2019. október 16. szerdaGál
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Nyolc hónap alatt 2300 nőt bántalmaztak saját családjukban

2007. szeptember 03. 18:06, utolsó frissítés: 18:06

2300 nő szenvedett a családon belüli erőszak miatt, ezek közül 34-en meg is haltak idén, Romániában. Az utóbbi két évben több mint 27 ezer bántalmazási esetről szereztek tudomást a hatóságok, négyszáz nő pedig az erőszak áldozatul esett. A hivatalos szervek a bántalmazott személyek számára országszerte 36 menhelyt és 54 tanácsadási központot alapítottak.

A Libertatea napilapnak egy bántalmazott nő arról számolt be, hogy míg eldöntötte, elválik agresszív férjétől, már két gyerekről kellett gondoskodnia.
A nő elmesélte, hogy a kálváriája házasságkötésük első évében, lányuk születése után három héttel egy pofonnal kezdődött, mert gyerekágyasként sok segítségre volt szüksége. A férj pedig úgy gondolta, felesége kényeskedik és rendre utasítja. A nő egyedi esetként könyvelte el a történteket, azonban a gyakran veréssel fűszerezett sértegetések nem maradtak abba.

„Segítség nélkül nem boldogultam volna” – vallja a fiatalasszony, akit végül egy szociális segélyszervezet mentett ki az ördögi körből. „Az elszenvedett lelki sérülések nem oldódnak fel egyik napról a másikra” – így a nő, aki elmondta, még most is férjét véli látni feltűnni minden utcasarkon.(libertatea)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS