hatékony szigetelésre (jó, ha a ház eleve kompakt formájú, így kedvezőbb a felület-térfogat arány), a nap melegének optimális kihasználására (ami az ablakok és az esetleges üvegház vagy üvegezett veranda elhelyezésén múlik, illetve az egész ház orientációján), valamint valamilyen belső, nagy sűrűségű elemre, ami tárolja a hőt vagy épp a hideget, és a tehetetlenség alapján csökkenti a napi vagy akár évszakok közötti hőmérsékletingadozást. A módszert bonyolult rendszerek hozzáadásával lehet variálni, mint például egy átszellőztetett köves réteg a ház alatt, ami nappal felmelegedik, éjszaka pedig a rajta ventillátorral áramoltatott levegőt melegíti.
Mindez csökkenti a fűtéshez-hűtéshez szükséges energiát, és adott esetben feleslegessé is teszi a hagyományos fűtési rendszereket: ha elég jól szigetelnek egy ilyen házat, és az fel van szerelve egy hőcserélővel, akkor pusztán a lakók testmelege és az általuk használt háztartási gépek termelte meleg elég lehet egy ház melegen tartására.
Passzívház az, amelyik megfelel a szigorú német passzívház-standardnak (amit a darmstadti Passzívház Intézet határoz meg), így a hagyományos épületeknél 70-90 százalékkal kevesebb energiát fogyaszt a fenntartása. Szabályozva van, hogy milyen anyagokat lehet felhasználni, és ezen a szinten már kötelező a szellőzést speciális rendszerekkel megoldani. A Wikipedia szerint világszerte 15-20 000 ilyen épület létezik, és mivel a fűtőrendszerek árát meg lehet spórolni, az építkezés összköltsége átlagban alig 14 százalékkal haladja meg egy normális, a német standardnak megfelelő ház árát.
Ugyanakkor az is szempont, hogy ha egy ökofalunak megvan a maga kis erdeje, ahol megtermelheti a tűzifáját, akkor nincs sok értelme túl nagy energiát befektetni abba, hogy a falu házai tökéletes, fűtésmentes passzívházak legyenek.
Aktívház az, amely összegyűjti a környék megújuló energiáit, és felhasználja azt (a felesleget egyes országokban akár el is lehet adni az áramszolgáltatónak – ha az ár ugyanaz, akár egyetlen, két irányban forgó villanyórát is lehet használni).
Zéró-energia ház az, amelynek nincs szüksége külső energiaforrásra a fenntartáshoz és megél a saját telkén, megújuló energiaforrásokból termelt árammal-meleggel. Mindezt úgy érdemes megpróbálni, ha előtte minimálisra csökkentik a fogyasztást a fent leírt módszerekkel.
Autonóm ház az, amelynek a fentieken kívül közművekre sincs szüksége, maga tisztítja a vizét. Az autonóm ház előnyös pénzügyi szempontból (soha többé gázszámla), és sokszor ökologikusabb, mint a meglévő rendszerekre rácsatlakozni, ugyanakkor bizonyos fenntartható energiaforrásokat lehetetlen vagy nem hatékony kis tételben kiaknázni. Ugyanez vonatkozhat a szennyvíztisztításra is.
A fenti kategóriákat a gyakorlatban nem használják matematikai pontossággal (legalábbis magyar nyelvterületen nem), például ha egy passzívházra felszerelnek egy napelemet, az még főleg passzívház marad. Valószínűleg minél elterjedtebb az ökoépítkezés gyakorlata egy nyelvterületen, annál biztosabb lesz ezeknek a szavaknak a jelentése azon a nyelven.
Ezeket a technikákat sokszor magányosan álló idilli házakon mutatják be, mert aki magának építkezik, általában ilyet akar, de ez nem jelenti azt, hogy minden helyzetre ez lenne az ideális forma. Többlakásos épületek egyes helyeken urbanisztikai szempontból előnyösebbek lehetnek: Los Angelest például újraépíthetnék passzívházakkal, az egész akkor is nagyon szennyező maradna csak amiatt, hogy mindenhova autóval kell menni.
Rendszerint minél kompaktabb egy forma, annál jobban tartja a meleget: egy nyolcemeletes tömbház fenntartása sokkal kevesebbe kerül, mint ha a lakásokat szétpakolnánk külön kis házakba. Horribile dictu, még a központi fűtés is lehet igen hatékony.
Hogyan néz ki egy ökoépület?
A rövid válasz az, hogy nincsenek szabályok – az, hogy egy ház ökoépület vagy sem a működésén múlik, nem az ablakok formáján. A felhasznált anyagok természete bizonyos felhasználási módoknak kedvez, másoknak kevésbé: egy teljes szélességében üvegtetős szoba nyári túlmelegedését nagyon nehéz légkondi nélkül megakadályozni.
Azok a stílusok, amelyek a fizika törvényein való látszólagos felülemelkedésen alapulnak, sajnos nem utánozhatók ökoépületekkel. De az építészetben finomabb gesztusokkal is sok mindent ki lehet fejezni és az, hogy mennyi energiát éri meg belefektetni valamibe, függ a projekt funkciójától, fontosságától és a jövendő működése hatásaitól is.
Végletek: túlzott puritanizmus vs. zöldre photoshopolás
Ha az ember elkezd aggódni a tetteinek következményei miatt, könnyen eljuthat egy olyan szintre, ahol már semmi sem elég jó: a szalmabála-építészet ellen olvasható olyan kirohanás, miszerint ez bűnös dolog, mert az ipari mezőgazdaság legitimálását segíti, műtrágyázással meg génmódosítással együtt – miközben a pártolói szerint a szalmabála csak egy jó módszer arra, hogy a mezőgazdaság melléktermékeit átalakítsák kiváló hőszigetelésű épületekké. Praktikus dolog már az elején belenyugodni, hogy a ház, amit építünk, valószínűleg nem fog teljesen szeplőtelenül foganni. Reménykedni kell abban, hogy az univerzum meg fogja bocsájtani azt a kis polisztirént, amivel az alapozást szigeteltük.
Ki is lehet számítani, hogy mekkora kár árán mekkora hasznot érünk el: például egy jól szigetelt passzívház még energiaintenzív szigetelőanyagokkal is környezetbarát marad. További érv, hogy a prefekcionista megoldásokat csak a legradikálisabbak fogják átvenni, míg egy kicsit megalkuvóbb módszert talán sokkal többen választanának, tehát végső soron hasznosabb lenne a világnak.
A spektrum másik végén állnak azok a beruházások, amelyeket zöldként próbálnak eladni, bár a tervezőjük fütyült a legalapvetőbb szabályokra. Egy épület nem lesz öko csupán attól, ha növényeket rakunk a homlokzatára vagy a tetejére, ha fával álcázzuk az acélszerkezetet, vagy ha hegyeket formáz az alakja (megtörtént próbálkozás). Építész-körökben pletyka-szinten kering egy történet egy romániai malljáról, melynek a tetejére a tervezés utolsó fázisában felcsaptak még pár napelemet, hogy az erre kiutalt EU-s forrásokat megpályázhassák. Ezt hívják greenwashing-nak, amit utólagos zöldítésnek lehet fordítani.
Miben kell hinni egy ökoház felépítéséhez?
Két dolog van, amit sokszor árukapcsolással próbálnak eladni az ökotéma mellé: a hagyományőrzés és a spiritualitás. Igaz, hogy a hagyományos technikák nem alapultak olyan források pazarlására, amikhez eleve nem volt hozzáférés, a természettel/teremtéssel való egység átérzéséhez pedig valóban szerencsés helyszín egy olyan ház, amely nem járul túlzottan hozzá a környezete rombolásához, de mindezek nem kötelező elemek.
Bizonyos esetben kifejezetten káros ezen elemek túlhangsúlyozása, mert elijesztenek olyanokat, akik amúgy az alapvető célokkal egyetértenének. Amikor túl sok széndioxidot bocsátunk ki, akkor nem a Gaia érzelmeit bántjuk meg, hanem fizikai reakciókat indítunk el.
Őszintén szólva abban is elég nehéz hinni, hogy majd épp egy ház mentené meg a világot. Lehet, hogy jobban megérné a probléma más részleteire koncentrálni, mint az építkezés, de a pénzügyi, egészségügyi vagy a biztonság/függetlenség nyújtotta előnyök akkor is vonzóvá tehetik az ökoépítkezést, ha a globális perspektívát figyelmen kívül hagyjuk.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!