2019. október 21. hétfőOrsolya
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Tilos a szeretőtartás a kínai politikusoknak

2007. szeptember 03. 18:15, utolsó frissítés: 18:15

Kínában kéz a kézben jár a szexuális kicsapongás és a korrupció a felső vezetésben: a gazdaságilag tisztességtelen tisztviselők 90 százaléka szeretőt is tart - vonta le a következtetést a pekingi főügyészség hivatalának jelentése.

Az elmúlt öt évben 16 tartományi szintű vezetőt ítéltek le súlyos korrupciós ügy miatt, döntő többségük szeretőt, sőt szeretőket tartott, és kivette a részét a szerencsejátékokból, a pénzmosásából és gyanús ingatlanügyletekből. Lebukott a korábbi sanghaji pártvezető, és a pekingi polgármester-helyettes, valamint a statisztikai hivatal elnöke is, aki "nemcsak szeretőjét tartotta ki éveken át, hanem közös gyermeküket is együtt nevelte vele" - közölte az újság.

A múlt hónapban azért szabtak ki halálbüntetést Csinan tartományi főváros korábbi pártvezetőjére, mert autóba rejtett robbanószerkezettel szabadult meg követelőző metreszétől.

Júniusban a személyi ügyek minisztere kijelentette, hogy azonnali elbocsátás vár minden hivatali tisztviselőre, akit rajtakapnak, hogy szeretőt tart. Ez az intézkedés csak egy azok közül, amelyekkel a már a párt hatalmát is veszélyeztető korrupciónak akarnak gátat vetni Kínában - emlékeztetett a Reuters. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS