2019. április 26. péntekErvin
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Idén kissé kisebb az ózonlyuk

2007. szeptember 13. 10:30, utolsó frissítés: 10:30

2007-ben valamivel elmarad a 2006 évi rekordnagyságától az Antarktisz fölötti ózonlyuk - fejtette ki szerdán a Meteorológiai Világszervezet egyik szakértője.

A sztratoszférában - 15 és 25 kilométer magasság között - a lyuk már most 23 millió négyzetkilométer nagyságú, de maximális kiterjedését rendszerint csak szeptember 20. és 25. között éri el - mondta el az AFP-nek az ENSZ égisze alatt működő meteorológiai szervezet szakértője, Geir Braathen. Tavaly az ózonlyuk maximális kiterjedése 29,5 millió négyzetkilométer volt, és szokatlanul hosszú ideig, négy hónapig fennmaradt.

Az ózonhiányos terület a déli féltekén a téli hidegben alakul ki, általában augusztus elején jelenik meg és november, illetve december közepe között "szívódik fel". "Mivel idén a sztratoszféra hőmérséklete egy kissé kevésbé hideg, előfordulhat, hogy az ózonlyuk is valamivel kisebb lesz" - fejtette ki Braathen az ózonréteg vasárnapi világnapja előtt.

Az oxigénből kialakuló ózonmolekula lehetővé teszi a Nap veszélyes ibolyántúli sugarainak megszűrését - ezek a sugarak ártanak a növényzetnek és bőrrákot okozhatnak az embereknél.

A földet védő ózonréteget különböző vegyipari termékek, főleg a klór és az aeroszolokban és hűtőgépekben használatos CFC gázok károsítják, ezért az utóbbiak használatát korlátozták az 1987. szeptember 16-án megkötött montreali egyezményben.

A montreali egyezményt aláíró országok képviselői a jövő héten ismét találkoznak a kanadai városban. Az egyik nagy vitatéma az ózonrétegre a CFC gázoknál is tízszerte károsabb HCFC gázok használata lesz - ezeket a vegyi anyagokat ugyanis a fejlődő országok ma még korlátozás nélkül alkalmazhatják hűtési rendszereikben. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS