2019. szeptember 20. péntekFriderika
Kolozsvár >> Más város
kolozsvári események >> Más város

Mellpótlás őssejtekkel

2007. július 11. 16:04, utolsó frissítés: 16:04

Új emlő növeszthető vagy az emlő megnagyobbítható, ha hasi zsírszövetből őssejteket juttatnak a mellbe, mivel ezek növekedésre késztetik az ottani szöveteket - olvasható a BBC News honlapján.

Mint a Chemistry and Industry Magazin című szakfolyóiratban olvasható, ezzel a módszerrel remélhetőleg segíthetnek azokon a nőkön, akiknek rákos daganat miatt amputálni kellett az egyik vagy mindkét mellét. De elképzelhető, hogy a mellnagyobbítást is forradalmasíthatja.

Jelenleg nagy erőkkel folynak a klinikai vizsgálatok, és biztató, hogy 19 japán nőn már sikerrel kipróbálták az eljárást. Remények szerint a terápia 2008 elején Európában bevezethető lesz.

A zsírszövet átültetése nem új módszer, és nem is igazán hatékony, mert az átültetett zsír könnyen felszívódik, ám az új eljárás során a hasból, farból vagy combból kiemelt zsírszövetből őssejteket nyernek ki, és ezeket fecskendezik a megfelelő helyre. A szakemberek szerint az új mell a mindössze egyórás műtét után hat hónap elteltével fejlődik ki. (mti-panoráma)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ÉletmódRSS