2019. október 19. szombatNándor
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

24 férfi szabadított ki bilincseiből egyetlen nőt

2007. szeptember 25. 10:43, utolsó frissítés: 10:47

Összesen 24 férfi fáradozott azon, hogy megszabadítson szexbilincsétől egy nőt Nagy-Britanniában.

Az első próbálkozó a 32 éves hölgy megbilincselője, 34 esztendős barátja volt, aki elvesztette a bilincs kulcsát. A nő két órányi ágyfogsága után - a bilincs másik karikája a fémvázas bútorhoz volt kattintva - a pár úgy döntött, a rendőrségtől kér segítséget. Ki is érkezett - szélesen mosolyogva - három rendőr, ám a bilincsnek zárjával nem boldogultak, csak a láncát tudták elvágni. Egyúttal a tűzoltókat javasolták végső szabadítónak.

A pár ezek után elsomfordált - nem túl büszkén - a legközelebbi tűzoltóságra, ahol éppen műszakváltás volt, így a szokásosnál is több, összesen húsz tűzoltó tolongott az épületben és mindegyikük buzgón ajánlkozott segítőnek.

"Azt hittem, hogy lesül a bőr a képemről. Soha életemben még nem szégyelltem magam ennyire" - mondta a hölgy a The Sun című brit napilapnak.

A tűzoltók egyike azután pillanatok alatt megszabadította bilincseitől a nőt egy hidegvágóval. "Mi csak meg akartuk fűszerezni kissé a szexet, de a három rendőr és húsz tűzoltó nem volt a tervünkben" - mondta a lapnak a hölgy barátja. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS